Esztergom és Vidéke, 1988
1988. május / 5. szám
ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 1988 Május MŰSORFŰZÉT — KULTURÁLIS TÁJÉKOZTATÓ Ara: 7,—Ft Nemzeti kincsünk a Várhegy Kilencszázötven év után újra itt járt Szent István. A Király újra visszatért a hegyre. Láthattuk a Szent Jobbot, mellyel egykor kardját tartotta, s a hegy tetejéről a vezéreknek, főuraknak körbemutatva bizonyára ezt mondhatta: ...„ez a mi új honunk, új hazánk ... Meg kell tartanunk, meg kell őriznünk..." 1988. április 16-án és 17-én István késői népéből ezrek, tízezrek jártak Esztergomban, hogy lássák a Szent Jobbot, amely innen mutatott végleges helyet, hol üsse fel sátrait, hol építsen kőkunyhót, hol telepedjen meg ez a pezsgő vérű nép, hol kapjon otthont, véglegeset, amely a kereszténységhez, az európai népek közösségéhez kapcsolja, s amely helyet majd így neveznek: a Haza. De ugorjunk egy nagyot az időben. Napjainkban a Várhegyre százezer, sőt milliónyi ember vándorol évente, hogy lássa mindazt, ami közel egy évezred harcai után megmaradt. Előbb csak innen a mi országunkból, később a környező államok turista csoportjai is mindinkább növekvő számban jöttek ide, hiszen a hegy valóságos kincses-tár. Az igazi kincstár pedig a bazilika egyik részében összegyűjtött nagyszerű középkori aranykincseket őrzi, melyeket nem pusztán a fém, hanem az emberi-művészi munka sokszorozta érték tesz becsessé. Először bizony nem igen talált megértésre, vagy szelídebben szólva támogatásra a Várhegy ügye. Pedig már a Dunakanyar Intézőbizottság is sokat tett, ami erejéből tellett, hogy a hegyet szép köntösbe öltöztesse. .. A szerény nagyságú, évenként egy-két milliós támogatás csurranása-cseppenése a sebek eltüntetésére sem volt elég. A gondok azonban egyre nyomasztóbbá váltak. A kritikus szemű turisták is mind többen kíváncsiskodtak, hogyan sáfárkodik ez az ország történelmi örökségével... Volt ebben politikai-kritikai alkalom-lesés is, de számunkra szerencsés figyelmeztetés is... És a nyolcvanas évek elején megfogalmazódott a feladat: „Minél előbb, minél nagyobb rendet a Várhegyen, de nem minden áron. Ne temessük be a földben szunnyadó értékeket, hanem előbb emeljük ki, vizsgáljuk meg és értékrend szerint mutassuk meg nemcsak az aranyból vert kincseket, hanem amit a föld gyomra tatár-dúlás, török-ostrom után is magában rejt — az Árpád-házi királyi épületmaradványoktól kezdve az egyházfők, prímások által életrehívott építészeti értékekig. A Szent Adalber-székesegyház romjai eltűntek ugyan, de a királyi bástyák, Vitéz János európai hírű reneszánsz palotájának újraélesztése, és még sok más érték mentése még az utókor kötelessége maradt. 1982-ben a Közép-Dunavidéki Intézőbizottság kihelyezett ülését az esztergomi Bottyán-palota — a mai városi tanács épületében — tartotta. Ekkor a bizottság elnöke nyílt és felelősségteljes kijelentést tett: „Nekünk Esztergommal szemben történelmi adósságaink vannak,.. Az esztergomi Várhegy sorsát nemzeti ügygyé kell tenni... Ez a kijelentés példátlanul lelkesítő módon hatott... Nemcsak az itteni szerény munkálkodókra, hanem az országos főhatóságokra is... 1985-től kezdődően — a kisebb mértékű, de nem csekély tanácsi erőfeszítésekkel együtt — évenként 12 milliós támogatás jutott a Várhegyre... Jellemző, hogy a földbe rejtett kincsek föltárására például 1987-ben már több mint fél millió forint jutott. Csak példaként: 1970—1975 között évente néhány tízezer forintot szántak e célra. Ez időtől nehéz és felelősségteljes munkát végzett a városi tanács, amikor az egyre növekvő támogatásokat pontosan és szakszerűen évről évre felhasználta. A fő gond természetesen egyre inkább a Várhegy maradt. Magát a háborús sebeket viselő bazilikát — a külső falborítást, a tetőzetet — mintegy 80 millió forintos költséggel a kormány közvetlen támogatás formájában helyreállíttatta. Persze még így is igen sok a tennivaló. De a Közép-Dunavidéki Intézőbizottság és a városi tanács példás együttműködésének eredménye, hogy az egész Várhegy elsősorban a bazilika, a vár, a Vármúzeum és a Balassaszobor felőli oldal most már nemzetközi hírnevéhez méltóan képes fogadni az idelátogatókat, közöttük államférfiakat, államfőket, de most legelsősorban is a Szent Jobb révén közénk visszatért első királyunkat, Szent Istvánt... És az emberek talán enyhe jóérzéssel veszik észre, hogy erőfeszítések történtek és történnek továbbra is nemzeti kincsünk méltó megőrzéséért, méltó megmutatásáért. Dr. Zajovits Ferenc, a Közép-Dunavidéki Intézőbizottság Komárom Megyei Területi Biz. elnöke