Esztergom és Vidéke, 1990

1990. április / 7. szám

ALAPÍTVA 1879-BEN ESZTERGOM ES VIDÉKE Művelődési, helyismereti, idegenforgalmi tudósító 1990. Április 7. szám ÁRA: 14,50 Ft VALASZTÁSOK UTÁN A választásoknak a nemzet számára egyetlen nagy tétje volt: a kommunista bürokrácia megbuktatása! Ez sikerült. Megtarthatjuk a Te Deumot. De a nehezebb dolgok csak ezután következnek! Sikerül-e a győzteseknek maguk mellé állítani a népet — ez döntő lehet nem csak a leendő koalíciós kormány számára. És mit fog tenni az ellenzék? — Kérdés, hol van az erős baloldali ellenzék? Ezt ma az MSZP 8,55%-os aránya képviseli, ami meglehetősen kevés. Nyugat-Európában a szociáldemokrácia erős baloldalt képez, amely fékentartja az esetleges jobboldali diktatórikus tendenciákat. Ha nem lenne ilyen, fizetett ellenzéket kellene tartaniuk. Ilyen helyzetben nálunk jósolni lehet, hogy a baloldal néhány éven belül meg fog erősödni, tagjait a meglévő pártokból és a még várakozó állásponton lévő csendes tömegből toborozva. Ne felejtsük el, hogy a „hallgatag többség" (munkásság, parasztság, bérből élők) igazából még nem csatlakozott egyik párthoz sem, mert egyelőre vár. Ugy tűnik, a népnek - politikai tapasztalatlansága ellenére — egészséges ösztöne van! A jövőt, szerencsére, nem lehet megjósolni, de bizonyos tendenciákat nem árt észrevenni. Ha az ország társadalmi, gazdasági helyzete ma elfogadható lenne, akkor kíváncsian és boldog izgalommal figyelhetnénk a pluralizmus kiteljesedését a parlamentben. Az ország katasztrofális helyzete azonban ma nem enged időt arra, hogy a pártok csatározásaival és elegáns szó párbajaival szórakozzunk a televízió előtt ülve. Ennek megértéséhez a két nagy pártban ma még nem látszik elegendő szándék; annak ellenére sem, hogy mindkettő deklarálja, miszerint az ország érdekét a pártérdek fölé helyezi. A reálpolitikusoknak, a sajtónak és a népnek résen kell lennie. A helyzet rosszabbodásakor új választásokra lesz szükség, ami nagy baj, mert az új kormánynak legalább 2—3 évet kellene adni értékelhető eredmények eléréséhez. A két győztes pártnak át kell gondolnia, elemeznie eddigi működését. Szóhoz kell juttatniuk a reálpolitikához és nemcsak a szólamokhoz értő politikusaikat, mert most már az ígéretek betartásának ideje jött el. Remélnünk kell: lesz elég erő és demokratizmus a vezető pártokban, hogy rövid idő alatt kiválasztódhassanak azok a markáns, szakmailag is képzett politikus egyéniségek, akik tovább látnak a hatalom megszerzésének fontosságánál és alkalmasak lesanek a Deák Ferenc-i módszerek alkalmazására, a sokkal nehezebb mai körülmények között is. Egyelőre csak ebben bízhat az a 3 millió ember, aki a létminimum határán tengődik, közt ül a 2 millión felüli kisnyugdíjas, a gyerekes családok, valamint az az 5 millió bérből és Fizetésből élő, akinek ma mint rozsda a vasat marja idegeit a munkahelyi létbizonytalanság is. íme a képviselőnk! Es most hogyan tovább? — Milyen érzéssel vette át megbízólevelét dr. Arató Géza? — Felemelő érzés, hogy a több mint negyven év utáni első szabad választásokon én is bejuthattam a parlamentbe. Pártom, az SZDSZ ugyan nem kormánypárt — de országpárti. Természetesen körzetpárti is vagyok. Esztergomon és Dorogon kívül 11 község tartozik körzetemhez. A megbízólevelet Kovács Tibor őrkanonoktól vehettem át. Az egész nagyon bensőséges, ünnepélyes volt. Igazán jólesett, hogy tegnap megkeresett dr. Nemes Tamás, és a képviselői munkát illetően ellátott néhány fontos gyakorlati tanáccsal. Köszöntő táviratokat is szép számmal kaptam, többek között a rivális jelöltektől. — Hogyan tovább? — Először alaposan tájékozódnom kell, főként körzetem dolgait illetően, ezért megállapodtunk Simon Tibor megbízott tanácselnökkel, hogy rövidesen megismertet Esztergom sajátos helyzetével, gondjaival. — A városkörnyékről a piüsmaróti vb-titkár úgyszintén megkeresett. A minap olvastam a Magyar Nemzetben, hogy Budapesten a volt MSZMP székházat a képviselők házává szándékozzák átalakítani. Én azt szeretném, ha irodám Esztergomban lehetne. Egyébként a helyi érdekegyeztető fórum tovább fog működni, így a nem győztes pártok is hallathatják véleményüket — a ,fagyok" döntéshozói jogát tiszteletben tartva. Mostantól a közéletben kell harcolnom, de orvosi munkámat sem szeretném teljesen feladni. (s.j.) A városi tanácstestület utolsó ünnepi ülése - Részletek Simon Tibor mb. tanácselnök 1989. március 28-án elhangzott beszédébőlí . .)A mai alkalom a tanácstestület utolsó ünnepi találkozása. Megtisztelő megbízásunk lassan a végéhez ér. Tudtuk, hogy nem könnyű feladatot vállalunk, azonban a történelem még ennél is nehezebb szerepet osztott ránk. Miközben forrongva, nem egyszer robbanva változik körülöttünk a világ, s e változásoknak lelkes igenlői vagyunk, mint testület a ma még legitim hatalom utolsó szervezeteiként, intézményeiként egyre nehezebb, egyre anakronisztikusabb helyzetben próbálunk erkölcsi kötelességünknek, vállalt megbízatásunknak tisztességgel eleget tenni. Nem a változtatások akadályozása, vagy lassítása érdekében, hanem éppen annak elősegítésére, a törvényes átmenet, a rend, a biztonság utolsó intézményeiként, amely jól tudja, hogy napjai — mint ilyen formájú testületnek — meg vannak számlálva. De amíg szükség van rá, helyén marad, vállalt kötelezettségeinek becsülettel eleget tesz. — E nagyon nehéz időszakban egyre több azonnali, a közösség érdekében fontos kérdésben kellett és kellhet még felelősséggel döntenünk. Csak kiragadott példaként említeném a vízlépcső, az alkotmánybíróság, a Suzuki-telepítés ügyét. Azt hiszem, felemelt fejjel vállalhatjuk minden kor előtt ezen döntéseinket, amelyeket objektív és szubjektív tényezők határoztak meg egy agonizáló rendszer utolsó fázisában, a régi és az új egyre könyörtelenebb harcában, amikor megvalósulni látszik majdnem minden, amiről évtizedekig csak reménykedni lehetett, de amikor a változtatás sürgető igénye időnként türelmetlenséget, propagandisztikus igaztalanságot, felelősségvállalás nélküli utópikus ígérgetéseket is szül. Az összeomló gazdaság egyre csökkenő pénzügyi lehetőségeinek korlátai között, a látszat önkormányzatiság egyoldalúságainak, az idejét múlt törvények és rendelkezések, a feladatainak megfelelni nem tudó szervezeti mechanizmus gúzsba kötöttségeiben, a hírek, vagy rémhírek elbizonytalanító lelki effektusaiban, a múlt örökségének mázsányi terhe alatt, az esetenkénti bizalmatlanság légkörében dolgozni nagyon nehéz. Ha a fentiek tükrében vizsgáljuk az elmúlt éveket, nincs miért szégyenkeznünk. Nem nehéz bizonyítani, hogy az ország egyetemes zuhanásával szemben a város mily mértékben emelkedett. Csak néhány tétel az élet különböző területeiről: A város erkölcsi, szellemi felemelkedéséért: a megye új elnevezése, a várszínház, a helyi újság, az önálló utazási iroda, utcák, terek, intézmények neveinek felülvizsgálata (megjegyzendő: mindig figyelembe vesszük az ott lakók kérelmét), az egyházzal a kapcsolat rendezése, együttműködésünk — legnagyobb örömünkre igen jó — a kölcsönös tisztelet talaján álló, segítőkész (talán: Mindszenty hercegprímás térelnevezés, egyházi vagyon kérdése, kórházon belüli, oktatáson belüli együttműködés)— A város hírnévéi ország-világ előtt növeli az Alkotmánybíróság. Az ötlet egy szikra volt, de nagyon-nagyon sok feladat hárult ránk, amíg a szikrából nem hamvadó tüzet gerjesztettünk. A közeljövő feladata lesz a városcímer, városzászló kérdésének rendezése. A szakemberek már dolgoznak az előkészítő munkán. És talán ide tartozik — hiszen Esztergom városában egyáltalán nem csak gazdasági kérdésként merül fel — az új híd. Sok évtizedes óhaj, hogy a II. világháború utolsó, szomorú mementója eltűnjön s a Felvidékkel a természetes szellemi, kultúrális, idegenforgalmi stb. kapcsolat tovább erősödjön. E harc eddig nem hozott eredményt. A városi tanács által elkészíttetett statisztikai vizsgálat pozitív eredménye az egyetlen fogódzó. Az idő múlásával sajnos egyre egyértelműbb, hogy Pozsgay Imre úr ilyen irányú látogatása is csak politikai választási fogás volt. Sokszor felröppent már a remény, hogy aztán újra hamvába haljon, ezért csak nagyon halkan mondom, hogy soha olyan közel nem álltunk a megvalósuláshoz, mint most. Kemény tárgyalások eredményeként egy szándéklevél az íróasztalomban van, ha a csehszlovák fél is úgy akarja, ha a magyar illetékesek hajlandóak lesznek a feltételről tárgyalni . . . (hídpénz) Akkor talán most. Hasonlóan szép példát hozhatok fel az egyes ágazatokból. Az oktatás területén a lehető legkorszerűbb 20 tantermes új gimnázium, az Arany János Iskola bővítése, az új szabadidő központ. Az egészségügy területén az új idegelme, a Simor intézet felújítása, az új irodaépület, a gőz-kád átalakítása, az új röntgen, az új proszektúra, a különböző vállalkozások. A szolgáltatások területén: a telefon, az új benzinkút, az új kemping (Gran Tours) a Danubius Vállalat behozatala a városba, a temető bővítése, az új szeméttelep, az új szennyvíztisztító, a 3 új szálloda építése külföldi tőkével. A város gazdálkodási szemléletének teljes megváltozása, a vállalkozói szellem előtérbe kerülése. És, ami napjainkban a legjobban foglalkoztatja a közvéleményt: a Suzuki. Az előzmények ismertek. A tömegkommunikáció félretájékoztatása által teremtett lépéshátrányból kellett ismét az élre törnünk. A testület áldozatvállalásának, a tanács, az érintett szakemberek rengeteg munkájának az eredménye, hogy nevünk ismét a legesélyesebbek között jelenik meg. A város és a megye hatalmas áldozatot vállalt (100 milliós nagyságrendben) és kell még vállalnia ennek érdekében úgy, hogy semmilyen közvetlen hasznot ebből húzni soha nem akart. Ezt nem látni és nem elismerni, hamis pletykákat terjeszteni nem tájékozatlanság, hanem tudatos rosszindulat. A Suzuki-ügy utolsó állomásához érkeztünk. Ma még nem tudom, hogyan dől el a telepítés ügye, de tiszta lelkiismerettel nézhetünk a döntés elé. E hatalmas munkát csak úgy sikerült elvégeznünk, hogy a gáncsoskodókkal szemben mindig és mindenben önzetlenül álltak mellém azok a szakemberek, intézmények (elsősorban a Komterv és a Dorogi Szénbányák Vállalat), akik nélkül nem vehettük volna fel a. versenyt a nálunk sokkal potenciálisabb ellenfelekkel. Amikor a fentieket hallgatták, bizonyosan Önökben is felmerült, hogy hány ember munkájának, közreműködésének az eredményei ezek. Nagy örömünkre szolgál, hogy mindig voltak olyan személyek, akik önzetlenül támogatták törekvéseinket. A város társadalma egyre fogékonyabb és nyitottabb lett és ez is igen örömteli. Ugyanakkor tudom, nagyon sok minden nem valósulhatott meg az elmúlt évek során. Elsősorban a lakáshelyzet, a közművesítés területén (csatorna, víz, útviszonyok) nagyon szomorú a helyzet. De ezek azok a területek, amelyeket a múlt bűnös mulasztásai miatt a város - ebben a ciklusban és még hosszú ideig - önerejéből megoldani nem képes. Erre külső beruházó tőkét találni nem lehet, a város pénze a minimálisnál is kevesebb. Ebből a kevésből azonban Szenttamás-hegy csatornázásának pénzügyi fedezete biztosítva látszik, s Esztergom-Kertváros és Szentgyörgymező útviszonyainak fejlesztésében pedig egy osztrák-magyar vegyesvállalattal kötendő szerződéssel még az idén jelentősen előrelépünk. A következő években minden helyi erőt a lakáshelyzet radikális javítására, a műemléki épületek felújítására és az infrastruktúra fejlesztésére kell fordítani. E területen a döntő változás lehetőségét a szovjet alakulatok kivonulása adhatja meg. Követelnünk kell, hogy a város — égető problémái megoldása érdekében — kapja vissza területeit és épületeit ingyen, közösségi hasznosításra. A tárgyalásokat ebben az ügyben is megkezdtük. A szociálpolitika egyre növekvő feladatai mellett jövőnk másik kulcskérdése ez. Tisztelt .Ünnepi Tanácsülés! Ma már minden ellenvetés nélkül mondhatjuk, hogy történelmi időket élünk. Ez csak nagyon kevés generációnak adatik meg az emberiség történetében. Ebben részt venni egyszerre felemelő és egyszerre felelősségteljes. Talán nemcsak a holnap, hanem évtizedek (gyermekeink és unokáink) sorsa dőlhet el ezekben a hetekben, hónapokban. Ilyen korokban feltöltődnek az érzelmek, megfeszül az akarat, kifényesednek a szavak. Ami tegnap még patetikusnak tűnt, az mára talán köznapi, a mindennapok cselekedeteiben aktuális. Érvényesek ezek a reformkor nagy költőjének szép szavaira is: „Mi dolgunk a világon? Küzdeni erőnk szerint a legnemesebbekért, előttünk egy nemzetnek sorsa áü...» A közösségért dolgozni a legmegtisztelőbb, legfelemelőbb és talán a legháládatlanabb. Ehhez a munkához kívánok mindannyiunknak erőt, egészséget, az elcsüggedéseken is felül emelkedni tudó elkötelezett akaratot és lelki szilárdságot. Az elvégzett munka jóérzéséből fakadó belső megelégedettséget!