Esztergom és Vidéke, 1937

1937-05-13 / 38.szám

ESnKGOODEKE ÖTVENNYOLCADIK ÉVF. 38. SZ. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Megjelenik hetenkint kétszer Keresztény politikai és társadalmi lap CSÜTÖRTÖK, 1937. MÁJUS 13 Előfizetési ár 1 hóra: 1 pengő 20 fillér Csütörtökön 10, vasárnap 16 fii. Többgyermekes mezégazdasági munkások és cselédek helyzetének javítása Ezzel a nagyjelentőségű kérdéssel foglalkozott az A. C, komáromi és a vármegyei mezőgazdasági bizottság tokodi közgyűlése s ezt fogja tárgyalni a törvényhalósági bizottság ez évi tavaszi rendes közgyűlése. A komáromi és tokodi gyűlésekről megjelent hírlapi kommünikék bár elég részletességgel ismertették a kérdést, de talán még sem lesz érdektelen a közleményekhez pár magyarázó szót hozzáfűzni. Az A. C. komáromi norma cimén a gazdasági cselédek és munkások részére közvetlenül a gazdájuk, munkaadójuk terhére minimális járandóságot óhajt megállapítani, amely a cseléd és munkás 12 éven aluli kettőnél több gyermeke után aránylagosan növekednék. Bármily üdvös a cél és tiszteletreméltó az elgondolás, megvalósításának jogi és gyakorlati akadályai vannak. A jogi akadályok könnyebben legyőzhetők a vonatkozó jogtételek megváltoztatásával. A jogszabály akkor tölti be hivatását, ha alkalmazkodik a haladó élet változó körülményeihez, a jelen körülményeihez s a jogalkotó akaratához. Kétségtelen, hogy nincs nálunk jogalkotó tényező, amely a méltányosságra és a cél fontosságára való tekintettel a jogi akadályt mielőbb el nem hárítaná. Azonban gyakorlati szempontból nem célszerű ezt kérni és kieszközölni. Erről akarok részletesebben irni. A gazdasági cseléd- és munkástörvény bizonyára azért tette a cseléd- és napszámbért a munkaadó és vállaló szabad egyezkedésének tárgyává, mert aligha lehetne a legkülönbözőbb helyzetben lévő és igen eltérő körülmények közt gazdálkodó munkaadók terhére az alkalmazottjaik részére oly egységes normát kötelezőleg kiszabni, amelyet minden munkaadó jogos magánérdekének és a méltányosságnak sérelme nélkül teljesíthetne. De nem célravezető fenti okokon kivül a társadalmi kényszer sem, már azért sem, mert problematikus, vájjon nem lenne-e esetleg hátrányos éppen azokra nézve, akiknek védelmét és javát célozza. Attól nem kell, sőt nem is szabad tartani, hogy mezőgazdasági konjunktúra idején egyéb ok nélkül, pusztán nagyobb nyereségvágytól indíttatva, mondjuk kapzsiságból, elzárkóznának a gazdák a többgyermekesek alkalmaztatásától, de természetesen dekonjunktúra esetén a tőkeszegény munkaadók talán legjobb érzésük ellenére is, de a szükség parancsszavára gazdálkodásuk rentabilitása nak biztosítása, esetleg a deficit eltüntetése, vagy legalább is csökkentése végett erre kényszerülnének. Ettől eltekintve gátolná a birtokost cselédjeinek és munkásainak kiválasztása terén a gazdasági üzem biztonsága és zavartalansága szempontjából elengedhetetlen diszkrecionális jogának szabad gyakorlásában. A többgyermekes munkások kö zött lehetnek, mint ahogy kivételesen vannak is, akik akár testi, vagy szellemi nagyobb mérvű fogyatékosságaik, akár pedig egyéni rossz tulajdonságaik miatt hasznavehetetlenek. Gazdasági érdek, hogy a munkaadó ilyeneket ne alkalmazzon, illetve szolgálatból elbocsásson. Már most a kellő judiciummal nem rendelkező, sőt önmaga javára elfogult ilyen munkás azon tévhitbe esik, hogy őt éppen több gyermeke s ezzel kapcsolatos több fizetése miatt nem alkalmazzák, illetve bocsájtják el. Ezen bár jóhiszemű téves hit a munkásnál és családjában elkeseredést szülhet, más munkásokat a gyermekáldástól való tartózkodásra indíthat s a munkaadó jóhirét ronthatja. Lehet az is, hogy az ily munkás jól tudja, hogy őbenne, lustaságában, az ő vagy családtagjai házsártos természetében stb. rejlik a hiba, de vagy szépíteni akarja a dolgot, hogy másutt könnyebben találjon munkát és megélhetést, vagy rossz indulatból ártani akar munkaadójának és azt hangoztatja, hogy őt azért bocsájtották el, vagy nem vették fel, mert az illető gazda nem akar családi pótlékot fizetni. Az a tudat, hogy a többgyermekeseket jogszabály vagy társadalmi kényszer védi, a szorgalmas, de könnyelműségre hajló munkást elbizakodottá teheii és leterítheti a jó útról. A gazda ilyen esetektől, a közvélemény megbélyegző ítéletétől tartva, gazdasági üzeme rovására kénytelen a komolyan kifogásolható munkást is felfogadni, vagy éppen családapai hivatásánál és felelősségérzeténél fogva szorgalmas többgyermekes munkakeresők rovására egy-két könnyelmű sorstársának önmegfeledkezése folytán bizonyos ellenszenvet váltana ki és óvatosságra intene a többgyermekesekkel szemben. Bántaná és elkedvetlenítené a gazdákat az, ha ily téves megítélések folytán a társadalom őket az anyagiasság vádjával illetné. Természetesen ily kivételek a másik félnél, egyes munkaadóknál is előfordulhatnak. Ott is lenne, aki akár anyagi okokból, akár gyermeklármától való irtózástól, más ürügyet hangoztatva, nem fogadna fel többgyermekes cselédet, vagy elbocsájtaná őt szolgálatából. Bár a fenti esetek mindkét fél táborában csak kivételesek lennének, mégis a legnagyobb óvatosságra késztetnek. S ezt a jelen esetben annál könnyebben megtehetjük, mert ezért nem kell a kétségtelenül üdvös és fontos célt feladni vagy elodázni. Van egy más megoldási lehetőség, amely mellett a többgyermekes munkás megkapja azt a támogatást, amelyre szüksége van, s amelyet megérdemel, viszont munkaadója közvetlenül nem érzi ennek terhét. Ez pedig a mezőgazdasági családi bérkiegyenlitő-alap, amelybe minden, idegen erőket alkalmazó gazda vagy bérlő birtokának nagysága és ka taszteri tiszta jövedelme arányában adó alakjában fizetne, amelyhez esetleg az állam, vármegye, város ós község vagy más termelőrétegek is hozzájárulnának, viszont amelyből a többgyermekesek családi pótlékot kapnának. Ezt indítványozza a vármegye mezőgazdasági bizottsága, mint legcélravezetőbbb, sőt egyedüli megoldást. Természetesen e rendszer bevezetéséhez, kidolgozásához, stb. idő kell. Addig is fontos, hogy a többgyermekes munkás lehetőleg megkapja a komáromi norma szerinti minimális járandóságot, s ami még könnyebben keresztülvihető, kincstári haszonrészesedéstől mentes olcsó cukorhoz jusson. Az előbbit társadalmi úton lehet elérni, az utóbbit feliratilag kérheti a vármegyei közgyűlés a kormánytól. v. z$. y. Impozáns keretek közt folyt le a Sz. Anna templom jubileumi ünnepe Az esztergomi Szent Anna-templom f. hó 6-án, Áldozócsütörtökön ünnepelte fennállásának századik évfordulóját. A szép jubileumi ünnepen a plébánia-templom híveivel és az új Szent Anna egyházközséggel együtt résztvett az egész város hivő közönsége. Háromnapos triduum után érkezett el a főpásztori jubileumi mise és szentbeszéd napja, amely alkalomra nemcsak a templom bslseje kapott ünnepi fényt, hanem a temp lom előtti teret is rendezték, virággal, zöld lombokkal díszítették. Az ünnepi misén megjelent dr. Radocsay László főispán, Glatz Gyula polgármester, dr. Meszlényi Zoltán, dr. Tóth Kálmán, dr. Hamvas Endre és dr. Török Mihály prelátuskanonokok, dr. Krecsányi Kálmán rendőrtanácsos, Schmidt Sándor bányaügyi főtanácsos, Szőllősy Ferenc ny. ezredes, a vármegye ós városi tisztviselők számos tagja, a vasutasok testületihg jelentek meg Püs pöki Aladár vonalfőnök és Reicher József állomásfőnök vezetésével, bányászok, egyesületek, leventék vonultak fel az ünnep fényének emelésére. Pontosan tíz óra előtt érkezett ki séretével a templom előtti park bejáratához dr. Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás, akit magyarruhás leánykák fogadtak szegfűcsokorral. A bíboros főpásztor ezután fehérruhás kisleányok, szivgárdisták és a tábori fiúnevelő piros-fehér ünneplőjébe öltözött növendékeinek sorfala között haladt tovább. A tér közepén álló kőkeresztnói az egyházközség vezetőségének élén Sántha József dr. városi tanácsnok, egyház községi elnök a következő szavakkal köszöntötte a bíboros főpásztort: — A legmélyebb hódolattal köszöntjük Eminenciádat a jubiláló templomunk küszöbénél. — Amidőn nagyemlékű Rudnay Sándor bíboros hercegprímásunk 100 évvel ezelőtt e templomot építtette, akkor Esztergom város jóformán még csats kis falu volt, de mégis a Kárpátoktól az Adriáig áradt szét szerény falai közül a szentistváni állameszme s a magyar katolicizmus lüktető ereje. Ma számban meggyarapodtunk, a valóságban pedig mi vagyunk a XX. század igazi kenetlen Lázárja, aki felé legfeljebb rabló kezek nyúlnak, de nem simogatja sebeit irgalmas szamaritánus. — Ezért a mai ünnepi szentmisén arra kérjük a Mindenhatót, áldja meg Eminenciádat bőséges kegyelmekkel s adja meg mindnyájunknak, hogy Esztergom első polgára mielőbb az osztatlan, ezeréves magyar hazának legyen első főpásztora. — Isten hozta közénk, Isten áldja érte Eminenciádat I A bíboros hercegprímás erre az alábbi beszédben válaszolt : — Nagyon örülök, hogy e templom fennállásának 100 éves jubiláris ünnepsége alkalmából megjelenhettem itteni híveim között, hogy az Ő örömükben résztvehessek ós velük együtt felbuzduljak annak a nagy elődnek példáján, aki ezt a gyönyörű templomot készíttette, építtette akkor, amikor ezen a tájon talán nem is volt szükség egy ilyen nagy templomra. De ő felépíttette, mert bízott a jövőben ós ezzel példát adott nekünk is, hogy nekünk is bíznunk kell a jövőben, nekünk sem szabad az épitő munkát abbahagynunk, nem szabad lankadni engedni tagjainkat, hanem bíznunk kell abban a jövőben, amely előbb-utóbb ide érkezik. Ez a jövő az Egyháznak és Hazának egybefonódó jövője. — Nekünk, mint katolikus embereknek és mint magyar embereknek sohasem szabad szem elől tévesztenünk azt, hogy csak akkor leszünk igazán jó, derék, becsületes polgárai ennek a hazának, hogyha egyúttal szelíd, jóravaló hivei maradunk egyházunknak is, mert akkor fogjuk megérteni a haza fogalmát, a haza parancsát, akkor fogjuk igazán megérteni, hogy a haza éppen úgy az Isten akaratából van, mint az egyház és hogy mindkettőnek célja a polgárok közös javáf, testi-lelki jólétét úgy előmozdítani, hogy az egyik ne akadályozza a másikat, hanem inkább segítse. — Ezekkel a gondolatokkal lépem át ennek a plébániatemplomnak küszöbéi és a mai szentmisémben különösen is kérem majd az Istent, hogy továbbra is lakozzék ebben a templomban és továbbra is árassza szét áldását ennek a plébániának és ennek a városnak lakóira. A hercegprímás ezután fényes kíséretével az Ecce Sacerdos hangjai mellett bevonult a templomba, amelynek főoltáránál ünnepi szentmisét pontifikált. Evangéliumkor szentbeszédet intézett a hívekhez. Beszéde elején hálával emlékezett meg Rudnay hercegprímásról, a templom építőjéről ós a jótevőkről, majd igy folytatta;