Esztergom és Vidéke, 1987
1987. nyár / 6.szám
ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 10 MŰSORFÜZET - KULTURÁLIS TÁJÉKOZTATÓ SZÁZ ÉVE ÍRTÁK Megszökött színigazgató A napilapok csütörtökön a következő újdonságot közölték: „Szabadhegyi Aladár színigazgató, aki társulatával Szombathelyt működött, megszökött s a színészeket a legnagyobb zavarban hagyta hátra, mert tetemes adósságuk van. A társaság egy része szintén elhagyta Szombathelyt, mig az ott maradottak Bács Károly művezetése mellett konzerciummá alakultak." Harmad napra már a következő helyreigazítás jelent meg: Megszökött színigazgató czim alatt közölt hirünkre vonatkozólag Szabadhegyi Aladár színigazgató czáfolatot küldött be. Ebben elmondja, hogy Szombathelyről társulata összes tagjainak tudtával utazott öt nappal ezelőtt Esztergomba, hogy ott előleges intézkedéseket tegyen, bérletet gyűjtsön, esetleg kölcsönt szerezzen oly czélból, hogy társulatát oda vihesse. Szives kézséggel helyt adunk e czáfolatnak, mely „Budapest vasúti állomásról" van keltezve — és az igazgató űr kívánságára megengedjük azt is, hogy a szóban forgó közleményt a „Magyar Hiradó" czimű kőnyomatos tudósitóból vettük át és velünk együtt más lapok is. Szabadhegyi Aladár a napokban több tagot távolított el társulata kötelékéből; ezek a szerep nélkül maradt Coriolánok játszták el azután azt a botrány-hirt az újdonságok mohó strucczai, a kőnyomatosok számára. A czáfolatból ugyan nem tűnik ki, hogy mikor vonul be az igazgató az uj arénába, de annyi bizonyos, hogy a színházi kérdés még a hét elején meg lesz oldva, 1887, junius 19. SZÍNÉSZET. Szabadhegyi Aladár szombathelyi szinigazgató azt sürgönyzi, hogy tiz nap múlva már játszani fog az uj arénában. junius 23. SZÍNÉSZET. Szabadhegyi Aladár viszszalépett a szombathelyi szintársulat vezetésétől, melyet a társigazgató, kinek miniszteri concessiója van, a jövő héten be fog vezetni az uj esztergomi arénába. jun. 29. SZÁZ ÉVE ÍRTÁK Éktelen hangok Mindig sokat adunk Esztergom városi szinére s igy méltán megbotránkoztunk azokon az éktelen hangokon, melyek a napokban végig allármirozták a várost. Valami kétségbeesett kengyelfutó mutatványt hirdetett egy rekedt hangú trombitával s rémítő kiabáló hirdetéssel dolgozó kikiáltó, a kinek a rendőrség már csak azért se adhatott volna engedélyt az ilyen merényletre mert barbárul beszél magyarul, de annál lerchenfeldiesebben németül. A két nyelvű kikiáltó végigtrombitálta s végig kiabálta az egész várost, a mi inkább bele illik egy istenhátamögötti faluba, mint olyan városba, mely intelligentiájánál fogva méltán megbotránkozhatik az efféle szabadalmazott éktelenségeken. Esztergom és Vidéke, 1887. június 29. VIII. Nemzetközi Gitárfesztiyál és Szeminárium MŰVELT NÉP KÖNYVTERJESZTŐ VÁLLALAT BERDA JÓZSEF KÖNYVESBOLT (Bástya sétány, telefon: 83-32) Tájékoztatjuk vásárlóinkat, hogy dr. Köpeczi Béla főszerkesztésében ismét kiadják a nagy sikert aratott Erdély történetét l-lll. kötetben, 950,-Ft. Valamennyi bizományosnál előjegyezhető. A Művészet története című sorozat a vártnál is jobb fogadtatásra talált, ezért ismét kiadják. Előjegyzést csak azok részére veszünk fel, akik mind a 10 kötetet meg kívánják vásárolni! Könyvheti kötetét Csoóri Sándor június 5-én 16-17 óra között dedikálja boltunkban. Nyulásziné Straub Éva: Öt évszázad címerei - még kapható, ára: 500 Ft. A keresztény művészet lexikona ismét kapható, ára: 290,-Ft. Vásárlóink figyelmébe ajánljuk gazdag hanglemez- és kazettakészletünket, de nyelvleckékből ugyancsak bőséges a választék. Győződjék meg róla ön is! Jó tudni, hogy boltunkat vásárlóink szombaton is felkereshetik, 13 óráig! Legyen tagja az Országos Könyvbarát Körnek! Jelentkezését mindig örömmel fogadjuk, és a kívánt könyvet előjegyezzük! Könyvesbolti eladó-adminisztrátort keresünk. Jelentkezés a boltvezetőnél. Immáron nyolcadik alkalommal rendezi meg Esztergom a világ gitárművészeinek nagy találkozóját, a Nemzetközi Gitárfesztivált. A zenei program középpontjában ezúttal Heitor Villa-Lobos - a Bartókhoz mérhető nagy brazil zeneszerző és gitárművész alkotásai állanak, születésének centenáriuma okán. A művész darabjai szinte valamennyi hangverseny programjában helyet kapnak. Ám ennél fontosabb az a verseny, amelyen nemzetközi zsűri előtt szólalnak meg a kiváló zeneszerző művei. A két fordulós verseny zsűrijének elnöke Szendrey-Karper László kétszeres Liszt-díjas gitárművész, a fesztivál művészeti vezetője. Munkáját pedig Gordon Croskey (Anglia), Hubert Kappel (NSZK), Ivanova Kramszkaja (Szovjetunió) és Ichiro Suzuki (Japán) segíti majd zsűritagként. A győztesekkel felvételt készít a rádió és a televízió. A fesztivál szervezői a Magyar Zeneművészek Szövetségével közösen egy másik versenyt is meghirdettek, Bartók zongorára írt Mikrokozmoszának mintájára, Gitár Mikrokozmosz címmel. A rendezők olyan műveket várnak, amelyek később beépülhetnek a kezdő és haladó gitárosok oktatását szolgáló tananyagba. E verseny - melyre az első művek már megérkeztek — szintén kétfordulós lesz. Az elnöki tisztet Farkas Ferenc Kossuth-díjas zeneszerző tölti be. Munkáját az első fordulóban Borsody László zeneszerző, Fodor Ferenc gitárművész, Kocsár Miklós Erkel-díjas zeneszerző, Szendrey-Karper László, és Tokos Zoltán gitárművész segíti. Ők döntik el, hogy mely művek szólalnak meg élőben is a fesztiválon, immár nemzetközi zsűri előtt. E huszonegy tagú zsűri neves gitárművészekből, zeneszerzőkből, gitártanárokból, rádiósokból áll. Ott találjuk közöttük az argentin Roberto Ausselt, a görög Costas Cotsiolist, a lengyel Marian Öorkowskit és Edmund Jurkowskit, az angol Gordon Crosskeyt, John Duartet és Gareth Walterst, a japán Ichiro Suzukit, az NSZK-beli Hubert Kappeít, az amerikai Matanya Opheet, a szovjet Jevgenyij Mukhint, az NDK-beli Mónika Rostot és Rolf Krickowt, Róbert Vidalt, a francia rádió producerét és természetesen a már korábban említett magyarokat. A legjobbnak ítélt művek kiadására a Zeneműkiadó vállalkozott, és a televízió és a rádió is felvételt készít belőlük. E pedagógiai vállalkozást teszi teljessé az a kiállítás, amely a világban jelenleg használatos gitártankönyvekből nyújt ízelítőt, s egy másik, amelyen Frank-Peter Dieírich NDK-beli mester szemlélteti a gitárkészítés folyamatát. _ A Nemzetközi Gitárfesztivál az említettek mellett bekapcsolódik egy igen fontos tanácskozás-sorozatba is. Három esztendeje múlt, hogy a Kubában élő, spanyol Francesco de Paula Soler - ki most Esztergom vendégeként látogat hazánkba - Brazíliában nemzetközi konferenciát szervezett a gitároktatás problematikájáról. E tanácskozástól függetlenül született, ám elválaszthatatlanul kapcsolódik hozzá, az a konferencia, amelyre mintegy ötven jelentős külföldi személyiség részvételével kerül sor Esztergomban, s amelynek témája a gitár szerepe a világ ifjú-