Esztergom és Vidéke, 1991

1991-12-20 / 43-44. szám

11 ESZTERGOM ES VIDEKE Féja Géza író, publicista, szociográfus 1900. december 19-én született. 1924-1932 között az eszter­gomtábori Fiúnevelő Intézet­ben tanított, 1926-ban egyik alapítója volt a helyi Balassa Bálint Társaságnak. Eszter­gomi éveinek emlékét Sza­badcsapat c. önéletrajzi regé­nyében (1965) és rövidebb írásokban is megörökítette (pl.:Esztergom,ifjúságom vá­rosa. Új Forrás, 1972.2. sz.). Olcsó fogással úgy kezdhet­ném: ha élnél, az idén lennél ki­le neve negy éves. Szeretteink képe nem változik bennünk holtuk napjánál tovább. A tied meg különösen nem, hiszen épp elég látott arcaidat is sorskép­pé összerakni: a még túlvilágon inneni, Ady-hívő magyart. Tagad­hatatlan, Ady köpenyéből bújtál ki Te is, a voltaknál nagyobbakra nézve, és láttál is annyit, mint bár­mely kortársad láthatott. Más kér­dés, hogy működésedből, látásod­ból mi vált, s válhat időtálló eszté­tikummá, és mi „marad" gyakor­lati széptan. Nem az én dolgom ezügyben Ítélkezni. (Egy híved munkásságodról könyvet ír.) Hí­vednek neveztem őt, mert én ma­gam, ismeretségünk kezdetétől (1970) atyai barátomnak terintet­telek, s közeü családtagodként tar­tottál számon Te is. S noha sokat beszéltünk irodalomról, (mindket­tőnknek ez volt a kenyere) kapcso­latunkat nem mondanám irodalmi barátságnak, illetve atyafi(ú)ság­nak. Nekem a történelemben gondol­kodó és politizáló férfi okossága tetszett, Adyval szólva: kényes bő­röd gyáván nem óvtad. Ám emberi esendőség iránti érzékenységed kettősségéről sem hallgathatok: a gyöngéd megértés, s a derűvel ol­dott gyilkos gúny végletei között lifteztél. Utóbbi tulajdonságod ke­vesen voltak képesek elviselni, noha nem csupán kifelé gyakorol­tad. Olyan csatákat vívtál magad­dal, s a külvilággal, melyeket aligha küzdhettél volna végig prófétai komolysággal. Amit férfi­korodban a környezet belőled ész­lelt, annak alapján egy kelet-euró­pai ország Don Quijotéjének és Thyl Ulenspiegeljének vonásait vélhette kiállásaidban elegyedni. Pedig volt egy másik „tónusod" is: a gyötrődő aszkétáé. Önéletrajzi kötetedben olvas­tam Gyónás című kis remeklése­det. Ezerkilencszázhetvenöt kará­csonyán írtad e lapidáris tömörsé­gű számvetést. Éjszaka van. Ülsz az óbudai fa­luház hatodik emeletén, barokk munkaasztalodnál, majd kissé görnyedt, öles termettel ablakhoz lépve a hegyek felé nézel, s a pi­linkéző havazáson át látod a lakó­gépeket. Mint hatalmas utasszállí­tó hajók horgonyoznak az alkalmi békesség öblében. Látod a kivilá­gított fenyők körül a szeretet kompromisszumait, s egy asz­szonyra gondolsz, ki ifjúságod tár­sa volt, a feleséged, akit talán bán­tottál is néhanap, mert hiúságod, becsvágyad csúcsáig nem érhetett. Sorsrendezői fordulat: másik di­menzióba távozott, hiányával kí­sérve utad. Régtől sejted, de mostanra bizo­nyos: egyetlen volt. Sikerekkel próbáltad beépíteni a benned üre­sen tátongó sivár teret, de csak se­beket adtál-kaptál, s könyvekkel jelezted léted a sárgítva-sárguló Időnek. Megérte? - kérdezed. Ütött az órád. Megfordulsz, s egy képről megérint asszonyod bensőséges mosolya. Könnyezel és a fényességben átéled a vágyott hiánytalan ságot. Légszomjad aztán (sokunk lég­szomjánakjelképeként) egyre foj­togatóbban jelenkezett. Hasztalan kúráltad magad Mátraházán, s az Adria menti halászfalvak csöndes panzióiban, a tüdődben püffedő daganat kórházba kényszerített. A Kútvölgyi négyágyas „fogdájá­ban" kínlódtál az utolsó nyáron. Ott, a gutaütéses hőségben folyta­tódtak búcsúzkodó beszélgetése­ink. Nem voltak kétségeid a jövő­det illetően. Én pedig nem traktál­talak kegyes vígasz-hazugságok­kal, hiszen tudtam: nem félsz a kaszás csontmikulástól. Mikor ér­keztét sürgetve róla beszéltél, hall­gattam, s a már nem emberi fájdal­mak láttán azt kívántam: ha nem érne „jó halál", a rám mért szenve­dést majd jellemed szerinü férfi­keménységgel viselhessem. A megpróbáltatásnak is van leges­legje. Utolsó találkozásunkkor (hetvennyolc idegbeteg augusztu­sának elején) apád öngyilkosságát hoztad szóba, s a vadászfegyvert, mely ha a kezed ügyében lenne... Néztem a megtöretéstől szinte már áttetszővé vékonyult testet, s a szemed ép, gyermekien üszta kékjét. Néztem a lélek szeretet-vá­gyó, s kibocsájtó prizmáját, mely utolszor még engem is fókuszába vont. Búcsúnkkor saját termésű vajkörtéből ígértem kóstolót leg­közelebbre. A Moszkva tér felé menet egy hirtelen eleredt felhőszakadásban ronggyá áztam, s az esővíz örökre elmosta a nyomokat, együtt a hoz­zád vezető útiránnyal. A kóstolóból persze nem lett semmi. Valamitől máról-holnapra lerohadt a körte. Te pedig sorsod­dal megbékélten, kiléptél a bajok­tól szétzüllött porhüvelyből, hogy a Kozmosz egyetemes polgára légy. öreg, ha látsz engem valahonnan, fi­gyeld működésem! Aztán majd egy égi kiskocsmában megvitat­juk a dolgot, s jókat „veszek­szünk" megint, az Isten termelői borát iszogatva... Köszönet a pártfogásért! Ebben a hét (?) sovány eszten­dőben az állami támogatások csökkenése és az árak emelkedé­se a közkönyvtárakat és az olva­sókat egyaránt sújtja. Mégis ­vagy épp ezért - elsősorban egy­máshoz fordulhatnak segítségért. Az olvasók remélik, hogy a ke­reskedelmi forgalomban mindin­kább megfizethetetlen könyvek­hez és folyóiratokhoz legalább a könyvtárban hozzájuthatnak. A nyilvános könyvtár pedig az ol­vasók "civil társadalmának" na­gyobb költségvállalásában bízik, hogy reményüket továbbra is ké­pes legyen valóra váltani. 1989 elején, amikor a mi könyvtárunk először emelte fel a beiratkozási díjat, egyúttal meg­hirdette a tetszés szerinti felülfi­zetés lehetőségét. Ezévben - no­vember 30-áig - 124 önkéntes pártoló tag adatait jegyeztük fel a gyűjtőívekre, 20 - 600 Ft. közötti összegekkel. /A beiratkozási díj jelenleg 60,- Ft, nyugdíjasoknak, munkanélkülieknek 30,- Ft; ta­nulók számára pedig ingyenes a könyvtárhasználat. (100 Ft-os, vagy azon felüli hozzájárulást 38-an fizettek) Most, egy nehéz év végén s egy újabb küszöbén, intézmé­nyünk valamennyi támogatójá­nak Esztergom nyilvánossága előtt szeretnénk köszönetet mon­dani. Legszívesebben név szerint tennénk, mindnyájukat felsorol­va. Helyünk azonban kevés eh­hez, így azok csoportját válasz­tottuk ki, akik - az előző két év­hez hasonlóan - idén is több mint egyharmadát alkotják önkéntes pártfogóinknak.: a nyugdíjaso­kat. Bajkai Andrásné, Balogh La­jos, Bélay Ivánné, Benőcz Fe­rencné, Czibik Ferenc, Császár József, Császár Józsefné, Erős Jánosné, Fenyvesi Jenőné, Gan­zer Károlyné, Gerendás Ferenc, Gergely Sándor, Hancsók Iván­né, Haraszti István, dr. Hinlíder Ivánné, dr. Holló Miklósné, Hor­váth Ferecné, dr. Jámbor László­né, Kósa Jenöné, Kovancsik Margit, Kun Jánosné, Mécs Vil­mosné, dr. Nagy Lajos, Oláh Ti­bor, Romanek Ferencné, Rozgo­nyi Miklósné, Sipőcz Erzsébet, Steindl Oszkárné, Strékli Antal, dr. Szabó Lajos, Szénássy László, Szepessy Gézáné, Tamás Mag­dolna, Tóth Béla, Varga István­né, Vincze Gyula, dr. Zajovics Ferenc, Zoltay Lajosné: őnekik tehát külön, névreszólóan is kö­szönetet mondunk a támogatá­sért! Nagyfalusi Tibor igazgató Sárándi József ARCAID

Next

/
Thumbnails
Contents