Esztergom és Vidéke, 1937

1937-03-28 / 25.szám

ESZTERfi ftH c/BÍ KE ÖTVENNYOLCADIK ÉVF. 25. SZ. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Megjelenik hetenkint kétszer Keresztény politikai és társadalmi lap VASÁRNAP, 1937. MÁRCIUS 28 Előfizetési ár 1 hóra: 1 pengő 20 fillér Csütörtökön 10, vasárnap 16 fii. Húsvét a feltámadás, a szabadság és béke ünnepe Ránk virradt ismét az összes kereszténység legnagyobb, legszebb ünnepe, — a krisztusi feltámadás, a megváltás örömünnepe, a húsvét. Eredete régibb, mint maga a kereszténység, jelentősége szélesebb annál, általános, emberi. A tavasz ünnepe ez. A termő föld fölszabadulása a téli dermedtség alól, amely lekötve tartotta az élet csíráit. A vizek felszabadulása jégpáncéljuk alól. Felszabadulása azoknak az erőknek, amelyekből minden teremtmény élete fakad. A szabadság ünnepe, amelyet vigan, örömmel, szent áldozatokkal ünnepelt mindig minden nép, amely együtt érzett a természettel s amely szerette a szabadságot. Az ember pedig, mint a természet szülötte, soha, — a kultúra legmagasabb fokán sem szakadhat el teljesen a természettől és soha büntetlenül nem vonhatja ki magát a természet hatása alól. Az ó-kor nagyműveltségű pogány népei, az egyiptomiak, a görögök, a rómaiak emelkedett, vig hangulatban, virágok diszével, zenével, tánccal, gazdag áldozatokkal ülték meg a tavasz, a szabadság ünnepét. A zsidó nép az egyiptomi rabságból való kiszabadulás emlékének szentelte ezt az ünnepet, — a pászkák ünnepét, amelyre Jézus bevonult Jeruzsálembe, hogy az ott reá váró kínszenvedésével, a keresztrefeszítés megdicsőülésével és feltámadá sával új jelentőséget adjon a tavasz, a szabadság emez ünnepének s az emberiség megváltásának ünnepévé tegye azt. A húsvét igy is megmaradt a tavasz, a szabadság ünnepének. Az maradt, mert Krisztus tanítása a szabadság eszméjének a megvalósítása. A kereszténység ellenállhatatlan hódító erejének egyik magyarázatát az emberi természet legerőtel jesebb érzésében, a szabadság utáni vágyban, a szabadság szeretetében találjuk. Szabadság nélkül nincs haladás, nincs boldogulás, nincs megelégedettség. Szabadság nélkül nem lehet békéje az emberiségnek. Az evangéliumi tanításban fölépített szabadság rendszeréhez hozzá tartozik a béke eszméje is. Krisztus az emberiség békéjének hirdetője volt. A szabadság rendszere nem tűri azt, hogy az egyik nép a másikat leigázza, meghódítsa, megalázza. Minden népnek egyformán drága kincse a szabadság s az igazán szabadságszerető népnek nemcsak a saját szabadságát kell szeretnie, védenie, hanem meg kell becsülnie, tiszteletben kell tartania a más nemzetek szabadságát is. Ezt tanítja az összes keresztény népeknek a Krisztus evangéliuma, erre figyelmeztet mindnyájunkat a húsvét ünnepe, — a szabadság, a béke ünnepe. Milyen messze vagyunk mi — a kereszténység második ezredének a végén élő s magunkat „keresztények"-nek nevező népek ennek az evangéliumi tanításnak a megértésétől. Európa legműveltebb népeinek, leghatalmasabb országainak legkiválóbbjai, legnagyobbjai, legbölcsebbeknek tartott államférfiai évek óta tanácskoznak, tárgyalnak és gondolkoznak afölött, hogy milyen intézkedésekkel, milyen módozatokkal biztosítsák Európa népei számára a béke tartósságát. Beszélnek a lefegyverzésről, sőt célul tűzik ki a lefegyverkezést, de amikor e telé a cél felé az Húsvét hajnalán Kéken dalol az ég s pihegve szül kegyet, a nap a síkokra fény fűzért dobott, csak én vagyok, akinek az Elet nem fizet: félig élő — nyugtalan halott. Bús sorsom tarlóján sebzett talppal állok, a menny hült csillagpernyéit szórja rám, de dördül a szent sirkő és könnyes virágok kelyhébe szökkenek húsvét hajnalán. Illatos, lágy pára heverész a kerten, rőt testét a föld a fénynek kitárja, a legdúsabb beteljesülés van ma, s lelkem csupa tömjén, csupa hozsánna. Pedig kikelnem lehetne öklöm rázva, s kérdve üvöltenem vádlón szerte ezt: miért ilyen nyomorult az élet királya, miért ver engem a legnagyobb kereszt ? De nincsen szavam, szám felvonagló mosoly, áldott béke zsong körül s szálldos fölém, ami bennem vad háborgó átokká bomol; ledobom az ünnep küszöbén. S kifehérült, zsolozsmás ajakkal megyek, szemembe pénteki golgoták állnak, bozontos, dőlt homlokkal már zengik a hegyek, hogy feltámadok én is egy vasárnap. Fejem Isten hűvös markában megpihen, s ha majd minden hazug leplet lerántott, sírva látja: a világban nem lesznek tizen, akik birják az igazságot. Sodomás és gomorrás mindegyik utam, sodor a tömeg, de nem tartok velük. (Gajdolnak színed előtt és bókolnak Uram, hogy ne lásd, milyen hült, üres a szivük.) Kéken dalol az ég s pihegve szül kegyet, a nap a síkokra fényfüzért dobott, csak én vagyok, akinek az Elet nem fizet: félig élő — nyugtalan halott. Bús sorsom tarlóján sebzett talppal állok, a menny hült csillagpernyéit szórja rám, de dördül a szent sirkő és könnyes virágok kelyhébe szökkenek húsvét hajnalán. ifj. Balázs yános. első lépést meg kellene tenniök, megtorpannak, megdöbbennek, megérzik, hogy a fegyverek ereje nélkül nem volnának képesek fenntartani a mostani állapotokat. Amikor letennék a fegyvereket, amelyekkel az emberek millióinak szabadságvágyát megfékezik, akkor kirobbanna az erőszakkal elnyomott láng és a leigázottak, a meggyötörtek, a megalázottak milliói eltépett láncaikkai vernék agyon, fölszabadult lábaikkal gázolnák le mostani zsarnokaikat. Igen jól tudják azok a kitűnő, nagy és bölcs államférfiak, hogy Európa földjén ma, a Krisztus utáni huszadik században, a legutálatosabb zsarnoki hatalmaskodásnak vannak kiszolgáltatva szabadságszerető, művelt keresztény nemzetek fiainak milliói. Igen jól tudják a genfi konferenciák nagy államférfiai,hogy a magasabb kultúrájú, szabadsághoz, alkotmányos élethez szokott magyar nemzet fiainak milliói akaratuk ellenére alacsonyabb kultúrájú népek önkényének védtelenül és jogfosztottan ki vannak szolgáltatva, hogy a tótok és rutének milliói nemcsak azokat a jogokat nem kapták meg, amelyeknek Ígéretével őket egy „államszövetség K-hez való csatlakozásra csábították, hanem minden előbbi megszokott szabadságaiktól és jogaiktói megfosztva, sőt még vallásuk gyakorlásában is háborgatva az erőszakos elnemzetietlenités ellen alig tudnak védekezni. Tudják azt is a genfi konferenciák kitűnő és bölcs államférfiai, hogy mindezeknek az elnyomott, megkínzott agyongyötört millióknak a felszabadítása volna az egyetlen biztos és tartós módja az európai béke állandósításának. Miért keresnek mégis más és soha célhoz nem vezető megoldásokat ? Az emberiség nagy tömegei soha nem kívánják megzavarni a békét, de soha sem fognak lemondani a saját sorsuk felett való szabad rendelkezés jogáról. A békének elengedhetetlen feltétele a népek szabadsága. Az emberiség nagy tömegei nem gonosztevők, hanem be-