Esztergom és Vidéke, 1930

1930-04-27 / 33.szám

szeresen járjanak az istentiszteleiekre. A leghelyesebb volna, hogy ily rendelkezést országosan léptetnének életbe. Palkovics László alispán az indítványra azt válaszolja, hogy nincs kényszerítő rendszabály a valláserkölcsi nevelésre, az istentiszteletek látogatására vonatkozólag, ezért az az indítványa, hogy irjon fel a törvényhatóság a minisztériumba. Vitéz Szivós-Waldvogel József bizottsági tag azt fejti ki, hogy a mai törvény mellett nem lehet kényszerítő beavatkozást alkalmazni. Szívvellélekkel foglal állást Szekendy felszólalása mellett, de helyesebb, ha megegyezést keresnek. A kérdés nagyon fontos, mert nemcsak testi művelésre van szükség, hanem vallásos nevelésre is. Báthy László prelátus kanonok, felsőházi tag csatlakozik vitéz SZÍVÓS tábornok véleményéhez. Hangsúlyozza, hogy nem barátja annak, hogy törvénnyel vagy fenyítéssel kényszerítsék a leventékéit de bárkit is az istentiszteletek látogatására. Azt indítványozza, hogy ne tegyék a leventefoglalkoztatást a mise idejére. Nagyon helyes, ha megegyezéssel oldják meg a kérdést. De azt sem lehet elfogadni, hogy a leventéknek külön misét tartsanak. Vallásunk kétexeréves, tehát az egyház nem alkalmazkodhatik a leventékhez. Az -istentisztelet, a mise, a vallás az első és ehhez a leventeintézménynek, a vezetőknek kell alkalmazkodniok. Lőke Károly ref. esperes is felszólal ebben az ügyben és arra mutat rá, hogy az oktatási idő ne essék Össze az istentisztelet idejével. Ez lenne a legjobb és legtermészetesebb megoldás. Az indítványhoz a közgyűlés helyeslőleg csatlakozott és azt elfogadták. A legközelebbi gyűlésen Palkovics László alispán egyébként az ügy fejleményeiről jelentést tesz. A vármegyei kölcsönfelvétel tárgyalása során 325 ezer svájci frank kölcsönt kaphatna a vármegye. Ez az összeg 359.450 P. A pénz 7'32 százalékra lenne felvehető. Három év alatt és hat részletben kellene visszafizetni. Alapos tárgyalás és egybevetés után a kölcsönt nem tartották megfelelőnek, mert mint Ghczy Elemér bizottsági tag is mondotta, ez a kölcsön a vármegyének rossz üzlet lenne. Tizenkét órakor a gyűlés befejeződött. Amíg öt vasúti jegy az IBUSz-tóI Esztergomba érkezik. Budapesten, az idegenforgalom világában most az Ibusz és a Cook tárgyalásai foglalkoztatják az érdekelteket és a magyar közönséget is. Sőt legutóbb hosszú parlamenti vita is folyt az Ibusz—Cook-ügyről. A Cook ugyanis Magyarországba szeretne jönni. Talán nem kell az esztergomiaknak megmagyarázni, hogy mi az a Cook. Röviden a Cook a külföld Ibusza. Természetesen nagyobb móretekben, külföldi pontossággal, előzékenységgel és szolgálatkészséggel, Mivel Esztergom is nagyon benne van az idegenforgalomban, nem árt, ha felelevenítünk egy esetet. Nem azért, hogy eldöntsük az Ibusz—Cook ügyet, hanem, hogy az esettel rámutassunk, igenis szükség van a pontos, az előzékeny és a szolgálatkész Cookra. Tőrtént, hogy egy alkalommal egy esztergomi ügyvéd öt külföldre szóló jegyet rendelt az Ibusznál. A jegyek postán meg is érkeztek de a megrendelő legnagyobb meglepetésére és nem csekély bosszankodására, a borítékban csak négy darab jegy volt. A megrendelő telefonon azonnal érintkezésbe lépett az Ibusz budapesti irodájával és jelezte a hiányt, egyben, hogy az ötödik jegyért egy ismerősét küldi el. A megbízott esztergomi ur másnap Budapestre ment. Amikor jelentkezett az Ibusz Nádor-utcai irodájában, ott azt mondották, hogy semmiféle jegyről nem tudnak. Hogy valami tévedés foroghat fenn. Az esztergomi úr nem tehetett mást, minthogy jegy nélkül eljött. Hazaérkezvén, elmondotta a megrendelőnek a történteket. Érre az ügyvéd újra felhívta telefonon az Ibuszt. Visszatelefonáltak, hogy náluk senki sem járt Esztergomból, ki van zárva, hogy valaki is kérte volna az ötödik jegyet. Erre a megrendelő személyesen ment Pestre. A Nádor utcai irodában most az ügyvédet fogadták úgy, mint a megbízottat. — Kérem nálunk nem rendeltek jegyet, mi semmiféle telefonértesítést nem kaptunk. — De kérem itt a négy jegy, csak az ötödik hiányzik, Kétszer telefonáltam és megbízottat is küldtem. — Teljesen lehetetlen. Vitatkoztak. Végül így szólt a megrendelő : — Ugyan kérem, hiszen ezt a telefonszámot hívtam fel, amely itt van az önök levélpapirosán. — Ja vagy úgy?! Akkor a központtal méltóztatott beszélni és ott rendelte meg a jegyeket — volt az észbekapó válasz. — Hát önök a központ telefonját használják levélpapírjukon ? Nem rossz. Ezért nem tudnak önök a jegyekről. Ennyi elég lesz az Ibuszról, hogy hogyan küldött öt, illetőleg négy megrendelt jegyet Esztergomba. Talán felesleges leírni a bosszankodást, a költséget, a lotást futást, kellemetlenséget és talán azt is, hogy a megrendelő nem utazhatott el pontosan. Csak egy eset ez, de tanulni lehet belőle. Pontyivadék a Danában. Az Esztergomi Halászati Társnlat közlése. Folyó hó 10-ón, csütörtökön érkezett meg a fehérmegye mohai tógazdaságból az országs halászati felügyelőség áldozatkész, nagybecsű hajlandóságából származó 2500 kgr. pontyivadék, melyet társulatunkhoz tartozó — Neszmélytől—Szobig terjedő innenső — jobbparti Dunaszakasz halállományának felszaporítására, a nézetünk szerint erre legalkalmasabb helyeken, a Körtvélyessziget, a Csitri-, Nyárasszigetek csendes ágaiban, a maradékot pedig a Kisduna Hévíz-levezető csatornája környékén még azon a napon kibocsátottunk. Szándékosan mondjuk, hogy a legalkalmasabbaknak tartott helyeken, mert a társulatunkhoz tartozó egész Dunamederben valóban nem találtunk zártabb, védettebb, sekélyebb, növényzettel, fagyökerekkel, kőgátakkal bőségesen ellátott és határolt vizeket, amelyek ezenfelül a most érvényben álló szerződések erejénél fogva hálózástól teljesen megóvottaknak tekintendők, s így, ha az a tavaly és ezidén kibocsátott pontyivadék csakugyan olyan jól fogja magát ezekben a vizekben érezni, amint azt hiszük, és mint azt a nemes ponty életfeltételeinek eddigi megismerése igazolja: ez a nagymenyiségű pontyivadék bizo nyara lényegesen meg fogja szaporítani a mi Dunánk immár, sajnos, eléggé megfogyatkozott halállományát. Tavaly 60—65 ezerre becsültük a kibocsájtott ivadékot, az idei cca negyedmillióra tehető. Ha számításba vesszük is azt az elkerülhetetlen néhány százalék pusztulását, ami a szállítással, 24—30 órai zsúfolt haltartóban való természetellenes összetöretéssel, a még szokatlan új vizekbe való kihelyezéssel minden elképzelhető óvatosság mellett is velejár : mégis marad ebből elég I Attól nem kell félni, hogy ez az apró halállomány hamarosan szétoszlik a nagy Dunába, mert az ilyen növekedő ivadék nem szereti a mély vízeket, nem hagyja el a neki alkalmas sekélyebb és melegebb vizeket, pláne, ha azokban elegendő táplálékot talál, ami itt nem kétséges. Tehát attól sem kell félni, hogy esetleg átterelődnék a — sajnos — semmi védelemben nem részesülő túloldali vizekre, legalább addig nem, amíg a növekedésével az ereje és kóborlási hajlama be nem következik. Természete ugyan minden halnak, tehát a pontynak is, hogy inkább szeret az árammal szemben — felfelé vonulni, mint lefelé, de tovább nem, mint ameddig a fejlődési fokához alkalmas vizek terjednek. Lefelé pedig kétségkívül sokat elsodor az időszaki áradások ereje. De mert ez a terület mégis csak a mi társulati vizeink közepetáján van, tehát majd jut a pontyokból minden víznek, különösen akkor, ha idejük lesz kifejlődni. A tavaly kibocsátott ivadékból a kézbe kerültek már elérték a fél kgr. súlyt, sőt ezon felül is fogtak már tükörpontyot. Ezidén, illetve ezen a nyáron már egy kiló súlyra kell növekedniök. Az ideiekből ezen a nyáron még semmiesetre sem lehet fogásra alkalmas ponty, mert azok jóval kisebbek a tavalyiaknál, de már a jövő 1931 nyarán könynyen elérhetik a háromnegyed, sőt egy kiló súlyt is. Ha tehát a maximális 33%-os veszteséget vesszük, amit tapasztalat szerint szállítás, kihehelyezés, emberi és állati halellenségek kártétele számlájára írunk, a kihelyezett és lehalászott halállomány között: közel 1500 mázsának kellene lenni ennek a két utolsó esztendőben kibocsátott pontyivadéknak, ha az a szabályszerű darabonkint kívánatos és piaci árúnak legkeresettebb, legalább egy kgr. súlyt elérné. Valószínű azonban, hogy az emberi kapzsiság ezt a számításunkat alapjában felforgatja, mert igazán kevés halászban, vérbeli sporthorgászban lesz annyi önmegtartóztatás, hogy a fél kilós pontyokat viszszabocsássa, mint azt Gyürke ezredes és tiszteletreméltó társai szemem láttára megcselekedték, megvárva azok kifejlődését a súlyuk duplájára : de még akkor is 1500—2000 mázsával szaporodik egy nemzet vagyon, amely akár itt, akár ott piacra és közfogyasztásra kerül, ez pedig ma legalább 3—4 százezer pengő érték, amelyet csak védeni és óvni kell s amelyet a vizeink minden különösebb fáradságunk és áldozataink nélkül termelnek. Ha pedig nem vesz .rajtunk erőt az önzés, könynyen kiszámítható, hogy ez az érték mennyivel növekedhetnék. Került pedig ez a két halszállítmány a m. kir. földművelésügyi kormánynak mintegy 15.000 pengőjébe, az esztergomi halászati társulatnak kereken 500 pengőjébe. Elsősorban tehát nyilvánosan hálás köszönetet mondunk a magyar kormánynak és az országos halászati felügyelőségnek áldozatkészségéért és irántunk tanúsított nagyrabejsült jóindulatáért. Azután meleg köszönet a sporthorgászó-társaság azon tisztelt tagjainak, akik a halak kibocsátásánál szívesek voltak segédkezni. Végre az esztergomi megértő és minden nemes, üdvös cél és cselekvés iránt érdeklődő nagyközönség szíves figyelmébe és oltalmába ajánljuk a mi Dunánkat és az abban élő halainkat, hadd növekedjenek és sokasodjanak a mi mostani nehéz sorsunk és megélhetésünk enyhítésére. Halászáldással: Hajdú István v. Móré János elnök. igazgató. Hogyan készül az esztergomi országút? Panasz egy fővárosi lapban. Az esztergomi országút építésére vonatkozólag már többször hallottunk panaszokat. Most egy fővárosi újságban olvasunk ismét panaszsorokat, mert az útépítés nagyon lassan halad előre ós lehetetlen Budapest—Esztergom között közlekedni. A panasz a következőképpen hangzik és egy részvénytársasági igazgató írja: Közérdekű panaszom amellyel a nyilvánossághoz fellebbezek, talán az egész magyarországi útépítési rendszer ellen szól. Magam, mint e

gy gyár igazgatója, kénytelen vagyok a Budapesttől hatvan kilométer távolságra fekvő gyárat évente legalább százszor meglátogatni. így az esztergomi vicinális mentén fekvő üzembe eljutni minden esetben napi 8—9 órát vesz igénybe. Ez igy rendben nek már nehezére esik. Kerestem tehát megoldást és rájöttem, hogy évi 600 órát megtakaríthatok, ha veszek egy autót. Az eszmét tett követte és a gyönyör kábulatában tettem meg első autóutamat. Ugylátszik azonban, az istenek megirigyelték boldogságomat és ami ezután történt, az eddig csak görög sorstragédiákban szerepelt. Az ármány, illetve a kormány egy napon elhatározta, hogy a káprázatosan jó budapest—bécsi műutat megjavíttatja. Három évvel ezelőtt kezdődött a meglévő terep felszedése, hogy legyen mit javítani. 30 kilométeres útszakaszt Óbudától Piliscsabáig egész nyáron át lezárva tartották és mire megnyitották, a 30 kilométeres útszakaszból elkészült 3 kilométer! Ugyanez a boszorkányos tempó ismétlődött meg tavaly is, ezidén is lenne elméletben, mert 800—900 órai utazgatás egy évben vicinálison pedig már annyira fokozódott, hogy meg sem kottyan egy életerőtől Óbudától Süttőig valóságos hadduzzadó ifjúnál; azonban egy ma- színtér képét mutatja az országút gamfajta 50 év óta robotoló ember- barikádokkal, lövészárkokkal és tanifi<iitfiMi*irartit^ Legszebben fest és tisztít HALTENBERGER Széchenyi-tér 7.