Esztergom és Vidéke, 1943
1943 / 28. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKÉ Kultúrelőadás a Kát. Körben. Az Esztergomi Kát. Kör április 11-én, vasárnap d. u. fél 6 órai kezdettel saját helyiségében tartja meg második kulturelőadását az alábbi műsorral : 1 Városi István: Magyarok Rózsaszála Szavalja Klátik Mária, Érseki Tanítónőképző IV. o. növen- péke. 2. Horváth Anzelm előadása : A magyar Anya brazíliai gyermekei. 3. Hérold : Zampa. Nyitány. Előadja a bencés gimnázium szalonzenekara. Horváth Anzelm nyolc esztendőt töltött künn Dél-Amerikában, Braziliába szakadt magyar véreink lelki, testi ügyednek gondozásábsn. 1942. karácsonya előtt tért haza. Ott tartózkodásának gyümölcsös évei teljes közelről sok mindent láttattak vele. A róluk való beszámolás méltán számíthat tanulságos, egyben kptelességszerá érdeklődésünkre. Gyászhir. Kerénvi Rezső Eséter- gom városi tanító április hó 4-én életének 56-ik évében elhunyt. Ke- rényi Rezső 36 évig működött a tanítói pályán, ebből közel húsz évet Esztergomban töltött, ahol hűségesen, szorgalmasan dolgozott szülővárosa javára mind iskolai, mind iskolánkivüli munkakörében. Legutóbb a szenttamási fiúiskolában tanított, ebben az évben azon bán súlyos betegsége már akadályozta őt munkájában. Kerényi Rezső kiválóan képzett, tehetséges tanító volt, aki annak idején írásaival és előadásaival is sokat dolgozott pedagógiai téren, Temetése f. hó 6 án, kedden délután 4 órakor volt a belvárosi temetőben. Az esztergomi tanítóság részéről Márkus Ferenc igazgató, iskolafelügyelő inon dott meleghangú búcsúbeszédet. Katolikus Nők Napja Az esztergomi Egyházközségek f. évi április hó 11-én tartják meg a Katolikus Nők Napját. Az ünnepség reggel 8 órakor a Bazilikában megtartandó csendes szentmisével és közös szt áldozással kezdődik. Délután fél 6 órakor díszgyűlés lesz a Kát. Legényegylet nagytermében. Az idei gyűlés a „Családmentés, nemzetmentés“ gondolatát öleli fel. Legyünk ott mindannyian. Katonai kitüntetés. Adorján L István szakaszvezetonek. Adorján József ny. vasúti altiszt fianak, a Kormányzó úr üfőmeltósága, az ellenség előtti vitéz magatartásáért a Magyar Bronz Vitézségi Érmet adományozta. Az iskolaszék alakuló gyűlése. Esztergom szab. kir. varos iskolaszéke f. hó 3-án, szombaton d. u. fél 5 órakor dr. Etter Jenő polgár- mester elnöklésével alakuló közgyűlést tartott a városháza nagytermében. A régi iskolaszék mandátuma ugyanis ez év márciusában lejárt és a tagokat újra kellett választani. Az elnöklő polgármester bejelentette, hogy a varos képviselőtestülete az új iskolaszék tagjait a törvényes előírásnak megfelelően megválasztotta. A megválasztottak névsorának felolvasása után az új tagok letették a hivatalos esküt, majd a polgármester javaslatára az új iskolaszék elnökévé dr. Drahos János alt. érseki helytartót, alelnökévé pedig vitéz Szívós-Waldvogel József ny. vezérőrnagyot választotta meg. Az Esztergomi Oltáregyesület f nó 11-én (vasárnap) a vízivárosi zárdatemplomban szentségi madást tart. Délután 5 órakor litánia es szentségbetétei. Szentbeszéd nem lesz. Másnap, hétfőn a szokásos választmányi gyűlés elmarad. Dobogókő a magyar Merán gyönyörűen kiépül. Glock Imre építőművész gyönyörű négyemeletes szállója után a Közmunkák Tanácsa ideiglenes szállodáján is az utolsó simításokat végzik. Ez a Turista Szálló mellett van, amelyet szintén a Közmunkák Tanácsa vett meg és modernizált. A Kereskedelmi Bank egyemeletes üdülője pedig építés alatt áll. Mindmegannyi látványosságszámba menő épület, mely csak fokozza a területénél, fekvésénél fogva felségesen gyönyörű Dobogókő szépségét. Reméljük hogy az érdekelt tulajdonosok rövidesen tüzoltó- testiiletet is szerveznek vagyontárgyaik biztosítására. Az Esztergomi Polgári Egyesület értesíti tagjait, hogy e héten a csütörtöki összejövetelét meghívásra a párkányi Zahovay vendéglőben tartja. Hazatérés 28 éves orosz fog Ságból. A múlt héten jött haza Vörös Pál lábatlani lakos 28 éves orosz fogságából a hazatérő honvédséggel. Labatlan lakossága nagy szeretettel fogadta a már holtnak vélt orosz hadifoglyot. Nagyböjti lelkigyakorlatok a Szt Anna templomban április 8-án, 9-én és lü-en este fél 8 órakor kezdődnek. A szentbeszédeket közkívánatra az idén is fiaja Libor ferences atya mondja. Pontos megjelenést kérnek, mert a főkaput beharangozáskor pont fel 8 órakor bezárják. Jöjjünk el minél többen, hívjunk el masokat is ! Ki fogadna örökbe a teljesen ar- vasagra jutott 8 hónapos Mikó Zsu zsikat, egészséges szép kislányt, hogy a rávaro nyomortól és elkallódas- tól megmeneküljön és jó szülőkre akadjon ? Édesanyja szülés közben elvérzett, édesapja pedig meghalt a fronton. Özvegy anyai nagyanyja mosásból tartja el a négy gyermeket s ha a kis árvát magahoz venne, úgy nem tudna kenyeret keiesni öveinek. lalan fog akadni egy jószivű család, ki a szegény kis arva felnevelésére vállaikozna es megmentene egy lelket a társadalomnak. A jó Isten megfizet erte ! Cime : Özv. Miko linrené, Csúz. Zougoraüangolás. A Városi Zeneiskola zongoratiangoluja f. ho 10- es 11-en (szombaton es vasarnapy itt lesz. Akik zungorahangoía^ óhajtanak, süigösen jeientoék levelezőlapon a zeneiskola igazgatóságának : Hevviz-u. 3. sz. Magánnyomozó iroda. Szabó Albert nyug. detektivfelügyelő m. kir. államren- dörség által eng. magánnyomozó irodája Esztergomban, Deák Eerenc-utca 15. sz. alatt. Megfigyel, informál, kenyes természetű ügyekben nyomoz, okmányokat beszerez, ismeretlen helyen tartózkodó vagy eltűnt egyéneket felkutat, mind bel- mind pedig külföldön. Esztergomi kir. járásbiróságtól. Pk. 3839—1943—2. sz. HIRDETMÉNY Az esztergomi kir. járásbíróság Zgyermka Tamasné sz. Kollár Apollónia sarisápí lakos kérésére a harctéren állítólag eltűnt Zderka (ZgyerkaJ Tamás volt sárisápi lakos holttányilvánitása iránt az eljárást megindította. Az eltűnt személyére, családjára és harctéri szolgálatára vonatkozó adatok a kővetkezők : Zderka (Zgyerka) Tamás született Sárisápon 1878. április 7-én, Zderka János és Palovics Anna szülőktől, felesége Kollár Apollónia, utolsó lakhelye Sárisáp, ingatlan vagyona Sárisápon van. Zderka (Zgyerka) Tamás 1914. aug. 1-én vonult be a nyitrai 14. honvéd gyalogezredhez, mint tizedes. Az orosz harctérre került, ahonnan 1914. szeptember 14-ike óta nem érkezett hir felőle. A bíróság felhív mindenkit, aki az eltűnt életbenlétéröl, halálának, vagy eltűnésének körülményeiről, különösen arról lenne tudomása, hogy az eltűnt a fentebb jelzett időponton túl még életben volt, ezt a jelen hirdetménynek a bíróságnál történt kifüggesztésétől számított 60 nap alatt a bírósághoz jelentse be, mert ha ezen idő alatt a bírósághoz bejelentés nem érkezik, a bíróság a kérelmezők által előterjesztett adatok szerint fog a holtlányilvánitás kérdésében határozni. Esztergom ,1943. március 23-án. dr. Prokopp s. k. kir. járásbíró. Az esztergomi kir. járásbíróság, mint tkvi hatóság. 7895—1942. tk. sz. Árverési hirdetményi kivonat. Váli Lajos csévi lakos végrehajtatnak, Váli László kocsi lakos végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 1000 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a Lábatlan községben fekvő s a lábatlani 106. sz, tkv. betétben A. I. 1. 2, sor, 291. 292. hrsz. a. foglalt (ház és kert a beltelekben) ingatlanokból a Váli László nevén álló illetőségre 1300 P a 408. sz. tkv. betétben A. I. 1. 2. sor, 1116—2., 1117—2. hrsz. a. foglalt (kert szőlő az Öreghegy dűlőben) ingatlanokból u. annak nevén álló egyharmad rész illetőségre 330 P, u. e. tkv. betétben A. V. 1—5. sor, 1528—2. 1455—2. 1455—3 1457. 1458. hrsz. a. foglalt (rét a Kisnyilas, rét és szántó a Bajnai-úti dűlőben) ingatlanokból u. annak nevén álló egyharmad rész illetőségre 144 P, u. e. tkv. betétben A. VI, 1—10. sor, 1451. 1452. 1454. 2975. 2976. 2977. 1453—2. 1453—3. 2974—2. 2974—3. hrsz. a. foglalt (rét és szántó a Bajnai-úti, szántó a Klastrom dűlőben) ingatlanokból u. annak nevén álló egyharmad rész illetőségre 627 P, u. e. tkv. betétben A. VII, 1. 2. sor, 785. 786. hrsz. a. foglalt (legelő és szántó a Jató I. dűlőben) ingatlanból u. annak nevén álló egyharmad rész illetőségre 284 P, u. e. tkv. betétben A. IV. 1. 2. sor, 2980—2, 2980—3. hrsz. a. foglalt (szántó a Klastrom-dűlőben) ingatlanokból u. annak nevén álló egyharmad rész illetőségre 150 P. u. e. tkv. betétben A. + l. sor, 472. hrsz a. foglalt (szántó a Kískuti kertek dűlőben) ingatlanból u.. annak nevén álló egyharmad rész illetőségre 70 P, az 570. sz. tkv. betétben A. + l. sor, 471. hrsz. a. foglalt (szántó a Kiskúti kertek dűlőben) ingatlanból u. annak nevén álló egyharmad rész illetőségre 55 P kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1943. évi május hó 10-ik napján délután 3 órakor Lábatlan községházánál fogják megtartani. Az árverésre kerülő 291. és 292. hrsz. a. ingatlanok a kikiáltási ár felénél, a többi ingatlanokat a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók el. Bánatpénz a kikiáltási ár 10 százaléka amelyet magasabb ígéret ugyanannyi százalékára kell kiegészíteni. Esztergom, 1943. december 31. Csics s. k. kir. jb. alelnök. APRÓHIRDETÉSEK Használt baba pólyahuzatok és egyeb babaholmik eladók. Cim a kiadóban. Komplett fodrászüzlet berendezés sürgősen eladó Kölcsey-utca 6. sz. Félnapos elfoglaltságra gyermektelen házaspár azonnali belépésre keres tisztaságszerető, jobb házból való bejárólányt. Cim Gamaufné, Kossuth L.- utca 34. Az idő felmelegedése követkéz lében lábaink érzékenyebbek és enne* folytán a szab. bokaszoriió és a Vmcze féle gyógybetét használata nélkü özhe- tetlen. Egyedüli készítője Vincze László gyógycipész, Es/tergom, Kossuth L.-u. 36. Budapesten, Becsben és Parisban kitüntetve ! Eladó egy vörös tarka elöhasú üsző Andrássy-utca 17. sz. alatt. Választott 8 kese malac felesbe tovább nevelesre kiadó. Cim Alsószé- rűsor 7. sz. 27 éves keresztény fiatalember bárminemű állást vállal. Cim a kiadóban. Kifutó, vagy bárminemű állást keres egy 17 eves keresztény, erős fiú. Cim a kiadóban. Asztalossegéd azonnali belépéssel felvételik Dorogon, Mátya s király-utca 10 sz. alatt, Szegvárinál. Széna és árpaszalma eladó Jókai- utca 29. sz. alatt. Kerékpár jókarban lévő eladó az Erdélyi villában, az Aranyhegyen. Eladó 10 hl. jóminőségű vörösbor 5 hl. tételben is. Cím a kiadóban. Eladó egy pár igásló kocsival és szerszámmal együtt Alsószérű-sor 30. szám alatt Sovány Józsefnél. Bérbe vonnék a Szigeten, vagy sík területen 1—2 hold jó táperöben levő földet, amely nemrég volt trágyázva vagy amely jelen'eg here vagy baltacin tarló. Igen jó árat fizetek. Cim: Németh Károly, Bánomi-dőlő. Ugyanitt méznádmag kapható. Kilója 20 pengő. Akác szőlőkaró eladó. Érdeklődni lehet Ölveczky Ferenc főmérnök Mély-úti gazdaságában. Keresek megvételre egy jókarban lévő takaréktűzhelyet. Cim Dr. Körösi László-utca 3. sz. Köszönetnyilvánítás. Fogadják mindazok a kedves ismerősök és jóbarátok, akik drága halottunk temetésén megjelentek, Őt utolsó útján elkísérték, együttérzésüknek és részvétüknek kifejezést adtak, Tőle a szeretet és kegyelet virágaival búcsúztak, őszinte hálánk és igaz köszönetünk kifejezését. Esztergom, 1943. április 3. Mraz József, ifj. Mraz József. MIKLER FERENC INGATLANKÖZVETÍTŐ JÓKAI-ntca 53. sz. Érdeklődni lehet 12—2 óráig. A város minden kerületében kisebb-nagyobb házak, földek, szöllők, vidéken nagy birtokok eladók vagy bérbeadók. Bankkölcsönt szerez 6'/2%-ra Férfiruhaszövetek, melyekből öltönyöket a legkényesebb igényeket kielégítően olcsón készít nagy választékban Schweiczer Vilmos férfiszabóüzletében Kossuth L.-u. 5. sz. (a Takarékpénztár épületében, a Három Szerecsen vendéglővel szemben.) MÉRTÉKSZABÓSÁG! Eredeti modellek után készülnek öltönyök, férfi és női felöltők MÉSZÁROS SÁNDOR szabómester műhelyében ESZTEBG0M, Maria Terésia-u. 15 Győződjön meg szöveteim kiválóságáról KDLTUR MOZGÓ 7-én, szerdán Mérsékelt helyárakkal! Csak 16 éven felülieknek Dániellé Darrieux I Josette Day Betty Stockfeld LEÁNYOK EGYMÁS KÖZT Erkölcsrajz Páris- ból. Különleges! UFA híradó Felelős szerkesztő es kiadó Latszky Kazmer. Nyomatott Laiszky János könyvnyomdájában, Esztergom (Felelős Laiszky Kázmér).