Esztergom és Vidéke, 1944
1944 / 19. szám
HATVANÖTÖDIK ÉVF. 19. SZ. SZOMBAT, 1944. MÁRCIUS 4 Szerkesztőség éí> kiadohivdtcil: Simor-u. 20. Megjelenik minden szerdán es szombaton. Keresztény politikai és társadalmi lap. Szerdán 20 fillér, szomoaio i 2 1 fillér Előfizetési ár 1 hóra : 2 pengő. HETI ESEMEMYEE A közműveltség válsága BELFÖLD A budapesti kikötök fejlesztésére tizenötmillió pengőt irányoztak elő. — Fényes László menekült magyar kommunista újságíró 73 éves korában Newyorkban maghalt. — A Keresztény Néppárt még e hóban megkezdi országszerte szervezkedését.— Budapest lakosságának egyharma- da háromemeletes hazban lakik. — Beépíti az OTI a tulajdonában lévő bérházak padlástereit. KÜLFÖLD Tízperces sztrájk volt Dél-Olaszország- ban Churchill beszéde miatt. — A kairói szovjet követségnek 300 főnyi személyzete van. — Moszkva 15 millió halottra becsüli a szovjet eddigi veszteségeit. — Ismét átpártolt két csungkingkinai tábornok a kínai nemzeti kormányhoz. — Zárában álruhában 13 angol tisztet fogtak ei — Egyiptom tiltakozott Washingtonban a Paleszinában létesítendő zsidó állam miatt. — Másíéiméíeres hóban folynak a szerbiai harcok. — Japánban a totális mozgósítás során bezárták a tea- és a gésaházakat. — Az amerikai repülők már megjelentek a japán anyaország észjaiki támaszpontjai fölött. — Félmillió olasz katona került eddig hadifogságba. A bombázásoknak eddig több mint százezer áldozata van. — A monacói fejedelemség a háború miatt súlyos anyagi bajokkal küzd. — A zsidó mérnökök egy részét visszaveszik a román mérnökegyesületbe. -—- Ramirez volt argentin elnököt menekülése közben elfogták és bebörtönözték. — Roosevelt radikális intézke-1 déseket rendelt el a katonai behívásoknál. — Merényletet követtek el de Gaulle tábornok ellen. — Londonból kitelepítik a nőket és gyermekeket. — A voit román király továbbra is Mexikóban marad. — Az angolszászok két helyen akarnak part- raszállni Franciaországban, ezért Korzikát és Szardíniát katonai támaszponttá építik ki. — Az angolszászoknak februárban 15 romboló és 144.000 tonna haj ótér volt a vesztesége. — Lengyelország tiltakozott a lengyelországi kommunista tevékenység ellen. — Megfagylak a keleti Alpesekre zuhant amerikai repülők. — Az argentin haditengerészet fellázadt a kormány ellen. — Svinhufvud, Finnország volt államelnöke 83 éves korában meghalt. — A zágrábi bombázásoknak eddig 67 áldozata van. — Bevezették Svájcban is a munkaszolgálati kötelezettséget. — A Szovjet elutasította Svédországnak Stockholm bombázása miatti tiltakozását. — Túlfeszített munka következtében meghalt Lutz német páncélos tábornok. — Robbanó ceruzákat és töltőtollakat dobáltak le ellenséges repülők Romániában. — Elhamvasztották a bőr tönben elhunyt Gandhiné holttestét. — Polgárháború kitörése van küszöbön Argentínában. — Törökországban emelke dett az arany ára. — Megszigorították a légvédelmi intézkedéseket Svédországban. — Általános sztrájk tört ki Paraguajban. — Dzsemal herceg, Zogu albán király fivére, Istanbulban meghalt. — Svédország tízmilliós beruházási kölcsönt szavazott meg Finnországnak. — Romániában behívták katonának a 18 éveseket. — A szövetségesek beszüntették a Törökországba való fegyverszállítást. — Anglia támogatja az Egyesült Államok minden lépését Argentína ellen — Bombatáma dástól elpusztult a London melletti híres greenwichi csillagvizsgáló. — Pá- risban divaba jött, hogy a nők kalap nélkül járnak. — Svájcban 1563 milliomos él, közülük 87-nek több mint 5 millió frank vagyona van. — Ismét több bomba esett Vatikán mellé. — Graziani tábornok kijelentette, hogy Mussolini Olaszországa nagy meglepetést tartogat a világ számára. — A pápa tiltakozását a montcassinóí kolostor elpusztításáért átadták >a szövetséges diplomáciai képviselőknek. — Londonban új szocialista in- ternacíonálé megszervezését tervezik. —• A finn országgyűlés bizalmat szavazott a kormánynak. — Mikolajczyk a lengyel kérdésben amerikai támogatást és szov jet ellenjavaslatokat vár, A magyar kulturális és társadalmi körükben élénk figyelmet és érdeklődést keltett az az előadás, amely Zilahy Lajosnak, a kiváló magyar Írónak ajkáról hangzott el a Corvin-láncosok és Corvin- koszorúsok ünnepi estjén. Zilahy Lajos Corvin Mátyásról, a nagy reneszánsz-királyról mondott emlékbeszédében összehasonlította a reneszánsz- kori ember műveltségét a mai kor emberének műveltségével és azt állította, hogy — noha a történelem tanítása szerint a XIV—XV. században csak a legfesőbb, szűk körre szorítkozott a műveltség és a nagy többség elmaradott, műveletlen volt — igenis annak a régi kornak közműveltsége semmivel sem marad mögötte a mai kor közműveltségének. A XX. század embere nem büszkélkedhetik azzal, hogy műveltebb, mint a középkori és Mátyáskorabeli ember. Ennek a kemény állításnak bizonyítása során Zilahy utalt arra, hogy a modern ember sokat olvas, sokat és sokfélét össze tanul, — de semmit sem tud jól és alaposan. A mai közműveltség az akva- reifestő poharához hasonlít, amelynek vize zavaros és piszkos a belémártott ecset különféle festékeitől. A Mátyáskorabeli ember nem olvasott, nem tudott olyan sokfélét, de amit tudott az ragyogott a biztonságtól, határozottságtól és alaposságtól. Hogyan is állunk tehát a modren közműveltséggel, amelyről az egyik legműveltebb magyar fő így nyilatkozik ? Még akkor is, ha az ellenbizonyítékok sorozatával védeni próbálnánk a kulturfölényes XX. századot, érezzük és látjuk, hogy itt valami baj van. Baj van a kultúrával, és pedig a kultúra lényegével. Ott a baj, hogy az ész előrefutott, a lélek és a szív pedig valahol lemaradt.. Hiába csiszolódott az ész és tölfekezett a tudományok régióival az elme, hiába váltotta valóra a tudás és technika a jövő század regényét, — ha a lélek nem finomodott, nem csiszolódott hozzá az új világhoz, ha a lélek kultúrája elmaradt, akkor sántít a közműveltség. Baj van a közműveltséggel, nem bírja el a magáraébredt ember kritikáját, de rém bírja el Isten szemét sem. Mérhetetlen tragédiák szakadtak az emberiségre, mert a lélek és a szív kultúráját vétkesen elhanyagolták. Sok az okos ember, de kevés az igazi jó ember, pedig nem a nagyon okos ember a művelt, hanem a nagyon jó az igazán művelt ember. Itt függ össze a közműveltséggel az emberiség, a nemzet, a társadalom, a kis és nagy közüíetekben élő ember sorsa Most kockán forognak ezek a sorsok és ilyenkor mindenben az okosat és a lényeget keressük. így kerülünk szemtől szembe a közműveltséggel és meg kell állapítanunk, hogy egyéb válságokkal együtt a közműveltség válságát is éljük és, hogy amiért szenved az emberiség, a nemzet és a társadalom, amiatt szenved a kis és nagy közüíetekben élő ember, mert az igazi műveltség, a jó emberek lelki kultúrája háttérbe szorul az okos gazemberséggel szemben. Ä háború közepette is szép eredményekkel számoltak be a leventék közgyűlésén Esztergomban, ahol közel huszonöt éve működik a levente intézmény, a vasárnapi közgyűlésen az elmúlt év gazdag eseményeit pergették le a megjelentek előtt. Azok a lelkes fiúk, akik résztvettek az egészévi leventemunkában, büszkén mondogatták, hogy ez a munlka a közgyűlésen lett teljessé, egésszé. Az évi levente munka a hazaszeretetben, a türelemben, önmegtagadásban és a belső arcvonal kemény erkölcsű kitartásában állt. A-z ifjúság régóta elfojtott nemzeti erőinek hatalmas megnyilatkozása volt az elmúlt évi testi és szellemi leventemunka. A közgyűlésen megjelentek a levente intézmény vezetői, oktatói és leventéi, de ott láttuík azokat is, akik a levente intézmény barátai. Megjelent dr. Eiter Jenő polgármester, dr. vitéz Bánomy Antal főjegyző, Peinlich Béla ezredes, Koff- ler Gyula alezredes, járási leventeparancsnok, Felber Gyula dr. tb. kanonok, plébános, Borz Lajos tanügyi tanácsos, Jámbor Mike, P. Weisz Richárd és Váraljai József intézeti igazgatók, Pollók Miklós plébános, Rudolf Béla ny. járás- birósági elnök, Philipp József, a Movero Sportrepülő Egyesület elnöke és igen sokan a közélet vezetői közül. A Magyar Hiszekegy elmondása után dr. Marczell Árpád egyesületi elnök nyitotta meg a közgyűlést. Beszédében hangoztatta, hogy ma azért folyik a küzdelem, hogy az elvek fennmaradnak-e vagy sem. Amikor nemcsak a frontokon, de idebenn a belső fronton a lelki idegháború nagy erőmegfeszítéseket kíván. Ebben a letargikus hangulatban az ifjúság, a város leventéi mégis dolgoztak a levente célokért, a levente eszmékért. Minden szakosztály olyan eredményeket mutatott fel, amelyre a múltban nem igen volt példa. Ezután kitért az egyes szakosztályok munkájára és méltatta az eredményeket. A jövőbe tekintve fájdalmasan állapította meg, hogy a költségvetés szűkös volta nem enged sok szakosztályt működtetni úgy, ahogy azt annak jellege megkívánná A Levente Otthon szűknek bizonyul, udvarán nem lehet az ifjúságot gyülekeztetni. Az otthon nem felel meg a követelményeinek. Az atlétikai kiképzés és egyéb kiképzés tornaterem hiányá- i bán kivihetetlen. A tornaterem pedig igen fontos volna a téli versenyekhez, azoiíkivül tusolóval és a higiénia követelményeivel felszerelve, mert ezt több sportág nélkülözi. A város egyetlen tornaterme igen igénybe van véve. A lőtér már három év óta nem tud elkészülni és ennek eredménye azután az, hogy a legfontosabb szakosztály a lövészszakosztály nem tud hasznos működést kifejteni. A sok nehézség mellett is az egyesület bizakodva néz a jövőbe, hogy nemsokára elérkezik a biztos haladás megindulása. Az elnöki megnyitó után dr. Etter Kálmán tartotta meg titkári beszámolóját. — Körülöttünk zeng az ég, zúg a vihar, remeg a föld — mondotta. Vérben é könnyben úszik a világ. Emberkéz índi tetta el a vér és könny keserves folya mát. — E szörnyű világégés közepette < másik kéz az eke szarván dolgozott és dolgozik a magyar levente. Éleszti a lángot a szebb és nemesebb dolgok iránt, hogy ha majd eljön az idő, az magasan lobogva égjen. Mi nem a mának, mi a jö vőnek, a magyar jövőnek dolgozunk. Dolgoztunk az elmúlt évben minden meg mozdulásunkkal egy célt szolgálva, ; szebb magyar jövendőt. — Az egyesületünk az elmúlt évben január 31-én tartotta a közgyűlését, majd e napon délután a kulturális szakosztály rendezésében az 1943. évi első kulturest- jét, amelyen változatos műsor keretében Mátyás király 500 éves jubileumáról elnökünk emlékezett meg. — A kulturális szakosztályunk ezenkívül még febr. 14-én és 28-án rendezett kulturestet. Az egyiken Monsberger Ulrik bencéstanár a cserkészet 30 éves jubileumáról és a másikon dr. Lépőid Antal prot. kanonok Esztergom várának török kézre jutásának 400 éves fordulójáról emlékezett meg. Ezenkívül két igen jól sikerült kivánsághangversenyt rendezett az elmúlt évben a kulturális szakosztály, márc. 21-én helybeli műkedvelőkkel és márc. 28-án pedig több neves fővárosi színész részvételével. Január 17-től febr. 7-ig résztvettek leventéink a honvédcsaládokért folyó gyűjtésben s arra századonként adakoztak. Febr, 24-én a helybeli vöröskereszt-kórház részére gyűjtöttek a fiúk. Febr. 25-én vitéz Béldy Alajos vezérezredes meglátogatta az esztergomi leventéket, résztvett a levente misén, utána megtekintette a Levente Otthont. Márc. 10-én az esztergomi és tábori leventék a hadikórház sebesültjei javára 1200 cigarettát, könyvet és levelezőlapot ajándékoztak. Márc. 15-én a Hősök-terén rendezett ünnepségen vettek részt az összes leventék. Márc. 28-án a Kát. Legényegylet jubileumán a levente diszszázad és a levente zenekar megjelent. Ápr. 3-án az összes róm. kát. leventék részére lelkigyakorlat volt. Ápr. 14- én a leventezenekar térzenét és szerenádot adott a hadikórház sebesültjeinek. Ápr. 21-én két levente megkapta a honvédelmi miniszter úrtól „apámat adtam a hazáért” c. jelvényt. Máj. 5-én házi ünnepség keretében megemlékeztek Zrínyi Ilona születésének 300 éves fordulójáról. Máj. 16. Leventenap a Hősök-terén. Ünnepi beszédet mondott dr. Czuczor János igazgató. Ugyanaznap délután tornaün- nepély és sportbemutató volt, Jun. 5-én a sebesülteket sétahajózáson szórakoztatta a zenekar. Jun. 6-án kerületi repülőmodellverseny volt a tábori repülőtéren. Jun. 12-én ismét térzene és szerenád a hadikórház sebesült jeinek. Jún. 18-án a Kormányzó úr Öfőméltósága születésnapja alkalmából a zenékar zenés ébresztővel és este fáklyás menettel járta be a város utcáit s teljes létszámban résztvett az ünnepi szentmisén. Jun. 24. és 25-én megrendeztek Esztergomban a két napos Országos Uszóversenyt, amelyen a levente intézmény országos vezetői is megjelentek. A verseny mintegy 400 résztvevője vasárnap a Hősök-terén rója le kegyeletét, mig délután a feldíszített strandfürdőn vívj a meg az előző napi selejtező mérkőzések utáni országos bajnoki címért a küzdelmet. Aug. 1-én a II. hadtest céllövő versenyén vesznek részt. Aug. 15-én a nagyboldogasszonyi ünnepségekből a zenekar és a leventéink is kiveszik a részüket. Szept. 18—19-én a MOVE lövészversenyen indulnak a lövészszakosztály tagjai, Szept, 26-án rendezték meg a gyorslevente napot. Okt, 3-án nagy ünnepség keretében adják át rendeltetésének az új csónakházat és szentelik meg az új csónakokat. Okt. 9—10-én ökölvívóink résztvettek a Székesfehérvárott rendezett válogató versenyen. Okt. 16-án rendezett vöröskereszt gyűjtésen a leventék is résztvettek és a zenekar hangversenyezett. Okt. 21-én a repülőmodellező szakosztály zárttéri modellversenyt rendezett a Ferences gimnázium, tornatermében. — A Levente Otthonunk az elmúlt év folyamán igen látogatott volt, szívesen keresték fel a fiúk, hogy az ott rendelkezésre álló könyvtárat és sok értékes folyóiratot olvasgassák, elbeszélgessenek és társasjátékkal elszórakozzanak. A Levente Egyesületnek 2095 tagja van, ebből 1150 iskolánkivüli levente. — A levente könyvtár január 31-én nyílt meg 152 ajándék könyvvel. Évközben mintegy 800 pengő értékben 200 könyvet vásároltak. A könyvtár nagy látogatottságnak örvend, az elmúlt évben 740-en vették igénybe. — A céllövő, ökölvívó szakosztályok munkájáról az év folyamán elért sikereknél mindig részletesen beszámoltunk. — Az evezős szakosztály 26 leventével kezdte meg évi működését. Csónakállományunk 1 őrsladik, 2 ladik és 4 vászonkajak volt. -Ez év elején még csónakházunk se volt s így kénytelenek voltunk a 14. sz. Öreg Hollók szeretetét elfogadni, akik telepükön helyet adtak. A jó időt kihasználva, a leventék minden alkalmat megragadtak, hogy vízre szállhassanak, azonban a csónakparkunk kicsisége és elhasználtsága csak elég kis eredményt adott. Nagyobb fellendülés indult meg május 18-án, mikor a Honvédelmi minisztérium 40. osztályából 4 drb. utászladikot kaptunk. Régi ladikokkal nagyobb túrát tettünk Komáromba.-----A Levente Egyesületek Országos K özpontjából még február hó folyamán kérelmet intéztünk, hogy a helyi adottságunkhoz csónakházépitésre és csónak- lállomány beszerzésére segélyben részesítsen. Ez a kérelmünk eredményre vezetett, mert a LÓK karöltve a HM 40. osztályával, egy egyemeletes csónakhájí épí-