Esztergom és Vidéke, 1943

1943 / 44. szám

2 ESZTERGOM és VIDÉKÉ 1943. junius 2 Az esztergomi bencés gimnázium I. osztályába az 1943—44, tanévre a tanulók előjegyezhetők a hivata­los idő alatt (d. e. 10—11 óráig) igazgatói irodában. Felvételre jelent­kezhetnek azok az 1930. szeptember 15-ike után született tanulók, akik az elemi iskolának IV—VI. osztá­lyát legalább általános jó eredmény­nyel végezték. A benyórváltójegyekre az egész ország területén lebet vásárolni. A hivatalos lap vasárnapi száma közli a közellátási miniszter ren­deletét, amely szerint 1943. június 1-től szeptember 30-ig bárhol ki­adott kenyérváltójegyekre az ország egész területén lehet sütőüzemek­ben és kenyérárusításra jogosult egyéb üzletekben kenyeret árusítani. Beírások a Kereskedelmi Szak- tanfolyam fiú és női tagozatának mindkét évfolyamára június 21 — 22-én d. e. 8—12 óráig lesz a Ke­reskedelmi Társulat székházában (Ferenc József-út 34. szám). Szük­séges okmányok: születési anya­könyvi kivonat, polgári iskolai, vagy gimnáziumi IV. oszt. bizo­nyítvány, újraoltási bizonyítvány. Évi díj összesen 170 pengő. Üdülés a Tátrában és a szlovák fürdőhelyeken. A Csorbatónál, Ó- tátraíüreden, Tátralomnicon, Tátra- széplakon és Mátraházán, valamint Pőstyén, Szliács és Trencsénteplic fürdőhelyekre szobák bérelhetők teljes ellátással az IBUSZ buda­pesti és vidéki — MÁV Hivatalos Menetjegyirodaiban. Díjtalan fel­világosítás és prospektus. Nagymennyiségű erdei facsemetét és suhángot osztanak ki. A földművelésügyi miniszter az alföldi erdők, fasorok, szél­fogó pászták és facsoportok telepítésére, továbbá az ország bármely részén lévő kopár és vízmosásos terület beerdősítése és végül a Balaton közvetlen környéké­nek fásítására 1943. őszén és 1944 tava­IRODALOM Bánáti Büchner Antal „Első preludiumos könyve." Most jelent meg Rózsavölgyi és Társa kiadásában Bánáti Büchner An­tal főszékesegyházi karnagy-zeneszerző ,,Első preludiumos könyveA könyv tartalma 72 rövid és könnyű prelúdiumot dúr- és moll-hangnemekben orgonára vagy harmóniumra. Ennek a könyvnek a folytatása a ,,Második preludiumos könyv,“ amelynek ugyancsak érdekes és gazdag tartalma van. Valamennyi mii elő- köz- és utójátékokkal bír, orgonára, vagy harmóniumra, az összes dur- és moll hangnemekben. Az új preludiumos könyv kapható a szerzőnél, Bánáti Buch- ler Antal főszékesegyházi karnagy-zene­szerzőnél Esztergomban (Vár). Ara 3.50 pengő. Nyári események a pesti színházakban. A közelgő nyár minden érdekesebb szín­házi eseményéről érdekes, képes ripor­tokat, beszámolókat közöl a Délibáb legújabb száma. Friss értesülések magyar Írók remek elbeszélései, gazdag film és divatrovat, humor, rejtvények, asszonyok postája, tökéletes heti rádióműsor, ez a Délibáb legújabb száma. A legnépszerűbb színházi hetilap egyben a legolcsóbb is, mert ára csak 26 fillér. Indigó az emberi szervezetben. Két vegyész megállapította, hogy az emberi szervezetben indigó is van, amely külö­nösen akkor mutatható ki, ha a beteg tüdő, vagy bélbántalmakban szenved. A megállapítások szerint ezzel az új fel­fedezéssel sok beteg életét mentik meg. Erről és még számtalan tudományos új­donságról érdekes közleményeket olvas­hatunk Tolnai Világlapja új számában, amely gazdag tartalommal jelent meg. A legkiválóbb írók novelláin kívül töb­bek között a következő cikkeket közli a népszerű képeslap : Népvándorlások a csendes-óceáni szigeteken, A mennybolt baljós vándorai, Tehetséges idióták, Vízalatti erőmüvek, Bulgária, a jó rokon, A feketepiac csalója stb. Tolnai Világ­lapja egy száma 30 fillér. Dr. Kallós Ede ; Nevek — napok. Az idei könyvtermés egyik legérdekesebb alkotása, amely a keresztény naptárban előforduló nevek művelődéstörténeti vo­natkozásaival ismerteti meg a közönsé­get. Kallós Edéről, a Görög-római vallás- történet" ismert szerzőjéről azt írta egyik nagynevű kritikusunk, hogy müveiben büszke szellemi lakomára terít s e lako­mától mindenki gazdagon megajándé­kozva kel fel. A tudós szerző új köny­vére ez a meghatározás fokozott mérték­ben ráillik. A Tárgymutató jelzi, hogy a vallás, az irodalom és történelem, a lélekben és esztétikája mily végtelen területeit járják be a nevek e könyvben, mely művészi kristálykelyhekben kínálja az okulás és megismerés gyönyörűségeit. A Nemzeti Újság is szépen méltatta az új könyvet, amely Vájná és Bokor ki­adásában jelent meg díszes kiállításban, 383 oldalon, ára 16 P. Kapható Bánáti Büchner Antal főszékesegyházi karnagy­nál Esztergomban (Vár). itt—MM»*» rtf SZÍNHÁZ Szombaton és vasárnap „Vén diófa“ c. operettben gyönyörködtünk. Hiába a mai színházlátogató közönség szórakoz­ni, az élet gondjainak némi ellensúlyo­zásaképpen mulatni, nagyokat kacagni akar. A régi klasszikus operettek világa mintha átmenetileg félre volna állítva s csak az öregek felidézésére való. Mert úgy az emlékeikben mindenesetre ked­vesek, szépek és felelevenítik azokat a boldog időket, amikor, mi öregek is fia­talok voltunk. Bár, amikor elvonulnak előttünk, inkább könnyekre fakadunk, ami azután már igazán nem szórakozás. A most bemutatott operett nemcsak kitörő nevetésre nyújt bőséges alkalmat, hanem kicsit a régi operettek hangula­tával is kacérkodott a lebilincselően kedves főszereplő lla Mdry személyén keresztül, amikor bájos monológjával beleringatott a múltba. A szereplők egytől egyig nagyszerűen feleltek meg annak a feladatuknak, hogy mulattassa­nak. A nevettetés nagymesterei : Bá­rány László, Borbély Géza, Király Jó­zsef és Milotai Gizi pillanatig sem tűr­ték a friss ütemü előadás lankadását, amit folytonos tapsokkal honorált a há­lás nézőtér. Hétfőn ifj. Latabár Árpád vendégjá­téka avatta ünnepi eseménnyé a „Pa­tyolatkisasszony" c. operettet. Filmről színpadra átirt zenés bohózat ritkán si­kerül, mert ami filmszerűsitve jó, azt bajos háromfelvonásos szintérre szoríta­ni. A bemutatott bohózat témája pár mondatban elmondható : Egy könnyel­mű ifjú márkit barátnője jelmezes „ron­gyos bálra" invitál. Az ifjú betörő jel­mezt ölt, mire elindul a mulatságos je­lenetek sorozata. Történetesen a háznál dolgozó takaritóvállalat alkalmazott nő­je betörőnek nézi a márkit. Megijed, de utána tulgyorsan egymásba szeretnek. A márki barátnőjének egy ekzaltált spanyol udvarlója azonban nem tréfál, hanem a rendőrségre telefonál. Egyik burleszk jelenet és néha kissé bukfen­cező ötlet a másik után. A márki, hogy a csapdából kiugorjon maga is beáll ta- karitóembernek. Végül már az apja ’.s gyanúba kerül, mígnem a vizsgáló de­tektív fel nem ismeri az öreg márkit, s igy el nem vágja a gordiusi csomót. A szereplők kitűnő és jobb célra hasznosítható játékos kedvvel voltak rajta, hogy a nevetésnek hulláma el ne lanyhuljon. A mindig friss ötletes és változatos Latabár Árpád (ifjú márki) eleven és kedves humorú. Nagyszerű művész, úgy táncolt, mozgott a színpa­don, hogy magával ragadta a közönsé­get. Egy-egy mozdulata, arcfintora, hangsúlya a legnagyobb siker és e mel­lett a legtisztább művészet. Milotai Gizi (alkalmazottnő) szerepében ma produ­kálta a legtökéletesebbet, Király József (spanyol udvarló), továbbá Náday Pál (apa márki), Borbély Géza egy zavaros helyzetében verejtékező komornyik sze­repében járultak tápanyaggal a derült­ség fenntartásához. De ügyesen illesz­kedtek az együttesbe Mészáros József a detektív szerepében, továbbá Rácz Mik­lós, Sárosy Magda és Godó Erzsébet is kisebb szerepekben. Szerda : Ártatlan vagyok. Vigjáték. Csütörtök : Nefelejts. Operett. Búcsú­előadás. APRÓHIRDETÉSEK Gyakorlott fodrászsegéllet és egy hölgyfodrá..znöt felveszek julius 1 -éré Szöny községbe Komárom mellett 2 kin-nyire. Érdeklődni lehet Káldy Jó- zsefnénál Komárom-dél Zichy-utca 20. szám alatt. Angora-nyulalí és tenyészet cél jára ketrecek olcsón eladók Táti-út 43. Fehér bor eladó Horthy Miklós-út 15. szám alatt. 2—3 szobás kertes családi há­zat vennék. Cim fIlatky Budapest, Vili. Agteleki-utca 17. sz. Két ház eladó a Szentkirály-utcá­ban. Bővebbet Szentkirály-utca 1. sz. Gazda speciális takarmányliszt előjegyezhető mm-ként 75 P-ért 35 P előleg lefizetése mellett a megbízott­nál : Kabók Andrásnál Esztergomban, Szentkirály-utca 8. sz. alatt. Használ­ható sertéseknek, lovaknak és szar­vasmarháknak. Keresek telket, villát, házat, szőlőt, birtokot megvételre. Cim Reisenbüchler iroda Felscgöd. Megbízható bejárónőt keresek június hó 1 -éré. Jelentkezni lehel Budapesti-utca 7. sz. alatt. Eladó Zsalazsonban, Doroghoz kö­zel, a Kolozsvári-úton 1.800 négy­szögöl házhelynek való föld. Bővebbet Esztergomban, Jókai utca 56. sz. alatt. Pénztárkezelőnőt felveszek bizto­sítékkal és 4 polgári iskola képzett­séggel. Címeket kérem a kiadóba leadni. Eladó a Szentkirályi-dűlőben 770 négyszögöl szőlő. — Cim Páva István gróf Apponyi-utca 10. sz. Asztalossegéd és tanuló felvétetik Petró asztalosmesternél, Kápolna-u. 16. Eladó két tinó (2 évesek) Szent- györgy-utca 4. Szentgyörgymező. Elveszett a város területén egy „.Bubi“ névre hallgató tacskó kutya, szijjal és 43-as jeggyel a nyakán. A becsületes megtalál illő jutalom elle­nében vigye Sánc-u. 8. sz. alá Szent- györgymezőre. Raktárhelyiség kiadó Ferenc J.-út 7 sz. alatt. Vennék 4—600 literes használt jó- kaiban lévő boros hordókat. Ajánlatok Makay László, Esztergom, Szt. Imre-u. 8. címre küldendők. Lakásért házmesterséget vállalok Cim a kiadóban. Talált pénz és kerékpárváz van a rendőrségen. Igazolt tulajdonosa át­veheti ugyanott. Teherautófuvarozáshoz 30.000 P- vel rendelkező csendes társat keresek. Engedély van. Cim a kiadóban. 3 — 3.5 tonnás teherautóval ren­delkező őskeresztény csendes társat ke­resek. Engedély van. Cim a kiadóban, Eladó egy pincerósz a Mély-úton. Bővebbet Tábor-utca 10. sz. alatt. Építőiparosok figyelmébe! Iparjogú sóderbányámban az árakat leszállítottam. Egy köbméter sóder 2.50 pengő. Szíves pártfogást kér Bekö Sándor, Szentkirály Kék Hordó vendéglőben minden ■ — női zene Ingatlan­közvetítői iroda VALOVITS GYULA Rákóczi-tér 2. Kaszás virágüzletben Mindennemű ingatlanok vétele és eladása legelőnyösebben. Újságolvasók bármely napi-, vagy hetilapra szóló előfizetését a Sajtó­központ készséggel intézi el portómen­tesen. Kossuth Lajos-utca 22. Újságkihordó felvétetik a Sajtó- központban. HAT. ENG. VILLANYSZERELÉSI VÁLLALAT RÁDIÓK szakszerű javitása. Modern csillárok nagy választékban GÁLICZ MIHÁLY szaküzletében, Esztergom, Kossnth-n. 16 Tanulókat felveszek. „DUNA-KORZÓ“ söröző-étterem-kávéház megnyitása. Van szerencsém a m. t. közönség szi­ves tudomására hozni, hogy a Lőrinc-u. 10. sz. alatti volt „Korona“ kávéházat teljesen átalakítva, uj vezetés alatt, f. évi jún. 5-én, szombaton megnyitom. Kitűnő konyháról, állandóan meleg és hideg ételekről, délelőtti változatos zó­nákról, továbbá gróf Erdődy pincészeti somlui és révfülöpi fajborokról, vala­mint hangulatos cigányzenéről állan­dóan gondoskodom. Szives pártfogást kér Szép László vendéglős. kapunkat támogatja, ha hirdetőinknél vásárol. Férfiruha­szövetek, melyekből öltönyöket a legkényesebb igényeket kielégítően olcsón készít nagy választékban Schweiczer Vilmos férflszabóüzletében Kossuth L.-u. 5. sz. (a Takarékpénztár épületében, a Há­rom Szerecsen vendéglővel szemben. MIKLER FERENC INGATLANKÖZVETÍTŐ JÓKAI-utca 53. sz. Érdeklődni lehet 12—2 óráig. A város minden kerületében kisebb-nagyobb házak, földek, szöllők, vidéken nagy birtokok eladók vagy bérbeadók. Szakvélemény a házak becslésére díjtalan! Bankkölcsönt szerez 6'Á°/o-ra KULTUR MOZGÓ Csütörtökön és pénteken Az olasz filmgyártás remek filmje Egy éjszaka v a I c e r e Ezenkívül Tolnaival és Mály Gerővel Kis katyi Palócvirag Vidám, kedves, kis magyar film Felelős szerkesztő és kiadó Laiszkv Kázmér. Nyomatott Laiszky János könyvnyomdájábm. Esztergom (Felelős Laiszky Kázraér).

Next

/
Thumbnails
Contents