Esztergom és Vidéke, 1936

1936-05-31 / 44.szám

osztályunk megalapítói voltak, kiknek száma erősen fogy. Áldott legyen emlékük a már elhaltaknak és köszönet az élőknek azért, hogy Esztergom népét a tespedésből fölrázva, velük vidékünk természetszépségeit megismertették, kapcsolataik révén az idegenek bevonásával városunk idegenforgalmát megteremtették *s ezáltal közvetve a mai szomorú időkben sok rászorultnak egy új kereseti forrást tettek lehetővé. Az ő szellemük hasson át mindnyájunkat az ő lelkesedésük és akaraterejük buzdítson bennünket az újabb 25 év hajnalán kitartó, soha nem lankadó munkára, hogy azt a hírnevet, melyet a magyar turista társadalomban s azt az elismerést, melyet a társadalom többi részében osztályunknak szereztek, megtartsuk, sőt öregbítsük. Kemény Miklós. Mi az a miliő-iskola? Az egész kérdéskomplexum, amelyet röviden a fentebbi kérdés tömören összefoglalva tartalmaz, három nagy feladat indokolását és megoldását foglalja magában. Az egyik? Mi az a miliő? A második? Mik azok az argumentumok, amelyek ilyen miliő iskola létjogosultságát megindokolják? A harmadik? Mi ennek az iskolatípusnak a gyakorlati megvalósíthatósága ? Az első kérdés megoldását azzal gondolom elindítani, hogy megfelelek arra a kérdésre, hogy mit jelent ez a szó: miliő, a gyakorlati ember szemszögéből nézve. Egy mondattal lehetséges a feleletadás: az életviszonyok összessége, amelyben az ember élt, él és élni fog. Tovább menve, ezek az életviszonyok már természetüknél fogva olyanok, hogy rányomják az ember lelkére kitörölhetetlenül bélyegüket. Szoros a kapcsolat tehát az ember és a miliő között. De bizonyos reflexhatást is látunk, mert az embernek is van bizonyos hatása a miliő lényegét kitevő életviszonyokra, főleg azok csoportosítására. Ebből az elgondolásból már könnyen átmehetünk második kérdésünk megoldására, mikor azt mondjuk, hogy a miliőiskola létjogosultsága abban gyökerezik, hogy itt a nevelő úgy csoportosítja az életviszonyokat, vagy szűkebben kifejezve a tanulási és nevelési körülményeket, hogy azok a pedagógia céljainak legjobban megfeleljenek. Tehát a nevelő ezzel az eszközzel egy tiszta légkört teremt munkája számára. E kérdés támogatására a példák egész tömegét lehetne felemlíteni. Én csak egyet emelek ki. Léptennyomon halljuk erről vagy arról az emberről, hogy nem volt gyerekszobája, azaz nem volt olyan miliője, nem volt meg számára az életviszonyoknak olyan elrendezése, amely kialakította volna benne gyermekkorában lelkének csiszoltságát, a finom-lelkűséget. Tehát hiányzott az életviszonyoknak megfelelő csoportosítása, a megfelelő miliő. Tehát, ha már ilyen nagy általánosságban főfaktor a miliő, menynyivel inkább az ott, ahol a nevelés a főcél, ahol a nevelő az összes körülményeket úgy igyekszik beállítani, hogy azok céljuknak, a nevelésnek legjobban megfeleljenek. A nevelő ezen egyéni célját támogatja azután a miliő-iskola, ahol a fontos, j alapvető körülményeket már ennek megfelelően rendezték el. Hosszabb elméleti fejtegetésnek itt helye nem lehet, ezért áttérek arra, hogy milyen is ennek a miliőiskolának gyakorlati megvalósítása. Itt azt hiszem legcélszerűbb és legaktuálisabb Ambrus és Hajnaly által a leendő esztergomi reáliskola számára készített tervek elgondolását j ismertetnem. Az egész iskolaépület középpont- ' jában egy csarnok áll, itt minden tanulónak egy szekrény áll rendel-1 kezesére, ahol tanszereit, könyveit, j iskolafelszereléseit tartja, ebből a I csarnokból azután folyosón lehet el- i jutni a különböző tantermekbe. ( Minden tárgynak külön tanterme van. Van külön magyar, vallástani, mennyiségtani terme stb. Képzeljük el mennyi változatosság, mennyi újdonság várja egy-egy tanulási délelőtt alatt a diákot. Egy-egy órának élményei, benyomásai lezáródnak, az impresszió hatékonyabb marad azáltal, hogy az óra végén elhagyják a termet és a következő órára egy új benyomásokat tartalmazó tanterembe mennek át, ahol más légkör, más atmoszféra várja őket és így a másik tantárgy szellemébe való bekapcsolódás semmi nehézséget sem fog okozni. Képzeljük el, milyen más lesz egy magyar óra stílszerű képekkel, esetleg szobrokkal, a magyar irodalom nagyjaira emlékeztető tárgyakkal felékesített teremben, mint a legkülönbözőbb tárgykörökből vett szemléltető képek zavaros, ezerszeresen megunt összevisszaságában. Mennyivel lelket megragadóbb, mennyivel értékesebb lesz a vallástani óra egy szinte kápolnaszerűen kiképzett teremben, ahonnét minden más zavaró körülményt kiküszöböltek, ahol minden arra irányul, hogy az Isten és az ember kapcsolatát aláhúzza, egy mostani vallástani óránál, ahol legfeljebb a pedagógus lelkisége az, amely ki tudja emelni a tanulót a megszokottságból a transcendentális magasságokba. És folytathatnám a felsorolást, de azt hiszem, elegendő ennyi is, hogy megértsük azt, hogy a modern diáknak, akire az élet a régiek előtt ismeretlen, ezernyi új terhet ró, ahhoz hogy megbirkózzék középiskolás nagy feladataival, erre a modern iskolatípusra lesz szüksége. Sebők Jóasef Ismét Madaras Aurél lett a MOVERO elnöke Szerdán délután népes közgyűlést tartott a legszebben működő, a legnagyobb jövő előtt álló esztergomi egyesület: a MOVERO. A közgyűlésen megjelent többek között dr. Eggenhofer Béla igazgatófőorvos, dr. Zsiga János vm. aljegyző, Gácser János, Krizsanovits János és Petz H. Lajos gyárigazgatók, dr. Berényi Róbert ügyvéd és az egyesület tagjai szép számban, a vidékről is. Madaras Aurél, az egyesület alapitója elnöki megnyitójában vázolta a vitorlázás most már elismert fontosságát a repülés és különösen a magyar repülés szempontjából. Kitért az esztergomi helyzetre, az egyesület szép eredményeire és kérte a közönség további támogatását. Sebők József hatalmas titkári beszámolóját meglepetéssel hallgattuk mert abból egy olyan intenziven dolgozó egyesület körvonalai bontakoztak ki, melynek nemcsak a múltja dicső, de a jövője is beláthatatlan, örömmel hallottuk, hogy az egyesületnek lelkes támogatói vannak, akik anyagiakkal, ingyenes műhelylyel és erkölcsileg hathatósan támogatták s ezzel szolgálatot tesznek a magyar repülés életfontosságú ügyének. György László pénztáros a zárszámadásokat ismertette, majd az ezévi tizenkétezer pengős költségvetést hagyta jóvá a közgyűlés. Ezután az egyesület tisztikarának lemondását jelentette be Philipp József ügyvezető elnök. A közgyűlés egyhangú lelkesedéssel újból Madaras Aurél plébánost választotta meg elnöknek. Ugyancsak egyhangúlag maradtak az egyesület vezetőségében Philipp József ügyvezető elnök, Bodnár László alelnök, Sebők József titkár, György László pénztáros, Rabik Ernő műhelyfőnök, Fekets Sándor oktató, Pilcz László jegyző és a szervezett gazdaállásra Szalva László. Az egyes bizottságok megalakulása után indítványok hangzottak el az Egyesület szempontjából fontos kérdésekre vonatkozólag. A gyűlés után a tagok a műhelybe vonultak, ahol Rabik Ernő főnök kalauzolása mellett tekintették meg az épülő nagyteljesítményű gépet és elragadtatással nézték Esztergom legéletrevalóbb egyesületének munkás életét. Rajzkultúra a ferences reálgimnáziumban ábrázatát. Hasán vastag arany óra lánc lógott. — Szocialista képviselő — világosított fel barátom. — Azzal az aranylánccal ? Hja, igy volt az mindig : aranyánc, szocializmus, éhező tömegek ... — Nagyon elkalandoztunk az eredeti beszédtárgytól — szólt közbe Éva. — Szeretném már a maga véleményét hallani a mi emancipácós törekvésünkről. — Az én véleményemet nagyon lekicsinylőnek fogja találni, pedig alapjában véve ez az igazság. Tudja mi a maguk emancipációja? Öncsalás, hazugság. — Miért? — Mert be nem vallottan, de a tudatuk alatt ezzel is csak a férfiaknak akarnak tetszeni. Pedig éppen az ellenkezőjét érik el vele. A férfi és a nő között fennálló örök törvényszerűséget úgysem tudja megbontani semilyen emancipáció. Maguk sportolhatnak, lehetnek függet lenek, szerethetnek akit akarnak, de lehetőleg ne viseljenek nadrágot, (annál sokkal szebb a hasított szoknya) mert a nadrág lerontja természetes női bájukat és elveszítik vonzóerejüket. Tanuljanak meg inkább főzni és a gyermeküket ne bizzák a szomszédasszonyra, ha sétálni mennek. Éva beszédem alatt komolyan rámfüggesztette nagy, bársonyos szemeit és mikor elhallgattam, halkan megszólalt. — Lehetséges, hogy részben igaza van. A délután lassan estébe hajlott. A város sápadt villanyfényben fürdő utcái fölött, az ég sötét kárpitján kigyulladtak az imbolygó fényű csillagok. A vékony, fodros felhők mögül lemosolygott a hold. A szalámigyáros, aki gömbölyű volt, mint egy zsírosbödön és üres, (szellemileg) mint egy jótékonysági persely, annak a véleményének adott kifejezést, hogy jó lenne hazamenni, mert őnagysagának (a feleségének) megigerLe, hogy elkíséri színházba. Barátom is dolgaira hivatkozva kimentette magát. Így hát nekem ju lott a megtiszteltetés, hogy hazakísérjem Évát. Azaz, hogy . . . előbb sétáltunk a Margitszigeten. Mikor ezt meguntuk, letelepedtünk egy padra. Olyan szép volt minden, a hold, a csillagok. Édes illatot hozott a lágy szél. Titkot leheltek a virágok kelyhet. Megcsókoltam. És miért sirt maga akkor kis emancipált? Miért bújt hozzám? Miért volt olyan forró a teste és vékonyvonalú piros szája ? Miért, kis emancipált ? . . . * Mert a nő örök óhaja, hogy szeressék, Izgatóan érdekes tárgykör részemre, írni, sőt kritikával illetni egy iskolai rajzkiállitást. Több évtized távlatából felzsong lelkemben annak emléke, hogy milyen nevetni való bosszús kedvvel vettem át az ötödik reáliskolai bizonyítványomat, melyben a szabadkézi rajzból elégtelen osztályzatot sikerült kiérdemelnem. Ez az elégtelen elég lesújtó kritika volt s mégis fél életem töltötte ki a szakma iránti változatlan lelkesedés. Hajdan a kritika kizárólagosságot követelt olyan meghatározott esztétikai elvek szemszögéből, melyeket a művészet egy bizonyos köréből vagy korából merítettek. Igy történt, hogy az örökké változó művészet újabb alkotásai ennek a kritikai felfogásnak áldozatául estek. Mert nem a kép megértéséből indult ki ítéletük, hanem egy idegen kiagyalt rendszer okoskodásából. Emlékszem Rippl-Rónai Budapesten elsőízben bemutatott képeire, melyek előtt a közönség hangosan nevetett. És mivé lett azóta a lesújtó kritika? Most, hogy alkalmam volt végiglapozni a nagy fejlődési lendületet vett ferences-reálgimnázium négy évi rajzoktatási eredményének rajzés festményanyagát, irigykedéssel gondolok vissza a mi korunkra, amikor még a felületes tanterv merev gúzsba kötötte a diák-ember ki-kitörő szabadság-szárnyalását. De íme, csak egy emberöltő óta is, mit haladt a világ. Itt is láthatjuk, hogy az élő és folyton fejlődő művészkedési törtetés szárnyalásának e falak között sincs akadálya. Nincs pedig azért is, mert az iskola rajzoktatása ízig-vérig művész-tanár, vitéz Bajor-Bayer Ágost kezében van, ki a pedagógia és a művésztörekvés nem könnyen összehangolható elveit sikerrel vezette a fejlődés magas fokára. Négy esztendei működésről fog beszámolni tanítványai munkáival a folyó tanév bezárására készülő kiállításával. Nézzék meg a diákok, a szülők, mindenki, kit a jövő nemzedék sorsa érdekel. Ezeknek a jövőbe vetett reménységeknek, nekibuzdult ígéreteknek sok szerepük lesz az elkövetkezendő kor kialakulására. Nem a kritika joga, csak az élvezet nyújtotta öröm ad tollamra néhány diáknevet : Török Géza V., Kovács Ákos IV., Simorjai Pál III., Sipos György II. o. Havassy Pál Lajos I., PaullPálos Tamás I. o., kiknek munkássága szolgáljon a többinek példaadásul. Ilyen és hasonló alkalmak biztató ígéretei a rajzkultura mindjobban terebélyesedő fája kiteljesedésére. Mert, hogy a közelmúltban is e téren mennyi nemtörődömséggel intézték az iskolák rajztanítása ügyét, bizonyítja a mai társadalom széles rétegeinek teljes tájékozatlansága és az az igénytelenség, melyet a magánlakásokban gyakran látható „műalkotások" művészi értéktelensége képvisel. Minden részvétem azé a diáké, aki nem tud, vagy nem szeret rajzolni. Az életnek nagyon sok öröme marad majd előtte csukott könyv gyanánt. Einczinger Ferenc>