Esztergom és Vidéke, 1941

1941-12-24 / 103.szám

Közönség és a köztisztviselő Sokat vitatott probléma a közönség és a köztisztviselő egymással szembeni magatartása, egymással való érintkezése. Általánosan hangoztatott igazság, hogy nem a közönség van a köztisztviselőért, hanem éppen megfordítva. Ez a felfogás érvényesül az egyetemeken és ez a felfogás érvényesül az egyetemről kikerülő fiatalság körében. Minden vitán felül áll azonban az a tény, hogy közhivatalra szükség, van. A közhivatal az a kapocs, amely az állam hatalmas gépezetét működésben tartja és működését biztosítja. A közhivataloknak, mint egy gépezetnek, alkatrészei a közhivatalnokok és amint a gépben fontos, hogy az egyes alkatrészek erősek és a nekik megfelelő helyre beállítottak legyenek, éppen ugy fontos a hivatal érdekében, hogy a hivatal alkatelemeit képező tisztviselők megfelelőek, kellő képzettségűek és a nekik megtelelő helyre beállítottak legyenek. Éppen ezért szükséges, hogy a közhivatalnok hivatása magaslatán álljon és mindenkor tisztában legyen azon hivatali kötelességeivei, amelyeket tőle a köz és a közönség megkövetel. Elsősorban át kell, hogy hassa a köztisztviselőt az a tudat, hogy segíteni kell embertársán, tehát aki hozzá bejön, az kér tőle és támogatására van rászorulva. Mindenkor képzelje magát annak a helyzetébe, aki hozzá messze távolságból gondja-baja miatt elkeseredett szívvel, hátrahagyott és kis szobába bezárt három-négy gyermek gondolatával gondterhesen eléje áll. Bele kell vinni szívét-lelkét az írott törvénybe és a hideg paragrafusokat meleg emberi szívvel alkalmazni a rászorulókra, a hivatalt felkereső felekre. Mindenkinek az ügyét pártatlanul bírálja el és ne az egyéni érzelmei, az esetleg részrehajló akarata szerint Ítélje meg. Teljes készséggel, tudásával, hozzáértésével adja meg a szükséges felvilágosításokat a hozzáfordulóknak és ne restéije a kevésbbé értelmes egyszerű embereknek a felvilágosítást részletesen esetleg kétszeresen is megadni. Fontos azonban, hogy a tisztviselő abban az esetben, ha az egyén érdeke a közérdekével kerül összeütközésbe, mindenkor a közérdeket képviselje, hiszen elsősorban a köznek, az összességnek a szolgája. Mindnyájunk érdeke előbbre való, mint néhány személy egyéni érdeke. Ez esetben ís azonban módjában áll a köztisztviselőnek az egyén számára a kellő felvilágosítást megadni, mert így a fél mégis megbékélt lelkülettel hagyja el a hivatalt és nem tesz egy embert a hivatal ellenségévé. Erős akarat, sok tudás, kemény kitartás keli ahhoz, hogy égy tisztviselő hivatali kötelességeit is ponosan eleilássa és a közönség érdekeit is szolgálja. Az éremnek azonban két oldala van. Lássuk most mi a magánfeiek, mi a közönség kötelessége a hivatallal szemben. Elsőnek említhetjük a hivatalos óra megtartását. Sajnos, városunk közönsége ezt igen kevéssé tartja meg. innen származik a legtöbb kellemetlenség és meg nem értés a hivatal és magánfelek között. A közönségnek is tudnia kell azt, hogy egy bizonyos időt hagyni kell a tisztviselőnek, amikor az nemcsak az egyéni érdekeket szolgálja, hanem szolgálja a közösség, a város érdekeit is és szolgálja azon egyének érdekét is, akik bonyolultabb kérésüket írásban terjesztették elő. A köztisztviselő a magánféltől megértést és tisztességtudást kér. A magyar ember mindenkor tisztességtudó. Nem alázatosságra és fejbókolásra van szükség, hanem határozott fellépésre és tisztességes kérésre. Ne a kellemetlenkedni akarás és esetleg a bosszúállás vágya vigye a közönséget a hivatalba, hanem kérelmének teljesítése és jogos panaszának orvoslása. Megértésre és bizalomra ís is szüksége van a tisztviselőnek a közönségtől. Vannak olyan egyének, akik kétszeri-háromszori, sőt többszöri felvilágosításra sem hajladnók átlátni jogtalan, illetve teljesíthetetlen kérésüket és emberhez nem méltó magatartást és fellépést tanúsítanak. Megértésre van szüksége a tisztviselőnek azért ís, mivel a fél csak egy alkalommal kér, de ugyanakkor a tisztviselő állandóan többeket kell, hogy meghallgasson, többek panaszaira orvoslást kell, hogy adjon. Ne kérjünk olyant, amiről tudjuk, hogy úgysem teljesíthető. Ne kérjünk például olyan életbenléti bizonyítványt előre, hogy a jövő hónapban életben leszünk. Ne kérjen szegénységi bizonyítványt az, aki városszerte közismerten jómódban él és vagyona van. Ne kérjen adóelengedést az, aki hosszú éveken keresztül és kihangoztatva tüntetően nem fizetett, ne kérjen munkanélküli segélyt az, aki életerős, munkaképes, egészséges ember. Előfordulhat az az eset, hogy valaki az ő ki nem elégített egyéni kérelmét sérelmesnek találja, úgy az esetben nem kell átkozódni, fenyegetőzni és illetéktelenekhez szaladgálni, a törvény, a rendelet mindenkor megadja a módot, az alkalmat jogorvoslatok útján a sérelmek felülbírálatára és orvoslására. Mindkét oldalon be kell látni, hogy emberek vagyunk, mégpedig gyarló emberek. Arra kell törekednünk, hogy emberi gyarlóságunkat levetve, egymással szemben megértő felebarátok legyünk. Az élet teli van küzdelmekkel, nehéz az élet mindenkinek, akár kézzel, akár pedig ésszel keresi becsületesen kenyerét. Nem szabad egymásban ellenséget, ellenfelet látnunk. Nem szabad különbséget tenni a nadrágos és csizmás között, a fínomtenyerű és a kérgeskezű között, mert nem a tenyér finomsága a fontos, hanem a léleké. Uralkodni kell magunkon és nem szabad engednünk, hogy az ész, a megfontoltság fölé a hirtelen harag, az indulat és a megnemértés kerüljön. Karácsony a szeretet ünnepe. Ilyenkor még a harcban állók is lábhoz teszik a fegyvert. Ennek a karácsonyi szeretetnek, ennek a megértésnek kellene nemcsak karácsony estéj én, hanem az év egész folyamán közöttünk jelen lenni, hogy olyan magas életfelfogásra emelkedhessünk, hogy mindnyájan valóban felebarátot és testvért lássunk egymásban. A mai nehéz, háborús világban, amikor körülöttünk tombol a harc és véreink is messze idegenben véreznek, a csonkaország minden magyar j ának megértő összefogására, felebaráti szeretetére és magyar lelkülettel végzett munkájára van szükség, hogy Magyarország a nehéz időket átvészelve, a háborús évek küzdelmeiben megacélosodva vállalhassa az újabb ezredév változatlan és súlyos európai hivatását. Dr. Bády István Magánnyomozó Iroda. Szabó Albert nyug. detektivfeltgyelő m. kir. államrendőrség által eng. magánnyomozó Irodája Esztergomban, Deák Ferenc-utca 15. sz. alatt. Megfigyel, informál,-kényen természetű ügyekben nyomoz, okmányokat beszerez, ismeretlen helyen tartózkodó vagy eltűnt egyéneket felkutat, mind beimind pedig külföldön. A Gyermek Halkan ha kopognak ajtótokon és megjelenik egy sápadt gyermekarc, ne kérdezzétek ki 6, a titkos idegen alamizsnát kérő koldus nincstelen. Mert lehet sehonnai senki gyereke vagy kegyetlen szülők számkivetettje, de lehet sorscsapástól sújtott nemes ivakinek elődje tényes palotában élt. [dék, Lehet bűntanyák lezüllött hajtása, vagy ártatlan erpberek itthagyott árvája. Mindegy, hogy ki ő ! ... Gyermek . .. utcára dobott hervadó virág. Ha nevelték volna tényes palotába, most nem állna ajtótoknál dideregve, Ne kérdezzétek ki ő, csak adjatok, [fázva. S ha csendesen, halkan ajtót csuktatok Fény gyúl ki az égen ! [utána, S felragyog a lelkek szent karácsonyfája. Nyári G.-né B. Mária. Bottyán és Kucklánder Adatait összeszedte : Einczinger Ferenc. Az 1699, év január havának vége felé, a karlócai béke után került hazai területre vissza. Végre oly hosszú idő után megS

za badult az átkos töröktől Bottyán uram és i Hazavonulhatott Esztergomba, gyönyörű c >szlopos „lábas" úri házába. Hűséges hitvese türelmetlenül várta a hős huszárezred est és alig jutottak túl a viszontlátás örömén, már ís felhőbe borult arccal, aggoda.'xna3 szavakkal fordult hozzá Judit nemzetes asszony : — Valami készülődik itt ellenünk nemzetes uram. —• Hol te ? — mondja Bottyán úr s még mosolygott ís hozzá. — Tán csak nem jön vissza a török, mert írmagja is alig maradt. — Ugy lehet, még a töröknél is roszszabb, a Kucklánder .,. — Hát az meg miféle állat legyen ? Juditkám édes, tán biz... — és homloka előtt himbálja kézfejét. —• Bizony nem. S jobb, ha Kegyelmed sem veszi tréfára a dolgot. Igaz, tán még nem ís tudja, hogy a Kucklánder az új várparancsnok. 0 pedig ugyancsak szemet vetett a mi portánkra. —; A portánkra ? — s most már nem mosolyog Bottyán úr, de inkább a szeme, a megmaradt egy szeme úgy villog, mint ahogyan a törököt szemlélte, — Hát Kucklánder, a várparancsnok ? Az én becsülettel szerzett házamra, amit magam építek ? — Pedig nemcsak szófia ez édes uram í Látja kegyelmed ott, által azt a fehér házat, a Mohay uramé, ő a kancellária besúgója, — Hát aztán ? Én már tíz év előtt megkaptam a grabócai csata után Lipót császártól az arany hadi-érmet, mikor ezredessé kinevezett. — Ö az, aki nemcsak oda viszi a híreket, de hoz ís onnan másféléket, ö mondogatja, hogy Kucklándernek igen tetszése szerint vagyon ez a mi hajlékunk, még ha ezredes is kelmed, S azt is mondogatja Kucklánder, hogy nádiveréb sohse költözzék templomtoronyra. — Én volnék a nádiveréb ? — és a ránehezedett bosszúság lenyomta a medvebőrös nagy karszékre. — Azt a pomádészagú mindenséget ennek a Bécsből szalajtott himpellérnek — így huszárosán. — Hát erre való vagyok én ? Most már hiába igyekezett a jó asszony fékezni férje indulatját, kardot kötött, rengő léptekkel felkerekedett, hogy megtudja, hol ís tanyázik az ellenfele ? Nagy indulattal bensőjében lökte be a kancellária ajtaját s majd a sarkára lépett a bejelentő bécsi lakájnak. Olyan ?rccal állt a várparancsnok elé, hogy abból biz' nem sok jó ígérkezett, — Isten hozta kolonellusz uramat, mikor érkezett ? — Fogadta Kucklánder a vendéget. — Már sokat hallék dicső személye és tetteiről... — mézeskedett a báró, de gyanakvással pislogott a ,,maíyar'' felé, ahogy ő a magyart nevezte. — Magam is látom, hogy megelőzött a hírem, — felelte Bottyán, nagy indulatját alig fékezve és a kopasz, cingár báró színe is elváltozott, mikor hallja, panaszszal jön. —• Ugyan ezredes uram, dehogy molesztál, hisz csak természetes, hogy hozzám iptt. — Bizony báró úr, nem is nagyon természetes ... mert úgy van — és nagyot fújt hozzá —, hogy a nádiveréb ne lakjon templom tornyán és ne is menjen panaszkodni a templomszolgához. Egy percnyi csend ült a kancellária fogadó szobájára, mert a bécsi udvar emberének a szava is elakadt, míg állta vendége kemény pillantását. — Különösnek találom, hogy ön, kit láthatni szerencsém eleddig nem is volt, ilyen indulattal kezd konverzálni vélem ! De csak sejthetném is, hogy miért ? Ön ezredes úr, megfeledkezik arról, hogy én Lipót császár őfelsége bizalmából e vár teljhatalmú császári biztosa vagyok. Bottyán ezredes ötvenkilenc évével, szál-egyenesen, mellre kulcsolt karokkal áll, mintha minden pillanatban kész volna Sámson módjára a nimetre dönteni a kancelláriát. De Kucklánderben csakhamar felülkerekedett a császári bizalom adta gőg és vakmerőer támadott már. — Ja ! én értem azt, a barbár tábori élet nyomot hagy egy oly törzstiszt lelkén, ki nagy igyekezettel alulról érdemelt ki magának szép rangot ! és már asztalánál ülve zavarodottan játszott egy aktadarabbal. De Bottyán János császári ezredes, a katona, már békélt hangon szólt a várparancsnokhoz. — Ne ís vegye rossz néven báró úr az indulatos voltomat. A panaszom .. . — Óh kérem, rendelkezzen velem ! — — Nem, báró úr ! Én csak az embereimr mel szoktam úgy magyarán rendelkezni az ön császárja és az én királyom javára. — Tehát itt van a baj, hogy őfelségét császárnak tituláztam ? — Dehogy is az a baj. Nagyon más I — és most közelebb hajolt a báróhoz ! A baj ott van, hogy van itt a várban egy róka, egy messziről szalajtott és annak a rókának más ember sajtjára vágyik a foga. Én azt panaszolom, hogy ez a róka szabadon jár, ő is, Heg a szája is. D« ha ém elkapom egyszer ezzel a két puszta kezemmel úgy összetöröm a csontjait a rókának, hogy no ! Ez volt a panaszom I — és már sarkantyúit összeütve fordult is kifelé. * * * Elmúlt az égi háború és jó ideig békésen folydogált az élet, mint a csöndes Duna vize, Esztergom alatt. Híre se járt, hogy valaki is a Bottyán ezredes házát irigyelné, A huszár legények is megcsodálták, hogy milyen békés, jókedélyű ember lett a kemény ezredes. Ideje nagy részét köbölkúti birtokán töltötte, mit zálogbirtokul használt 1696 óta a Pálffy grófoktól. Pedig az elfutó évek alatt nem kerülték el figyelmét az országban szállintf ózó hírek, onnét Sárosból, Zólyomból, meg Erdély felől. Nem birja a nép az adót, Kollonich úr úgy véli Bécsben, hogy így is örülhet a magyar, mert nem falta fel a török. — Meg vannak ezek ott fent veszve ! —• mondogatta Bottyán uram. — Mi lehet abból, ha a paraszt rongyos és éhezik ? Még panaszra sem mehet. Csoda-e, ha egy nevet suttog a bizakodó magyar ? Annak a szép szál ifjúnak a nevét, aki a magyar nép vérszerinti fejedelme : Rákóczi ! Négyszer sem fordult még a tél tavaszba, mégis nagyot fordult a világ kereke. 1703 nyarán különös, nagy fényes csillag szakadt le az égről. Azon napon fordult meg a Bottyán-portán Kerekes István, az ezredes hírhozó főhadnagya. Bent a hűvös pipázóban kevés szóval megértették egymást. De a szívesen látott vendég még az éj sötétjében újra útnak eredt. — Üzenetet hord Rákóczi fejedelemtől.,, — súgta másnap reggel az érdeklődő Judit asszonynak az ezredes. Elborult a szép aranyszínű magyar ősz napja és zuhogva öntötte a kancellária rézcsatornája a hirtelen kerekedett sűrű esőt. Meleget szitatott a generális és elégedett, gúnyos mosollyal ajkán, járkált szobájában. Bizalmas jelentéseiben már régebben közölte, hogy a magyar ezredes titkos összeköttetést tart fenn Rákóczival, Besúgói ármánykodása alapján, a bécsi haditanács rendeletéra Kucklánder báró ugyan már 1704. ápr. 18-áa elfogatta