Esztergom és Vidéke, 1936

1936-05-31 / 44.szám

2 ESZTERGOM és VIDSKE 1936. május 31 jövőjét szivükön viselő polgárok nagyszerű tervét, mely által elérhető az, hogy Szent István halálának kilencszázas évfordulóját héroszi fiáA 25 éves jubileum nemcsak a Magyar Turista Egyesület Esztergomi Osztályának határköve, hanem az országos egyesület történetében is az. rtllitólag fiatalok vagyunk még, de ha azt vesszük, hogy 25 évvel ezelőtt a MTE kebelében Nagy-Magyarországon a hetediknek, mig a Csonka-Magyarországot véve alapul a negyediknek alakultunk meg, talán mégis elég öregek vagyunk, hiszen előttünk csaknem két évtizedig stagnált az egyesület vidéki szaporulata, amikor végre 1911 be mi, esztergomiak nyitottuk meg az új vidéki osztályok sorát. , Tudjuk, hogy egy osztályalakulás nem megy máról-holnapra, ahol pedig mégis idáig fejlődik a dolog, ott bizonyos fokú turista életnek is kell lennie. Esztergomban a megalakulás előtt már egy évtizeddel volt egy asztaltársaság, mely hazánk s a külföld tájszépségeinek megtekintését tűzte ki céljául. Környékünknek ebbe a programba való bekapcsolása boldog emlékű Brilli Gyula, volt ügyvezető alelnökünknek és társainak : Beck János, Brutsy János, Kecskeméthy János, Kerschbaummayer Károly, Kottler László, Parcsamy Henrik, Philipp Konrád, Oltósy Ferenc, Oltósy Rezső, Laiszky Jenő, Laiszky Kázmér, Iványi Lajos, Meng Géza és még mások érdeme. A természet iránti fanatikus rajongást Brilli úgy beplántálta társaiba, hogy azok mindjobban érezték az elmulasztottak hiányát és a pótlások sürgősségét. Szeretetreméltó egyénisége és nagy ismeretsége hamarosan megsokszorozta táborát. 1903-ban már beléptek a MTE Budapesti Osztályába, majd mikor az önállósulás feltételei megvoltak, 1910 őszén elhatározták, hogy a MTE kebelében külön osztállyá alakulnak, ami 1911. március 26-án meg is történt, kimondva azt, hogy az önállóság az év január 1-től számit. Éva, az emancipál!. irta: iíj. Balázs János. — Isten óvja meg tőlel Megismerkedtem már futuristával, dadaistával, de emancipált hölggyel igazán nem óhajtok sem ismeretséget kötni, sem pedig vitába bocsátkozni. Hogyisne I Hogy fejemhez vagdossa nagyszerű elveit és egyben gyűjtést rendezzen nálam a felépitendő „Aggszüzek Menhelye" számára. Mert ezek rendszerint aggszüzek maradnak. Csak rájuk kell nézni. Deszka mell, széles száj és kínosan sminkelt ábrázat, stb., stb. Barátom csendesen mosoly . . . dehogy, minek szépítsük a dolgot, nem mosolygott, hanem enyhe lónyerítéshez hasonló zörej bugyborékolt fel a torkából, abban a körúti kocsmában, ahol délutánonként megszokott adag italunkat fogyasztottuk el. Röhögött, miközben a sör kiszaladt orrán. — Szóval te azt hiszed, — nézett rám vidáman — hogy ez is olyan nő, mint a többi, aki ebbe a micsodába . . . ebbe az emancipációs gár dába tartozik. Megnyugtatlak Éva személye felől. Én már régen ismerem. Tökéletes szépség, alakja kifő gástalan és hát Istenem, reális gondolkodású, mint minden emancipált általában. — Reális gondolkodású? Micsoda közhely. Azt még az ultraoptimisták is elismerik, hogy nincs kolbásszal nak, Szent Imre iskolájának felépítésével örökítjük meg. Piles Ldsaló Az akkor circa 70 főből álló társaság olyan lendülettel indult útjára, hogy a következő évben a taglétszám már 200 ra szaporodott. Társadalmunk minden rangú és rendű embere képviselve volt: a főpapság, főispán, a lateiner, a kishivatalnok, kereskedő, iparos, akik az osztálynak nemcsak a belső és adminisztratív életében, hanem az aktiv turisztika terén is vállvetve dolgoztak az akkor még fiatal egyesület felvirágoztatásán. Ezt a nagy előretörést azonban nagyban támogatja az ugyancsak ezévben jubiláló dalárda, melynek propagativ hatását látjuk abban, hogy még a háború alatt is növekedő létszám 1922—23-ban kulminál, mikor is csaknem 700 tagot számlálunk, ez olyan jelenség, melyre példa nemcsak városunkban, hanem más vidéki városban sem igen volt. Turistáink működését a hivatalos fórumok is elismerik és erkölcsi és anyagi tekintetben mindenkor a hátunk mögött állnak. Alig két éves az osztály, mikor érezni kezdik, hogy valami maradandó alkotással kell hirdetniök létezésüket. Felvetődik egy kilátótorony gondolata s a sok tervezgetés vége az lett, hogy a harmadik évben, 1914-ben megépült a vaskapui menedékház kilátó terraszszal. Az idők szülte szükségesség folytán 1923-ban toldalékkal bővítjük, mig 1925-ben emeletet húzunk rá, amikor a felső terrasz eltűnik. S bár elismerem, hogy az ujabban épült menedékházak a modern kor követelményeinek jobban megfelelnek, mi mégis szeretettel csüngünk rajta s annak fejlesztése legfőbb gondunk és célunk, csak az arra alkalmas időpontot várjuk. A Vaskapun kivül még két menedékház áll rendelkezésünkre,' melyek tulajdonjogilag ugyan nem a mieink, de a tulajdonos szívességéből menedékháznak használjuk, anykörülkeritve a világ. — Pszt, már jönnek I Csakugyan jöttek. Azért mondom, hogy jöttek, mert a nő mögött lókereskedő kinézésű férfi imbolygott, fehér, telihold arcán bamba mosolylyal. Barátom intett nekik, közben a fülembe súgta: — Az ott mögötte a nagybácsija. Ahá, az is van neki ? Persze, nekem most be kell mutatkoznom — gondoltam. A íérfi valamilyen sz betűvel kezdődő nevet mormogott és hozzátette, hogy szalámigyaros. A hölgy, akit Evanak kereszteltek úgy tizenkilenc évvel ezelőtt, kedvesen mosolygott. Egyébként csinosan festett. Testhezálló ruhája előnyösen érvényre juttatta szép testének domborulatait. Szája nem volt ízléstelenül nagy, körmeit n;m rágta beszéd közben és aminek nagyon megörültem: nem gyűjtött pénzt a felépitendő „Aggszüzek Menhelye" számára. A szalámigyaros, aki gömbölyű volt, mint egy zsírosbödön és üres (szellemileg), mint egy jótékonysági persely, ahogy lezökkent a székére, azonnal hoszú előadásba kezdett a modern trágyázás hasznosságáról. Barátom töbször neveletlenal félbeszakította es kimutatott az utcára, ahol kényes eleganciával öltözött liatalemberek jártattak kifogástalan ruhájukat, — Nézzék uraim azokat a beretvaélesre vasalt nadrágokat, azokat a változatos kalapokat, amikre szeretnyival is inkább, mert azok létesítéséhez pénzbelileg is hozzájárultunk. Ezek közül az egyik a mogyorósbányai, mely a Vértes-hegység északi nyúlványainak tövében van, a másik a fekete-hegyi, mely fekvésénél és építkezésénél fogva talán leginkább viselheti a „menedékház" nevet. Amig az esztergomi osztály a háború előtt a honti hegyekben is talált munkaterületet egészen LetkésSzalkáig, addig ma az esztergomi, tnaróti és pilisi hegyek környékére szoritkozunk, melyen 60 és fél km. hosszban útjelzést tartunk fenn. Fő működésünk is ezen a területen bonyolódik le. Hazánk magas hegyvidékei sajnos hamar elszakadtak tőlünk s kevesen ismerhették meg azokat, hacsak a háború viharai valakit oda nem sodortak. Csonka hazánkat azonban igyekszünk annál jobban megismerni. És valljuk meg őszintén, bármily szép a Magas Tátra, de szépség tekintetében fölveszi vele a versenyt a Dobogókőről látható dömös—zebegényi dunaszorulat, vagy a Fekete-hegyről a barátkút—búbánati völgy felé egészen a Dunáig látható kép. Innen oly perspektíva nyílik, hogy szabadszemmel látni a Zobort, a Szittnyát, az Alacsony-Tátrát. Vagy kell-e szebb és elragadóbb látvány, mint a Vaskapuról látható város impozáns bazilikájával, a bányavidékek, az öregkő, a Gerecse, távolabb a KisAlföld s köztük a méltóságosan hömpölygő Duna. Városunknak és környékének egy nagy hátránya van, hogy az országos főforgalomból kiesik, ezért a mindenkori kormányok mereven elzárkóznak az elől. hogy hegyi útjaink megépítését, vagy egy autóút kiépítését lehetővé tennék. A város szegény, az utak karbantartása így is nagy terheket ró rá. Viszont a fellendülő idegenforgalom miatt kénytelen elsősorban magát a várost fejleszteni és csinosítani. Bár útjaink nem túl rosszak, mégis az állandó kocsihasználat és a hegyivizek rombolása miatt közönségünk sokszor visszariad tőlük. Pedig az autó-út kiépítésével lehetővé válna a Fenyves-erdő táján egy üdülőhely létesítése, mely természetesen főne az ember nagyot ütni botjával. E gyünyöiű ruhadarabok tisztelt tu lajdonosai vagy borbélylegények, vagy idén érettségizett diákocskák, akik a sok biflázás után most szellőztetik fejüket és vadonatúj öltönyeiket. — A szép ruha nem rossz — röffentett közbe a szalámigyáros. — Nem persze, amig a ruha minőségét és eleganciáját nem hozzák egyenes arányba a tulajdonos szellemi képességével — mondta barátom. — Beszéljünk inkább másról — csicseregte Eva — Miről ? kérdeztem. — Például a házasságról. — Hm, ma ez nagyon szomorú beszédtéma Éviké. Tudja mi szükséges egy házassághoz ? — Kíváncsivá tesz. — Majd elmondom. Először zsiros állás a férjnek és néhány ezresbankó a bankban, mert a szerelem nem sokat ér aranyfedezet nélkül. Azután szájkosár az anyósnak, (esetleg gutaütés) és hajókötélidegek a a családi villongások idejére. Végül egy magándetektív. — Hát az meg minek ? — Hogy kinyomozza és számon tartsa a feleség összes szeretőit. Éva néhány kortyot ivott söréből mielőtt megszólalt. — Megértem magát és megértem a többi férfit is. Persze maguk csak azokat a nőket gondolják jó felekozná menedékházunk látogatottságát is. Ha már nem áll módunkban az utak rendbehozatalát elősegíteni, legalább azzal igyekszünk lokálpatrióta kötelességünknek eleget tenni, hogy egyes források és kutak kiépítésével áldozunk a köznek, különösen olyan helyeken, ahol a kirándulók is megfordulnak. Igy 1933-ban kiépítettük a Fári-kútat, most pedig a Csurgó-kúton dolgozunk s amint pénzügyi helyzetünk engedi, fogjuk majd az erdei forrásokat is méltó keretbe illeszteni. A háború utáni vallásos, hazafias érzés szülte meg annak a gondolatát, hogy a Vaskapun hazánk Nagyasszonyának szobrot emeljünk, azóta minden évben egy-két ízben litániát is tartunk ott a nép épülésére. Szakosztályaink eddig nem voltak: A sí- és cserkészcsapat most van megalakulóban; az evezősök minden szervezettség kizárásával működnek. Fotográfusaink—nem tudjuk, miért — inkább egy kedélyes asztaltársaságot örökítenek meg, mint valami szép tájat s ezért nem tudtunk résztvenni az egyesület fotókiállításán sem. Annál nagyobb sikere van az osztályunk kebelében alakult Dalárdának, mely 1911 őszén létesült s mely a háború utáni felfrissítés folytán különösen sok ba^ bért aratott. Az országos dalosversenyeken váratlanul szép sikerrel állta meg a helyét az akkor még csak 27 főből álló dalárda. Több egyesületi és hivatalos ünnepségen működött közre nagy sikerrel, hangversenyeivel pedig városunk zenei életének egyik reprezentánsa. Mult évben megalakult a dalárda nőiilletve vegyeskara is, úgyhogy ma kb. 80 tagot számlál. Osztályunk legtevékenyebb turistái is — kevés kivétellel — belőle kerülnek ki. Az elmúlt huszonöt év alatt a központtal, annak asztalaival és többi osztályaival, valamint a társegyesületekkel a legteljesebb harmóniát igyekeztünk fenntartani s ez az összhang teremtett köztük számunkra igen sok tisztelőt és jóbarátot, melynek bizonysága az is, hogy alapító és tiszteletbeli tagjaink nagy része éppen a fővárosiakból került ki. Meg kell emlékeznem azokról, kik ségnek, akik magukkötötte harisnyát hordanak, olvasóval járnak a templomba, szeretik az aludttejet, az aszaltszilvát és nyáron libát tenyésztenek. Látja az ilyen nők a női nemnek ahhoz a fajtájához tartoznak, amely talán kitűnően ért a spenótfőzelék elkészítéséhez, de sirva fakad, ha lekésik a vonatról, vagy ha a mama megdorgálja, amiért nem jól rakta el a téli savanyú ugorkát. Az ilyen nőknek nincsenek elveik és nem tudnak önálló életet élni. A férfiaknak mégis ezek tetszenek, mert „háziasak" és érzik, hogy a nő támogatásukra szorul. Mi, emancipáltak egészen másképen gondolkodunk. Mi fütyülünk a férfiak gúnyolódásaira, mi függetlenek, erősek, szabadok vagyunk minden téren. Élettársunk az lesz, akit mi választunk. Azt és annyit szeretünk, amennyi nekünk tetszik ... A szalámigyáros, aki poligám hajlamú volt, élénken pislogott, mialatt Éva tovább beszélt. ; — A férfiaknak természetesen ez nem tetszik. Nem akarják magukat fölöslegesnek érezni. Nem akarnak a fölényes védelmező szerepéből kilépni. Pedig hiába, mi már nem térünk vissza arról az útról, amelyen elindultunk. „ Beszélgetésünkre többen felfigyeld tek az asztalok mellől. Egy úr, akinek feje gömbölyű és kopasz volt, mint egy biliárdgolyó, többször felénk fordította túlságosan komoly Turistáink 25 éves munkássága