Esztergom és Vidéke, 1935

1935-10-13 / 80.szám

1935. október 13. ESZTERGOM Bs VIDÉKÉ 3 Örökzöld a mult elsárgult, avar lapjain ... Joli 3 lám/tát ráctónUtaefi Minden Orion rddiókereikedűnél kopható felelőbb helyiséget kapott. Ugy tudjuk ugyan, hogy a mostani könyvtárszoba mellett van még egy kis, olvasószobának esetleg megfelelő szobácska, de ennek fűtése, világítása, takarítása, berendezése stb. csak komplikálná a dolgot, azért is erről olvasóink szives beleegyezésével lemondunk. — Miért nem kaphat rendszeresen a város közönsége olvasni könyveket? === A könyvtár a régi helyiségében (főjegyzői iroda) nem volt kellően megvédve az eltulajdonítások ellen. Így történt, hogy állítólag a forradalmak alatt igen sok könyv eltűnt a helyéről. (A Jókai sorozatok voltak főként az áldozatok.) Mindaddig tehát, mig megfelelő helyiség nem állott rendelkezésre, a könyvkölcsönzés szünetelt. Ma azonban a kölcsönzésnek semmi akadálya nincs, s amint az uj helyiségben a könyvek besorozása megtörténik, a könyvtár hivatalosan is megnyílik. Előre is meg kell jegyeznem, hogy a város a ma elterjedt u. n. limonádé és detektív irodalmat nem támogatja, ilyen könyveket a rendelkezésére álló pénzből be nem szerez, tehát valószínű, hogy sokan csalódni fognak. A szépirodalmi anyag aránylag oly csekély, hogy a nagyközönség igényét aligha fogja kielégíteni. Nagyon helyes, mondjuk erre, mert akinek Courts-Mahler, vagy Ch. Reade kell, az 20 fillérért bármely utcasarki trafikbódéban megkaphatja. Mondottuk: a szépirodalmi sorozatot majd fejleszteni kell, egyelőre meg kell elégednünk az 1221 kötet szépirodalmi művel. — Vannak-e már korábbi képviselőtestületi határozatok arra nézve, hogy a város adófizető polgárai a városi könyvtárt szabadon igénybevehetik ? — A könyvtár használatát a közönség számára az alapitó végrendelete, az alapitó levél és a könyvtári szabályrendelet biztosítják. Már fönnebb bátrak voltunk kifejezést adni abbeli véleményünknek, hogy most már igazán csak egy kis jóakarat kell a még fennálló akadályok elhárításához s akkor kilencven év után mégiscsak megnyitható lesz Esztergom város nyilvános könyvtára. S még egy kérdéssel terheljük a város rokonszenves s igazán sok készséget tanúsító levéltárosát: — Rendezve s lajstromozva vane a könyvtár s mily összeg van az 1935. évre a költségvetésben a könyvtár fejlesztésére felvéve ? = A könyvtár rendezve és lajstromozva van. Az 1935. évi költségvetésben a fejlesztésre 200 P. van előirányozva (a B. M. ugyanis a felvett Összegeket évről-évre csökkentette, mig végre ezt a tételt meghagyta.) A 200 pengő bizony nagyon szerény összeg, mert hiszen ez még arra is kevés volna, hogy a könyvtár végleges kezelésével megbízandó városi tisztviselő némi tiszteletdiját fedezze, — mert hisz ugyebár, privát óráinak ily célra való feláldozását senki sem kívánhatná némi ellenszolgáltatás nélkül a pihenésre jogosult tisztviselőtől, de remélnünk szabad, hogy a város jószándékú vezetői valahol találni fognak fedezetet a könyvtár fejlesztésére, meg arra is reménykedve gondolunk, hogy későbbi fielischer Józsefek, Kiss Mihályok s Lőrinczy Rezsők, szóval áldozatos kulturlelkek, megértő mecénások is fognak akadni, kik szives jóindulattal, meg némi, akár pénz, akár természetbeni könyvadományaikkal segítségére fognak lenni a város vezetőségének abban; a munkájában, hogy ezt a kilenc- \ ven éve húzódó kérdést — mond1 juk — a századik évre eredményes megoldásra juttathassa. Mi ismerjük városunk nagyon nehéz anyagi helyzetét, ismerjük a város vezetőségének minden nemes és szép dolog iránti elvitathatatlan készséges igyekezetét és jószándékát, de mérlegeljük s megértjük a város polgárságának e téren is jelentkező s fokozódó kulturigényeit, azért szeretnők jelen írásunkkal mindenkinek, különösen a város érdemes képviselőtestületének figyelmét a könyvtárügyre felhívni. A hódineA „Függetlenség" cimű politikai lap vasárnapi számában Julier Ferenc katonairó „Mária Terézia Rend Lovagjai"-ról ír folytatásos cikkeket. Ezekben a cikkekben hőstettek vetítődnek elénk, örökzöldek az elsárgult papírlapokon, melyekre feljegyeztettek. Az elmúlt vasárnapi számban, a nyolcadik közleményben vitéz Ungár Károly báró alezredes hőstetteivel foglalkozik a kitűnő katonairó. Vitéz Ungár Károly báró ma esztergomi helyőrségi parancsnok; örömmel ragadjuk meg az alkalmat, hogy ezt a cikket esztergomi olvasóközönségünknek szóról szóra leközöljük: Az osztrák-magyar haderőnek az oroszok ellen intézett első támadó hadjárata az 1914 szeptember első harmadában lezajlott lembergi csatavesztés hatása alatt visszavonulással végződött. Haderőink zöme NyugatGaliciába, a Dunajec folyó vonalára hátrált. Az oroszok megrendült seregeink üldözését a San folyó átlépése után beszüntették. Körülzárolták Przemysl várát s ennek fedezésére több hadtestet állítottak a Wisloka folyó mentén. E folyón túl már csak orosz lovasság figyelte tönkrevertnek vélt hadseregeinket. Az orosz gyalogság legnagyobb része észak felé tolódott el, hogy a közép Visztula felől most Berlinnek forduljon. Ennek megakadályozása céljából fővezérletünk szeptember utolsó harmadában elhatározta, hogy újabb támadó hadjárattal vonja magára az orosz hadakat. Ez a második támadó hadművelet október elején, általános iránnyal Przemyslnek indult meg. A Visztula és a Kárpátok között az osztrák-magyar főerő nyomult elő, a balszárnyon — a Visztula jobbpartján — a pozsonyi hadtesttel. Az orosz lovasság erre meghátrált a Wisloka felé. A pozsonyi hadtest 83. (szombathelyi) gyalogezrede október 2 án estig a Dunajec és a Wisloka folyók között feleútig haladt előre. Ez volt az általános hadihelyzet, amelyben Ungár Károly hadnagynak, a 83. gyalogezred utászosztaga parancsnokának különleges haditettre nyilt alkalma. Ungár hadnagy úr első hőstette Október 2-án éjjel 11 órakor a 83. ezred ugyanis azt a parancsot kapta, hogy utászosztagát másnap reggel a Wislokáig tolja előre, gyűjtessen azzal faanyagot a folyónak október 4-én leendő áthidalásához, amikor is egy hidászszázad fog oda hídverés céljából beérkezni. A parancsból tehát kiolvasható volt az a terv, hogy az üldözés a Wíslokán át a hídverés után, tudniilik legjobb esetben október 4-én délután, de valószínűleg csak a következő nap délelőttjén fog megkezdődni. Ungár hadnagy parancs szerint október 3-án reggel fél 6 órakor megindult 68 főnyi osztagával a Wisloka I felé. Délben érkezett meg a Wisloka I előtt egy községbe, a folyótól mint! egy órajárásnyira, A hosszú menet zővásárhelyi parasztnábob ugyan, ki az első artézi kútra 50.000 forintot adott, úgy mondotta, hogy a tudomány sok embernek megzavarta már az eszét, de a tiszta víz még senkinek meg nem ártott, azért mi mégis a tudomány, a kultúra legszebb s legigazibb forrása: a jő könyv, a jó könyvtár mellett emelünk szót s ajánljuk jelen sorainkban minden városát szerető esztergomi polgár, legelsősorban pedig a város első polgára, a polgármester úr megértő jóakaratába. Ssvoboda Román után itt megpihentette osztagát és tájékozódott. A községben hamarosan értesült arról, hogy a neki kiutalt helytől északra, kétórajárásnyira a Wislokán jó híd vezet át. Ugyanekkor egy huszárjárőr jelentette neki, hogy éppen most ment előre nagyobb kozákcsapat a Wisloka felé vissza, nyilvánvalóan az emiitett hid felé. Ungár hadnagy erre elhatározta, hogy nem teljesiti a kapott parancsot, vagyis nem gyűjt a hidveréshez anyagot, hanem ehelyett megkísérli a már említett híd kézrekeritését. Roham a hidért Félbeszakította tehát a pihenőt és fáradt utászaival a hídnak vett irányt. Délután 3 óra tájban, mikor a hídhoz közeledett, onnan erős puskatüzet kapott. A hidat tehát az ellenség védelmezte. Űngár hadnagyot ez a körülmény nem téritette el szándékától. Támadásra fejlődtette csapatát, majd rövid lövöldözés után utászait szuronyrohamra vetette. Az elszánt roham csekély (hét főnyi) veszteséggel sikerült. A védekező oroszok egy része megadta magát, másikrésze elmenekült. Ungár tehát a hidat sértetlen állapotban szerezte meg. Most következett azonban a dolog nehezebb része : a híd megtartása. Az innenső parton rekedt orosz osztagok ugyanis visszavonulásuk során a hídnak vettek irányt Csakhamar kozákok bukkantak fel Ungár utászainak hátában. A hadnagy azonban résen volt. Megszállatta a 170 lépés hosszú híd mindkét végét, vagyis arcot fordított úgy nyugatnak, mint keletnek, minthogy mindkét irányból várhatta az ellenség támadását. Majd jelentést küldött a tőle 4 és fél óra járásra lévő ezredének, hogy nincs szükség hidverésre, mert már van jó híd, csak jöjjön gyorsan erősebb csapat előre, ő a hidat addig védelmezni fogja. Az oroszok természetesen iparkodtak a hidat visszaszerezni. Éjjel kétizben is megtámadták az utászokat, de a híd megmaradt magyar kézen. Október 4-én, hajnali 2 órakor aztán Ungár kis csapata segitséget kapott. A derék komáromi ez red egy szakasza két géppuskával ért a hídhoz. A szakasznak ugyan más volt a parancsa, de útközben találkozott Ungár hadnagynak ama utászaival, akik a jelentést a híd elfoglalásáról az ezredhez vitték. A szakasz parancsnoka elolvasta a jelentést. Gondolta, hogy a hídnál szükség lehet reá s ezért idejött. Hajnali 4 órakor aztán erőltetett menet után beért egy egész zászlóalj 83-as, hogy a hidat biztosítsa a hadtest számára, amely a hídnak vett irányt. Délelőtt már a hadtest egyik dandára átvonult a hidon — az ellenség üldözésére. Parancs ellenére . . . Ungár hadnagy tehát azzal, hogy a hidat parancs nélkül, sőt parancs ellenére elfoglalta, a hadtest üldöző hadműveletének egy teljes napi előnyt szerzett. Ezt elöljáró tábornoka a Bemutatja: Szölgyémy Esztergom, Rákóczi-tér helyszínen azonnal megállapította. Ézt a haditettet a Mária Teréziarend káptalanja a lovagkereszttel való kitüntetésre érdemesnek ítélte. A haditett jelentőségét igy fogalmazta : „a hídnak kezdeményező megrohanása és biztosítása a főerő számára az egész hadihelyzet előnyére különös fontosságú volt". Ungár hadnagy úr második hőstette Ungár hadnagy az 1915. évi kárpáti csatában még egy másik haditettével is kiérdemelte a Mária Terézia rendet. Ezt is elmondjuk 1 1915 márciusában az uzsoki—lupkowi hágó vonala előtt, Prezmyst felmentése céljából küzdő 2. hadseregünk ellen az oroszok óriási túlerőt vetettek latba. A hadsereg arcvonalának közepén verekedett a pozsonyi hadtest. A küzdelemben az oroszok eredményeket értek el. A helyzet március végén oly válságossá fejlődött, hogy a 2. hadsereget vezénylő Böhm Ermolli tábornok súlyosabb vereség elkerülésére csak azt a módot látta, ha csapatait visszarendeli a Kárpátok gerince mögé, ahol azok kedvezőbb védőállásokat találhattak. Elrendelhette tehát az általános hátrálást. A visszavonulási parancs szerint a pozsonyi hadtestnek a Wolosatkapatak mentén kellett a magyar határ mögé hátrálni. E nehéz hadmozdulat fedezésére a hadtest egyik dandára (és ebben a 83. gyalogezred is) azt a parancsot kapta, hogy a Bukowe Berdo nevü, 1300 méter magas gerincen foglaljon állást. Éz megtörtént. A nagyon leapadt állományú 83. gyalogezred a gerinc legmagasabb részén helyezkedett el. Ungár hadnagy utászosztaga — mintegy 25 ember — volt a tartalék, az állás mögött 70 lépésre fekvő sziklakúpon. A hadtest a visszavonulást április i-én kezdte meg. Éz a behavazott hegységben lassan haladt. Zavartalan lebonyolítása attól függött, hogy a Bukowe Berdón levő utóvéddandár legalább 48 óráig kitartson. Április 2-án az oroszok megtámadták a 83;asok állásait. A harc nehéz volt. Űngár hadnagy a jó kilátást nyújtó sziklakúpról látta, hogy tőle nem messze az orosz túlerő betört a kimerült és megfogyatkozott ezred állásaiba. Erre parancs nélkül vezette kis csapatát ellentámadásra. De csak húsz lépésnyire tudta megközelíteni az oroszokat. Nem sikerült tehát visszaszerezni az elvesztett állást, de azért Ungár kitartott. Háromnegyed órán keresztül fékezte meg tüzelésével az orosz előretörést. Vitézeinek harmadrésze már elesett