Esztergom és Vidéke, 1931

1931-03-15 / 22.szám

ÖTVENKETTEDIK ÉVF. 22. SZ. Szerkesztőség és kiadóhivatal Simor-utca 20. KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP 1931. VASÁRNAP, MÁRCIUS 15 Megjelenik hetenként kétszer. Előfizetése 1 hóra 1*20 P. Csütörtöki szám 10 fillér, vasárnap 20 fillér Lap tulajdonos és felelős szerkesztő: Laiszky Kázmér jÉl MÄrCDUS ti Ma vasárnap

/ és március 15-ike van. Az Úr és a nemzet ünnepe. Az Úr Isten ünnepéhez penitenciával, szentmisével és imába merüléssel járulunk, hogy megelevenített krisztusi lélekkel újuljunk meg. De nemcsak az Úr ünnepe, a vasárnap megszentelése ráz fel ma bennünket. Március 15-ike, a nemzeti ünnep is élesztő tüze lelkünknek, hogy megvilágítsa állami fejlődésünk jövő útjait. n

JI haza mindenekelőtt/" — hangzik vissza 1848 március 15.-ének, a nagy nemzeti átalakulás napjának áteredő tanításából. A nemzeti életerő diadala az abszolutisztikus osztrák államhatalom kóranyaga fölött és az alkotmányos önrendelkezés, ez 1848 március 15.-ének tulajdonképpeni vívmánya és jelentősége általános szempontból. Valahányszor tehát megújul emlékünkben eme korszak képe, ezen nagy történeti nap mellett nem mehetünk nemzeti lelkkiismeretünk megvizsgálása nélkül és felkiáltólag belenyúl lelkünkbe az a kérdés : mit tartottunk meg és hogyan őriztük meg eme nagy időjg vívmányait ? Az első március 15-iki magyar íaji öntudat és nemzeti jogok megőrzésének zászlajára részletekben többek között ki voltak tűzve: a magyar alkotmányos parlamentarizmus, a sajtó és szólásszabadság, a választási és kormányzati köztisztesség s a nép boldogítása, annak alkotmányos megnevelése. Mindezek a magyar nemzet öntudatos életösztöneiből táplálkoztam s azért tudta értök vérét ontani és hevülni a vértanuságig. Ha mindezek fölött ma nemzeti Ielkiismeretvizsgálatot tartunk, érezzük, hogy nagyon sokszor válaszúton állunk. Csak kettőre térünk ki, amelyek ma legaktuálisabbak : a sajtószabadságba és a választási tisztaságra. i A keresztény nemzeti sajtó, úgy az országos, mint a vidéki, elitéli a sajtó megnyilatkozásában az útszéli, a parlagi hangot, amire a keresztény nemzeti igazságnak nincs szüksége. Tiszteli az államhatalom s a közigazgatás tényezőit, de nem pályázik a hatalmi tényezők kegyeire, mert szolgalelkűséggel s gerinctelen zsurnalisztikával nem lehet szolgálni a közügy nyilvános és független szolgálatát, legfőkép a politikai kérdésekben. Bátran és indokolva megírja azt, amire a közérdeknek megnyilatkozni szüksége van. A sajtószabadság, a sajtóban való megyilatkozás, feltéve, hogy az nem gyújtogat a keresztény és nemzeti világnézet ellen, — általános emberi jog. A sajtószabadság ép azért minden kulturállamnak féltett kincse, amelynek pl. egy diktatórikus rendszer alatt elsőrendű hivatása a társadalom összefogásával a publicistikai tájékoztatás és ellenőrzés gyakorlása. A március 15-iki sajtószabadságnak volt köszönhető 1848ban is a többi kivívott nemzeti eredmény. Terrorizálni fölülről a megindokolt kritikát gyakorló sajtót s emiatt egyéneket letörni, mindenkor csak a hatalom gyöngeségét bizonyítja rendszere védelmében. A kritikát az nem szívleli, az ellentétes más felfogást az nem tűri, aki találva érzi magát. Ha egy lap kritikája vagy felfogása ellen kifogása van valakinek, módjában van ellen-kritikával élni, vagy ha valótlanságot állít a lap, ellene sajtópert indítani. Az már vonagló hatalmi rendszer és érzi a kritika igazságát, ha csak a saját érdeke és szabadalma szerint író sajtót tekinti illetékesnek. Nem igazság bolsevistának, destruktívnak (ami tulajdonképen bíróság elé vihető politikai rágalmazás) mondani azt, ha egy, különben hazafias alapon álló lap másként meri mérlegelni az eseményeket, mini ahogy a hatalmi rendszer felfogása vagy érdeke szeretné. Gyávaságra ne neveljük a sajtót. A független s nemzeti világnézeten álló sajtónak minlenkor hivatása, hogy bárhol a klikk-hatalmi szövetkezésekkel szemben is, mások felfogását s ezzel a társadalom han<r SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ lepedő-vászon, köpper, törülI • köző. konyha- és kenyérruha, házi szövőt^ n©t©dDk<Éni legjutányosabban beszerezhető gulatát is képviselje. Törvényhozás, képviselő, kormányzati funkcionárius, politikai párt, megye és város azért se sérthetetlen és mentes a sajtószabadság, a nyilvánosság kritikájától, mert az adózók viselik az állami költségvetésben fentartásukat. Egyedül a király, jelenleg a kormányzó, mentes a kritikától. Napjainkban az orosz bolsevizmus vezet világszerte a sajtó terrorisztikus elnyomásában, ahol csak egyféle sajtó van: a bolsevista államhatalom sajtója. Kulturállamban még gyönge hajtásként se szabad utánozni ilyen terrort, feltéve természetesen, hogy az a sajtó nem bolsevista világnézetű. A választások terén is, úgy az országos, mint a városiaknál, nagyon is eltértünk a 48 március 15-i vívmányoktól, azok szellemétől. Erre nézve úgy az országos, mint a vidéki sajtóban elég megnyilatkozás olvasható. |Az alkotmányos parlamentarizmust az önkényes s erőszakos választások mindjobban lejáratják. Mindez méltó szimptomája politikai vérszegénységünknek s egyben annak a hatalmi tobzódásnak, mely a törvényes nemzeti alapon álló lovagias bajvívó ellenzéket sem akarja megtűrni. Ez a rendszer Tisza Kálmán uralmának delelőjén kezdődik, a mult században, a 80-as évek végén s politikai fegyverré lett Bánffy Dezső óta, kivéve az 1906-os koalíciós választásokat. A Bánffy választások hatása alatt Csernoch János dr., mintegy ellensúlyozásul, állást foglalt 1896-ban az „Esztergom" hasábjain (ápril. 12.) az általános és titkos választási szavazás mellett. A választások tisztaságát napjainkban is legtöbbször mint szép szónoki figurát halljuk hangoztatni, különösen mikor a választások közeledtével a képviselők keresik a választókat összejöveteleken s szépet mondva bókolnak nekik. Pedig az országgyűlés az alkotmányosság és a politikai közéleti becsületesség küzdőhelye, ahol az odavaló s rátermett politikai tehetségek, az egyes pártkeretekben összemérik örszágépitő tehetségüket s Önzetlenségüket. Erőszakos, a szabad s nemzeti alapon álló politikai meggyőződést elnyomó választásokkal, önkezünk üt rést az alkotmányos politikai szabadságon és e résen át bevonul a magyar történeti fátum, azt kiáltva a magyarnak, amit Bánkbánban Mikhál bán kiáltott Gertrudnak: Reszkess szerencsédtől! Aki azt hiszi, hogy a törvényhozás csak arravaló, hogy a mesterségesen s elnyomással összehozott többség akarata végérvényesen megmaradjon s akár az özönvízt se bánja, ha utána jön, — az nem számol a világrend igazságot érvényesítő törvényével, mely végre is letöri a hatalmat, csakhogy országrengető összeomlás árán. Azért aki a politikai élet forgatagában a nemzet fenntartó közérdekeit lelkében a hatalmi dőzsölésért némaságra kárhoztatja; aki politikai szereplésével fényt, rangot, anyagi üzletezést, hatalmi mámort, a szabadságjogok nemtörődömségével tudott szerezni, az március 15-én hamut hintsen a fejére, mert a fórumon nem illik be az alkotmányos jogokat ünneplő lelkiség keretébe. Mikor 1848 március 15-e meghozta a nemzet uj népképviseleti alkotmányát, a kormány, a képviselőház, az uj köztisztviselők Pesten elsősorban templomba vonultak, ahol Bemer, a bátorlelkű nagyváradi püspök ünnepélyes „Te Deum"-ot tartott s a nemzet nagyjai vele borultak térdre: hogy végre fölvirradt az alkotmányosság hajnala. Délután a szabadban a kormány, képviselők jelenlétében hazafias népünnepély volt. Mindezeken az ünnepségeken, mint az akkori hivatalos lap irta: „fohászkodtak Istenhez, hogy bocsássa körükbe az egyetértés lelkét, ami nélkül hazánk alkotmányos szabadsága fel nem virulhat." Mintha a mai nemzedéknek is szüksége lenne ily kitörő imára. Mert valami hiányzik közöttünk az alkotmány védelmében: az egyetértés lelke. Esztergom, Széchenyi-tér sz. (Saját ház.) Telefonszám 135. Házi kender szövésre elfogadtatik Pelczmann Lászlónál foi