Esztergom és Vidéke, 1991

1991-04-26 / 16. szám

4 ESZTERGOMI HELIKON ESZTERGOM ÉS VIDÉKE * Álnév, kalózlobogó Volt egyszer egy Vármegyei Trombita, a 24 óra őselődje, és voltam én, ki hajdanában is írtam verseket. Szándékomban állt az akkortájt önmagát mértékadónak tekintő Trombitába nótámat belefújni, benne megjelenni. Ám, ahogy az lenni szokott; minél inkább akartam, Trombitáék ádázul nem akarták. Pontosabban: válaszra sem méltatott a kulturális rovat szerkesztője. Telt-múlt az idő, s egyre savanyúbb lettem. A katonai szolgálat letelte után, Pomázy László küldött válogatást Papp József korábban süllyesztőbe került verseiből a szerkesztőségnek. Csínyembe avattam Baják Jóska barátomat, aki leszerelés után egy ideig Esztergomban lakott. Beleegyezésével álnevem alatt az ő címét tüntettem föl a borítékon, és írásos jogosítvány t kapott tőlem az esetleges válasz, illetve honorárium postástól történő átvételére. Egy hét múlva Jóska levéllel érkezett hozzánk Leányvárra. A levelet a Trombita szerkesztőségéből küldték. Érthető kíváncsisággal bontottam fel a biztatóan karcsú kupertát. „Tisztelt Pomázy László! Hozzánk eljuttatott versei meglepően érettek, kiforrottak. Képviláguk egyéni, eredeti... Bár havonta megjelenő kulturális mellékletünkben a szerzőktől egy-két versnél többet nem szoktunk közölni, az Ön esetében kivételt teszünk. Műveit a jövő hónapban (április) egyszerre adjuk közre. Jó munkát kíván, és újabb kéziratait várva üdvözli: Snéhauzer László - Tatabánya, 1968. március 8." Józsi, harc nélkül győztél -, mondta barátom a levél olvastán. Kalózidő. Kalózlobogó. Verseim valóban megjelentek az áprilisi mellékletben, és hamarosan küldtek hatszáz forintot is. Ebül szerzett pénz ebül vész el -, tartja a mondás. Az egészet elkocsmáztuk Jóskával Esztergomban. Trombitáéknál néhány hónappal később buktam meg, amikor az Új írás mutatta be Papp Józsefet. Lidii Akik elzarándokolnak a költő előhegyi nyári lakához, végigböngészhetik a hajdani gazda dedikált falát. Babits vendégeit rendre arra kérte, hogy szénceruzával „írják fel" nevüket a ház falára, s néhány még ma is olvasható: Tóth Árpádé, Illyés Gyuláé, Illés Endréé, Devecseri Gáboré... Noha az idő igencsak megviselte ezeket a ház külső falára örökített névjegyeket. E dedikált falról szinte minden Babitsról és Esztergomról szóló írás megemlékezik, ám azt, hogy az ötletadó minta is létezik, a szakirodalom, tudtommal, sehol sem említi. A közelmúltban Török József nyugdíjas testnevelő hívta fel figyelmem az elhagyott présház aláírásaira - köztük Babitséra, amit hittem is, meg nem is. Megszerezve a kulcsot, az évtizedek óta nem használt présház manzárdszobájába lépve, egy szempillantás alatt nyilvánvalóvá vált: többről van szó, mint gondoltuk! -A mintegy négyszer négyméteres helyiséget szüreti témájú festmények és bordal-szövegek díszítik. A feliratok szerint ezek a húszas években készültek. Köztük több archaizáló - régies hangjelölésekkel lejegyzett - köszöntő is olvasható. Az igazi meglepetés azonban az ajtó melletti fal, rajta a Babits-ház dedikációinak „hasonmása". A nevüket itt ecsettel pingálták föl a helyi társadalom „jobb" köreinek képviselői - és vendégeik: Babits, Sárközy György, Kárpáti Aurél... De hogyan került ide Szekszárd szülötte, a Nyugat szerkesztője? A présház a húszas-harmincas években az esztergomi Einczinger család tulajdonában volt. A gazda a házat és kertjét (amely ma igencsak bozótos) egyfajta művésztanyának „rendezte be". Gyakorta volt itt vendég Jaschik Álmos festőművész-tanár, az Operaház díszletfestője, aki nyaranta Esztergomba hozta diákjait, városunk festője: Bajor Ágost, a neoklasszicista Kontuly Béla, Királyfalvi Kraft Károly, Magasi Németh Gábor freskófestők; a posztimpresszionista Tipary Dezső, a Kernstock-tanítvány Nyergesi Mául János, továbbá Pázmándy István grafikus, Holló Kornél szobrász, Hellebrand Béla iparművész... (Olajos István közlése, Esztergom és Vidéke 1990. 19. sz.) A pék-dinasztiából származó Einczinger Ferenc banktisztviselőfestőművész, a Képzőművészek Új Társaságának (KÚT) tagja, az esztergomi Balassa Bálint Irodalmi és Képzőművészeti Társaság alelnöke egyfajta összekötő kapocs szerepét töltötte be a Babits-nyaraló és a város között. Neve gyakran előfordul a költő leveleiben, de az úgynevezett Beszélgető füzetekben is. Babits halála után Einczinger így emlékezik az Esztergom Vármegye 1941. december 11-i számában: „...Nálam látta egy alkalommal, mikor megkértem, hogy adjon részemre autogramot présházunk falán és nyomban megkért, hogy ilyen emlékfalat ő is szeretne. Ez a híres autogramfal el is készült és a vendég által szénnel írt nevet olykor ő maga rögzítette meg kazeines festékkel..." Einczinger tehát megírta, mégis feledésbe merült. Einczinger Juliska néni visszaemlékezése szerint (Új Tükör, 1985.17. sz.) Babits, Einczinger Ferenc, Scheiber Hugó festőművész, Kárpáti Aurél művészeti kritikus (később Kossuth-díjas), Olajos János tanár itt, a Bánomi dűlői kertben versenyre keltek: azon kezdtek vitatkozni, hogy mi nehezebb, rajzolni, vagy írni. A vitát eldöntendő, rajzlapot és krétát osztottak szét, és elkezdték egymást rajzolni. Sok tréfa, móka, sziporkázó megjegyzés röpködött a levegőben, s aláírásukkal hitelesítették az elkészült műveket, melyeket most a Széchényi-könyvtár őriz. Az elhagyott, de viszonylag jó állapotban lévő présházat érdemes volna megmenteni az utókor számára. Sebő József nJXfiAn

v t t> f AAH^ti . . . .^jV * ^ - . •