Esztergom és Vidéke, 1937

1937-09-05 / 70.szám

r»TI RfillHc/DtKE ÖTVENNYOLCADIK ÉVF. 70. SZ. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Megjelenik hetenkint kétszer Keresztény politikai és társadalmi lap VASÁRNAP, 1937. SZEPTEMBER 5 Előfizetési ár 1 hóra: 1 pengő 20 fillér Csütörtökön 10, vasárnap 16 fii. Hncsa nevű faln valójában nincs, csak a humorra hajló elgondolás szülte s ruházta fel ezt a groteszkül hangzó nevet mindazzal, amit a maradiság, a kultúrátlanság, a fejlődéshiány jelent a mai rohanó, vágtató, túldimenzionált, modern világban. Igen, mucsai minden, ami elmaradott, ami nem modern, ami megkövült a végtelen idők lassú szivárgásában s ami visszamaradt az örök fejlődés szűrőpapírján. Mucsa: a jó vidék, hol naiv és együgyű emberkék élnek, akik bíznak egymásban, hisznek a becsületszóban, Mucsa, ahol a feszület előtt kalapot emelnek az emberek s tisztelik az elöljárót, Mucsa, ahol hasraesnek az előkelőnek látszó idegen előtt s ahol elnézik más ember fölényeskedő, lenéző, mindent lekicsinylő modorát, magatartását. Szóval Mucsa minden, ami akár világszemlélet, akár közfelfogás, akár kényelem, vagy egyéb önös érdek szempontjából ellentétes a világvárosi ember úgynevezett „modern" életfelfogásával. A falu és a város közötti összhangot erősíteni kell, — hangoztatják a társadalomtudósok —, de ez nem teljesen a falusi, a „jó vidéki" ember jóakaratú szándékán múlik. Mert lássuk csak, hol s mikor is jelentkezik leggyakrabban a nagyvárosi modern s a jó mucsai ember életfelfogásában, mentalitásában a zavaró ellentét? A város és a vidék legintenzívebben nyáron ölelkezik, mikor a forróra fűtött kőházak pokla az enyhébb éghajlatú vidék felé hajtja az eltikkadt nagyvárosi embert. Nyaralók, kirándulók, wikendezők raja húz ilyenkor Mucsa, a jó vidék felé, hogy enyhülést, pihenést, üdülést keressen maga s családja számára a természet karjaiban. Megindul ilyenkor a nagyváros hangos, lármás, a társadalmi konvenciók s a jó modor törvényei alól önmagát önkényesen mentesítő raja. Hangos és lármás raja, mely abban leli szórakozását, örömét, hogy a jó vidék kissé primitívebb berendezkedéseit, életszokásait, tisztes tradícióit leszólja, lekritizálja, lekicsinyelje. Nekik mucsaias minden, ami nem olyan, mint odahaza. Kávédaráló a helyivonat, bárka az autóbusz, talyiga a taxi, csárda a vendéglő, viskó a lakóház, gazos, szemetes és poros az utca, falusi liba a nő és jámbor pali a vidéki polgár. Nekik drága és rossz, primitív és kezdetleges minden

r ide sem jövünk többet, kellett ez nekünk, ez a szomorú Mucsa. De azért „otthonosan" érzik magukat s nem feszélyezi őket a jó vidék elmaradottsága. Csapatosan összekapaszkodva foglalják el a járdát s bendzsópengetés mellett divatos slágereket énekelve vonulnak el a nyitott templomajtó előtt, melyen belül ájtatos imába mélyedten testi, lelki békéért fohászkodik a primitív ember. Hangoskodva, kiabálva, szemetelve kószálnak a vidéki utcák csendes házsorai között dúsfürtű fiúk és szeplős, ruzsosajkú nők. Egyáltalában nem respektálják a vidék szokásait, életstílusát, nem tisztelik életberendezkedését és- tradícióit, övék az utca, övék a levegő, övék a kényelem s a szórakozás minden lehetősége és jó napot kívánok, megjöttek a budapesti lányok és jöttek, láttak, győztek, sok fiút megfőztek és Mucsa tűr, hallgat és álmélkodik. A groteszkül hangzó s a vidék primitívségét, maradiságát jelentő Mucsa nevet ezek találták ki, nem mi, a jó vidék. Mi csak csendesen botránkozunk a shortban és pizsamában libegő nőkön, kik mezítelen térdeiket mutogatják serdülő gyermekeink előtt, mi csak nagyokat nyelünk a modern ember szabadosságának láttára, mi csak egymásra nézünk a divatos slágerek hallatára, felszedjük az elszórt szemetet s lassan-lassan megszokjuk a nagyvárosi tempót. De nem tiltakozunk, mert mi jámbor vidéki palik vagyunk. Szelid mucsai bácsik, akik tisztelettudóan félreállnak a zord turistafiúk s a divatos dirndlibabák útjából. Hadd érezzék jól magukat szegénykék itt Mucsán* Tisztelet a kivételeknek, — de semmi elnézés azokkal szemben, akik azt hiszik, hogy a jó vidék mindent bevesz, mindent lenyel, mindent elnéz, mert talán azt hiszi, hogy reá nézve ennek a nagyvárosi társaságnak a közeledése megtiszteltetés és áldás. Nem, — mi ebből a jövőre nem kérünk. Szeretettel és megbecsüléssel ápoljuk a falu és a város közötti kapcsolatokat, de viszonzásul mi is megértést és tiszteletet várunk. Mucsa nevű falu valójában nincs, csak a nagyvárosi jampechumor találta ki ezt a groteszkül hangzó falunevet a saját műveletlenségének leplezésére s ellensúlyozására. A falu és a város szeretetben s kölcsönös megértésben kivan élni, de régi tisztes erkölcseiben s levendulaillatú levegőjében dévaj jasszfiúk, visítozó külvárosi lányok, nagyvárosi jampecek és wampok kizárásával... Sa. Ma már nem újság az, ami a művészi rendezés alá kerülő Szenttamáshegy bejárásán résztvett minisztériumi főtiszt viselőkkel történt, őket is megejtette ennek a városnak szépsége és történelmi levegője, az ezeréves mult, az esztergomi patinás képek és a hegy koszorúban csillogó természeti bájak. Nem csoda, ha ennek az Esztergomnak szemléletében önkéntelenül is ragyogóan működik a fantázia és amikor körülnéztek a szenttamási hegytetőről, ők is velünk együtt a jubileumos városnak művészi objektumokkal való benépesí léséről álmodoztak, — Say Géza miniszteri osztálytanácsos, művészeti előadó pedig felmelegedett szívvel így kiáltott fel: — Szeretnék egy pár szép szobrot elhelyezni ebben az érdekes, gyönyörű természeti adottságokkal megáldott városban! Örömmel, szívvel, lélekkel üdvözöljük ezt a nemes vágyat és sietve csatlakozunk ehhez a gondolathoz, amelyet olyan valaki tett magáévá, akinél a tervnek és elgondolásnak reális alapja van és akinek jóakaratú támogatásától eredményeket várhatunk. Igenis: Egy pár szép szobrot Esztergomnak 1 Annál inkább gondolunk most erre, mert évszázadokon keresztül — kivéve a bazilikái alkotások nagy álmodóit — senki sem gondolt rá. Pedig ha Esztergomnak történelmi szerepét, múltját, jelentőségét, sokáig ország-világra kiható életét, az itt feltámadó állam- és vallásalkotó szentistváni cselekedeteket, majd az itt dúló és viharzó történelmi eseményeket nézzük, akkor ennek a városnak már régen a magyar történelmet reprezentáló műalkotások akropolisának kellene lennie. Igaz, hogy a királyi város egyes részeinek sokáig szinte szánalmasan elhanyagoltnak mondható állapota nagyrészt annak a nagy szegénységnek és küzdelmes soisnak tudható be, amely a háborús idők pusztításai, majd gazdasági és ipari szempontokból hátrányos helyzete folytán nehezedett rá. (A most új szépségekkel feltámadó Szenttamás meg különösen nehéz életet élő szegénynegyede volt a városnak.) Az élet mindennapi gondjai között elvesztek a művészi elgondolások ás tervek, — és a kényszerű, pusztán a legszűkesebb vitális körökre szorítkozott, ügyes-bajos közéleti és várospolitikai gondok között sokáig alig lehetett szó a városnak művészi emlékekkel és szobrokkal való ellátásáról, amely az anyagiak mellett az ilyen alkotások számára kedvező, magasabb eszmei légkört is igényel. Az a jelenség, hogy ma már Esztergom legegyszerűbb polgára is egészen más szemmel nézi a várost, mint évtizedekkel ezelőtt, és hogy Esztergom az utóbbi időben szinte a többi városokéhoz mérten minimális külső, anyagi segítséggel, szinte önerejéből s lelkesedéséből felküzdötte magát annyira, hogy az idegenek is észreveszik és csodálják és hogy az országos tényezők is más szemmel nézik, nem azt jelenti, hogy a régi mindennapi gondok elmúltak. Ellenkezőleg: az esztergomi polgár — tudjuk jól — még nehezebb életkörülmények között küzd, mint régen. Mégis abból a körülményből, hogy Esztergom éppen nehéz, trianoni sorsában ébred öntudatra és megszépülve támad új életre, a jövőre nézve értékes és tanulságos következtetést vonhatunk le. Nem igaz az, hogy a nehéz sorsban alkotni nem lehet 1 Nem igaz az, hogy Esztergomnak trianoni sorsában eltemetve, gazdaságilag koldussá téve el kell sorvadnia és el kell pusztulnia. Ennek az ellenkezője az igaz és erre ráca' folnak a tények. Még a gazdasági fellendülésnek is elindító feltétele a lélek és az akarat, a kitartó munka pedig — amelyet a lélek ós akarat fűt — meghozza az anyagi feltételeket is. Esztergom erős lélekkel feltérdelt, felállott, most emelt fővel, jogosan várhatja az anyagi és erkölcsi segítséget onnét, ahol a történelmi Magyarország jövőjének munkálására hathatós eszközök állanak rendelkezésre. Nyugodt lelkiismerettel megismételhetjük, — anélkül, hogy egy pillanatra is megfeledkeznénk a szegény ember kenyeréről és a legkisebbet is vétenénk a város gazdasági 'elsőségei ellen — igenis: egy-két szép szobrot Esztergomnak. A szobor nem ellensége az életnek, a szobor benne él az emberi társadalomban és kultúrában. A szobor az életből születik, azzal a céllal és rendelkezéssel, hogy hosszú életet adjon egy szép eszmének vagy valamely nemes szivet és gondolatot megtestesítő emberéletnek. A szobor az emberi gondolat és érzés megrögzítése az anyagban, a szobor él és beszél közöttünk.