Esztergom és Vidéke, 1931

1931-04-05 / 28.szám

egyes nemzeti államban megilletik azokat, akik életük kockáztatásával és testi épségük veszélyeztetésével szolgáltak hazájuknak. A frontharcos jelvény viselésének célja az, hogy a polgári életbe viszszatért magyar frontharcosokat jól látható jelvénnyel különböztesse meg a többi polgárembertől s a baj-ársi összetartást ezáltal is kifejezésre juttassa. A jelvényt csak igazolvánnyal ellátott frontharcosok viselhetik. A jelvény viselése azt célozza, hogy a harctéren szolgált katonák a társadalom részéről tiszteletet és megbecsülést nyerjenek, másfelől pedig, hogy a volt frontharcosok egymást könnyen felismerve, egymást támogassák. A frontharcos emlékjelvény nemcsak egyesületi jelvény, hanem a frontharcos szolgálatnak általános és kifejező szimbóluma. A frontharcos eszme nem új, nem magyar találmány, sőt mi vagyunk időrendben az utolsók a hadviselt államok között, akik dacára annak, hogy sebeink sajogtak és az orvoslásra intézkedés nem történt, mégis ily későn emeltük fel szavunkat. A mozgalom össze akarja gyűjteni azokat, akik a világháborúban cselekvő részt vettek. Bizunk abban, hogy a szövetség súlyánál és számszerű erejénél fogva képes lesz biztosítani azokat a jogos kérelmeket, amelyeket más országok kérés nélkül is nyújtottak azoknak, akik életüket, egészségüket, vagyonukat és létüket férfias bátorsággal áldozták a haza oltárán. Húsvétkor, a feltámadás ünnepén szeretettel és bizalommal hívjuk a frontharcos bajtársakat táborunkba, amely a frontharcosok tömegét megdönthetlen egységbe tömöríti. A szövetség tagjait az a hazaszeretet fűzi össze, amely a világháború alatt az önfeláldozás legnemesebb példáit produkálta, mely bár nagy véráldozatok árán, de mégis győzedelmesen távoltartotta ellenségeinket a magyar határtól, zs. y. Nagy apostoli munka folyt a dorogi bányamedencében A dorogi bányamendence fenkölt gondolkozású igazgatója: Schmidt Sándor m. kir. bányaügyi főtanácsos, munkásainak körében a nagyböjt folyamán nivós vallásos estéket rendezett kiváló szónokok közreműködésével. Apostoli munkálkodása lelkiekben is a munkásság vezérévé, lelkiigazgatójává avatja őt, aki minden alkalmat megragad a bányásznép testi lelki éleiének jobbraforditására, hogy lehetőleg enyhítse a reájuk nehezedő — átkos, Trianon szülte — megpróbáltatások súlyos keresztjét. Ebben a lélek- és nemzetmentő munkában hűséges, önfeláldozó munkatársa az egyház részéről : Szomszély Antal bányalelkész. Ugyancsak Schmidt Sándor bányaügyi főtanácsos érdeme, hogy munkásai által lakott községekben Munkás-Otthonokat épített, vagy bérelt, ahol azok kulturszükségleteiket minden téren kielégíthetik. Ezekben az otthonokban tartattak a vallásos-esték is, melyeknek szónokai községenkint a következők voltak: Augusztatelep. Torna Imre dr. tokodi plébános, Béres István theol. tanár, Szkalka Lajos tanítóképzőintézeti c. tanár, Gyetven Pál sárisápi plébános, Lepold Antal dr. prelátus-kanonok. Annavölgyibánya. Felber Gyula dr., Záborszky István dr. theol. tanárok, Morvái Ferenc táti plébános, Trinkl Kálmán dr. dorogi plébános, Szkalka Lajos c. tanár. Csév. Hamvas Endre dr. hercegprimási titkár, Ibrányi Ferenc dr. theol. tanár. Csolnok. P. Böle Kornél domonkosrendi perjel (Bpest), Ibrányi Ferenc dr. theol tanár, Meszlényi Zoltán dr, prelátus-kanonok, Felber Gyula dr. theol. tanár. Dág. Csárszky István dr. prel.kanonok, Gyetven Pál sárisápi plébános. Dorog. Lepold Antal dr., Báthy László prel.-kanonokok, Csiszárik János püspök, Czetler Jenő dr. képviselőházi alelnök, Gaál István, Mar czell Mihály dr. egyetemi tanár, Krüger Aladár dr. kormányfőtanácsos. Esztergom. Szomszély Antal bányalelkész, Schmidt Sándor m. kir. bányaügyi főtanácsos, Bartmann Miklós hercegprimási levéltáros. Kesztölc. Béres István theol. tanár, Szkalka Lajos c. tanár, Breyer István dr. felszentelt püspök, Bartmann Miklós hercegprimási levéltáros. Leányvár. Raufstein Antal szemináriumi vicerefttor, Csárszky István dr. prel.-kanonok, Trinkl Kálmán dr. dorogi plébános, Bokovics József helyi plébános, Ibrányi Ferenc theol. tanár. Mogyorós. Morvái Ferenc táti plébános, Szomszély Antal bányalelkész. Sárisáp. Pántol Márton hittanár, Szkalka Lajos c. tanár, Gyetven Pál plébános, Szomszély Antal bányalelkész, Marosy József sárisápi káplán. Tát. Pántol Márton hittanár, Bokovics József leányvári plébános, Szomszély Antal bányalelkész. Tokod. Foltin János szentszéki tanácsos négy előadást tartott. Az előadásokat mindenütt kedves zeneszámok, értékes és alkalomszerű szavalatok s énekszámok tették vonzóbbá, léleküditőbbé. A befutott jelentések az összes helyekről hatalmas érdeklődésről, megértésről és a legS7.ebb eredményről számolnak be. Valóban nagy horderejű a bányász társadalom széles rétegeit átfogó áldozatos kulturmisszió, melynek záloga : egy hitbuzgó, hazafias munkásságon felépülő szebb jövő feltámadása I igazolja, hogy a világháború alatt harcvonal szolgálatot teljesített. Ennek igazolása végett a frontharcos szövetségbe belépőnek igazolnia kell azt, hogy a Károly csapatkereszt vagy valamely vitézségi erem, illetve mint tiszt, valamely kardos kitüntetés viselésére jogosult, vagy pedig az igazolandó, hogy legalább hat heti harctéri szolgálat után fogságba jutott vagy megsebesült. Aki ezen kellékeknek megfelel, a vm. szervező tisztnél (Zsiga.János vm. aljegyző, Vármegyeház) személyi lapot szerez és azon bejelenti b:lépé~i szándékát a szövetségnek. Az igényjogosultság igazolása a vm. szervező útján történik. A szövetség katonás fegyelmet, önmérsékletet vár tagjaitól. Megbecsülést, méltánylást, tiszteletet úgy az államhatalom, mint a társadalmi részéről. A vitézségi érem pótdíj ügy komoly rendezését a rendelkezésre álló állami, társadalmi és gazdasági erők igénybevételével. Közszolgálati alkalmaztatásukból harctérre távozott és onnét visszatért valamint a háború után közszolgálatba lépett frontharcosok háborús éveinek teljes beszámítását előléptetés és nyugdíj szempontjából. Ugyanazon korosztályba tartozó felmentettek, itthonmaradottak előléptetési rangszámának s fizetési osztályuk megállapításának a frontharcos tisztviselők javára történendő kiigazítását. Ugy az állami, mint a magángazdaságokban betöltésre kerülő állásoknál a frontharcosok elsőbbségi jogának intézményes biztosítását. Az állami hasznot hajtó jogositmányok kiadásánál a frontharcosok részére elhalálozásuk esetén az állami és községi temetkezési intézményeknél kedvezményt, a hátramaradottak részére a segélynyújtást, katonai rangjukhoz megfelelő katonai végtisztességet. A magyar frontharcos törvény megalkotását, mely a világháború frontharcosai részére intézményesen biztosítsa azokat a jogokat, melyek minden ugyan még önfeledt állapotban sem ejtették ki a szájukon, de akár kész akarva, akár önkéntelenül mégis ma gvarositottak. Talán már akkor is megérezték a magyar elem feltétlen megbízhatóságát, amelyről a nagy háború véres lapjai olyan ékesen tanúskodtak. Altiszt csak az lehetett, aki magyarul beszélt, irt és olvasott és lehetőleg meg is tanítottak a három évi kiképzés alatt minden bakát magyarul irni és olvasni, különösen olyan századoknál, amelyek parancsnoka törődött a legénységgel. Némi animozitás csupán az önkéntesek és a tartalékos tisztek iránt mutatkozott, az is csak akkor, ha veszedelemben forgott a közös ügyes osztrák copf és a Gesamt-mona

r

chia kétfejűsasos dicsősége. Mindig élénk igyekezettel iparkodtak eltüntetni a két „K

fc-ból a másodikat, a „Königlich"különösen az itt szerencsére eléggé ritka főhercegek előtti jelentkezé seknél. A kis gyakorlótér akkor a Borjúmező volt, a mostani nagyvárosi szérűskertek helyén, a nagy pedig a Strázsahegy alatt, akkor a mai állapothoz hasonló elég gondozatlan legelőn. Az én századom, a második a Saskaszárnyában feküdt. A kapitányunk, Heinrich Pichler aus Willach, egy minta századparancsnok, akinek egyáltalán nem is volt más gondja, mint a százada, a Csernovszky manipulás-őrmester magazingazdálkodására és az angol félvér hátaslovára. Remek katona, a maga egyoldalú félszegségében is gavallér és úr, aki már akkor is megtudta szervezni a repülő századot, mikor még Blériot és utódai a gyerekcipőik talpát koptatták. Amikor ugyanis kivonultunk a Saskaszárnyából a Széchenyi-térre és befordultunk a mostani postaépület sarkán az akkori Buda-utca felé — „Versorgt den Sebei — Ruth" — De amint a század elhagyta a régi budai kaszárnya tájékát, azonnal „Habt Acht" — „Laufschritt'

1

. Emberek ! akik még ereztétek, a sokpúpú esztergomi kövezetre emlékez tek, akik még ereztétek azokat a gömbölyűfejű macskaköveket a talpatok alatt, amelyeken abban az időben egy rugós kocsi csak az elpusztulás veszedelmével tudott végigdöcögni : képzeljétek e', hogy a katona-bakancs milyen gazdag választékban nevelhette meg a „fliegende kompagnie" bakáinak lábain a tyúkszemeket. Nem l A tyúkfejeket! Ezért volt a második század az ezred repülő-kompániája, de ez a futólépés csak a gyakorlótérig tartott, ott azután a kapitányunk igazán kiméit, oktatott és nevelt. Derék katona és férfiú volt, az bizonyos. Mi volt akkor az ezredparancsnok ? Azt a mai nemzedék nem is tudja elképzelni. Kivált olyan hatalmasan megtermett alak, mint Daniel Ritter von G ivicsics, a Grivol Ha végigsétált az utcán, majd csak hogy keresztet nem vetettek magukra az emberek. (Tábornokot abban az időben esztendőnkint ötöt sem látott Esztergom, a gyenyerálisoknak pedig soha sem volt tetszetős a tollas kalapja a magyarok előtt). Ha Grivicsics ezredes szigorú arcával, örökké haragosnak látszó szemöldökei alatt szúró, csillogó szemeivel végigmustrálta az ezredet, még a légy zümmögése is hallható volt a rémes csöndben és szivszorongásban. Pedig egy talpig gavallér úr és jó ember volt. Előtte és utána több ezredparancsnokot ismertem, de ilyen tipus egy sem volt. Aki abban az időben beleélte magát a katonaéletbe, annak ez a szép szál ember a maga megjelenésével, utolérhetetlen feszes, katonás tartásával, közvetlen úri modorával feltétlenül tetszett és imponált. Béke-ezredes volt, nem háborúban termett. Hogy milyen lett volna a harcmezőn, azt nem tudhattuk meg, tőlünk Psemiszelbe ment brigadéros ezred ísnek, meg nem élte a világkataklizmát; de nem hiszem, hogy az ő nyilt, erőteljes katonai karaktere csak egyszer is kiengedte volna a száján — hátulról, a biztos fedezékből ezt az osztrák szállóigét: „Dieses Bataillon muss geopfert werden /" Mégis, erről a pompás katonáról irta egyszer egy esztergomi újság, amidőn lova a Budautcán lehajította azokra a bizonyos macskakövekre — szerencsére a kemény granicsár koponyája ezt az esést baj nélkül kiáltotta — hogy „ami daliás ezredesünk korára 66 éves, gavallér iájára 26 éves, eszére nézve pedig 6 éves." No, nem lett belőle semmi baj, az ezredes jót nevetett, hiszen sem az akkori szerkesztőn, sem a hirecske szellemes íróján ugy sem tudott volna lovagias elégtételt szerezni, és nem is akart. Hiszen én is hallottam, araikor a kapitányomat leszidta, hogy miért, alázta magát azzal, hogy a kadétjával — az ő engedélyével — megverekedett. Ha alaposan meg vágta volna alantasát, az engedély dacára be is csukta volna. Igy azonban a megszabdalt kadétot csukta be — nagyon okosan l Es e mellett a becsület dolgában mégis valóságos máltai lov?g voltl Néhai Simor hercegprímás 25 éves püspöki jubileumára lejött őfeláge, Ferenc József királyunk. Képzeljed el, kedves olvasó, mennyire be volt gyulladva Wald dreh ezredesünktől kezdve az egész huszonhatos ezred. Csupa kiképzetlen regruta a legénység zone. Az alantas tisztek u*yan jól tudták, hogy ha valami baj lesz, ez csak a mentül magasabbakat érheti, aminthogy ugy is volt; szegény Waldkirch penzióba ment a Regimenthornistának egy elhibázott kürtjele miatt — és ha mindjárt a legkiválóbb hadverő ezredparancsnok lett volna is. De hát a három vármegye eldugott falucskáiból regrutáit bakáknak meg kellett magyarázni azt hegy ki is az a császár? A magyar baka tudta, hogy ki a magyar király, a svábok is tudták, hiszen azok mindig jó magyarok valának, amig nem lettek szocialisták. De a tót bakának meg kellett ezt kézzelfoghatóan magyarázni. Ma is lelki szemeim előtt játszódik le az a felejthetetlen jelenet, amikor egy esős, borús októberi hideg délután, — minden ablak tárva-nyitva — a Saskaszárnya I. század helyiségébe beront egy harcsabajuszú szigorú főhadnagy — ma is élő előkelő vitéz gyalogsági tábornok, nem fog reám neheztelni, ha k-iirom a nevét — Kornháber Adolf, az ezred legszigorúbb, de egyben leghumánusabb tisztje — és falrengető irtóztató „Habt Acht" után megkérdezi a tót bakákat: „ Vjétye to, gdo je len Cziszár?" Tudjátok, hogy ki a Császár? Persze semmi semmi felelet í Akkor aztán rákiált a legközelebbi tátott szájú, lapátfülű uhlinkói legényre: „Po Bohom prvil

u Isten után az első I És valóban megértete azt mindenki. Még a tótok is! Gyenge német voltam, ma sem szívesen üdvözölném német beszéddel Hindenburg atyánkat, ha csütörtöki napon elfáradna a Nemes Hársakhoz a német-osztrák gazdasági Anschluszt propagálni. A kapitányom, Heinrich Pichler, megakart tanulni mindenáron magyarul, engemet pedig megakart tanítani németül. Erőszakkal leakarta velem tétetni a tiszti vizsgát, sem ő, sem ón nem remélhettük még akkor, hogy