Esztergom és Vidéke, 1936

1936-02-09 / 12.szám

ÖTVENHETEDIK ÉVF. 12. SZÁM Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Megjelenik hetenként kétszer Keresztény politikai ós társadalmi lap. VASÁRNAP, 1936. FEBRUÁR 9 Előfizetési ár l hóra: l pengő 20 fillér Csütörtökön 10, vasárnap 16 fii. Károly-Litvinov Az elmérgesedett olasz-abesz­szin konfliktus ellenére is Közép­Európa problémája foglalkoztatja Európa diplomáciáját. Ausztria aktiv külpolitikai megmozdulása kétségtelenül ön­állóságának megőrzésére, az anschluss veszedelmének elhá­rítására, kiszorítására irányul. Mussolini, aki 1934 júniusában, Dolfuss meggyilkolásakor még készségesen erősítette meg a Brenner-hágót, de nemrég el­vonta onnét csapatait. Ez ba­rátságos gesztus volt Hitler felé, egyben figyelmeztetés Francia­ország részére. Laval, a nagy diplomata ugyanis erős angol nyomásra kénytelen volt a britt birodalom mellé állni, ez azonban nem volt százszázalékos őszinteség, viszont pillanatnyilag segítsé­gére volt Olaszországnak és időt engedett arra, hogy Musso­lini ellássa magát petróleummal és a háborúviseléshez szüksé­ges egyéb kőolajjal, úgyhogy a gazdasági szankciók után a még meg sem született kőolaj­szankció is megbukott. Kétségtelen, hogy Hitler a figyelés magas őrtornyából szemlélve az eseményeket, olyan európai konstelláció kibontako­zását látja, melyben a német és olasz nemzetnek együtt kell haladnia. Ilyen körülmények között az anschluss veszedelmének elhá­rítására, illetőleg Ausztria füg­getlenségének megóvásara új erőcsoportosulások kellenek, s diplomáciai szempontból kitű­nőnek Ígérkezett a György király temetésére Londonba ér­kezett fejedelmek, uralkodók, diplomaták párisi találkozása. A francia fővárosban az el­múlt szombaton kezdődtek meg a fontos tanácskozások Quai d'Orsay-n. Ezeken az eszme­cseréken résztvett Károly ro­mán, Boris bolgár király, Pál jugoszláv régens herceg, Titu­lescu román, Flandin francia külügyminiszter, Litvinov orosz külügyi népbiztos és Starhem­berg herceg, Ausztria alkancel­lárja. Az új terv szerint — mely­nek megvalósításán fáradoznak — egy-J . Moszkva-Bukarest-Pá­rizs tengelyen épült szövetke­zet védené meg Ausztriát a hitleri uralomtól. Párisi híradás szerint szom­baton Litvinov és Flandin az európai biztonság megszerve­zésének kérdéséről tárgyaltak és Litvinov állítólag biztosította Flandint, hogy ha a francia parlament ratifikálja az orosz­francia segélynyújtási paktu­mot, akkor a szovjetkormány a maga részéről mindent el­követ az európai egyensúly megszilárdítása érdekében. Ha ez a ratifikáció megtör­ténik, a szovjet kétségtelen hajlandó lesz közreműködni Közép-Európában. Ezt különö­sen Titulescu szorgalmazza, aki áttörhetetlen láncot akar vonni Moszkvától Bukaresten keresz­tül Parisig, hogy Moszkva is vegyen részt Ausztria függet­lenségének biztosításában a Balkán Szövetség szavatolásá­ban és kössön Romániával is a csehekkel kötött szerződés­hez hasonló megállapodást. Hogy Titulescu legújabb fan­tasztikus terve mennyiben jár sikerrel, nem tudjuk. Lehet, hogy az európai vezetőférfiak ennek veszélyét átlátják és nem engedik a terv megvalósulását; lehet, hogy Moszkva sem lel­kesedik a tervért, Európára pe­dig egyenesen végzetes vesze­delem lenne, ha Közép-Európa békéjét egy olyan állam ga­rantálná, melynek célja a világ szovjetesitése és forradalmasí­tása. A Duna völgyében Magyar­ország nélkül a problémákat megoldani nem lehet. A pá­risi tanácskozások nélkülünk folynak, tehát vigyázni kell, nehogy ellenünk; az a háló, amit Titulescu sző, európai bonyodalmakat foghat ki a roppant zavaros politikai hely­zetből .. . Piles Ldssló. Városbaözönlés <-» vidékrehúzódás Ha megnézzük a mai társadalmi rétegeződést és az egyes társadalmi rétegek folytonos hullámzását és kicserélődését, nagyon érdekes meg­figyeléseket tehetünk. Két egymással ellentétes folyamatot lehet Magyar­országon, különösen a háború utáni időben, idevonatkozólag megfigyelni. Az egyik az, hogy a vidéki falusi kisemberek, napszámosok, törpebirto­kosok, zsellérek vagy városba akar­nak ipari munkára elhelyezkedni, vagy hivatalszolgáknak, rendőröknek, stb. igyekeznek a városokba. Az utóbbi pár év alatt mintegy 73.000 mezőgazdasági munkás vándorolt Budapestre, ezzel szemben a városi kisember, a rendőr, a postakihordó, a villamoskalauz, a hivatalszolga, a vasúti kalauz, stb. mind vidékre vágyik, mind igyekszik vidéken venni magának egy kis főidet, egy kis házat, hogy nyugalomba vonu­lása után vidéken tudjon elhelyez­kedni. Tehát amikor ma is észlel­hető a városba özönlésnek a fent emiitett formája és módja Ma­gyarországon, ugyanakkor azok, akik faluról mentek be a városba, visszatérnek ismét oda, mert nem tudtak elszakadni a földtől, a tudat alatt bennök élt az a vágy, hogy egy kis földet mondhassanak ma­gukénak. Ugyanez, de még érdekesebb je­lenséggel találkozunk, hogyha a falusi és városi intelligens elem so­raiból .vesszük a gyakorlati pél­dákat. A kissé vagyonilag megerősödött, megtollasodott kisgazda gyermekeit kitaníttatni igyekszik, nem azért, hogy nagyobb tudásával intenzivebb gazdálkodást folytathasson, hanem azért, hogy hivatalba küldje a fiát. Mert, ha a tehetős kisgazda gazda­sági, kertészeti, baromfitenyésztési tanfolyamokat és iskolákat akarna elvégeztetni, vagy megszereztetni a fiával, azért, hogy az ismét vissza­térjen a gazdálkodásba ezt a mun­kát folytatni, akkor az felette di­csérendő jelenség volna. De sajnos, nem ezt látjuk. Azt látjuk, hogy gimnáziumot, jogot végeztet a gyer­mekével még akkor is, ha helyben gazdasági irányú iskola van. A leg­ritkább esetben viszi vissza fiát a gazdaságba és minden módon arra törekszik, hogy a városházán, a pénzügyigazgatóságban, valame'yik bankban dijnoki, gyakornoki stb. állásokat nyerhessen el. Pedig a magyar föld és vele együtt a magyar kisbirtokos jövője nem itt és nem igy keresendő. Ez a folyamat szükséges, hogy a kö­zéposztály kihaló részét pótolni tudja és hogy elfoglalja megfelelő helyét a társadalomban. Nagyon örvendetes az, ha pl. orvosnak, pap­nak, tanítónak, jegyzőnek megy a falusi és tanyai gazda fia, ahol óriási misszió válhat egy ilyen nép­ből kisarjadt őserőre, de másrészt a birtok osztódásával kapcsolatban csak az mentheti meg a kisbirtokos elemet, ha négy felé osztott 100 hollas birtokon négyen olyan in­tenzív gazdálkodást fognak kifej­teni, hogy egynek-egynek a régi 100 holdas nivót lehessen biztosí­tani. Erre megvan a mód, ha gyü­mölcstermeléssel, szőlővel, baromfi­val, állattenyésztéssel, zöldségfélék­kel stb. foglalkozik, vagy öntözéses gazdaságot rendez be. S éppen azért volna kívánatos a kisgazdafiuknak ilyen irányú kiképzése. Mig egyik oldalról a fentieket figyeljük, a másik oldalon nem lehet elmenni szó nélkül az ezzel szemben álló jelenség mellett. Kato­natisztek, birák, tanárok, városi tisztviselők, vasutasok és egyéb köz­alkalmazottak igyekeznek mind egy­HETI ESEMÉNYEK BELFÖLD Nagy hóvihar dühöngött Dunán­túl. — Ötvenszázalékos kedvez­ményt adolt a román vasút a buda­pesti árúmintavásárra. — Egy év alatt 1853 darabbal szaporodott gép­járműállományunk. — Hetvenkilenc bajai iparos szüntette meg ipa­rát az elmúlt évben. — Nyolcmil­lióért kórházakat és rendelőket épít­tet az OTI — Három szentesi nép­kört feloszlatott a kormány. — Hd­romssds angol diákleány jön Bu­dapestre. — Erkölcstelen tartalma miatt olkobozták gróf Zichy Tivadar legújabb könyvét. — Nagy kom­munista összeesküvést leplezett le a budapesti rendőrség. — Vilma hol­land királynő és Julia trónörökös Budapestre jön. — Bankjegyhami­sítókat fogtak el Sopronban. — Dréhr Imrét a Kúria három és fél évi fegyházra ítélte. Dréhr ugyan­akkor hirtelen meghalt. — Ötven­éves a* M. kir. Postatakarékpénztár. — Kétszázmillió pengős külforgal­rnat bonyolítottunk le Németország­gal a mult évben. — Amnesztiát kaptak a budapesti nemszavazó vá­lasztó Í. — Keresztes Fischer volt belügyminisztert kinevezték Örökös felsőházi taggá. — A szakorvosi rendeléseket átszervezik az OTI ban. — Zárlatot rendeltek el gróf Ka­rácsonyi Jenőné vagyonára. — AB új Tisza-híd márciusra elkészül. — Lényegesen emelkedtek januárban a fizetésképtelenségek. KÜLFÖLD Gusztáv svéd király meglátogatta Hitler kancellár. — A husipari munkások sztrájkolnak Londonban. — A svájci német nemzeti szocia­listák vezérét meggyilkolták. — El­pusztult az elhunyt angol király kedvenc kutyája. — As olasz kor­mány visszavonta a kulturális meg­torló intézkedéseket. — Hatom év alatt megduplázódott a német autó­kivitel. — Amerikából ismét mene­kül az arany. — Sincero bíboros meghalt. — A romániai arany­bányák ' jövedelmét adósságtörlesz­tésre fordítják. — Olaszország há­borús provokációnak tekinti az olaj­zárlatot. — A szovjet visszautasí­totta a dunai egyezmény garantálá­sát. — Megtörtént az első gázki­végzás Amerikában. —• A bolgár király elutasította a balkán szövet­séghez való csatlakozást. — Ang­liának 1942 ben 49.000 repülőgépe lesz. — Norvégia törvénnyel védi a pusztuló bálnákat. — Világító bo­tot kapnak a francia vakok. — A hajógyári munkások sztrájkolnak Franciaországban. — Természetben lebet adót fizetni Szerbiában. — Két­ezeréves pénzverdére bu<kantak Kí­nában. — MacDonaldot ismét meg­választották képviselőnek. — Visz­ssa akarják állítani a királyságot Spanyolországban. — Szobrot állí­tanak Parisban az elhunyt angol ki­rálynak. — Ottó király találkozott herceg Starhemberggel Parisban. — Franciaország hatvan millió fon­tos kölcsönt keres Londonban.

Next

/
Thumbnails
Contents