Esztergom és Vidéke, 1937

1937-01-21 / 6.szám

ÖTVENNYOLCADIK ÉVF. 6. SZ. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Megjelenik hetenkint kétszer Keresztény politikai és társadalmi lap CSÜTÖRTÖK 1937. JANUÁR 21 Előfizetési ár 1 hóra: 1 Dengő 20 fillér Csütörtökön 10, vasárnap 16 fii. A rend élete, egészsége, biztonsága, nyugalma és érinthetetlensége mindennél fontosabb most számunkra — országos viszonylatban is, városunk falai között is, — amikor szerte a világban szószólói, harcosai, követelői lépnek porondra gúzsba kötött, pellengérre állított, keresztre feszített magyar igazságunknak. Rendnek kell lenni minden városban, minden hivatalban, minden egyesületben, nyilvános helyeken és magánházakban, közületekben és családokban, hogy lássa gyűlölködő ellenség ésjószándékújóbarát, messzilakó és közellevő, hogy a sorscsapások csak kisebbé, kevesebbé tettek bennünket, de nem gyöngébbé és pesszimistává, gyávává, vagy meghunyászkodóvá egyúttal. Rendnek kell lenni. De igazi, tényleges, alkotmányos rendnek. Ugy bizony. Az adófizető, terhek alatt szótlanul nyögő, isteni eredetű emberi jogokkal rendelkező és azokkal adott esetekben élni is kivánó magyar polgár időtlen idők óta minden rendek között az „alkotmányos rend"-et érzi magához legközelebb állónak és nem tudna megbarátkozni soha sem diktatúrával, sem felfordulással. Egyiket is, másikat is alattomos ellenségének érzi, nemzetbetegségnek, bűnnek a dicsőséges ezer évvel szemben, mióta minden néppel egyenlő osztályosa vagyunk az európai közösségnek. „Alkotmányos rend" : ez kell a magyarnak a nagy politikában és ezt védi otthonában. Ha nincs meg, vágyja, sóvárogja, harcolja és —• csendben, vagy lármásan — tiltakozik még a gondolata ellen is annak, hogy elvegyék a szavát, az elgondolásait, a jogát, amelyekkel a múltban önmaga sorsát intézte. Parlament, felelős minisztérium, független bíróság stb. a nagy politikában, de ugyanakkor autonómia a helyi életben, a városvezetésben: nem élet az élet ezek nélkül, csak tengődés, vegetálás, amely megállani nem tud, nemhogy lépéssel is előbbre vinne. Hiába intézik az ügyeket esetleg jószándékú és jóhiszemű tisztviselők, hiába tudnak netán egyben-másban valamit produkálni is: amit tesznek, csak átmeneti szükségesség adja hozzá a lehetőséget, hivatali állásukhoz nincs" meg a megnyilvánult közbizalom aranyértékű erkölcsi fedezete. Ennélkül pedig működhetnek, de akiben él és ép az alkotmányos érzék, igyekezni fog őket elfelejteni, mihelyt a „jogrend" helyreáll. Nemzetes asszonyok Esztergom sz. kir. város és az esztergomi járás vitézei január hó 30-án a Fürdő Szálló termeiben vitézi bált rendeznek. Az igen izlé ses meghívó szövege szerint a vendéglátók a nemzetes asszonyok, vagyis a vitézek feleségei. Erről a szép, nemesen egyszerű és patinásán magyaros címzésről, a „nemzetes asszony" megszólításról szól e pár sor írás. Miért nem használja a nagyközönség e címzést és megszólítást a vitézi asszonyoknál a mindennapi életben ? Hisz a mai cim- és rangkór ságos világban oly igen megkönynyiti a vitézi asszony helyes ós jogos címzését, melyben egyúttal követendő példát találhatunk a más asszonyok címzésének leegyszerűsítésére s ezen kétségtelenül komplikált kérdés megoldására. A katonai rendfokozatra, iskolai végzettségre, foglalkozásra és rangra való tekintet nélkül minden vitéz felesége : nemzetes asszony. A címzésben való egyenlőség karakterisztikus jellemvonása a vitézi rend tag jai között megvalósítani kívánt, a szó legnemesebb értelmében vett dedemokratizmusnak s hathatós eszköz azon cél megvalósítására irányuló munkában, mely a magyar fajtestvériség alapján akarja a rendtagokat összeforrasztani a nagy nemzeti eszmék munkálására és megvalósítására. Amily jól esik az egyszerűbb rendtársunk, pl. kisgazda vagy kisiparos, gyári munkás, vagy föld műves vitéznek az, hogy az ő feleségének ugyanazon rendi cim jár, mint a tiszti vitézek asszonyainak, éppoly mértékben serkenti is őket, hogy necsak a címzésben legyenek egyenlők hanem szellemi és lelki műveltségük fokozásával s a társadalmi érintkezési formák minél tökéletesebb elsajátításával igyekezzenek csökkenteni azon nívó különbséget, amely a műveltség és modor terén a szellemi és.testi munkásosztály tagjai között fennáll s amely nehezen áthidalható akadálya a két osztály tagjai közti intenzivebb társadalmi érintkezésnek, viszont legbiztosabb alapja az osztály ellentétnek, ellenszenvnek,esetleg gyű löletnek. Megnyugtató tapasztalat, hogy az egyszerűbb vitézek feleségei nemcsak a mindennapi verejtékes munkájukkal akarják méltóan kiérdemelni a cimet, hanem a fehér asztalnál és a bálteremben sem hoznak rá szégyent. Amily nehéz megtanulni, megtalálni és használni még vidéki társaságokban is a helyes cimzést, nem csak azért, mert az általános nagyságoson kivül van, akit méltóságos, sőt kegyelmes is illet, hanem még inkább azért, mert igen sokszor legjobb meggyőződésünk ós ízlésünk ellenére kénytelenek vagyunk a nagyságos cimzést használni olyanokkal szemben, akiket ez igazán nem illet meg. Jártam vidéken olyan birtokosnál, hol a házigazdát még bérlő korából fennmaradt szokás szerint a régi parádéskocsis tekintetesnek, a szobalány nagyságosnak címezte s a háziasszony pedig méltóságosnak tituláltatta magát. Az kétségtelen, hogy manapság, amikor a kisegylet főtitkárt választ, a kisközségben főjegyző fungál, a kisvállalatot vezérigazgató dirigálja, sokszor az illető nem tehet róla, ha mások tájékozatlanságból, vagy hizelgési célzattal, vagy pedig egyszerűen rossz szokásból többszöri tilta kozása dacára is nagyobb címmel illetik őt, mint ami dukál. Szándékosan nem irtam, hogy megtisztelik, mert pi. a nagyságos cim, vagy a kávéházi „doktor úr" cimzés ma minden más csak nem megtisztelés. S amikor ilyen anarchia van cimzés terén, amikor az egyéb nagy problémától s a mindennapi robottól fáradtan a gondűző célzattal felkeresett társaságban üdülés ós pihenés helyett arra kell kínosan vigyáznunk, nehogy valakinek véletlenül kisebb, vagy esetleg gúnynak minősíthető nagyobb cimet adjunk a kelleténél, ezen alapjában lényegtelen, de mé gis sokak által nagyratartott cimSaharában mily jóleső látvány a vitézi asszonyok oázisa, ahol csak „nemzetes asszonyon" vannak. Annál érthetetlenebb hogy a nagyközönség oly ritkán használja e cim zést s inkább szólítják a közrendőr vitéz feleségét nagyságosnak, a miniszteri osztálytanácsos vitéz feleségét méltóságosnak, amely cim őket kétségtelen, hogy meg nem illeti, ahelyett, hogy egyszerűen ós he|lyesen nemzetesnek szólítanák. Ez nemcsak helyi tünet, sajnos igy van ez másutt is az országban. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy itt helyben ne orvosoljuk a hibát. Járjon elől Esztergom város és környékének társadalma e téren jó példával, vigye át a való életbe a „nemzetes asszony" cimzés legális használatát s ezzel is dokumentálja azt a különös megbecsülést és tiszteletet, amelyet a vitézi rend tagjai háborús kitüntetésekkel igazolt harctéri múltjukkal kiérdemeltek. Talán ellentmondásnak látszik, hogy „címkóros korszak"-ban egy, a közhasználatba még át nem ment cim használatát kívánom s tán furcsának tűnik, ha a ma és holnap súlyos magyar proalémái és a kenyérgondok helyett ilyen témára pocsékolom az időt és a papirost. Az első ellenvetésre megismétlem bevezető soraimat; a nemzetes cim a vitézi rend összes tagjainak közös és egyenlő legális címe. Ez inspirálhat minket arra is, hogy a nem vitézi, hanem minden magyar aszszony számára találjunk és használjunk oly címet, amely senkinél sem sok és senkinél sem kevés, mint például a francia nyelvben a „madame", mint pl. a magyarban az egyesek által alkalmazott, de még nem közhasználatú „asszonyom*. A másik megjegyzésre válaszolva igaz, hogy vannak fontosabb és sürgősebb problémáink is, mint ahogy a jelen eszmefuttatás kiindulási pontja, egy báli meghívó, sőt maga a vitézi bál sem a legfontosabb, de mégis téglaköve lehet a nagy nemzeti műnek, mint ahogy az a vitézi élet minden, akár komoly, akár vig, akár verejtékes, akár táncos megnyilvánulása. Ugyanúgy a címek terén fennálló szertelenségek és komplikaltságok leegyszerűsítése és kiküszöbölése mindenesetre előmozdítja minden magyar testvéri összefogását a nagy nemzeti munkára. v. zs. y. Sürgősen segíteni kell szőlősgazdánk nehéz helyzetén A szőlőtermelés, amely az ország egyik legjövedelmezőbb termelési ága volt, ma a legnagyobb válsággal küzd. A szőlőtermelés az országnak mintegy lüktető ütőere, amely a szőlővédelmi szereken keresztül nemcsak sokezer szőlőmunkásnnk, hanem a gyáripari munkásnak és kereskedőknek is kenyetet biztosit. Az az ipari- és gyári munkás, aki a rézgáíicot, szénkéneget, permetező-, kénegező-, kénporozógápeket, szőlŐzúzópréseket, szüretelő-, bor edényeket és karókat készítik és azok a kereskedők, akik ezeket árusítják, Nagy leltári- és maradék vásár a@) ILLEK S41MI divat üzletébe Esztergom Széchenyi-tér 21.