Esztergom és Vidéke, 1930
1930-07-31 / 60.szám
Evangélikus istentisztelet lesz augusztus hó 3-án, vasárnap délelőtt 11 órakor a református templomban. Túristatörvény. Zsitvay Tibor igazságügyminiszter a mult héten fogadta Visegrádon a Gyopár Turista Egyesület tisztelgését, mely az „Erzsébet királynő" gőzösön Dömösre rándult ki. A miniszter a hajóra is felszállt s az üdvözlésekre adott válaszában hangsúlyozta, hogy a turista-törvény javaslatot még az őszi ülésszakon letárgyaltatja s a turisták jogos érdekeit abban megvédi. !~- Chaplin Szilveszterkor Budapestre jön. Chaplin hosszabb európai turnéra indul és turnéja közben Budapestre is ellátogat. A Vígszínháznak ajánlották fel a humor koronázatlan királyát esti nyolcezer pengős gázsival, de Roboz igazgató elutasította és így egy pesti hangverseny vállalat hozza Budapestre Chaplint. A Színházi Élet három felvonásos és egyfelvonásos darabmellékleten kívül 32 oldalas Gyermekujságot és kottát ad mellékletül, regény, novellák és érdekes rovatok egészítik ki az új számot, amelynek ára 1 pengő, negyedévi előfizetési díj 10 pengő. Kiadóhivatal: Budapest VI., Aradi-utca 8. szám. jegyünk Virágokat az ablakokba! A gépkocsik javítása. Felmerült kételyek eloszlatása céljából közöljük, hogy a kereskedelmi miniszter rendelete értelmében automobilok (személygépkocsik, tehergépkocsik, motorkerékpárok) javítási és szerelési munkái a géplakatos-, valamint a műszerészipar munkakörébe tartoznak. Annak részére, aki a géplakatosiparra vagy a műszerésziparra előirt szakképzettségét igazolja, az iparigazolványt automobiljavitásra és szerelésre, mint az említett iparok bármelyikének részére is, ki lehet állítani. Aki ezek szerint géplakatos iparra vagy műszerésziparra, illetőleg automobil javításra vagy szerelésre iparigazolványt nyert, az automobil javításához és szereléséhez szükséges mindennemű munkát a készít menyek teljes előállítására nézve irányadó szabályok szerint egyesíthet. A kocsigyártó iparosok automobilokon csak olyan alkatrészek készítési és javítási munkáit végezhetik, amely alkatrészek készítési és javítási munkái a nem géperejű járműveken is előfordulnak. Anyakönyvi kivonat. Születések: Szilágyi Erzsébet rk. cipészsegéd leánya. Unti Gabriella rk. vámőrőrmester leánya. Szabó Czimbalmos Mihály rk. meggyfagyári munkás fia. Tóth fuvaros halvaszületett leánya. Juhász Anna rk. vasúti fűtőházi munkás leánya. Czirók Ferenc rk. vendéglős fia. Kaszner Ferenc rk. földmíves fia. Sztarek Ottó rk. orsz. társadalombiztosító intézeti irodasegédtiszt fia. Mihalovics Sándor rk. szabósegéd fia. Duhony Julianna rk. gazdasági cseléd leánya. Vodicska József rk. földm. fia. Varga Dejcző Anna rk. földmíves leánya. Hochmann József rk. cipész fia. Házasságkötés: Franki Ernő izr. cégvezető (Wien) és Biró Lívia izr. Halálozások: Kribusz Mihály rk. földm. 75 éves, Nagy András rk. kőfaragósegéd 67 éves (Kiskunfélegyháza), özv. Nagytót Ferencné sz. Bognár Erzsébet rk. vasúti kocsitiszfító 52 éves, Szabó Rácz Gyula rk. 10 éves, Kiss István rk. földm. 76 éves, Pataki Józsefná sz. Ortner Anna rk. 29 éves, Illek Marián rk. egyetemi hallgató 22 éves (Stry, Lengyelország), Albrecht Ferencné sz. Neumann Róza rk. 27 éves, Szigeti Kálmán rk. földm. 30 éves, Fazekas Ilona rk. házicseléd 16 éves, Lehoczky Margit rk. 3 hónapos. Greta Oarbo és Nils Aster csodaszép filmje „A perzselő vágyak" gyönyörű szerelmi történet, vasárnap kerül műsorára a Kultur Mozgónak. A film élménye lesz a nézőnek, mert Garbónak egyik legszebb alakítása. A filmet csak 16 éven felüliek nézhetik meg. Jegyek a nagy érdeklődésre való tekintettel már szombattól kaphatók. Szombaton Henny Portén, Werner Krausz ós Harry Liedtke Örökbecsű alkotása, „Velencei kalmár" Shakespeare színműve, teljesen új példányban kerül műsorra. Mind a kétszer nagyszerű vígjáték egészíti ki a műsort. Képesítéshez akarják kötni a kereskedést. A jászberényi kereskedők testülete országos mozgalmat indított az iránt, hogy a kereskedői pályát is szakképzettséghez kössék, Ópp úgy, mint az ipari pályák is szakképzettséget kívánnak törvényes intézkedések alapján. A kezdeményező testület felszólította az ország összes érdekképviseleteit, hogy csatlakozzanak a mozgalomhoz és a kereskedelmi kamarák és az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesület útján kérjék a kereskedelmi minisztert, illetve az országgyűlést, törvényjavaslat készítésére. Acél ruganyos ágybetéteket jutányos áron koszit Havas, Németutca 8. SZERKESZTŐ: VÉCS OTTÓ Aoio Csütörtök, július 31. 9.15 : Országos Tiszti Kaszinó szalonzenekarának hangversenye. 9.30: Hirek. 9.45 : A hangverseny folytatása. 11.10 : Vízállásjelentés. 12.00 : Déli harangszó. 12.05: Hangverseny. 1225: Hirek. 12.35: A hangverseny folytatása. 1.00: Időjelzés és vízállásjelentés, 2.30: Hirek és élelmiszerárak. 3.00: Piaci árak, árfolyamhirek. 4.00: Rádió Szabad Egyetem. Utána: Időjelzés, időjárás, vízállás. 5.10: Előadás a „Krasznojarszki tragédia "-ról. 5.30: Másfélóra könnyűzene. 7.00: Humoros előadás. 7.20: Honvédzenekar hangversenye. 9.00: Dalkari hangverseny. $ Utána időjárás jelentés és hirek. Majd: Hegedűs Gyula és cigányzenekarának hangversenye. Péntek, augusztus 1. 9.15: A házikvartett hangversenye. 9.30: Hirek. 9.45 : A hangverseny folytatása. 11.10: Vízállásjelentés. 12.00: Déli harangszó. 12.05: Póstászenekar hangversenye. 12.25: Hirek. 12.35: A hangverseny folytatása. 1.00: Időjárás és vízállásjelentés. 2.30: Hirek és élelmiszerárak. 3.00: Árfolyamhirek és piaci árak. 4.00 : Állatmesék. 4.45 : Időjárás, időjelzés és hirek. 5.00: Felolvasás. 5.15 : Székesfőv. Zenekar hangv. 6.20: Hangverseny. 6.50: Debreceni Kiss Lajos cigányzenekarának hangversenye. 8.00: „Vér Judit rózsája" c. 3 felv. vígjáték előadása a Stúdióban. Utána: időjelzés, időjárás és hirek. Majd: Pataki jazz hangversenye. Szombat augusztus 2 9.15: Gramofonhangverseny. 9.30: Hirek. 9.45: A hangverseny folytatása. 11.10: Vízállás jelentés. 12.00: Déli harangszó. 12.05: Orsz. Tisztikaszinó szalonzenekarának hangversenye. 12.25: Hirek. 12.35: A hangverseny folytatása. 1.00: Időjárás és vízállásjelentés. 2.30: Hirek és élelmiszerárak. 3.00: Piaci árak, árfolyamhirek. 4.00: Novella felolvasás. 3.45: Időjárás, időjelzés és ^hirek. 5.00: Missziós üzenetek. 5.40: Honvédzenekar hangversenye. 7.00: Előadás a „Minden oroszok első cárja*-ról. 5.30: Hangverseny. 9.00: Zenekari hangverseny. Utána: Időjárás, időjelzés és hirek. Majd: Farkas Jenő és cigányzenekarának hangyversenye. NYILTTÉR Értesítés. Feleségem, Pusztay Jánosné szül. Nagy Margitnak bárhol történő bevásárlásaiért fizetésben kezességet nem vállalok és nem fizetek. Pusztay János. Ilicánnívaerilr bármel y na P*- va s v hetiUJ&ttyUSffld ! R i a p ra sz óló előfizetését a Sajtóközpont készséggel intézi el portómentesen. Kossuth Lajos-utca 22. Í H (Underwood, Royal) eladó. IrógépI* szalagok minden géphez kaphatók Müller I. könyv- és papirkereíkodósében — Esztergom — Kossuth Lajos-utca 20. egy szsmélyes, jókarban lévő, eladó. Cim : Széchenyi-tér 13. látcsövet vennék ki,,42h,tó, < " ! " 8Sr0 Cimet kiadóba kérek. fürdőszoba, előszoba, , angol-klozett és minden mellékhelyiséggel felszerelt modera udvsii, úri lakás augusztus l-re kiadó Noin.itutca 8 alatt. f tflíif! hS7 a v * ros fc° z epén, mely áll 4 klaUU llOX szoba 2 konyha ós összes mellékhelyiségekből és van hozzá 150 négyszögöl kert. Cim a kiadóhivatalban. I fibfltfle tanilf'á teljes ellatass U felvétetik LfiftalUa UH Uh; Havas Sándor lakatosmesternél Német-utca 8. augusztus l-re 2 szobás lakás öszszes mellékhelyiségekkel. Szent Annautca 22. CtlPPmpIrnmi sodronnyal, matraccal, jó DJGI IIIESayi állapotban e!ado Széchenyitér 19. szám alatt. Eladó Major-utca 17. számú ház, mely áll 2 szoba, 1 konyha, udvar és kertből. Bővebbet ugyanott. Esztergom város gazdasaga 250—350 literes boros hordákat, használt, de jó állapotban. Ajánlatokat a városi gazdasági hivatalba kérünk. bútorozottszoba nyaralóknak igen alkalmas, június 1-től kiadó Kossuth-utca 27 alatt. Egy kétágyas E lfiftó a Rózsavölgyben 2 és fél hold feIttUII kete homok szántó, mely bolgárkertészetre és fajbaromfi telepnek kiválóan alkalmas, vagy gyümölcsösnek, különösen sárgabarackosnak. Viz 6—7 méter mélyen talalha'.ó. Legelő és építési anyagok közvetlen közelben, kitűnő országúttól csak pár méterre. Cim a kiadóban. Miarfii aZonnal Kossuth Lajos-utca 67. sz. lilftUU a i a tt 3 szooa, konyhás és mellékhelyiségekből álló udvari lakás. Bővebbet: Deák Ferenc-utca 30. sz. alatt. tlada Szentgyörgy-u. 6. sz. ház, mely áll üzlethelyiség, szoba, konyha, 3 kamra és pincéből. Bővebbet ugyanott. Sertés (hizlalni való) 4 darab eladó Deák Ferenc-utca 50 sz alatt. jplflflli családi ház, mely áll 2 szoba, 1 kinUll konyha, pince, présház és kamrából, villannyal' és vízvezetékkel, külön baromfi udvarral. Akacfa-utca 16. Uj Lg- eladó Akácfa-utca 12. sz. alatt. IllML Bővebbet ugyanott. Ház vendéglővel Cím Epölön eladó. (A vendéglő 50 éve fennáll.) Révész András, Epöl. Górénál egy szántó, a fadepó mellett szántóföld, Kompjárónál szántóföld és Nagyispitánál szőlő. Tudakozódni lehet Honvéd-u. 43, sz. alatt. Három társít keresek ||FíjE terület részére (2354 hold), azonnali belépésre. Öten leszünk. Évi tagdíj 150 peas»ő, azonnal esedékes. Füredi Kálmán Sirisap. SfíflfH ^ét utcai szoba,-előszoba, konyha, iMflUU kamra azonnal, vagy november hó 1-től évi lakásnak. — Ugyanott bútorozott szoba is kapható. Ferenc József-út 69. sz. (Primás-térnél.) ÖzleTlieíjislget ü«*-7:i, m i zepén keresünk ! — Ugyancsak keresünk használt, jókarban lévő varrógépet megvételre. Cim a kiadóban. Q7QHQ7 egészséges két szobás lakás konvUfcftl t«4j ha- és mellékhelyiségekkel kiadó augusztus 1-től Honvéd-utca 56. sz. alatt KÍQrlfí azoniia * ^ szobás lakás összes .melAluli J lékhelyiségekkel (angol closet és vízvezeték a lakásban). Ugyanitt diófa ebédlő jutányosán eladó. Simor János-utca 32. sz. Olcsó szalma és gabona zsákok hwachr. Birói árverés. Rudnay-féle épülőben lévő ház 208 négyszögöles telekkel az esztergomi vasútállomástól jobbra a Budapesti-utcában 1930. július 31-én d. e. 10 órakor az esztergomi kir. járásbíróságnál (Széchenyi-tér 22. sz. ídsz. 14.) a legtöbbet ígérőnek eladatik. Kikiáltási ár 6000 P. Aki egészséges, kényelmes, külön állé lakást óhajt, az bérelje ki a Huszonhatos-utca 6. szám alatt lévő újonan épült, faikerítéssel körülvett úri házat, mely augusztus hó 1-től esetleg több évre is kiadó. A házban van 4 lakó- és 1 fürdőszoba teljes berendezéssel; konyha és mosókonyha, kamra, pince, vízöblítéses klozett és küiön nyári klozett; továbbá gazdasági épület. Bármikor megtekinthető. A bérletről értekezni lehet Rudnay-tér 4. sz. házban naponkint d. e. 8—10 óráig. Mi a Boletta? Blikor kell a Boletta? Ki köteles Bolettát vásárolni? stb., WSKSi 20 fillérért a Boietta ismertető füzetet a Sajtó Központban Kossuth Lajos-utca 22, Nyomatott Laiszky János könyvnyomdájában Esztergom Simor János-utca 18—20, — Felelős kiadó: Laiszky Kázmér,