Esztergom és Vidéke, 1931

1931-03-15 / 22.szám

Valami kihullott életünkből: a magyar egymást összefogó vértezete. Ha kivonulunk a szentgyörgymezői szabadságharcos csendes emlékhez, a pihenő oroszlánszoborhoz, ismételje meg lelkünk ezt a visszasiró, visszakívánó fohászt: az egyetértő lélek szeretetét. Ebben a széthúzó, egymást maró, rangra, hatalomra törtető s ezzel a bolsevista veszedelem kongatásakor a polgári frontot gyöngítő, sőt széttörő morajban legyünk vezeklők, nyújtsunk békejobbot az egyetértés lelkületével s közeledjünk egymáshoz, lélekkel kiáltva: Emberek ! miért nem keresitek egymást ? Nem lenne annyi fájdalmas szív a nemzeti meghasonlás s szétbomlás súlya alatt, ha az emberek szakítva a kufárlelkűséggel, a hazáért, a közügyért, szeretett városunkért jó akaratú emberek, gerinces önzetlen jellemekké tudnának lenni. Ezért dolgozzunk és imádkozzunk a március 15-ének hangulatában. Keményfy K. D. I BRILLI GYULA t | A tavaszias szellő suttogásába elvegyül a szó; meghalt Brilli Gyula. És futótűzként terjed a hir. Van, aki nem hisz a füleinek. Hogyan lehet az, hiszen nemrégen még sétálni látta őt. Sajnos, a hir való. De hát kicsoda ő voltaképen, hogy a hir hallatára mindenki megrendülve áll meg egy percig? Ide figyelj, kedves Olvasóm! Brilli Gyula fogalom volt Esztergomban, s hogy annyira összeforrt vele, azt is mondhatnám: „egy darab Esztergom". Az ő megjelenése itt új korszakot jelent, amikor az emberek kezdik átlátni, hogy a természetet azért is teremtette az Isten, hogy gyönyörűségünkre, testi-lelki megújhodásunkra szolgáljon. Ha a turista szót hallod, Brilli jusson eszedbe és megfordítva. Ha Téry Ödön dr.-t a legnagyobb magyar turistának nevezik, akkor Brilli megérdemli a „legnagyobb esztergomi turista" nevet. A helybeli turista-egylet megalapítója, atyja volt ő. Katona volt. Pályáját azonban fölcserélte a neki meghittebb polgári élettel és mint fiatal házas került Esztergomba a kilencvenes évek vége felé. Szállítási vállalkozó lett s mint ilyen, üzletfeleit úri modorával, talpig-becsületességével csakham ar barátjaiul is megnyerte. Szabad idejét állandóan a hegyekben, erdőben töltötte, eleinte magában. Az itteni terepen hamarosan otthonos lett és rájött arra, hogy környékünket a lakosság mostohán elhanyagolja. Megismerkedett egy-két szóló-turistával s most már együtt jártak a nagyobb túrákra. Igy került össze a pestiekkel, akik akkor már szerve zett csopoitokban voltak. Ezt látva, merészet gondolt és nagyot határozott: megtörni Esztergomot, ezt a kemény diót. És megtörte. Először csak asztaltársaságban tömöritette, majd a M. T. E.-el való gyakoribb és már szorosabb kapcsolatok hatása folytán az asztaltársaság Osztállyá alakult, mely az ő diplomáciájának következése. Azt hiszem, nem sértem sem korábban elhalt munkatársai emlékét, sem életben lévő barátainak érdemeit, ha ezt tisztán az ő javára irom. Hiszen szervezni csak egy elgondolás szerint lehet, mely pedig az övé volt. Mint az Asztal s az Osztály ügyvezetője — mely tisztség hivatottabb kezekbe nem is kerülhetett volna — nem nyugodott. Menedékházat létesített. Tudjuk, hogyan, miből épült fel; ma is élnek, kik pénzt és építő anyagot adtak, de azt, amit ő adott, egy sem: családi otthonát, üzletét, munkaidejét fölcserélte az épités idejére Vaskapuval, hogy az épitést ellenőrizhesse. A kétszeri bővítés nehéz munkájában is tevékeny része van. Agilitása, szeretetreméltó egyénisége tömegeket toboroz a turisták táborába: 1925. év elején csaknem 600 tagunk van, ami Esztergomban máig is ismeretlen jelenség. Az egyesületi munkából mindenütt kiveszi részét, az útjelzéstől kezdve egész a díszítésül szolgáló kis országcimerek készítéséig. S ez a tevékeny ember 1925. augusztusában — a második kibővítés után — megállj-t mondott önmagának. Az anyagi viszonyaiban beállott változás, s a túlfeszített munka idegölő hatása folytán megválik éveken át viselt tisztségétől, s ezentúl csak családjának él s aki látta őt otthonában, szerető mosolylyal nézte, mint fúr-farag, gyermekjátékókat készített. Az elmúlt ősszel nagybeteg volt, de felépült s most visszaesett, ezt a második támadást szive már nem birta ki. A fekete kaszás végzett vele, meghalt. Ugy mint más, mint egy szürke ember. És mégsem volt szürke. A tiszti kardbojt becsülete civilkorában is szent volt előtte. A veleszületett uri modorról soha egy percig sem feledkezett meg. Születésére és anyanyelvére nézve német volt, de a fajmagyarok között is ritkaság találni olyant, aki úgy szereti ezt a hazát, — hol honossá lett, családot alapított, kenyere javát ette, annyi jóbarátot szerzett — mint ő. Személyében egy Ankerschmid lovag testesült meg. Becsületénél csak szerénysége, szegénysége és a szegénységében is becsületére büszke önérzete volt nagyobb. Megpróbáltatása nehéz napjaiban sem fogadott el segítséget, megalázónak tartván elfogadni akkor, mikor még munkaerőt és munkakedvet érzett magában. A város életére is kiható munkásságát két pontban foglalhatjuk össze : 1. a turistaságnak helyi megalapítása, és ennek folyamányaként az addig ismeretlen 2. idegenforgalom megindítása és fellendítése. Osztályunknak alapító és tiszteletbeli, a M. T. E. ezüstkoszorus s a M. T. E. Csütörtöki Asztalának tiszteletbeli tagja volt. Munkássága emlékét őrzi a róla elnevezett vaskapui menedékházunk, falában az ő bronz-relief mellképével. De kegyeletfel őrzi emlékét árván maradt turista-családjának minden tagja is. Adjon az Ég szomorodott szivű hozzátartozóinak megnyugvást, nekünk pedig az ő szerető szive békéjét és fáradhatatlan buzgóságát. Ez forrassza össze tagjainkat és tegye lehetővé, hogy az ő alapítása sokáig, nagyon sokáig fejlődjön és virágozzék. Kemény Miklós. Virág és Szántónál műselyem harisnya csekély gyári hibával 98 fillér. Hogyan kívánjak a szentgyörgymezőiek a mezőőr-ügyei megoldani Kaptuk a következő panaszos levelet : Igen tisztelt Szerkesztő Űr! Nagyon kérjük, hogy becses lapjában, mely már sokszor segítségünkre volt, szíveskedjék alábbi felszólalásunknak helyt adni. Bennünket, szentgyörgymezőieket, súlyosan érint a mezőőr-ügy, amely a mi életünkben igen fontos. A helyzet a következő: Szentgyörgymezőnek van egy hegymestere és négy mezőőre, kiket mezőrendőrnek kellene nevezni. A valóságban azonban csak három mezőőr a szentgyörgymezőieké, a negyedik a bel városé, ahol kavicsra és néha a szérűkre kell felügyelnie. Igy csak a három volna hivatva a 20—25000 holdas dombos-völgyes szentgyörgymezői határt leportyázni, ami alapjában véve lehetetlen. Még igy is megjárná valahogy, mert végre is be kell látni, hogy takarékoskodni kell. A hiba azonban ott van, hogy ez a három mezőőr (mezőrendőr) is legtöbbnyire útjavítással foglalkozik az év legnagyobb részében, ennek a munkának már csak azért sincs látszata, mert az útjavításhoz nincs egyebük a jóakaratnál, amit pedig jobban értékesíthetnének a gazdák javára, ha mezőrendőri teendőiknél maradhatnának. Mint adófizető po'gár, bátorkodók egy konkrét esetet felhozni, ami bizonyítja, hogy máskép is meg lehetne oldani a mező-, illetve hegyvédelmet és az útjavítást. Az én évi mezőőri adóm 6 magyar hold után 16 pengő. Ezt véve alapul, az egész mező után cca évi 20.000 pengőt lehet számítani ezen a cimen, mint adóbevéielt. Nem is említem a szintén magas összegű útadót. Ezzel szemben a mezőőri és a hegymesteri félfizetés alig 4000 pengőt tesz ki. A fennmaradó nagy összeg bi zonyitja, hogy másképp lehetne és kellene cselekedni s akkor a mezőőr tényleg őrizhetné vagyonunkat és nem fordulna elő nap-nap után a sok panasz. Nyáron a termény vész el tömegestol, télen a pincét és kunyhót törik fel, meg fiatal gyümölcsfákat visznek el tövestől. Tettes nincs soha. Miért? Mert kevés a mezőőr és az is dolgozik. Attól pedig, aki nappal dolgozik, nem lehet kívánni, hogy éjjel vagyonunkat őrizze, eset leg még tolvaj után is nyomozzon. Hagyjuk meg a mezőőrt hivatásánál. A „mezőrendőr" nem útmunkás, ahogy a városban is más a rendőr és más az utcaseprő. A mezőőr is, a rendőr is a vagyon és a közbiztonság felett őrködik. Az útcsinálásra telnék az útadóból, vagy még onnan sem kellene, hiszen ott a felesleg mezőőri adó. És elérnénk azt, hogy a felelősség teljes lenne. A mezőőr sem beszélhetné ki magát semmivel. Akkor volna rend és ebben a rendben kapnánk meg a „valamiért valamit" elve alapján az ellenszolgáltatást adónkért. Ez másképpen érthető nem is volna. Az utakra vonatkozólag rövid összefoglalásom pedig az, hogy a sár ide-oda hányásával pedig csak rontunk, de nem épitünk. Hozzáértő embereknek kell kiadni ezt a munkát természetes anyaggal és akkor minden évben egy útszakaszt hozunk rendbe huzamosabb időre és nem csak pepecselünk, mint eddig, amint ezt az adózók évről évre tapasztalják. Ez tehát nem más, mint renge leg pénznek a sárba temetése. A főutunkról csak annyit, hogy a kettős pincétől a Szamárhegyig valóságos ember és állalölő Most ugyan elkezdték csinálni, de az előjelekből ítélve, az nem Ígérkezik megfelelőnek. Erről majd máskor többet, mert azt is mondhatja valaki: Mit beszél a panaszos, hiszen nem is ért hozzá. Sajnos, mi, akik a határban járunk, a saját kárunkon tapasztaljuk a bajokat. Ez indít arra, hogy a nyilvánosság előtt mondjuk el bajainkat. Miért áll másképpen a belvárosi mezőőr-ügy ? A szanálásnak a legnagyobb tévedése, hogy a mezőőröknél spórol. Mintha bizony ez volna a legfölöslegesebb és leghaszontalanabb kiadás. Hát kérem, én egyszerű ember vagyok, de ha megkérdeznek két mondattal fejeztem volna ki véleményemet: Tiszteletdijakat nem fizetni és a magasabb állásokat összevonni. Ez takarékosság szempontjából jelentett volna valamit. De a mezőőrök leszanálása ?! Ugyan kérem ! Elsősorban itt nem lett volna szabad szanálni. A határban a város létfenntartó gyökerére dupla szorgalommal kellene ügyel i, mert városnak elsőrangú érdeke, hogy a mezőgazdaságot minden irányban megvédje, mert innen él a termelő és azon keresztül az iparos, kereskedő s általában mindenei. Azt is láthatjuk, hogy a termelő szegénysége magával rántja az egész város társadalmát. Éppen azért, a nagy parkírozás mellett ne feledkezzünk meg a határ útjainak járhatóvá tételéről, mert a rossz utak a termelés hátrányára vannak. Másodsorban pedig akármilyen fürdőváros vagyunk, vagy leszünk, akkor is első legyen a mező és azután jöhet az idegenforgalom, mertelsősorban mi tartjuk el a várost és csak azután az idegenek. Mi természetesen óhajt juk az idegenforgalmat is, de ezek az idegenek csak akkor jönnek hozzánk szívesen és tömegesen, ha itt megelégedett arcú és nem rongyos ruhájú földmivest, panaszkodó iparost és kereskedőt lát. Ilyen népre az idegen nem kíváncsi. Nagyon kérjük különösen a szentgyörgymezői városi képviselőket, akiknek nemcsak érdekük, de kötelességük is, minden nézeteltéréstől mentesen, hogy együttes erővel értessék meg az illetékes tényezőkkel panaszunkat oly módon, hogy annak orvoslásától többé ne zárkózhassanak el, hanem lássák be kérésünk jogosságát. Vagyunk a Szerkesztő Úrnak hálás tisztelői: Szentgyörgymező több lakosa nevében Engelbrecht István Palkovics Karoly-utca 12. s?. Felhívás a vitézekhez! Esztergom város vitézei! A város hivatalos vezetősége és hazafias közönsége a magyar szabadság hajnalhasadásánák évfordulóját március hó 15-én méltó keretek között ünnepli meg. Ezen ünnepségre a város Polgármestere a Vitézi Rend tagjait hivatalos tisztelettel meghívta. Kívánatos, hogy a vitézek ezen hazafias ünnepségen testületileg vegyenek részt. Az ünnepség március hó 15-én délelőtt 9 órakor k, zdődik a városi kegyúri plébánia templomban, ünnepi istentisztelettel. A vitézek ezen napon délelőtt 8 óra 45 perckor kéretnek a templom előtt megjelenni. Az ünnepségen a vm. Vitézi Székkapitányság is képviselteti magát. ydrdsi vitézi hadnagy.