Esztergom és Vidéke, 1991

1991-04-26 / 16. szám

5: ESZTERGOM ÉS VIDÉKE A SZÍNJÁTSZÁS MÚZSÁINAK Esztergomban nagymúltú szelleme „lengte be" két napig a volt művelődési ház elhagyott színháztermét. Sőt „testet is öltött": díszletek jelmezek, kellékek, párbeszédek és gesztusok elevenítették meg. Mindenekelőtt pedig a „játszó személyek" - középiskolás diákjaink - lelkes működése. Április 13-án a ferences gimnázium két „társulata" szerepelt. Ok újabb történelmi drámáink közül mutattak be két kiemelkedő művet: Szabó Magdáét (Az a szép, fényes, nap) és Székely Jánosét (Caligula helytartója). Ez utóbbit méltán koszorúzta a zsűri első díjjal. 14-én a komédia múzsája uralkodott. A Szent István Gimnázium színjátszói klasszikus mezben elevenítették fel Csokonai fársángoló Dorottyáját. (E második díjas bemutató tehát korántsem volt „farmernadrágos", amilyennek a 24 óra beszámolója leírta. A rendezőtanár neve pedig a legkevésbé sem Mészáros Balázsné ahogy ugyanott olvashattuk hanem Balázs Lászlóné.) A megjelenítés modernizáló törekvései a másik két produkciót jellemezték. Közülük a Dobó Gimnáziumé a 3. díjat kapta (Sanders: A falon túl); a Hellesek - Moliére-hez mérten sokszor túlontúl bohózati - Úrhatnám polgára pedig a közönség díját nyerte el. Nem szívesen nyilatkozik. Azt sem veszi jó néven, ha mások fényképezik. Balla Andrást mégsem volt nehéz „lencsevégre" kapnom. - Miért nem szeretsz nyilatkozni? Csalódott vagy? Netán sértődött? - Dehogy!... A művészetről bárkinek, bármikor szívesen beszélek. De ha arról kérdez valaki, hogy mi a véleményem - tegyük föl - a zöldségárakról... - Pedig úgy tudom, kertész is voltál! - Végzettségemet tekintve: máig az vagyok. Vegyésznek indultam,, aztán szőlőtermesztő munkás lettem, hogy végül a Kertészeti Egyetemen „kössek ki"... Kertépítő-tájrendező mérnökként kerültem Esztergomba. - Mérnök és művész? Hogyan fér meg a kettő együtt? - Nehezen. A vegyészetet pontosan azért hagytam ott, mert túlságosan „műszakinak" találtam. Igaz, kertépítészként sem „fantáziálhattam" sokat, ritkán jutottam olyan lehetőséghez, mint a dorogi városközpont, vagy az esztergomi Várhegy tervezése. -A fotózásban lelted meg a fantáziát? - A fantázia bennem van. Amit megleltem, az ennek csupán egyik megjelenítési módja. - Mégis, a képeid mérnöki pontosságúak, semmi fölösleges nincs bennük... - Igen, mert előre megtervezem őket. Mindig a teljes felvételt használom: ami a „negatívon" van, az lesz a képen is. Ezért kell a legapróbb részletekig megszerkeszteni, négyzetmilliméterekre kiszámítani mindent, még a felvétel pillanata előtt. - Pedig a laikus azt hinné, hogy a fotográfus megy az utcán, meglát valamit, azt gyorsan lefotózza - és megvan a fénykép! - A riportot, vagy a tájfotót nem szeretem, ha erre gondolsz. A képeimet kedvem szerint, magam komponálom meg, ezt nem bízom a véletlenre. Egyszer például elképközött dolgozom. Csak a végeredmény, a kép a fontos. - Nemrég hívtak meg tíz magyar fotóművészt Denverbe, egy közös kiállításra. Te is köztük voltál. A legjobbak közé sorolod önmagad? - Nézd, mindenfajta besorolás viszonylagos. A denveriek úgy ítélték meg, hogy ez a tíz a legjobb. De még legalább ugyanennyi magyar fotós képeiből válogathattak volna - erről meg vagyok győződve. MŰHELYTITKOK NYOMÁBAN Lencsevégen - Balla András fotóművész zeltem magamban egy bozótos, vadregényes környezetet - fűzfákkal, vadszőlővel, folyondárral. Hosszas keresgélés után, végre megleltem valahol. Egy ideig örültem neki, aztán rájöttem, hogy nem ez az „igazi", nem ilyenre gondoltam. Végül le sem fényképeztem... - Akkor hogyan születik meg egy képnek az ötlete? - A legkevésbbé úgy, hogy megyek az utcán, és meglátok valamit... Nevetséges, de a legjobb ötleteim éjjel támadnak, amikor nem tudok aludni. Persze, reggelre többnyire elfelejtem őket. - Az ötletet, vagy a technikát tartod fontosabbnak? A kettőt nem tudom elválasztani: a mondandóm, hogy kifejezésre juthasson, a legkiválóbb technikát követeli meg. Ha ez hiányzik, akkor bármennyire is jó a koncepció - a fotó „szegény-szagú" lesz... És az már senkit sem érdekel, hogy én milyen géppel, milyen körülmények - Milyen volt a kiállítás visszhangja? - Szerintem nagyon jó. Az anyagot már több helyre meghívták, így Peruggiába is, a Kelet-európai fotósok fesztiváljára. Hál' Istennek, nagyíthatom újra az egészet! - És itthon? Mi újság a készülő, „Esztergom" fotóalbum körül? - Ez nem készül - mert készen van. December óta a kiadónál várja a támogatókat, a megjelenéshez még mindig hiányzó másfél milliót. De erről most nem kívánok nyilatkozni. Ez egy külön ügy. - Tevékeny ember vagy, országos művészeti szervezetek vezetőségi tagja. De szervezed az „Esztergomi Művészek Céhét" is... -... amely április 12-én már meg is alakult. Rengeteg elképzelésünk van: kiállítások rendezése, katalógusok megjelentetése, képzőművészeti tábor létrehozása, egy művészeti „Dunakanyar-régió" kialakítása - a szentendreiekkel és a váciakkal együtt. Persze, mindehhez szponzorok kellenének, kiállítótermek, saját Galéria... - A városnak mit adnátok cserébe? - Mindazt, amit felsoroltam. Szeretnénk, ha a művészetnek ismét rangja lenne Esztergomban, úgy, mint régen. Mint Vitéz János korában. - Gondolod, hogy sikerülni fog? - Ez már teljesen rajtunk, esztergomiakon múlik. Ha van tenniakarás, akkor sikerül. De ha továbbra is közöny és fásultság uralkodik, akkor nem. - Tehát optimista vagy... Illúziókat nem kergetek, de bizakodom. Balogh Béni