Esztergom és Vidéke, 1934

1934-05-31 / 43.szám

SZTERfiOH «/K ME ÖTVENÖTÖDIK ÉVF. 43. SZÁM Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Megjelenik hetenként kétszer Keresztény politikai és társadalmi lap. CSÜTÖRTÖK, 1934 MÁJUS 31 Előfizetési ár 1 hóra:, l pengő 20 fillér Csütörtökön 10, vasárnap 20 fii. II Kritikus szemmel! Szegény Bulgáriában nagy bajok vannak. Máról holnapra diktatúra van benne. Uj kormány alakult, ezt megerősítette a király is. De mi történt volna akkor, ha nem ismerte volna el, arról hallgat a krónika. Akármilyen volt a Musanov kormány, az újnak is megvan a maga szépség hibája. Erőszakkal kezdte meg uralmát. A rablótámadás pillanatában nincs idő arra, hogy másra ruházzuk át az elintézés módját. Cselekszünk, ahogy tudunk. Az államéletben is akadnak olyan veszedelmes törekvések, hogy velük szemben semmisem használ, csupán a bátor kezdés, ha egy kis csapat ragadja magához a hatalmat. Néha igazán nem lehet sokáig gondolkodni. De amint nem jó hogyha egyéni bíráskodás váltja fel a közt, ugy egészen beteges tünet az is, hogy ha a népek életében rajtaütéssel törnek az élre egyes háttérben mozgó csoportok. Mussolini foradalma tízéves múltja mellett ma sem kész teljesen. A nagyhéten kifüggesztett hirdetményeiben valósággal izgatja a fasiszta pártot, hogy mindenkit toljon íélre az útjából. Nem csoda, ha Hitler mozgalma is forr tovább. A bulgár Georgiev vagy Velcsev ezredesek pártütése sem fejeződik be máról-holnapra. Nehéz utakon járnak. A forradalmi megújhodás egyetlen szimpatikus módja a gyors és bátor cselekvés. Bulgáriában állítólag azonnal leszálitották a miniszteri fizetéseket és leállították a miniszteri autókat. Ez volt az uj idők beharangozása. Igazán olcsó trükk, de hatásos, mert valami igaz is van benne. De mi szükség van forradalomra, hogy ez megtörténhessék ? Ha például minálunk hasonlót akarna a kormány és az egységes párt ellenállana, azért még nem kellene elpusztulnia a kormánynak, hanem a kormány buktathatná meg az egységpártot. Uj választások kiírásakor a nemzet szavazata egyszerűen elsöpri az ilyen pártot a föld színéről. Magyarországon minden okos, jó és hasznos reformot keresztül lehetne vinni alkotmányos eszközökkel, mert a nép szigorú erkölcsi felfogása mindig a jobbat és radikálisabb megoldást szereti Aki nem hiszi, próbálja meg a dolgot. Ma a szigorúbb elvek erkölcsi ereje érvényesül, ha csak kicsit is akarják fentről. E kis oldalvágás nyomában megállapíthatjuk hogy semmiképen sem rózsás a bulgár helyzet. Egy pár ember még nem maga az ország, legfeljebb az erőcentrumok kerültek a kezükbe. A régi vár kulcsai a vízmedencék voltak. Az ujabbkori hatalmak birtoklása a posta, táviró, vasút stb. megszerzésén fordul meg. Csak annyi embere van szükség, amennyi elég ezeknek a meghódítására. A többi nem számit, vagy legalább súlya nincs. A szervezetlen tömegek lelkében is megvannak azonban az erőcentrumok. Ezeknek is megvannak a várkulcsai. Az átlagos embert rendesen csak egypár kiváló kérdés érdekli. Néhány politikai Ízléstelenség bosszantja. Aki ezeket legyűri, azután szívesen indul mindenki. Csak ezt a gyors eredményt becsülik, a többivel nem törődnek. A forradalmi csoportoknak azonban messzemenő terveik vannak, minthogy az ujabb bulgár eseményekből sem lehet meglátni a jövőt. A szomszédok sorsa intő példa. Vannak dolgok, amelyeknek feszítő ereje nyilvánvaló. A szociális igazságtalanságok : a kenyérkérdés, az uj generáció kérdése, az elszegényedés miatt fokozottan kirivó túlmagas jövedelmek stb. gyors és határozott megoldását követelnek. Sietni kell tehát bizonyos kérdések okos megoldásával nálunk is! A határozatlanság és késlekedés teszi kedvessé a forradalmi megmozdulásokat! Dr. M. L. A Hősök napja és a közönség A világtörténelem egyik legnagyobb, reánk nézve következményeiben talán legtragikusabb eseménye: a világháború kitörése két évtizedes évfordulójának küszöbén állunk. Két hónap múlva már húsz éve lesz annak, hogy 1914 emlékezetes nya rán a haza hívó szavára és ősz királyunknak népeihez intézett megrázó szózatára a magyar férfiak legtöbbje abbanhagyta a termelőmunkát, a föld népe letette a kapát és a kaszát, az iparos a szerszámját, a kereskedő megvált üzletétől, a szellemi munkás íróasztalától, mindnyájan otthonuktól, fájó szívvel, tán könnyező szemmel,, de elszánt lélekkel kitépték magukat sírva búcsúzkodó hozzátartozóiknak ölelő karjaiból, hogy víg ének- és zeneszóval elinduljanak a megtámadott monarchiánk védelmére a lángbanálló határok felé. Természetesen Esztergom szabad királyi város fiai sem vonták ki magukat e férfias és hazafias kötelességteljesítés terhe alól, hanem mindnyájan, akiket a nagy nap még vagy már katonaköteles korban s Isten kegyelméből: testi épségben, erőben és egészségben talált, szintén habozás nélkül, sőt lelkesedéssel állottak be a végeláthatatlan hosszú sorba, hogy mint a felvirágzott katonavonatok daloló hősei robogjanak az északi vagy déli harcterekre. Azután még több, mint négy évig vitték a virágos vonatok a világ minden tája felé őket, akik tántoríthatatlan hűségükkel és rettenthetetlen bátorságukkal Európaszerte tiszteltté és becsültté tették a magyar katonát. Közülük sokan, hála Istennek, épen és egészségesen tértek vissza a hosszú, nagy útról, mások — sajnos szintén sokan — csak betegen, rokkantán jöttek haza, magukkal hozták a harcterekről vagy a hadifogságból korai haláluk csíráját, vagy még élnek ugyan, de csonka testtel, tönkrement idegzettel viselik köztünk a trianoni keresztet Nekik pedig, akiknek neveit a hősök terén, a hősi emlékmű márványtáblájára vésve örökítettük meg a magunk és utódaink buzdítására, az ő számukra a hosszú, nagy útról nem volt visszatérés. Az elmúlt vasárnap fővárosunkban s országunk minden városában és falvában imádságos lélekkel zarándokoltunk el a hősi halottak jelképes sírjaihoz, hogy lerójuk irányukban a kegyelet adóját. Különös jelentőséget adott e napnak azon tény, hogy tíz év óta már nemcsak szívünk szavát követve, hanem Kormányzónk s a magyar nemzet és társadalom egyeteme hő óhajára és kívánságára életrehívott, megalkotott törvény kötelező erejénél fogva gyászoljuk s egyben ünnepeljük május utolsó vasárnapján a világháború hőseit, •akik vérük hullásával pecsételték meg a hazaszeretetüket. Bár e kettős évforduló jelentőségére a város polgármestere külön is felhívta a közönség figyelmét, nem hallgathatjuk el abbeli véleményünket, hogy Esztergomnak, az ősi koronázó városnak, nem igy kell e napot megülnie, mint az elmúlt vasárnap. Itt nem az ünnepély bensőségére célzunk, ami — hisszük és érezzük — teljes mértékben meg volt, hanem a résztvevők számára. Ha eltekintünk az ifjúságtól, a tényleges és volt katonáktól s a hősi halottak legközeiebbi hozzátartozóitól s a hatósági személyektől, a közönség száma bizony kevés volt a 18.000 lakosú városhoz arányítva. Az volt az érzésünk, hogy nem tizenöt, hanem százötven év telt el már a háború óta, hogy a hősi emlékmű halottai nem a mi kortársaink, hanem régmúlt idők harcosai voltak. Vagy lehet ily gyorsan feledni ? S ha lehet, szabad-e elfelednünk ezeket a véráldozatokat, amelyeket meghálálni nem nagyon iparkodunk, de talán nem is tudunk? Mit gondol, mit érez, mit jegyez meg magának az az ifjúság, forma vagy polgári ruhában kivonult fiatalság, amely látja ezt a közönyt? Az év egy napját szenteljük a hősi halottak emlékének, hát lehet-e komoly ok, amely minket az ünnepélyen való részvételben megakadályozhat? Hisz a Hősök -szobra körül a Hősök-tere lehetne a hely, ahol a politikailag, felekezetileg és sok más szempontból széttagolt magyarság találkozhatna. Pedig nagyon is szükségünk lenne arra, hogy mindnyájan kivétel nélkül kegyelettel ápoljuk a hősök emlékét, csak így számíthatunk arra, hogyha a haza újabb áldozatot kívánna fiaitól, ők is oly készséggel fogják szolgálni hazájukat, mint a világháború hősi halottai tették. Az emlékünnep oly igen alkalmas arra, hogy azon felkeltsük és megerősítsük magunkban s beleneveljük fiatalságunkba az áldozatkészséget. Bizonyára már mindnyájan hallottunk, vagy olvastunk Egyptom nevezetességéről, a zengő Memnon szoborról, amely cirka 22 méter magas ülő alakot ábrázol egymás elé tett lábbal. Eredetileg magasabb volt, de a felső része földrengés következtében megcsonkult s ez idő óta azon érdekes, különös jelenség észlelhető ott, hogy korán reggel, mikor a felkelő nap első sugarai ráesnek a szoborra, a feszülő vagy szakadó húr hangjaihoz hasonló hangok hallhatók a közelében. E hangok keletkezésének természetesen meg van a maga egyszerű, fizikai magyarázata, de ezzel szemben a mondában a hivők azt tartják és vallják, hogy — monda szerint — Achilles fegyvereitől elesett Memnon ezekkel a hangokkal viszonozza jó anyjának, Eosnak, a hajnalnak köszöntését, aki szegény minden reggel keservesen megsiratja kedves szerda?^ CSftbltSOH fii Iáéi CIO 8 órától folyt. 3, 5, 7 és 9-kor Remek zenés vígjáték 1 menyasszony és 4 vőlegény körül MOZGÓBAN