Esztergom és Vidéke, 1991

1991-12-20 / 43-44. szám

11 ESZTERGOM ES VIDEKE Féja Géza író, publicista, szociográfus 1900. december 19-én született. 1924-1932 között az esztergomtábori Fiúnevelő Intézetben tanított, 1926-ban egyik alapítója volt a helyi Balassa Bálint Társaságnak. Esztergomi éveinek emlékét Szabadcsapat c. önéletrajzi regényében (1965) és rövidebb írásokban is megörökítette (pl.:Esztergom,ifjúságom városa. Új Forrás, 1972.2. sz.). Olcsó fogással úgy kezdhetném: ha élnél, az idén lennél kile neve negy éves. Szeretteink képe nem változik bennünk holtuk napjánál tovább. A tied meg különösen nem, hiszen épp elég látott arcaidat is sorsképpé összerakni: a még túlvilágon inneni, Ady-hívő magyart. Tagadhatatlan, Ady köpenyéből bújtál ki Te is, a voltaknál nagyobbakra nézve, és láttál is annyit, mint bármely kortársad láthatott. Más kérdés, hogy működésedből, látásodból mi vált, s válhat időtálló esztétikummá, és mi „marad" gyakorlati széptan. Nem az én dolgom ezügyben Ítélkezni. (Egy híved munkásságodról könyvet ír.) Hívednek neveztem őt, mert én magam, ismeretségünk kezdetétől (1970) atyai barátomnak terintettelek, s közeü családtagodként tartottál számon Te is. S noha sokat beszéltünk irodalomról, (mindkettőnknek ez volt a kenyere) kapcsolatunkat nem mondanám irodalmi barátságnak, illetve atyafi(ú)ságnak. Nekem a történelemben gondolkodó és politizáló férfi okossága tetszett, Adyval szólva: kényes bőröd gyáván nem óvtad. Ám emberi esendőség iránti érzékenységed kettősségéről sem hallgathatok: a gyöngéd megértés, s a derűvel oldott gyilkos gúny végletei között lifteztél. Utóbbi tulajdonságod kevesen voltak képesek elviselni, noha nem csupán kifelé gyakoroltad. Olyan csatákat vívtál magaddal, s a külvilággal, melyeket aligha küzdhettél volna végig prófétai komolysággal. Amit férfikorodban a környezet belőled észlelt, annak alapján egy kelet-európai ország Don Quijotéjének és Thyl Ulenspiegeljének vonásait vélhette kiállásaidban elegyedni. Pedig volt egy másik „tónusod" is: a gyötrődő aszkétáé. Önéletrajzi kötetedben olvastam Gyónás című kis remeklésedet. Ezerkilencszázhetvenöt karácsonyán írtad e lapidáris tömörségű számvetést. Éjszaka van. Ülsz az óbudai faluház hatodik emeletén, barokk munkaasztalodnál, majd kissé görnyedt, öles termettel ablakhoz lépve a hegyek felé nézel, s a pilinkéző havazáson át látod a lakógépeket. Mint hatalmas utasszállító hajók horgonyoznak az alkalmi békesség öblében. Látod a kivilágított fenyők körül a szeretet kompromisszumait, s egy aszszonyra gondolsz, ki ifjúságod társa volt, a feleséged, akit talán bántottál is néhanap, mert hiúságod, becsvágyad csúcsáig nem érhetett. Sorsrendezői fordulat: másik dimenzióba távozott, hiányával kísérve utad. Régtől sejted, de mostanra bizonyos: egyetlen volt. Sikerekkel próbáltad beépíteni a benned üresen tátongó sivár teret, de csak sebeket adtál-kaptál, s könyvekkel jelezted léted a sárgítva-sárguló Időnek. Megérte? - kérdezed. Ütött az órád. Megfordulsz, s egy képről megérint asszonyod bensőséges mosolya. Könnyezel és a fényességben átéled a vágyott hiánytalan ságot. Légszomjad aztán (sokunk légszomjánakjelképeként) egyre fojtogatóbban jelenkezett. Hasztalan kúráltad magad Mátraházán, s az Adria menti halászfalvak csöndes panzióiban, a tüdődben püffedő daganat kórházba kényszerített. A Kútvölgyi négyágyas „fogdájában" kínlódtál az utolsó nyáron. Ott, a gutaütéses hőségben folytatódtak búcsúzkodó beszélgetéseink. Nem voltak kétségeid a jövődet illetően. Én pedig nem traktáltalak kegyes vígasz-hazugságokkal, hiszen tudtam: nem félsz a kaszás csontmikulástól. Mikor érkeztét sürgetve róla beszéltél, hallgattam, s a már nem emberi fájdalmak láttán azt kívántam: ha nem érne „jó halál", a rám mért szenvedést majd jellemed szerinü férfikeménységgel viselhessem. A megpróbáltatásnak is van legeslegje. Utolsó találkozásunkkor (hetvennyolc idegbeteg augusztusának elején) apád öngyilkosságát hoztad szóba, s a vadászfegyvert, mely ha a kezed ügyében lenne... Néztem a megtöretéstől szinte már áttetszővé vékonyult testet, s a szemed ép, gyermekien üszta kékjét. Néztem a lélek szeretet-vágyó, s kibocsájtó prizmáját, mely utolszor még engem is fókuszába vont. Búcsúnkkor saját termésű vajkörtéből ígértem kóstolót legközelebbre. A Moszkva tér felé menet egy hirtelen eleredt felhőszakadásban ronggyá áztam, s az esővíz örökre elmosta a nyomokat, együtt a hozzád vezető útiránnyal. A kóstolóból persze nem lett semmi. Valamitől máról-holnapra lerohadt a körte. Te pedig sorsoddal megbékélten, kiléptél a bajoktól szétzüllött porhüvelyből, hogy a Kozmosz egyetemes polgára légy. öreg, ha látsz engem valahonnan, figyeld működésem! Aztán majd egy égi kiskocsmában megvitatjuk a dolgot, s jókat „veszekszünk" megint, az Isten termelői borát iszogatva... Köszönet a pártfogásért! Ebben a hét (?) sovány esztendőben az állami támogatások csökkenése és az árak emelkedése a közkönyvtárakat és az olvasókat egyaránt sújtja. Mégis vagy épp ezért - elsősorban egymáshoz fordulhatnak segítségért. Az olvasók remélik, hogy a kereskedelmi forgalomban mindinkább megfizethetetlen könyvekhez és folyóiratokhoz legalább a könyvtárban hozzájuthatnak. A nyilvános könyvtár pedig az olvasók "civil társadalmának" nagyobb költségvállalásában bízik, hogy reményüket továbbra is képes legyen valóra váltani. 1989 elején, amikor a mi könyvtárunk először emelte fel a beiratkozási díjat, egyúttal meghirdette a tetszés szerinti felülfizetés lehetőségét. Ezévben - november 30-áig - 124 önkéntes pártoló tag adatait jegyeztük fel a gyűjtőívekre, 20 - 600 Ft. közötti összegekkel. /A beiratkozási díj jelenleg 60,- Ft, nyugdíjasoknak, munkanélkülieknek 30,- Ft; tanulók számára pedig ingyenes a könyvtárhasználat. (100 Ft-os, vagy azon felüli hozzájárulást 38-an fizettek) Most, egy nehéz év végén s egy újabb küszöbén, intézményünk valamennyi támogatójának Esztergom nyilvánossága előtt szeretnénk köszönetet mondani. Legszívesebben név szerint tennénk, mindnyájukat felsorolva. Helyünk azonban kevés ehhez, így azok csoportját választottuk ki, akik - az előző két évhez hasonlóan - idén is több mint egyharmadát alkotják önkéntes pártfogóinknak.: a nyugdíjasokat. Bajkai Andrásné, Balogh Lajos, Bélay Ivánné, Benőcz Ferencné, Czibik Ferenc, Császár József, Császár Józsefné, Erős Jánosné, Fenyvesi Jenőné, Ganzer Károlyné, Gerendás Ferenc, Gergely Sándor, Hancsók Ivánné, Haraszti István, dr. Hinlíder Ivánné, dr. Holló Miklósné, Horváth Ferecné, dr. Jámbor Lászlóné, Kósa Jenöné, Kovancsik Margit, Kun Jánosné, Mécs Vilmosné, dr. Nagy Lajos, Oláh Tibor, Romanek Ferencné, Rozgonyi Miklósné, Sipőcz Erzsébet, Steindl Oszkárné, Strékli Antal, dr. Szabó Lajos, Szénássy László, Szepessy Gézáné, Tamás Magdolna, Tóth Béla, Varga Istvánné, Vincze Gyula, dr. Zajovics Ferenc, Zoltay Lajosné: őnekik tehát külön, névreszólóan is köszönetet mondunk a támogatásért! Nagyfalusi Tibor igazgató Sárándi József ARCAID