Esztergom és Vidéke, 1937

1937-06-03 / 44.szám

EffTfMWJDEKE ÖTVENNYOLCADIK ÉVF. 44 SZ. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Megjelenik hetenkint kétszer leres^téa? politikai és társadalmi lap CSÜTÖRTÖK, 1937. JÚNIUS 3 Előfizetési ár 1 hóra: 1 Dengő 20 fillér Csütörtökön 10, vasárnap 16 fii. Az Oltáriszentség után megyünk díszmagyarban és fekete ünneplőben, mialatt énekel a nép és virágot szórnak az úton a fehérruhás leánykák, — és tesszük ezt abban a reményben, hogy a díszmagyar, a lila talár és fekete ünneplő körül mindig nagyobb lesz az éneklő nép serege. Volt idő ugyanis, amikor elveszett az éneklő nép az Eucharisztia pompás kísérete körül és egy szörnyű májusi napon a semleges szemlélő, aki jól emlékezett a diszes békebeli úrnapi körmenetekre, borzongva csodálkozott a Széchenyi-téren vörös zászlók alatt felvonuló néptömegek handabandázásán. Sietve hozzáteszszük : nem, vagy legalább is nemcsak az úgynevezett „lelketlen agitáció" eredménye volt ez, hanem a mérhetetlenül nagy csalódás a vezető intelligenciában és mindazokban, akik eszményeket hirdettek, de nem azok szerint cselekedtek, akik ünnepi arccal ugyan ott mentek az Eucharisztia után, de lélekben, cselekedeteikben, főként pedig embertársaik becsülésében és szeretetében, szociális gondolkozásukban nem követték Krisztust. Ez a nagy csalódás egyebekkel együtt az erkölcsi és nemzeti romlásnak lelki előkészítője volt. A mult megbocsátása után azonban ismét itt van közöttünk az Eucharisztia, a nemzeteket, társadalmakat, embereket összefűző és megbékítő csodálatos mennyei ajándék, amely ugyanaz, aki volt régen, de amely körül talán végre megváltoznak az emberek. A „Vinculum caritatis" újra visszaadhatja nemzeti és erkölcsi ideáljaink hivatott őreinek a magyar népet. Az éneklő (azaz a szívben, lélekben együttérző) nép megtartásánál azonban arra az irtózatos felelősségre gondolunk, amely ismét azokra háramlik, akik az első sorokban lépdelnek a Krisztust valóságosan és lényegesen magában rejtő fehér Ostya után. A népnek nem nem szabad többé csalódnia! A katolicizmus legyen katolicizmus és ha Krisztus nevében vezetünk, Krisztus nevében hirdetünk erkölcsöt, igazságot és kultúrát, ha Krisztus nevében intünk a seregnek, hogy jöjjön velünk, akkor milyen jogon és milyen alapon tűrjük a gazdasági és társadalmi igazságtalanságokat és az olyan irányzatok érvényesülését, amelyek a szegény ember nyomorúságát okozzák? Az evangélium az élettől el nem választható többé — az állami, nemzeti és társadalmi rendre zúdulható nagy veszedelmek nélkül! Minden vezető embernek pozitive is dolgoznia kell Jézus evangéliumának érvényesüléséért. Hiszen Jézus mindenre megtanított és mindenben példát mutatott. Még a kenyérkérdést is ő oldotta meg a legszebben a legnehezebb viszonyok között, amikor a pusztában ötezer embert ebédeltetett meg öt árpakenyérből és halból. Ne azt tekintsük itt, hogy Jézus csodát tett az öt kenyérrel és hallal, hanem azt, hogy az öt kenyérből és halból mindenkinek juttatott és nemcsak egy pár kiválasztottat kínált meg. Az öt kenyérhez és halhoz csoda kellett, de csoda kell-e ahhoz, hogy a magyar föld áldásaiból minden dolgozniakaró magyar embernek meglegyen a mindennapi kenyere ? Felelősség és kötelesség nehezedik tehát a vezetők vállaira az Eucharisztia körül. Annál szebb és felemelőbb, hogy ezt az irtózatos felelősséget és az ezzel arányos kötelességtelj esitést vállalják is! A főiskolai tanítóképzés A főisko'ai tanítóképzés, amelyről Komárom-Esztergora megye tanítóságának szerdai közgyűlése is tárgyalt, nemcsak a magyar tanítóság belső ügye. A nemzet ügye ez, mert a nemzeti kultúra alapvető kérdéseivel függ össze, sőt a népkulturai színvonal elmélkedésének alapteltétele. A főiskolai tanítóképzés állami ügy is, mert a pozitiv nemzetnevelés mellett államérdek az is, hogy amikor az állam drága pénzen az iskolák százait és ezreit építi és tartja fenn, akkor e külső kultúrpolitikai fejlődés mellett az iskola belső élete fejlődésének legracionálisabb és legkézenfekvőbb feltételei is biztosíttassanak. A főiskolai tanítóképzés megvalósítása továbbá bizonyos kultúrpolitikai igazságszolgáltatást jelent a falu mai intelligens vezetői között, amely igazságszolgáltatásnak előbbutóbb feltétlenül be kell következnie. A pap, aki szent hivatásának gyakorlása mellett a falu kulturális életének szálait is kezében tartja, — főiskolát végzett. A jegyzőnek, a falusi közigazgatás fejének, aki természetesen a község kulturális életében is vezető szerepet visz, hiszen a mai közigazgatás lépten-nyomon találkozik a népművelési intézményekkel, — ma már szintén főiskolát kell végeznie. A tanítónak pedig, akinek előirt kötelességeinél és munkakörénél fogva egyenesen hivatása a falu népének tanitása, nevelése és a falukultúra fejlesztése és akinek esetleges ebbeli mulasztásai egyenesen fegyelmi vétséget jelentenek, — még ma is küzdenie kell a középiskolai érettségin alapuló főiskolai tanítóképzésért, amely lehetővé tenné szá mára, hogy ne mai hivatása teljesítése közben, éjjelezéssel szerezze meg a vezetőember műveltségéhez szükséges tudnivalókat, hanem úgy, mint a falu többi intelligens vezetője, — diákkorában, ifjúsága idején. (A mai állapot ugyanis nem zárja ki azt, hogy a legtöbb esetben az 'önképzés, gyakorlás és külön képességei folytán a tanitó derekasan megállja a helyét ott, ahjvá a sors és kötelesség állította.) A főiskolai tanítóképzés természetesen a tanítóságnak is belső ügye ós mint ilyen a mai körülmények között elsőrangú érdeke, amely lövőjéhez, hivatásbeli és közéleti becsületéhez fűződik. Tagadhatatlan, hogy a tanítóképzés szakirányban sokat fejlődött az utóbbi időben, de kétségtelen, hogy saját pályáján a pedagógia és neveléstan elméleti és gyakorlati tudása tekintetében ugyanaz a szuperioritás illeti meg a tanítót a nemzet intelligenciájában, mint amilyen az orvost és mérnököt megilleti saját hivatásában a más intelligens pályákon működőkkel szemben. Ehhez kell a középiskolai érettségin alapuló főiskolai tanítóképzés, amelynek következményeként a sok autodidakta tanitó és pedagógus helyett egy új, magasztos hivatásához méltóan képzett, de legalább is a vezető intelligencia egyéb ágaival elismerten azonos értékű iskolázottsággal rendelkező tanitógeneráció vívhatná meg azt a komoly nemzetmentő harcot, amelyet már évek óta hirdetünk. Ezért szerepel ez a kérdés ma már minden egyes tanitógyűlés napirendjén és a főiskolai tanítóképzés ügye jogosan kér mielőbbi kielégítő megoldást, —• hiszen aligha van más ügy, amely a nemzeti kultúra és népi művelődés érdekét sorsdöntőbben érintheti. Esztergom város közönsége kegyeletes ünnepséggel adózott a Hősök emlékének A világháborúban elesett hősök emlékére szentelt vasárnapot meleg együttérzéssel ülte meg Esztergom város közönsége. A hősök emlékszobra előtt d. e. 11 órakor kezdődött a kegyeletes, szép ünnepély, amelyen megjelentek az esztergomi és tábori helyőrség honvédtisztikara, továbbá dr. Radocsay László főispánnal, dr. Frey Vilmos alispánnal és Glatz Gyula polgármesterrel együtt a polgári hatóságok és hivatalok képviselői. A papság képviseletében dr. Szokolay Antal és dr. Hamvas Endre prelátus-kanonokok jelentek meg. Résztvett az ünnepélyen a 3. és 4 kerékpáros zász lóalj, testületileg vonult fel formaruhában a frontharcosok szervezete, továbbá a tanintézetek és leventék ifjúsága. Az Esztergomi Turista Dalárda Hajnali Kálmán karnagy vezetésével a Magyar Hiszekegyet énekelte, majd Gyula diák : Magyar Miatyánk c. hatásos versét szavalta el lelkesen Búzás Kálmán levente. A Turista Dalárda szép alkalmi énekszáma után vitéz dr. Zsiga János vm másodfőjegyző, frontharcos vezetőtiszt mondotta el ünnepi beszédét, amelyben a világháborúban harcolt magyar katonák érdemeit méltatva hangsúlyozta azt, hogy elsősorban elesett hőseinknek köszönhetjük azt a megbecsülést, amelyben a magyar nemzetet az európai államok részesttik. Az osztrák államfő ós az olasz király első útja az elesett magyar hősök emlékéhez vezetett, mert szövetséges és ellenfél egyaránt megtanulta becsülni a küzdő magyar katonát. A világháborús magyar katona hősies példájának követésére buzdította az új nemzedéket, majd figyelmeztetett arra, hogy necsak ünnepélyekkel becsüljük meg hőseink emlékét, hanem azzal is, hogy özvegyeikről, árváikról gondoskodunk. A szép, lelkes beszéd után a Hősók szobrának megkoszorúzása következett. Vitéz báró Ungár Károly alezredes az esztergomi és a tábori helyőrség honvédsége, Glatz Gyula polgármester Esztergom város közönsége, Sinka Ferenc Pál a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák, Kornháber Samunó a Magyar Nők Szentkorona Szövetségének helyi szervezete, Mráz Jézsef pedig a család nevében helyezett koszorút a z emlékre. Végül a Turista Dalárda a Himnuszt énekelte, majd a honvédség, a frontharcosok és a leventék szép tisztelgő elvonulása fejezte be a kegyeletes ünnepséget. Magánnyomozó iroda. Szabó Albert nyugalmazott detektivfelügyelő m. kir. államrendőrség által engedélyezett magánnyomozó irodája Esztergomban, Deák Ferenc-u. 15. sz. alatt. Megfigyel, informál, kényes természetű ügyekben nyomoz, okmányokat beszerez, ismeretlen helyen tartózkodó vagy eltűnt egyéneket felkutat, úgy bel- mint külföldön. Adakozzunk a belvárosi plébánia-templom festésére.