Esztergom és Vidéke, 1931

1931-12-06 / 98.szám

nagyrészt elhelyezkedés és a választásokra kortes-ispánkodás. A többféle cimen húzott fizetések s ugyancsak egyben a nyugdíj, szintén megszüntethető terhei az államháztartásnak. Mindenki csak egy hivatal után húzza a fizetését s ne egyben nyugdijat is régebbi állása után. A nagy üzemek, vállalatok, amelyek mammutfizetéseket adnak vezető egyéneiknek, szintén nagyobb adózás alá vonhatók. Mindezek utan több megtakarítást érne el az államköltségvetés, mint a fizetéseknek és nyugdijaknak gyökeres csökkentésével, amellyel csak proletarizálja, megélhetési zavarokba s ínségbe irányítja a sújtott osztályokat. 2. A népoktatás s ezzel a népművelés szempontjából, takarékosság cimén az elemi népiskolákat leapasztották, de a felsőbb oktatást túlméretezik. Egy, a Balkán szélén magát kulturállamnak mondó országnak kormánya, msrt apadt a Janulói létszám,összezsúfolja a tanulókat s aziskolán, a szegény tanítón túladva, takarékoskodni akar a kultúra lefokozásán. Nem hiába közel vagyunk a Balkánhoz, de az ilyen elemi iskolai politika is balkáni stílusú. A kulturíölényt, a népművelést hangoztatjuk zengő beszédekben, és ugyanakkor a nemzeti kultúra alapját; a népiskolát megbontják, lenyomoritják, leépítik s szinvonalat a tömegzsutolással lesülyesztik a népművelésnek bomlasztó kárára, s a nemzeti kultúra napszámosait túlterhelésére. Amikor az elemi iskolákban ép a tanítás s a nevelés szempontja miatt, sőt a bomlott családi élettel kapcsolatban, a a tanulói létszámot osztályonként leszállítani kellene s a népművelés miatt azzal a szegény gyermekkel intenzive, egyénileg is foglalkoznia kell a hivatásos tanítónak, ugyanakkor beszüntetnek, összevonnak iskolákat és összezsúfolják a szegény gyermekvilágot takarékosság cimén. A legbuzgóbb, a legcéltudatosabb, legképzettebb tanitó sem képes tömegosztályokban eredményesen dolgozni. Nem .elég iskolaépületeket emelni. A lényeg, a (

népnevelés tartalmát és belső tanítási erejét | A magyar katholikus püspöki kar őszi konferenciájának anyagát közös pásztorlevélben a nyilvánosság elé bocsátotta. A pásztorlevelet Serédi Jusztinián dr. bibornok hercegprímás, az egri és kalocsai érsek, továbbá az összes megyés püspökök, valamint a csonka egyházmegyék apostoli kormányzói és püspöki helytartói irták alá. Azzal a megállapítással kezdődik a magyar püspöki kar pásztorlevele, hogy Magyarország püspökei nem egyszer gyűltek össze válságos időkben tanácskozásra Buda várában, de talán még sohasem nyomta lelküket annyi gond, mint a mostani időkben. r — A félelmetesen mély bajok — mondja a pásztorlevél — az ember és a földi javak viszonyénak helytelen szemléletéből, a tulajdonjog téves magyarázatából, a földi javak elosztásának és értékesítésének teljesen elhibázott felfogásából származnak. A nagy társadalmi és gazdasági bajok onnan erednek, hogy az emberek felfordították a dolgok rendjét, s az eszközből célt csináltak, a legfőbb célról pedig rövidlátó bűnös érzéssel megfeledkeztek. Isten a világ javait az egész emberiségnek használatul és nem imádatul adta. Bálványokat faragnak ma is a népek az aranyból, a földi vagyont úgy imádják, mintha ez volna életük végső célja. mélyenjáróan emelni. Ezt azonban az elemi népoktatás lehengereljük, a tanulóanyag öszszehalmozásával csak lesülylyesztjük akkor, amikor az elemi iskola fejlesztésénél még sok a kívánni való. Es mindez megtörténik egy keresztény kormányzat leple mellett; egy „kultur- fölényt" hirdető kormány alatt. Keményfy K. D. Isten a föld javait különbség nélkül mindenkinek szánta. Nem teremtett gazdagot és szegényt, hanem csak embert. A föld javaihoz és a megélhetés eszközeihez éppen azért mindenkinek joga van s vét az Isten végzése ellen az, aki önző lélekkel kizárja embertársát a neki juttatott adományok élvezetéből. S ha azt látjuk, hogy ma az emberek ezrei és milliói hiába nyújtják ki kezűket a mindennapi kenyér után, akkor rá kell eszmélniök a gazdagoknak kötelességükre, hogy munkát és kenyeret adni isteni törvény. Ha pedig megfogyatkozott az emberséges érzés a tehetősebb lelkében, akkor a közhatalom feladata oly intézkedéseket tenni és oly törvényeket hozni, amelyek folyományaként a dolgozni akarók munkához és az éhezők kenyérhez jussanak. Hangsúlyozza a közös pásztorlevél, hogy végzetes merényletet követ el mindenki a társadalmi rend és a nemzet legszentebb érdekei ellen, ha törvénytelen eszközökkel, vagy forradalommal kísérli meg a bajok kiküszöbölését. Figyelmezteti a munkanélkülieket, hogy ne onnan várják a menekülést, a bajok megszüntetését, ahol csak arra van erő, hogy romboljanak és a még megmaradt csekély javakat elpusztítsák. Ugyanakkor figyelmezteti a püspöki kar a tehetősebb embereket, hogy a vagyon Isten ajándéka s minden tulajdonos felelősséggel is tartozik ezért Istenének. A gazdagok értsék meg, hogy rend ós a békés fejlődés szolgálatában áll az egyház, amikor szót emel az arra szorulók istápolása érdekében, amikor nemcsak maga állítja fel a jótékony intézmények sorát, hanem pápái, kiváló püspökei és legnagyobb hittudósai olyan törvényeket és közhatalmi intézkedéseket sürgetnek, amelyek helyreállítják a társadalmi egyensúlyt. — A munka nem lehet egyszerűen cseretárgy, a munka az emberiség túlnyomó részének egyetlen megélhetési forrása és éppen azért megkülönböztetett tiszteletet és megbecsülést követel. Ebből az emelkedett felfogásból következik, hogy a munkabér megállapítása se történhetik egyoldalú tőkeérdek szerint. Mindenképen azon kell lenni, hogy a családapák munkabére az egész háztartás költségeit fedezze. Ha a tőke ráeszmél arra, hogy nemcsak magával szemben van kötelessége, de jól felfogott érdeke is, hogy a közös sors viselésére rendelt embertársai megélhetéséről gondoskodjék s ha a munkás nem lehetetlen ábrándokat fog hajszolni s ha ugy a kíméletlen szabadversenyt, mint a még kíméletlenebb és rombolóbb társadalmi és gazdasági harcot, amelynek rádióitól hangos ma a világ, felváltja az egymásrautaltság tudata, akkor remélhető az az összeműködés és társa dalmi béke, amely mellett nem lesz kizsákmányoló vagyon és kifosztott proletár, tétlen haszonélvező és rabszolgasorsban tengődő robotoló, ha nem lesz megértés, bé'^és termelés és a földi viszonyok között lehetséges megelégedés mindenki számára. IMIBflMIIHintHIIIIIIIIIDO Magánnyomozó iroda. Szabó Albert nyugalmazott detektivfelügyelő m. kir. államrendőrség által engedélyezett magánnyomozó irodája Esztergomban, Deák Ferenc-u. 15. sz. alatt. Megfigyel, informál, kényes természetű ügyekben nyomoz, okmányo kat beszerez, ismeretlen helyen tartózkodó vagy eltűnt egyéneket felkutat, úgy bel- mint külföldön. Gyermekruhákra kitünö strapaszövetek 150 cm széles, már 3.20 pengőtől kapható Í Illés cégnél. Közös pásztorlevélben sürget szociális intézkedéseket a magyar katholikus püspöki kar Béggel a piacon. Kezemben a pénztárcámat szoron gatva, balkaromon a bevásárláshoz használt kari-kosárral bandukoltam a piacról hazafelé és számítgattam : vájjon jól vásároltam-e ! ? A teli kosár, mely karomat húzta, arról tanúskodott, hogy sokat vásároltam. Azt se bántam, hogy kissé nehéz', amit viszek, mert hiszen kissé szenvedélyesen szeretek bevásárolni. Szórakoztat és mulattat a bevásárlás. Ismerem már a piaci kofákat, akár a tenyeremet. Jobbról balról, mindenfelől kínálják az emberek árúikat. — Nagysádkám I Tessék venni szép, friss szőlőt; ollan édes, mint a méz : — Kisasszonykám ! ÍUen szép, jó barack csak nálam van ! — Tessen paradicsomot venni: nincs is ára I Eszemben sincs, hogy süketnek tetessem magamat és szó nélkül menjek tovább. Mindennek megkérdezem az árát, amikor először járom végig a piacot. Igy aztán mire a végére érek, már tudom, hogy hol kapható a legszebb gyümölcs, hol vannak a legjutányosabb árak és hol a legolcsóbb zöldségféle. Most már egyenesen ahhoz a kofához megyek, amelyiknek árúi és árai a legmegfelelőbbek. Most hosszú vita következik. — Adjon csak két kilót abból aj barackból, amit harmincért kínált 1 — Nem a Naccsága! — mondja a kofa. — Negyvenet mondtam I Nem adhatom olcsóbban : — Nem adhatja i Hát ki parancsol magának? Ugy adja, ahogyan akarja I — Ammán igaz, de hát lássa lel köm nem keresek negyven fillérnél sem. Ráfizetni pedig csak nem fogok, meg nem is tudok. — Ilyet ne is mondjon, hogy maga nem keres negyven fillérnél sem 1 Talán bizony jótékonykodni jött ki ide a piacra! ? No nem bánom: adok harmincötöt, de többet egy fillért sem! Én sem dobálhatom a pénzemet és tudom, hogy mennyit adhatok érte. Adja, vagy nem! ? — Csak negyvenért adhatok I — No akkor Isten áldja . . . És úgy teszek, mintha menni akarnék. — Na vigye el, nem bánom. Ezt már hamarabb is mondhatta volna — gondolom magamban. Igy vásárlom össze apránként mindazt, amire szükségem van s azután indulok hazafelé. Útközben hazafelé számítgatom, hogy mégis nem csaptak-e be ? Közben betekintgetek a kirakatokba, nincs e valami újság, vagy árváltozás. Néha meg abban telik kedvem, hogy az embereket figyelem meg. Ni 1 Ott egy hivatalnokféle úgy hunyorgat, mintha csak éppen most ébredt volna fel álmából. Még szinte támolyog. Talán még alszik is kissé. Azok meg ott hogyan rohannak, mintha kergetnék őket. Az egyik még eszik. Úgy látszik, most eszi reggelije utolsó falatját! Amott meg két kis lány ballag — lehetnek úgy nyolc évesek — valami nagyon fontosat beszélgetnek. Ugy vitatkoznak, akár a felnőttek. Közelebb húzódom hozzájuk, hogy megtudjam, mi is léhát az a fontos dolog, ami annyira hévbehozhat ily kis, pöttömnyi embereket. — ... Egyszer ezt. egyszer azt, mindenfélét szoktunk enni vacsorára. — Mi az, hogy mindenféle — kérdi a másik. — Tegnap mit ettetek ? — Tegnap ? Sült krumplit. — Aztán mennyit süt a mamád egy vacsorára ? — Mennyit ? Jó sokat! Egy olyan tállal, hogy el sem birom. — Hány kiló lehet az? — Valami tiz. — Hiszen ti csak hárman vagytok ! Csak nem eszik meg mindegyiktek több mint három krumplit egy vacsorára ? — Hát lehet, hogy csak öt kiló volt. De jó sok. — Nem lesz az még annyi sem. — Hát én nem tudom. Nem mér tem még le sohasem. — Jaj de buta vagy! — Buta aki mondja 1 Nálatok talán mérleg van az asztalon és mindent lemértek, mielőtt megeszitek? — Azt nem, de tudom, hogy hány krumpli megy egy kiióra. — Hallod azt már nem tudhatod, mert van kis krumpli is, meg nagy is. — Olyan nagyot azonban még nem láttam megsütni, mint amekkora a te fejed. — És ha nem is volt öt kiló, de húsz darab azért biztosan volt. Hanem most már azután igazán siessünk az iskolába, mert elkésünk. Már biztosan van is már nyolc óra. — Ugy, mint nálatok tiz kiló krumpli vacsorára. Többet már nem halottam, mert ekkor már futásnak eredt a két kislány s a sarkon befordulva hamar el is tűntek szemem elől. Érdekes volt ez a kis vita, annál érdekesebb, mert ilyen kis csitrik közt folyt. Ezek is valószínűleg meg fogják állni helyüket az életben és nem fogják engedni, hogy másé legyen az utolsó szó. Seyler Lajosné.