Esztergom és Vidéke, 1937

1937-07-04 / 53.szám

FSTI Rfilrt „7ÍIEKE ÖTVENNYOLCADIK ÉVF. 53 SZ. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Sirnor-u. 20 Megjelenik hetenkint kétszer Keresztény politikai és társadalmi lap VASÁRNAP, 1937. JÚLIUS 4 Előfizetési ár 1 hóra: 1 pengő 20 fillér Csütörtökön 10, vasárnap 16 fii. Harc a kereszt körül Sajnálatos vita támadt a budapesti református egyházmegyei közgyűlésen a kereszt jelentősége körül. A Lipót-Terézvárosi egyházközség elhatározta, hogy az új temploma tornyára a csillagot, oromzatára pedig a keresztet tűzi. Az egyházmegyei gyűlésen ezt többen helytelenítették, mondván: hogy a a kereszt római katolikus jelvény, amely politikumot jelent, kitűzése a református lelkekben a viszály magvát hinti el, mert a jelvény természete, hogy egyeduralomra törekszik ... Ennek azonban ellent is mondtak, de végérvényben mégis úgy döntöttek, hogy elvileg elviselhető a kereszt, de gyakorlatban nem, mert az országos zsinat rendelkezései tiltják. A protestáns hivők az egész országban szivük szerint óhajtják a keresztnek templomukban való kifüggesztését. A kereszténységben élő etikai értékek egyetemes kifejezése a kereszt s az emberiség megváltásának, az örök életnek jele. Sem bálvány, sem faragott kép, hanem kifejezése annak a világnézetnek, mely minden Krisztushivőt eltölt. Nagyon érthető tehát, különösen manapság, hogy a protestáns magyarok is csatlakozni akarnak a világ más táján élő hittestvéreikhez, akik már régtől fogva templomukban, vagy annak külsején feltüntetik az evangéliumi igazságok betetőzésének eme szent szimbólumát. Érzik és tudják, hogy e jelben vívja meg a világ ezt a nagy harcot, mely eldönti: a lélek világossága és építő ereje uralkodjék-e a földkerekségen, avagy pedig a sötétség romboló szelleme. A kereszt nem politikum, s kivált nem csupán a katolikusok egyeduralmára törő jelvénye, hanem az egész valláserkölcsi felfogás egyetemesen közös hangsúlyozása. Aki ezt még ma sem látja be, az oktalanul riadozik a maga szűk és elfogult látókörében és éppen úgy leverhetné a csillagot is a református templomok tornyáról, mert hiszen a betlehemi csillag is használatos jelkép a katolikusoknál. Érthető a protestáns hivek vágya a kereszt után a vallás elmélyítése szempontjából.A kereszt kifejezőbb, többetmondóbb s átfogóbb értelmet fejez ki, mint a betlehemi csillag s általa s erre támaszkodva, a megrendült lélek szilárdabban megáll a talpazatán, mintsem ha a csillag sugárzó fényébe kapaszkodik. A protestáns templomok díszét, vagy ha az a gyülekezet szegénységéből túlegyszerű s talán rideg, egyszerre a leglélekemelőbb pompába vonja. Bármely helyiség puszta, csupasz falait egyetlen kis kereszt elhelyezésével a hivő lélek fényes otthonává tudja varázsolni az, aki nem lát benne idegenszerűt. De ezektől mind eltekintve, a magyar protestáns hivők többsége éppen magyarságának átérzéséből akarja megszüntetni azt az elszigeteltséget, melyet a keresztény kultúra és világnézet közösségében önmagával éreztet, ha e jeleket nem használja. A keresztény felekezetek nemzeti egymásrautaltsága egyre több kapcsot kivan. A prohászkai gondolat, mely a kulturközösséget, mint nemzeti munkatalajt megjelölte s amelynek mostanán egyre több tekintélyes szólója támad katolikus és protestáns körökben, ez a kulturközösség a magyar erők összefogása: csak a kereszt jegyében történhet. Igen tévesen és károsan szolgálja az ügyet tehát az, aki a legfőbb szilárd kapcsot elveti, de gyönge kereszténység is a keresztet elvileg elfogadni, de gyakorlatilag nem alkalmazni. Legyen már vége egyszer az elfogultságnak, keressük ami összehoz s ne érvényesítsük folyton azt, ami széthúz. Ha mi keresztények és keresztyének még a kereszt jegyében sem tudunk békét teremteni magunk között, — nem szólva az istenellenesek pokoli kárörvendezéséről, — ugyan miben találkozhatunk ama nemzetmentő közös munkára, mely pedig egyformán kötelességünk. Félre tehát az okvetlen protestációkkal! „A hazát kard szerezte, a kereszt megtartotta", ha igazán szeretjük a hazát, tartsuk meg mi is a keresztet, mert a kardunk ugyancsak kevés mostanán. Legyen béke nemcsak elvben, de gyakorlatban is a kereszt jegyében, mert ez a béke nemzeti harcunk győzelmének legfőbb biztosítéka. Ünnepi igazgatósági gyűlés az Esztergomi Takarékpénztárnál Lélekemelő ünnepséggel kezdődött az Esztergomi Takarékpénztár Rt. f. hó 26-án, szombaton d. u. fél 5 órakor kezdődő igazgatósági gyűlése. Az igazgatósági tagok s a felügyelő-bizottság dr. Fehér Gyula prelátus, főkáptalani nagyprépost, felsőházi tag vezetésével jelentek meg s az intézet dolgozótermében helyezkedtek el, szemben a leleplezendő emlékművel. Nemzetiszinű lepellel letakarva, babérkoszorúval övezetten várt leleplezésre az az emléktábla, mely az intézet két hősi halottjának emlékét örökiti meg. Az emléktábla jobb- és baloldalán egy-egy frontharcos formaruhába öltözött tisztviselő állott kitüntetésekkel diszitett mellel. Az ünnepélyt a Magyar Hiszekegy elmondása nyitotta meg, majd Etter Ödön elnök-vezérigazgató megilletődött hangon, magasszárnyalású beszédben emlékezett meg a két hősi halált halt intézeti tisztviselőről, Hu" szár Antalról és Marsovszky Béláról. Gyönyörűen aposztrofálta az áldozatkész, megalkuvást nem ismerő hazaszeretetet, amelyért a két vitéz tisztviselő életét adta — a legnagyobbat, amit férfi adhatott — a hazáért, a világtörtérielem eddig is mert, legtöbb vért, életet követelt háborújában. Emléküket — úgymond — soha nem múló tisztelettel, hálával és szeretettel fogj uk megőrizni. Ezeknél a szavaknál a két frontharcos leemelte a leplet a művészi emléktábláról, melynek lapján a következők olvashatók : 1914—1918. HUSZÁR ANTAL MARSOVSZKY BÉLA tisztviselőink hősi halált haltak. Emléküket kegyelettel őrizzük. Esztergomi Takarékpérztár Részv.-Társaság. Az egyszerűségében is nagyon hatásos, a hősi halottak emlékét méltóan megörökítő emléktáblát Einczinger Ferenc intézeti főkönyvelő tervezte a tőle szokásos művészettel. A művészi táblát Schulhoff Ignác és Fia nyergesújfalui kőfatagómesterek készítették el. Az összegyűlt igazgatósági és felügyelő-bizottsági tagok az intézet tisztviselőinek részvételével néhány percig megilletődve, néma csendben hódoltak a két hős emlékének s azután bevonultak az intézet dísztermébe, hol megkezdődött a rendes igazgatósági ülés. Az elnöklő Etter Ödön elnök-vezérigazgató jelentést tett az intézet első öthónapos forgalmáról, melynek igen szép eredményét az igazgatósági tagok élénk tetszéssel fogadták. Bejelentette az elnök, hogy Sólyomy Lajos igazgatósági és igazgatótanácsi tag a hat év előtt reáruházott vezérigazgató-helyettesi tisztéről lemondott. Etter Ödön háláját és köszönetét fejezte ki a tisztségéről lemondott Sólyomy Lajosnak s kéri, hogy tapasztalatait s az intézethez való szeretetét továbbra is gyümölcsöztesse az intézet javára. Az igy megüresedett helyettesi álállásra a tanács javaslatára az igazgatóság az intézetnek négy évtized óta szolgálatában álló Reusz Ferenc intézeti titkár, igazgatósági és igazgatótanácsi tagot választotta meg egyhangúlag, lelkes éljenzés közepette, Az elnök az újonan megválasztott helyettes vezérigazgatót meleg szavakkal üdvözölte mint régi munkatársát s munkájára Isten áldását kérte. Reusz Ferenc hálás szívvel köszönte meg az igazgatóság bizalmát s igérte, hogy minden erejével igyekezni fog erre érdemessé válni. Az elnök bejelentette ezután, hogy dr. Etter Jenő városi főügyész, igazgatósági és igazgatósági tanácstag, igazgatósági tan ácstagságáról lemondott, igazgatósági tagságáról azonban nem, megvárja a belügyminiszter ezen ügybeni ujabb döntését. Az igy megüresedett igazgatósági tanácstagságra az igazgatósági tanács javaslatára vitéz SZÍVÓS- Waldvogel József ny. m. kir. honvédtábornokot választották meg. Az elnök bejelentette ezután az igazgatósági tanács azon javaslatát, hogy a tisztviselők, altisztek és nyugdijasoktól 1933. évben levont 20°/oos fizetéscsökkentést részben 10, illetve 5%-ban kívánná visszaadni. Ennél a pontnál szót kért Gruman László igazgatósági tag. Elsősorban köszönetét fejezte ki a tanácsnak már csak ennek a felette fontos kérdésnek felvetéséért is. Meleg szavakkal üdvözölte és méltatta az intézet kiváló tisztikarának igazán minden megbecsülést és köszönetet megérdemlő munkásságát. Rámutatott arra, hogy Ő már a fizetéscsökkentés gondolatának felvetésénél is felemelte tiltakozó szavát, hisz már akkor saját bőrén érezte, milyen felette súlyos, igaztalan és antiszociális a szerzett jogok, a már évek óta szorgalmas munkával kiérdemelt fizetéseknek egyik napról a másikra való megcsonkítása, lejjebbitése. Felemlítette, hogy mint az Esztergomban élő tényleges és nyugdíjazott tisztviselőknek másfél évtized óta elnöke, ezer és ezer panaszt tárolt el lelkében. Szóban és írásban jó néhányszor tiltakozott ez ellen az egész állam gazdasági életére oly fontos ügy ümberiesebb kezelése érdekében. A drágulás, a megélhetési gondok már nem kopogtatnak ajtóinkon, már itt vannak a nyakunkon. Kérte az igazgatóságot, vegyenek mindent jóindulatú pártfogásukba, s adják vissza az elvett teljes 20%-ot s az ujabb alkalmazottaknak adják meg szintén a 20%-ot, hogy egy