Esztergom és Vidéke, 1989

1989. július / 7.szám

ESZTERGOM ÉS VIDÉKE FÓRUM 3 Megújulást! Demokráciát! Felemelkedést! MOZDULJON! Tudja-e, hogy a kormány 1988ban minimum 230 milliárd forintot fordított veszteséges vállalatok finanszírozására? Ezen vállalatok bezárása a kormány szerint munkanélküliséget okozna. Ennyi pénzből 1 millió munkanélküli havi 19 200 Ft-os fizetését lehetett volna biztosítani. De a fele is elég lenne, s a maradék 115 milliárdból néhány autógyárat is építhettünk volna!!! Tudja-e, hogy Budapest köztéri lámpáinak energiatakarékosra való lecserélésével megtakarítható lenne a BNV áltál termelendő energia? Uszty-ílimszk, Eocén-program, Adria-kőolajvezeték, Tengiz, BNV- Mit jelentenek ezek a nevek? Kevés papírt, kevés szenet, üres kőolajvezetéket, méregdrága gázt, környezetromboló, méregdrága villamosenergiát. A magyarság döbbenetes erkölcsi, politikai, gazdasági válságba jutott! Választanunk kell: Európa vagy nyomor? Válasszuk Európát ! Fogjunk össze gazdaságunk felemelkedéséért! Lépnünk kell, mert gazdaságunknak már csak hónapjai vannak az összeomlásig! Hogyan akarja ezt az MDF? Mit követelünk? GONDOLKOZZON! VIZSGÁLJA A TÉNYEKET! 1. Tulajdonosi reformot! Vegyes tulajdonú gazdaságot! Ne rendelkezzék tulajdonosi jogokkal az, aki nem viseli beleszólásának, döntésének jövedelmi, vagyoni kockázatát! Ne keressenek százezreket a veszteséges vállalatok vezetői! 2. Piacgazdaságot! Az legyen nyereséges, aki olcsóbban, jobbat termel! 3. Az állammonopóliumok felszámolását l .Vállalkozói szabadságot ! Esélyegyenlőséget! 4. Nyilvános költségvetést! Tudjuk meg, hová tűnnek el a százmilliárdok. 5. Adócsökkentést! Családi jövedelemadót! A pazarlást, a veszteségeket, az inflációt, a felelőtlen nagyberuházásokat ne a dolgozókkal fizettessék meg, hanem a felelősökkel! 6. A vezetők kiválasztásában ne a pártállás, hanem a szaktudás, a tehetség, az eredményes munka és az erkölcsi tisztaság érvényesüljön! Ne félművelt funkcionáriusok döntsenek munkások ezreinek sorsa felett! Az MSZMP vonuljon ki a munkahelyekről ! A gazdasági kibontakozás előfeltétele a demokrácia, a pluralizmus, a politikai kibontakozás. Kívánunk ezért: i 1. Szabad, független jogállamot! ; 2. Tényleges többpártrendszert! 3. Az országgyűlésnek felelős i kormányt, a hatalom nyilvánosságát, ellenőrizhetőségét! j 4. Alkotmányozó nemzetgyűlést! önkormányzatot! 5. Felelős kisebbségi és menekültpolitikát! 6. Független népképviseleteket, szakszervezeteket és kamarákat! 7. Az emberi és politikai szabad- j ságjogok garantálását! 8. Szólás-, sajtó-, lelkiismereti és oktatási szabadságot! 9. Emberhez méltó létfeltételeket! Emberhez méltó nyugdíjakat! Csatlakozzon hozzánk! Erősítse a változást akarókat! Ezzel is mutassa meg, hogy újat akar! Mutassa meg, hogy nem fél önmaga és családja jövőjéért gondolkodni és tenni! A MAGYAR DEMOKRATA FÓRUM ESZTERGOMI SZERVEZETE Kapcsolatfelvétel: Személyesen: minden szerdán 18 órától a Művelődési Ház 17. sz. termében. Levélben: 2500 Esztergom, pf. 133. NYÍLT level ... Az MSZMP Esztergomi Reformköre nem delegált senkit a megyei pártértekezletre, mert a küldöttek vállalták a reformgondolatok és a város képviseletét. Az ígéretek ellenére ez nem történt meg. A Reformkör azzal küldte meg Mikó Balázs városi első titkárnak az alábbi „nyílt levelet", hogy annak tartalmát ismertesse a városi pártbizottsággal és a város párttagságával, hogy levonhassák a szükséges következtetéseket. Tisztelt Mikó Balázs! A megyei sajtó és a meghallgatott esztergomi küldöttek beszámolói alapján értékeltük a Komárom megyei pártértekezlet néhány tapasztalatát. A pártértekezlet egészét konkrét határozatainak ismerete nélkül nem elemezhettük, mert a határozatok megfogalmazásának felelősségéről a pártértekezlet egy apparátusi kezdeményezésű „szerkesztőbizottság" javára lemondott, a szerkesztés folyamatban van. A Reformkör megállapítja, hogy a pártértekezleten Esztergom város képviselete hiányzott, pedig erre nagy szükség lett volna. A megyei pártapparátus tervezete a jövőre is megyeszékhelyt fejlesztő terveket sző, annak ellenére, hogy Esztergom és körzete az elmúlt évtizedekben súlyos és hátrányos megkülönböztetésben részesült. A politikai és vallásellenes indítékú megkülönböztetés mára gazdasági, településpolitikai, szociális és kulturális válsághelyzetet idézett elő, amit csak súlyosbít, hogy a város térségében a megyei pártvezetés által támogatott, a környezetet és történelmi értékeinket romboló vízlépcsőépítés folyik. A hagyományos struktúra kezdeményezésére és a régi „jólbevált" módszerekkel kiválasztott esztergomi küldöttek alkalmatlannak bizonyultak a város' és párttagsága képviseletére, a tevőleges részvételre. Még megszólalásra sem tudtak vállalkozni! A küldöttek ilyen fokú passzivitása mellett ön, mint az MSZMP első számú vezetője Esztergomban, nem mérte fel küldöttségünk kudarcát, a város érdekeinek képviseletében a teljes csődjét, és nem tett semmit annak érdekében, hogy a küldöttség megkíséreljen eleget tenni feladatának, személyében sem állított pozitív példát küldött-társai elé. A pártértekezleten követett magatartásával az esztergomi küldöttek akarva-akaratlan az idejétmúlt, konzervatív struktúra és az apparátusi pozíciók feltétlen átmentését szolgálták, amikör a gyökeres változtatás lett volna a pártértekezlet legfőbb feladata! MSZMP Reformkör Esztergom A reformelkötelezettség olyan jelzővé vált a magyar közéletben, aminek az elutasítása a politikának való hátat fordítással azonos. Reformelkötelezett a megyei pártértekezlet, reformelkötelezettek a funkcionáriusok. Sőt, egyre-másra derül ki, hogy míg a botcsinálta politikai amatőrök csak mostanában ébredtek rá a reformszellem áldásaira, addig a „profik" már korábban, évekkel, évtizedekkel ezelőtt is reformerek voltak. És egyre többen lesznek a „régen reformerek"- Ekkor teszi fel — nagyon halkan — a kérdést az ámulatba eső tájékozatlan: akkor miért jutottunk idáig? Hacsak azért nem, mert reformer és reformer között fényévnyi távolságok húzódnak meg. Mi sem egyszerűbb, mint lobogtatni a mások által kibontott és sokak számára vonzóvá lett zászlót, puffogtatni a tetszetős szólamokat, igéket. Ez kell a tagságnak? Ez kell a népnek? Ez kell a választóknak? Miért ne kapná meg?! Demokráciát a közéletben! — harsogja a funkcionárius, holott a hozzá közelállók tudják, hogy asztalcsapkodó stílusban utasítja el és dorongolja le az ellenvéleményeket. Nem csak kérdezni, ragozni is kell! El kell utasítani az összefonódásokat! —zúg a forradalmi lendület a vállalatvezető beszédében, de aki régről ismeri, az tudja, hogy ő is fehér asztal mellett szőtte cége és önmaga sorsának fonalát. Tisztességes vezetést és etikus vezetőket hiányol az, aki vezetőként maga sem veti meg a másik nem csábításait és az ajándék-ital által kifejezett „őszinte" hálát. És mielőtt a vég nélküli sort folytatnám, arra gondolok, hogy igenis: megalapozottak a kiábrándulások és a félelmek! A kiábrándulás a fentebb említett figurákból és a félelmek attól, hogy ki.és hogyan fogja kiszűrni a közvélemény és a mindig ismeretlenül választó (szavazó) tömeg számára a hatalom és pozíció felé áramló sokaságban, a funkcióhoz görcsösen ragaszkodó regiment'ben az arrá valóban érdemeseket? A szólamoknak lenne hitelük? Ugyanakkor ítélnünk kell. Ha semmitmondók a szólamok, ha számonkérhetetlenek az ígéretek, ha sorozatosan becsapott helyzetbe kerülünk, akkor ki tudja, ki tudhatja eldönteni, hogy hova tartozik a jelölt?! Választások előtt állunk. Ez a választás remélhetőleg jobban meghatározza majd jövőbeni haladásunk irányát. Kell hát keresnünk, és kell találnunk olyan jeleket, amelyek tudtunkra adják a megítélendő személy hovatartozását, vagy legalább azt, hogy hova nem tartozik. Ezt a gondot egy korábbi korszak egy ügyes huszárvágással oldotta meg. Felismerte azt, hogy egy ember habitusát és politikai elfogadhatóságát nem elvek és jelszavak hangoztatása, hanem a sarkalatos politikai problémákhoz és feladatokhoz való konkrét viszony mutatja meg. Az ilyen, pontosan megfogalmazható, konkrét politikai kérdések most is csokorba foghatók. Ha az elveket és eszméket legjellemzőbb módon megtestesítő politikai feladatokat állítjuk a megnyilatkozó elé, akkor óhatatlanul színt kell vallania. Mégpedig annyira konkrétan, hogy az rövid időn belül számonkérhető is legyen. Nem kell mást tennünk, mint hogy megkeressük a „reformeszméknek" megfelelő konkrét cselekvési problémákat, és hozzámérjük a személy múltját, jelenét és vállalásait. Például; — Az állam és a párt szétválasztását, összefonódásainak felszámolását vallja szükségesnek? Milyen programot ajánl ennek megvalósítására az adott térségben? — A hibásan értelmezett internacionalizmus helyett a nemzeti értékek előtérbe állítását követeli? Eddig mit tett, és konkrétan mit vállal ebből a feladatból? — Vállalja-e, hogy az egyéni egzisztenciális érdekek ellenében kezdeményezi a bürokratikus struktúra leépítést? Mindezt milyen helyen és mértékben? — Vállalja-e az eredetileg teljes egészében költségvetési eredetű pártingatlan-vagyon egészének a társadalmasítása melletti állásfoglalást? Hol, milyen körben teszi és tette ezt?.. — Vállalja-e a politikai küzdelmektől elhatárolt fegyveres testületek követelését? Állást foglal-e a valóban közcélokat szolgáló, másokra potenciális fenyegetést nem jelentő, fegyvermentes és társadalmi szerveződésű munkásőrség mellett? — Különbséget tud-e tenni az elmúlt évtizedekben funkciókat betöltő vezetők konkrét tényeken alapuló, személyes felelősségére vonatkozó elszámoltatása és a tényeket mellőző, koncepciózus leszámolás között? — Állást tud-e foglalni a félrevezető politikai manőverezés ellen, a bizalomveszejtő és félelmeket ébresztő politikai manipulációkkal szemben? Megne^vezve ezt a jelenséget a. közelmúlt és jelen történéseiben is! Szinte naponta találkozhatunk a legsürgetőbb társadalmi és. politikai feladatokat rendre megkerülő, valóban szemfényvesztő mellébeszéléssel, demagógiával. Az ezekhez való viszonyunk akár a reformelkötelezettség mérőfoka is lehet. De jele ez annak is, hogy valaki mennyire megalapozottan szólal meg a reformer köntösében, vagy annak, hogy érdemel-e hitelt a szava, az ígérete, a személye. Talán ezek alapján is megítélhetők vagyunk. Dobó Attila Az embereknek szükségük van rá, hogy a történelmi drámák hőseit, áldozatait nyilvánosan is meggyászolhassák. Közösen: város, ország, nép, nemzet közösségében, — mindegyik halottat mindenki a sajátjaként, bárha nem is volt az... Titkolózás nélkül, sőt a titkokat megfejtve. Betöltve a 33, 32, 31 év előtti események üressé takart foltjait, hogy ne csak szokásos elnevezésük szerint, hanem valóban: a lélek számára is fehérré változzanak. Így betölteni — mert igazi színükön a v é r üt át — csak a gyász feketéjével lehet. Bosszúállással soha, — csakis a bosszú sorozatát megszakító igazsággal. Csak a megtisztító újraéléssel, megbékéltető emlékezéssel. Mindezt nemcsak a június 16-i budapesti végtisztesség bizonyította, hanem több olyan felhívás, fórum, amelyekről az előkészület hetei, napjai során vidéki városokból. tudósított sajtó és rádió. Június 8-án például Mosonmagyaróvárott több ezren vettek részt az MDF helyi szervezete által rendezett gyűlésen. A Népszabadság beszámolója szerint: „Szenvedő résztvevők, szemtanúk — köztük egykori katonák — 33 év óta először együtt idézték fel az 1956-os mosonmagyaróvári sortűz tragédiáját." Tiszakécskén egyéni állampolgári kezdeményezéshez — amely a második világháború helyi emlékművére indított közadakozást — az MSZMP városi bizottsága is csatlakozott. Egyúttal javasolta, hogy az emlékmű egyik oldalán azok teljes névsorát is örökítsék meg, akik 1956 októberében estek el. Mindkét helyen fegyvertelen tüntetés résztvevőire lőttek: Mosonmagyaróvárott a határőrlaktanyából, Tiszakécskén vaklármával riasztott kecskeméti vadászrepülőkről. Október 26-án, illetve 27-én más településeket is elért ez a szörnyű hullám. (Elindítója 25-én minden bizonnyal az zonyos Mecséri ezredes elhatározta, hogy ellenáll. Lövet. A Bazilika alatti Sötétkapunál — amely ekkortól valóban sötét foltunk marad — tankágyúval lövetett bele két tüntetőkkel teli autóbuszba. Majd pedig ugyancsak magyar tankosok rohantak le a városba, megágyúzták a Fürdő Szállót. (...) Ezután a tüntetők a Városháza, a Széchenyi téri Botytyán-ház elé vonultak. A tűzparancs értelmében itt is magyar hauser Kálmánnak, az érsekség személygépkocsi-vezetőjének kislánya, Ilonka is. A Városházánál megsebesült a lakásomhoz közeli Vár kávézó egyik pikolófiúja is. (...) Már a november 4-i pesti fordulat előtt híre jött annak, hogy a Mecséri ezredes parancsnoksága alatt álló honvéd páncélos kötelék elhagyta a várost. Az egész alakulat levonult Budapestre. És — ők, akik október 26-án az esztergomi tüntetőkbe ágyúzA hatodik koporsó a provokációs sortűz lehetett, amelyet háztetők lesállásából ávéhás csoportok adtak le az Országház előtt összegyűlt békés tömegre.) Sajnos Esztergomot sem kerülték el a tragikus fejlemények, amelyeknek eddig egyetlen nyomtatásban is megjelent leírását ismerjük Zolnay László — a múzeum akkori igazgatója — emlékiratából. „Esztergomban napokig nem történt semmi (...) Október 26án aztán Esztergomra is rászakadt a báj. A pesti hírek s a rádióhírek hallatára itt is felbolydult a város. A honvédség jóidéig lábhoz tett fegyverrel, tétlenül szemlélte a Kossuth-nótát énekelgető — főként fiatalokból álló — tüntetőket. Amikor azonban híre jött, hogy a tüntetők fegyvereket követelnek — Esztergomban akkoriban egy magyar páncélos alakulat ,feküdt' —, bihonvéd tankosok támadtak a tüntetőkre, s lőttek közéjük... (.•..) A Sötétkapunál, ahol a tankosok két autóbuszba belelőttek, nemcsak tüntetők sebesültek meg, hanem jámbor utasok is — köztük piaci kofák —, akik hazaindulóban szálltak fel a távolsági járatokra. Ezeket a buszokat máimenet közben állították le a tüntetők, hogy így vonuljanak a Sötétkapun át a Szemináriumból átalakított laktanyához. A Sötétkapunál, majd a Városháza megágyúzásánál, mint másnap megtudtam, tizenkilencen veszítették életüket. S ennek a magyar^magyar ellen vívott ,csatánal? — elég egyoldalú csata volt, tankágyúk fegyvertelenek ellen — öszszesen vagy hetven sebesültje volt. A halottak között volt az egyik — e városban honos — Homor-családból való ismerős, egy kis gimnazista lányka. Meg Neutak bele — Budapesten harcba bocsátkoztak Nagy Imréék oldalán. (Utóbb Mecséri ezredest, s néhány tisztjét mint lázadókat, felakasztották. Mecséri sorsában — tudtommal — osztozott az a Csiki nevű páncélos hadnagy is, aki ama véres pénteken beleágyúzott az esztergomi tüntetőkbe.)" Ezeket olvashatjuk Zolnay könyvében (Hírünk és hamvunk. 1986. 622—23. és 628. lap), amely a Tények és tanúk c. sorozatban jelent meg. Emlékezéséből az is kiderül, hogy bár a városban tartózkodott, az eseményekx'ől nagyrészt csak közvetve értesült. Friss beszámolóiból egyes szemtanúknak, de ő maga nem volt az. Szükségszerű, hogy nem az ő leírása az egyetlen lehetséges rekonstrukció. Nyilvánvalóan nem teljes, s nem is minden részletében pontos. Ugyanakkor mai történelmünk igazságtételre és megbékélésre egyszerre szólító fordulásán ból bizonyosnak látszik, hogy városunkban is szükség volna minden tény összegyűjtésére, minden egykori (szem)tanú megszólalására. Erre kínáljuk fel lapunk nyilvánosságát, mindazok jelentkezésére számítva, akik Zolnay leírását akár megerősíteni, akár kiegészíteni vagy helyesbíteni tudják, akiknek tehát október-november helyi eseményeiről, a tragikus nap áldozatairól bármilyen emlékük, információjuk, dokumentumuk van. A címünkre eljuttatott leveleket folyamatosan közreadjuk. (A tárgyi emlékekből a Balassa Múzeum és a Megyei Levéltár kiállítást tervez.) Kérjük, írják meg azt is: nem érzik-e szükségesnek, hogy Esztergomban is alkalom nyíljék egy oiyan közös, nyilvános emlékezésre — társadalmi vizsgálatra, amilyennek — minden tiszteletet megérdemlő — példáját Mosonmagyaróvár mutatta fel. . E fórum megvalósítását a helyi egyesületek, szervezetek bizonyára méltó feladatuknak fogják tekinteni. Az Esztergom Barátainak Egyesülete már 1988-ban tervbe vette, hogy a Sötétkapu közelében emléktáblát helyez el, megbízásából elkezdődött az áldozatok hiteles névsorának összeállítása. Mindez egybevág a Történelmi Igazságtétel Bizottságának törekvésével, hogy a következő időszakban azokat kutassa fel, akik (Folytatás a 4. oldalon)