Esztergom és Vidéke, 1990

1990. augusztus / 15. szám

ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 3 Örömmel olvastam az Esztergom és Vidéke ez évi 12—13. számában Bánomyné Kovács Ildikó rövidke írását az esztergomi állami s köz­ségi Szent Imre gimnáziumról (így szól a pecsét), melynek tanu­lója voltam 1942-1950 között. Szívesen időznék el az itt töltött nyolc év emlékei felett, de most csupán a tartalmas beszámoló utolsó mondatát szeretném pon­tosítani. Eredeti helyéről a Szent Imre főreál már 1944 elején elköltö­zött. Ha jól emlékezem, akkor katonai kórház céljára vették át az épületet. Ma a Levéltár egy részlege van a helyén, de a Deák Ferenc utcai épület tetőzet előtti mellvédjén pár éve még látható volt iskolánk felirata. Sokfelé folyt aztán — amíg folyt - a taní­tás utóbb, majd az intézmény az egyházi iskolák államosításakor a ferencesek épületegyüttesének ud­vari szárnyába költözött. Ekkor vette fel a Temesvári Pelbárt ne­vet. önálló iskola volt, önálló igazgatással és önálló tanári karral, és emlékezetem szerint 1949-ben lett az első osztálya (szemünkben akkor az ötödik) sport gimnázium. Mellette, hasonló önállósággal és a bencésektől „örökölt" épület­ben ; valóban az I. István gimná­zium működött. Az említett 1948-as „összevonás" téves adat Bánomyné írásában, ez utóbb tör­tént. Akkor, amikor a ferencesek visszakapták a teljes épületüket, illetve a bencések helyén a Vak Bottyán Gépipari Technikum megalakult. A két korábbi iskola ekkor lett egy gimnázium (1950 szeptem­ber?), és ekkor költözött a Kis­Duna partra, ahol jelenleg is mű­ködik. A nevet, „otthagyta" az ekkor ismét tanító ferenceseknek. Az ő iskolájukhoz jobban is il­lik Temesvári Pelbárt, az egykori esztergomi ferences rendfőnök (1496) patinás neve. Stellarium­ja és Pomeriumja egy újabb válo­gatásban is (1982), no meg a Rosarium történetkéi, méltán gyö­nyörködtetik a mai olvasót. Egykori osztályunk éppen e napokban tartja a 40 éves érett­ségi találkozót. Érettségi bizonyít­ványunkban - hétjegyű kalkulus­ok! — az Áll. Temesvári Pelbárt Általános Gimnázium körpecsétje látható, alatta a nagyszerű és fe­ledhetetlen Dr. Szabó Lajos bácsi, az akkori igazgató aláírása, jobbra a tanároké. Lajos bácsi atyai jelen­léte és ragyogó embersége a leg­szebb emlékeink között. Állandó kérdés lett aztán u­tóbb, gondolom, az lehet még ma is, hogy a jelenlegi Szent István Gimnázium (sokáig csupán I.) melyik alapiskolát tekintheti jog­elődjének: a Szent Imre főreált-e, vagy a bencéseket. Mindkettő egyformán megilletheti. Mi, az 1950-ben érettségizet­tek találkozóinkon a ference­sek vendégszeretetét élvezzük délelőttönként, hiszen itt töltöt­tük gimnazista korunk utolsó há­rom esztendejét. Az előző és sorozatban ismétlődő találkozó­kon padjaink még ugyanazok vol­tak, jeleink kitörölhetetlenek. A ferences atyák minden alkalom­mal szívesen fogadtak - pedig mi „államiak" voltunk, az idén sem másként az előzetes „egyez­tetések" szerint. Nagy örömmel készülünk ismét az egykori „fő­reál" utolsó idejének otthont adó épület falai közé, izgalommal egy­ben, hogy beférünk-e még az egy­kori padjainkba egyáltalán. dr. Bodri Ferenc DÖMÖSI HONVÉDEK 1848/49-ben Minden abszolutisztikus rendszer kiépítette a maga nyilvántartását a megbízhatatlan elemekről. így az 1848-49-es önvédelmi hábo­rú, a szabadságharc után is össze­írták a volt honvédeket ország­szerte. Dömösön 1849. novem­ber 4-én készült el a lista, amely a nevek mellett feltüntette, hogy a volt honvéd földműves, zsellér, napszámos, szolga stb. volt-e. A kor szokása szerint természetesen a vallást is feltüntették. Külön kitért az összeírást elrendelő csá­szári biztos, hogy tüntessék fel, ki volt önkéntes, kit soroztak. A 26 összeírt honvéd közül 22-en voltak önkéntesek. Feltüntették, ki mikor és milyen papírokkal tért vissza Dömösre. Sokan Komá­rom várának feladásakor szabályos útlevéllel és mentességet biztosító papírral jöttek vissza, de ketten például orosz fogságból, papírok nélkül érkeztek vissza. Terjedel­mi okokból most csak a névsort közöljük, bízva abba, hogy ezt az érdekes forrást teljességében, érté­kelve is közre fogjuk tudni adni. Következzék az eredeti sor­rendben a névsor: Bartovits János, Nóvák Ferencz, Volenta Mihál, Maurer Fülöp, Feri Ferencz, Be­nyai János, Kováts István, Cseko János, Kukutska Mihál, Reczeg Gábor, Szabó Imre, Vitéz Lőrintz, Dantzi István, Tonheizer Ferencz, Gunyits Ferencz, Martyinák Mi­hály, Hornyák Pál, Ország Antal, Konopa József, Varga Mihál, Szüts Jósef, Adatra János. A ti­zedességig csak Nóvák Ferencz vitte. Nemzetőrként, már Komá­rom várában, közülük szolgált Gál Gáspár 1848. szeptemberé­ben. A lista biztos nem teljes, aki elég ügyes volt, nem került rá a község vezetői által készített lis­tára, de így a történelemből is kitörülte magát. Ortutay András KRÓNIKA 1636. szeptember 7. Esztergom vármegye nemesi közgyűlése Ér­sekújvárt úgy döntött, hogy Esz­terházy főherceg lányának eskü­vőjén a vármegye követe is részt vegyen, akinek a költségeire 20 forintot szavaztak meg. 1332. szeptember 7. Az eszter­gomi káptalan előtt több, a vesz­prémi püspökséghez tartozó job­bágy jelent meg, akik meggondol­ván első döntésüket, hajlandóak az egyház szolgálatában a továb­biakban is megmaradni. 1740. szeptember 13. Esztergom vármegye nemesi közgyűlése a sza­bad királyi város és két szomszéd­jának, Szent Tamás Mezőváros­nak és Szent György Mezőváros­nak a határvitájában döntött. 1654. szeptember 26. Lippay György főispán megküldte az Ér­sekújváron működő Esztergom vármegye nemesi közgyűlésének a nála levő vármegyei pecsétnyomót, amelyet a vármegye közgyűlése köszönettel nyugtázott. 1740.szeptember 26. A pestis járvány már lassan befejeződött, de az esztergom-vármegyei nemes­ség még nem tartotta rendszere­sen közgyűlését Esztergomban. Ezt a közgyűlést is a városon kí­vül, Bajnán tartották. 1740. szeptember 30. Az aratási időszak befejeződése után a vár­megye különös gondot fordított a magtárak rendbetételére, így bizottságot küldött ki az eszter­gomi és a mocsi magtár felül­vizsgálatára. Komárom-Esztergom Megyei Levéltár REGI ERDEI MESTERSEGEK A PILISBEN Az erdei mészégetés szintén több évezrede hagyomá­nyos a Pilisben. A tüzet eleinte félve tisztelő, majd lassan szol­gálatába állító, ugyanakkor egy­re inkább szemlélődő, összefüg­géseket kereső ősember jóval az alkimisták előtt felfigyelt a tűz és a köré rakott mészkő kapcso­latára. A mészkő (kalcium-karbo­nát), mint tudjuk - ám az ősem­ber ,,csak" tapasztalta hő hatására kalcium-oxidra és szén­dioxidra bomlik. A kalcium-oxid (égetett mész) vízzel keverve sár­szerűen kenhető fehér anyaggá, kálcium-hidroxiddá válik. Ha az ősi házépítő sár helyett a kő­kalyiba-építés céljából összegyűj­tött köveket kalcium-hidroxiddal (oltott mésszel) ragasztotta össze: az a levegőben mindig jelenlevő szén-dioxid hatására visszaalakul kalcium-karbonáttá (mészkővé), így rendkívül erős, időálló kötő­anyagjött létre. A megfigyelés és a gyakorlat itt is évezredekkel megelőzte a tudományt. A piliscsabai, pilis­csévi, pilisszántói, pilisszentkeresz­ti és pilisszentléleki mészégető iparos ma sem ismeri — akárcsak ősember elődje — mestersége ké­miai vonatkozásait, de ma is ugyanazzal a módszerrel, ugyan­olyan formájú kemencével és szerszámokkal dolgolzik. Legfel­jebb a mészkő és a tűzifa oda­szállítása és a kiégetett mész elvitele történik traktorral vagy teherautóval, bár a fogat itt még most is gyakori. A pilisi mészégetést nem lehet könyvből megtanulni. Évezredek óta apáról fiúra, nemzedékről nemzedékre szálló tudomány. Tu­domány a szó szoros értelmében. A kemence építését, boltozat­szerű „berakását" a 72 órás — vál­tozó hőfokú — hevítést, a baleset­mentes ,kiszedést" soha és sehol nem tanították intézményesen. Ma is nehéz, egész embert kívánó — éppen ezért igen jól jövedelme­ző — jellegzetes pilisi erdei foglal­kozás. A jelenleg is működő mész­kenencéken kívül a Pilis mészkő alapkőzetű részén szinte minde­nütt megtaláljuk a régi mészégetés kétségtelen nyomait (Klastrom­puszta környéke, Pilis-tető, Posta­rét). A szurdoki játszórét mellet­ti felhagyott kőbányaudvar tő­szomszédságában Bene Kálmán erdőmérnök — állandó bemutatás céljából — az 1970-es évek elején konzervált egy már 10 éve nem működő mészkemencét. A szénégetés időrendben a harmadik legrégibb pilisi tevékenység. Lassú kibonta­kozása a korai vaskorszakra tehe­tő. Bár a Pilisben ma már sehol sem fordul elő vasérc, az itt lép­ten-nyomon előbukkanó régi fegyverek és szerszámok meggyő­zően bizonyítják a hajdani kovács­mesterség és vasmüvesség magas színvonalát. A vasat már régen ismerő hon­foglaló őseink — és az általuk itt talált avarok — a pomázi Hold­világ-árokban valószínűleg mág­nesvasércet (magnetitet) termeltek ki, amit a közeli falvakban — Al­só -és Felsőkovácsiban, ma Kis­és Nagykovácsi-pusztán — dolgoz­tak fel. A főleg ferrikarbonát (Fe 2(C0 3) 3) tartalmú mágnes­vasérc a faszén hőjének hatására ferri-oxiddá alakul, a ferri-oxid - ugyancsak hő hatása következ­tében a szén közbejöttével -yszín­vassá változik. A pilisi szénégetés a korai ipa­rosodással párhuzamosan fejlő­dött Tetőfokát a XVIH-XIX. században érte el. Még ajelen szá­zad első két évtizedéből is tudunk erdei szénégetésről. A hajdani boksák maradványai — főleg Pilis­tetőn és a Pilis-hegy lábánál — még megtalálhatók. Az 1960-as évek legvégén nyugatnémet érdeklődés­re — házi grillsütők fűtése céljá­ból — ismét szóba jött ez a régi pilisi mesterség, de tényleges újjá­élesztésére már nem került sor. Dobay Pál — A Schőnbeck család és a Sándor grófok háza. IV. Béla király út 2. Jókai út 1. — A Kossuth Lajos utca és a ma végre ismét régi nevén, IV. Béla király útjának a sarkán is meg kell állnunk. Ez a nagy üzletház a XVIII. században még két barokk­ház volt, amelyeket a XIX. szá­zadban egyesítettek és egységes romantikus homlokzattal láttak el. Ma ismét két részre oszlik. A IV. Béla király út 2. számú ház, vagyis a sarokház története Esztergom ipartörténete szem­pontjából fontos. 1709-ben Szentgály István sze­nátor építtette. Örökösei 1760­ban eladták Miedler Flórián pék­mesternek, aki akkor telepedett át Bécsből és megnyitotta itt péksé­gét, amely 200 éven át működött. Miedler örököseitől 1803-ban Schőnbeck Ignác vette meg a pék­séget. Halála után fiai, majd ezek leszármazói olyan sikerrel vezet­ték a pékséget, hogy a szomszédos Kossuth utcai házat is hozzávették a múlt században. A család utolsó tagja Schőnbeck Mihály volt, aki az 1900-as években már mint vegyészmérnök vezette az üzemet. Az ostrom alatt már csak a hazul­ról hozott kenyereket sütötték, így az üzlet nem volt nyereséges. 1945-ben el is adta Székely Im­rének, aki az ősi pékség utolsó tulajdonosa volt. Áz államosítás után megszűnt a pékség, majd a házat ismét két részre osztották. A IV. Béla király úton tovább haladva, jobbra a ferences rend nagy épületegyüttesét látjuk. Szent Ferenc rendjét Esztergom­ban IV. Béla király (1235-1270), az ország második alapítója tele­pítette le, még a tatárjárás előtt. Itt állt a XIII. századig első nagy templomuk, ahova őt, feleségét és Béla fiát is kívánsága szerint el­temették. Sajnos, a török ost­romok ezt a templomot teljesen elpusztították, annyira, hogy pon­tos helyét sem ismerjük. Ánnyit azonban tudunk, hogy a Bottyán János út 9. és 11. számú ház helyén állhatott. Éppen ezért, az 1700-as évek elején az idetelepülő ferencesek e hely közelében kér­tek a várostól telket templomuk és kolostoruk részére. 1717-re ké­szen is állt a templom és kolosto­ruk is. Azóta valóban barátai let­Vagyonának elkobzásával a ház is Kuklánder osztrák várparancsnoké lett, aki Pap is Ádámnak, a várőr­ség ezredesének adta el. Ennek özvegyétől 1718-ban szlavniczay Sándor Menyhért al­ispán vette meg, aki a vármegye újjáélesztése terén kifejtett mun­kásságáért bárói rangot és eddigi, bajnai birtoka mellé még Sárisáp és Nagysáp birtokát is megkapta. A városi jegyzőkönyv szerint 1723-ban kezdte építeni az új emeletes házat, melynek építése a század húszas évekéig húzódott. Menyhért fia, Mihály, majd ennek fia, Antal építtették tovább a há­r (X.) SZOLALJATOK MEG REGI ESZTERGOMI HÁZAK tek a királyi város lakosságának. Századunkban iskolát is létesítet­tek, majd ezt is és a kolostort is állandóan tovább fejlesztették. Gimnáziumukat 1950-ben is meg­tarthatták, ahol ma is értékes ne­velő munkát végeznek. Templo­muk a város első nagy barokk temploma, melynek főékessége az 1755-ben készült nagy főoltár, amely Esztergomnak egyetlen fennmaradt eredeti barokk oltár­építménye. Mielőtt a Bottyán János utcá­ba befordulnánk, álljunk meg a szemben levő Jókai utca 1. szá­mú sarokház előtt. Ezen a telken a XVIII. század elején Bottyán János szerény sörháza állott. zat. Antalnak 1785-i végrendeleté­ből tudjuk, hogy apjának, Mihály­nak, 9.000 Ft-jába került e ház felépítése, melyhez ő is 2.000 Ft-tal járult. A kapu kőkerítésé­ben még a Sándor család bárói címere látható, ebből tudhatjuk, hogy a ház építése 1787.előtt be­fejeződött, mert ekkor kapta Sán­dor Antal a grófi címet a kibőví­tett címerrel. E ház díszesen fara­gott kapukeretével és mértéktartó díszítésével Esztergom helyi építő­mestereinek munkáját dicséri, akik a század közepére versenyre kelhettek a pest-budai mesterek­kel annyira, hogy a Sándor család pesti palotájának építésével is eze­ket a mestereket bízta meg \ 770-ben. Ez a ház volt a Sándor család megyeszékhelyi lakása. Sándor Antal fia, Vince, 1804-ben a baj­nai uradalomban 250 darabból álló országos hírű ménest alapí­tott, melyet később külföldi vásár­lásokkal bővítettek. 1837-től rend­szeres törzskönyvet is vezettek a lovakról. A lótenyésztés a vasút­építés előtt a közlekedés fontos része volt. Vince fia, Móric (1805—1878), császári kamarás volt a ház utolsó sarja, a híres „ördöglovas", akiről az a hír járta, hogy lóháton ugratott fel az akkori megyeháza kőkeretes barokk lépcsőházán az emeleti nagyterembe. Egyetlen leánya, Paulina, 1856­ban Metternich Richárd herceghez ment feleségül, ettől kezdve Sán­dor-Metternich uradalomnak ne­vezték a bajnai birtokot. 1870-ben áttértek az igás lovak tenyésztésé­re is, hogy a környék kisgazdáit is elláthassák. A család megye­tisztségének megszűnése miatt Pa­ulina eladta ezt az esztergomi há­zat Kamenszky István — a híres esztergomi orvos — Elek fiának, aki Andrássy Jozefa grófnőt vette feleségül és e házzal kívánta ki­elégíteni annak igényeit. E ház utolsó tulajdonosa Kamenszky Gyula pesti kúriai bíró volt, ald nyugdíjazása után ide vonult visz­sza. Az udvarban neogotikus ká­polnát építtetett az általa alapí­tott Országos Szent Gellért Egye­sület összejövetelei részére. A ház régi nagy pincéjét óvóhellyé ala­kította át az ostrom alatt, hogy a környék lakói itt biztos mene­dékhelyet találhassanak. Ez a szép kis barokk palota is megérdemelné a sürgős revoná­lást! Prokoppné dr.Stengl Marianna

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents