Esztergom és Vidéke, 1944
1944 / 16. szám
2 1944. február 23 rfSZfflKSSM ii VIDIKR Az Esztergomi Polgári Egyesület f. hó 24-én, csütörtökön este 8 órakor a Magyar Királyban lévő helyiségében fontos ügyben választmányi ülést tart, melyre a tagok teljes számú megjelenését kéri az Elnökség. A választmányi gyűlésen a nem választmányi tagok is résztvehetnek. Cigányok és kutyák garázdálkodása állandó panaszát képezik a polgárságnak. Kapukat, lakásokat, percekre sem lehet nyitvahagyni, mert az utcákon csatangoló cigánylányok és asszonyok pillanatok alatt besurrannak. Ha észreveszik őket, akkor kéregetnek, ha nem, akkor lopnak. Az utcán csatangoló cigányok, akik állandóan molesztálják a közönséget és akiktől csak erős lakat alatt tartott ingóság van némileg biztonságban, semmiesetre sem válnak a város díszére, biztonságára. A másik szépséghibája a városnak a rengeteg kóbor kutya. Lassan odajutunk, hogy dorongnélkül már a belvárosban sem mehet ki az ember a sok kutya miatt. Talán lehetne ezen az állapoton segíteni. Leégett Vak Bottyán lévai lakóháza. Léván Boros Béla tulajdonát képező Vak Bottyán-u. 8. sz. alatti lakóház, amelyben 1708-ban Rákóczi Ferenc híres tábornoka Bottyán János lakott, febr. hó 10-én hajnalban kigyulladt és leégett. A vizsgálat megállapította, hogy a tüzet az egyik kéménybe beépített és kigyulladt gerenda okozta. A tűz továbbterjedése folytán a fazsindelytetejű ház teljesen leégett, A ház 2500 pengőre volt biztosítva. A posta statisztikája. A postavezérigazgatóság közlése szerint az elmúlt évben a posta 1192,5 millió darab levelet továbbított. Az ajánlott levelek száma 23 millió volt. Feladtak 30.7 millió postacsomagot, Feladásra került 23 millió posta- utalvány 3600.4 millió pengő értékben. Táviratot 8,866.000-et továbbítottak. Budapesten a helyi forgalomban 228 millió telefonbeszélgetést bonyolítottak le, vidéken pedig 61.8 millió volt a helyi telefonbeszélgetések száma. Ezidőszerint Budapesten 98.000, vidéken pedig 92.000 a telefonelőfizetők száma. Emlékbélyegek a pápa emberbaráti tevékenységéről. A Vatikánváros kormányzója emlékbélyegsorozat kiadását engedélyezte, amellyel a pápnak ebben a háborúban teljesített emberbaráti tevékenységét örökítik meg. Légoltalmi előadássorozat a rádióban. Február' 23-ával megindult a rádióban a honvédelmi minisztérium légoltalmi rádióelőadássorozata, Az előadásokat minden héten kedden és csütörtökön 18—21 óra közti időben tartják meg. Illetékes nelyről felhívják a közönség figyelmét ezekre az előadásokra, mert ezekből a légoltalom legújabb tapasztalatairól tájé- kozódhatik. Az előadások hallgatása mindenki részére hsznos, a légo. őrségparancsnokok, önvédelmi körzetvezetők stb. számára pedig kötelező. Papnövendékek felvétele az esztergomi szemináriumba. Dr. Serédi Jusztinián bi- boros-hercegprimás, az esztergomi főegyházmegye kötelékében a papi pályára lépni szándékozó ifjak felvétele ügyében a következőkép rendelkezett : A pályázó ifjak félévi értesítőiket vagy annak hiteles másolatát f. évi április végéig küldjék be keresztlevelük, bérmaleveiük és szüleik egyházi házasságlevele kíséretében a Szeminárium Kormányzósága címére Esztergomba. Beküldendő még közvetlenül az illetékes plébános vagy hittanár útján ezek ajánlólevele is. Az orvosi vizsgálatra az iratok beérkezése után, később fognak a jelöltek behivatni. Felvételre csak olyan egyházilag is törvényes származású éptestü és egészséges ifjak számíthatnak, akik a következő iskolai évben a gimnázium ötödik vagy magasabb osztályába lépnek, vagy pedig a teológia első évfolyamára kérik felvételüket. A püspöki kar határozata alapján minden papnövendék neveltetési járulékot tartozik fizetni, melynek összege a teológián évi 60 P, a gimnázisták számára évi 160 P, mely alól felmentés nem adható. Nincs jelentkező megyei állásokra. Vas vármegye alispánja jelentésében közli, hogy a vármegyében tizenhárom fogalmazási tisztviselői állást nem tudnak betölteni, mert nincs jelentkező a közigazgatási gyakornoki helyek betöltésére. Üres a vármegyében hat körjegyzői és tizennégy segédjegyzői állás is. Újszülött, akinek a szépanyja is él. Ritka érdekességű születés történt a napokban Algyőn. Paulisz Béla repülő-oktató feleségének kisleánya született. A fiatal anya 18 éves, a nagyanya 39, a dédanya 59, de él az új kis jövevénynek a szépanyja is, aki 83 éves. Az öt élő generációval büszkélkedő család legidősebb tagja, a 83 éves szépanya, jó egészségnek örvend, testi es szellemi erejének teljes birtokában van, látása, hallása kifogástalan, foga alig hiányzik és mozgása fiatalosan fürge. A viruló egészségben mágus kort elért matrónának 21 első unokája, 28 dédunokája és egy ükunokája van. __ _ irodalom Könnyű László: üíszéli fák Könnyű László „Utszéli fák" címen adta ki versgyűjteményét, amelyben fiz év termésének legjavát adta közre .Verseinek nagyrésze megjelent vidéki és fővárosi lapokban, vagy elhangzott a rádióban. Minden versében világosan kifejezett gondolat van, azt mondhatnók az alapeszme, látható gondolat taglalás, az érzelmi és gondolati elemek öntudatos aránybahozása, a kifejezésmód tetszetős külseje még g legapróbb ötletverseken is meglátszik. Könnyű Lászlónak sajátos lelki szerkezete van, aki mindig a lelkiismeret kérdésévé teszi a kellő pillanat bevárását és sohasem könnyelmű. Érezni versein a huszadik század nagy költőjének, Ady Endrének hatását. Könnyű a költőknek abból a kevés számú csoportjából való, akik még ma is optimisták. Hisz önmagában, az életben, a jövendőben és szereti az embereket. Behunyja a szemeit a világ esetlenségei elől, hogy magába mélyedve lásson. Az előző verses köteteit nem ismerjük, de ebben a kötetben kifinomult, lehiggadt költői alkotásokkal találkozunk. Minden verse befejezett, ha kicsiny is a terjedelme, megél a maga erejéből. Tárgyköre teljes skálájú, érzelemvilága lírikusán hajlékony és kifejező verselése virtuóz. A magyar falu az Alföld elevenedik meg zamatos nyelvű verseiben. A Jászságot úgy írja le, hogy magunk előtt látjuk ,,Nyári utazás a Jászságban" : Mindig ez az egyhangú táj, sehol egy domb vagy egy halom, oly kopár, hogy nézni is fáj : álmositó nagy unalom. A változatlanság trónja, melyen székel egy vad király, a pusztai népek kánja lábainál a szél szitál. Ha a népről ír, szinte érezzük a magyarság ezeréves drámáját. Érezzük, hogy szembe néz a végzettel. Egy paraszt áll ott a rónaságon, hol vonatom nyáron átszaladt, nyűtt nadrágján foltok kiabáltak és pipázott a forró nap alatt. Vászoningét hűs szél lobogtatta, az arcán bús, köves közöny honolt, kapájára támaszkodva nézte a vonatot, amely tovaloholt, így áll az én népem ezer éve . . . Az „Üzenet" című versében sorsát tárja tel leplezetlenül. Hiába gázolnak durván felettem a szerencsés, dölyfös, nevető gazok, enyém lesz a holnap bús glóriája, mar gyúinak fejem felett a csillagok. A mai kor is rányomja bélyegét a költőre. A háborúról igy beszél „A befelé néző szemekben" című versben. Úgy szeretném ennek az őrült világ- beteléfordítani a szemét, [nah hogy látná egy nem-sejtett-arcú cso- rámeredő tengernyi színét. [dának Könnyű László e kötetével újra gazdagodott költészetünk. Bőven buzog leikéből a mondanivaló s szívesen olvassa végig az, aki a könyvet a kezébe veszi. A könyv a Bokréta kiadása. Budapest. Szalva László Az ifjú Repülő legújabb száma gazdag és változatos tartalommal megjelent. A lap ifjúságunk kedvelt repülöfolyóirata és a magyar modellező és ifjú repülötár- sadalom nagy örömmel forgatja. Üj számában a haderőnkivüli repüiőkiképzés Teltételeit adja. Érdekes elbeszélés, izgalmas regény kedvelteti meg a repülés gondolatát az ifjú olvasóval, Svédország modellezéséről 1 j jász Szabó József számol be. Az aerodinamika elemeiből is kapunk cikket, modellező műszaki szakismeretek is nagy számban szerepelnek a lapban. Tartalmas hírrovat, a lap levelezőinek jelentése, tanácsadó egészilük ki a lapot, mely az új rakétarepülőgéppel kapcsolatban is érdekes cikket és képeket Iközöl. Az Ifjú Repülő új számának ára 50 fillér. Mutatványszámot a kiadóhivatal készséggel küld (Budapest, Király-u. 93.) APí&OtílKOÜTGS&S eladó egy takaréklüzhely jókarban lévő, fehér csempés, Cim : Attila-u. 1. Hannáit keltető szekrény, 400-as, petróleum fűtéses, eladó. Megtekinthető özv. Ölveczky Ferencné Mély-úti gazdaságúban. Polgarista vagy alsó középiskolás gyermekek tanítását vállalom. — Cim : gróf Batthyány Lajos-utca 17. szám. Egy egész erdei jog eladó. Cim a kiadóban. Újságárust azonnal telvesz a Sajtókö- pont Kossulh-utca, Elcserélném esztergomi 3 szobás laká- j sommat (2 nagy utcai, 1 kisebb udvari, ! konyha stb. szép nagy udvarral. Fürdő- j szoba nincs.) budapesti 2 szobás komíor- j tos lakással. Megegyezés május előtt is lehet. Értesítést kér Horváth Dezsőné, Budapest, főposta restante. Vadászfegyvert vennék 20-as v. 16-os Drillinget, jó állapotban .Cím : Horthy Miklós-út 30. Eladó egy nagy anyasertés Barkóczy- uíca 1. szám alatt Szentgyörgymezőn. Egy éves szőiöoltványok : Bér. X, Rip., Teleki 8. B. alanyon eladók. Csemege fajták. Bővebbet özv, Ölveczky Ferencné Mély-úti gazdaságában. Egy igásló eladó Andrássy-utca 17. sz. Szentgyörgymező. Vennék használi öreg dívány rugókat. Darabjáért 1 pengőt fizetek. Cím Ferenc József-út 32. szám. Üj nyúlszőr rokka kapható Balassa B.-u. 11. sz. alatt Szentgyörgymezőn. Eladó árpa- és zabszalma, továbbá kukoricaszár és tűzifa Szentgyörgy-utca 7. szám alatt. Eladó két darab göndör kese hét hónapos süldő ártány Tóth-Major Mártonnál Tábor-utca 10. szám alatt. Eladó kb. 12 mm. árpaszalma, herével vetett és szénával kevert. Sánc-u. 5. sz. (Szentgyörgymező). Eladó egy eke szántó búzával bevetve. Bővebbet Horthy Miklós-út 85. Eladó ház Dömösön magaslaton fekvő, 142 négyszögöles telken, egy szobából álló lakás kamrával és pincével, szép kilátással a Dunára. Villaépitésre is alkalmas. Bővebbet Jankovics Ignác tulajdonosnál, Dömös, Királykúti-út 172. szám. (Esztergom-m.) Ügynökök kizárva. Elveszejt vasárnap este egy szürke csíkos macska. A megtaláló hozza Simor János-utca 20. szám alá, hol 10 jengő jutalomban részesül. Négy darab nyolc hetes malac eladó Baka Flórisnál Tábor-utca 3. szám alatt. ELADÓ MÁI Néhai Mészáros Károlyné hagyatékához tartozó esztergomi Kossuth Lajos-utca 51. számú ház hátulsó egy szoba kony- hás lakásra vonatkozó lakás joggal terhelten dr. Mattyasovszky Béla esztergomi ügyvéd irodájában (Esztergomi Takarék- pénztár Rt. székház I. emelet) 1944. évi március hó 5-én délelőtt 10 órakor tartandó magánérverés útján eladaíik. Alulírott az eladó örökösök nevében fenntartja a jogot, hogy a vételi ajánlatok felett szabadon határozzon, avagy azokat teljesen mellőzze. A külön okiratban megkötendő adásvétel feltételei alulírottnál tudhatok meg. Dr. Maífyasóvszky Béla ügyvéd. WSöűf-iBaSäKL-^ BANGÓ PÁL és LAKATOS TIBOR kombinált zenekarával hangversenyez a Fürdő Szállé éttermében. ZONGORA j kitűnő világmárkái Síelzliaiirer gyártmányú rövid fekete, eladó. Cim: Esztergom, Galamb-u. 2. LEGMAGASABB impi Abban vesz ESZTERGOMI BORÁSZATI RT. Esztergom Csarnok-utca 4., Ruduay-tér 12. ós Kenderesi-dűlő 112. sz. INGATLANKÖZVETÍTŐ Esztergom, Jókai-u. 53. Hivatalos órák .12—2-ig. ingatlanát felbecsüli, vételnél tájékoztatást nyújt Becslés díjtalan! 672 százalékos bankkölcsönt közvetít ingatlanfedezetre. Fuvarozást szállítmányozást legelőnyösebben válla! Búri J. Esztergom Kossuth Lajos-utca 55. Telefon: 194. Előkelő család keres egy vagy félévi bérletre 2—3 szobás bútorozott lakást, villát, mellékhelyiségekkel együtt. Cim a kiadóban, ugyanide kérünk ajánlatot is. Almát szállítok vegyes fajtákból I. oszt. 3 — , II. , 220 tiszta Jonathánt 4'— pengőért kg-ként. 20—30 és 50 kg-os kosarakban brutto mérve ab Técső. Reisenbüchler József Técső. Értékes ingóság autó, motorbicikli, varrógép, rádió, traktor, cséplőgépgarnitura, zongora, mindennemű bútorok és egyéb ingóságok eladását közvetíti ÜIIKLER Esztergom, iokai-utca 53. sz, alatt. MÁSZKÁLT de jókarban levő szoba konyha stb. BÚTOROKAT ^ff me fr megvételre keresek Címeket a kiadóba kérem leadni. KULTUR MOZGÓ Szerdán Farsangi kacagó esték ! Brilliáns magyar vígjáték ! Ágr ói szakadt úrilány. TOLNAY KLÁRI, HAJMASSY MIKLÓS, MIHÁLYI ERNŐ RAF- FAY BLANKA, VIZVÁRY MARISKA, KÖVARY GYULA Sziporkázóan vidám, végtelenül mulatságos vígjáték egy fiatalemberről, aki fut a szerelem elől. MAGYAR HÍRADÓ Felelő» szerkesztő é« kiadó La'&zky Kázmér. Nyomatott Laiszky János könyvnyomdájában Esztergom (Felelős Laíszky Kázmérj