Esztergom és Vidéke, 1929
1929-03-17 / 22.szám
Szerk. és kiadóhivatal: Simor-utca 18—20., Megjelenik kétszer hetenkint. Előfizetési ára : egy hóra 1*20 P. Csütörtöki szám 10, vasárnap 20 fillér Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. — Laptulajdonos és felelős szerkesztő: LAISZKY KÁZMÉR. Ami segíthetne rajtunk. Hajdan virágzó, sok szenvedésen, pusztu'áson és a közelmúltban elhány agoltatáson keresztülment városunk mai helyzete, ha még nem is katasztrofális, de olyan súlyos, hogy minden pillanatban bekövetkezhetik a legrosszabb. Agyoncsépelt és az unalomig menő ismétlésekbe bocsájtkoznám, ha földműves, iparos és kereskedő osztályunk vigasztalan helyzetét ecsetelném, tárnám fel. Épen olyan felesleges munkát végeznék, ha városunknak, mint erkölcsi testületnek terheit ismertetném. Az országos, általános elszegényedést is mindenki jobban érzi, mintsem, hogy arról beszélni kellene. Feleslegesnek tartom megvilágítani azt a hátrányt is, amely abból ered, hogy ha'árváros lettünk, elvágva termelő s így hasznothajtó túlsó vidékünktől. Bűnt követnék el, ha a város gazdasági életében keresném csupán a város mai rendkívüli nehéz helyzetét. Igaz, hogy talán gyors tempóban eszközöltünk bizonyos beruházásokat. Lehet, hogy takarékosabban létesíthettük volna egyes intézményeinket, de kérdés, hogy fel nem használva még a drága alkalmakat is, nem maradtunk e volna le hosszú időre, tekintve az általános gazdasági le romlási folyamatot, mindama építkezések, intézményekről, melyek nélkül nincs városi jelleg. Tisztaság, egészségügyi kellékek, kultúrintézmények nélkül ma már közület, mint város el nem képzelhető. Esztergomnak tehát feltétlenül szüksége volt ezen befektetésekre, mert kü lönben elvágjuk megélhetésünknek, talpraállásunknak még alapfeltételeit is. Úgy vagyunk ezekkel a beruházásokkal, mint a közmondás is mondja: Rosszal rossz, — rossz nélkül még rosszabb. Utcáink burkolata közlekedés szempontjából rossz volt, egészségügy szempontjából súlyosan esett a kritika mérlegébe. Vizünk kevés volt és ami volt is nem volt jó. Iskoláink épületei nem feleltek meg, sőt hiány volt bennük. Fürdőnk minden kitűnősége mellett sem állott már a kor színvonalán. Sétányaink elhanyagoltak, tereink csupaszon állottak. Ilyen körülmények mellett idegen forgalomról, mint jövedelmi forrásról, beszélni sem lehetett. Idegenforgalomra pedig városunknak eminens szüksége van, mint megélhetési alapfeltételre. Burkolni kellett tehát úttesteinket a lehetőséghez képest. Csatornázni kellett tehát főbb útvonalainkat. Építeni kellett iskolákat, hozzájárulni új tanintézet létesítéséhez, fásítanunk, csinosítanunk kellett. Vízellátásról kellett gondoskodnunk. Városi és vidéki közlekedésünket megjavítottuk. Fürdőnk, hála a Takarékpénztár áldozatkészségének — megfelelő nívóra emelkedett. Mindez óriási áldozatokat követelt, melyekből direkt haszon most még nem várható, de indirekt haszon már is jelentkezik és jelentkezni fog hatványozottan a jövőben. A város meg élhetésének tehát leraktuk az alapjait, de anyagilag teljesen tönkrementünk és még mindig van sok tennivalónk. Budapest—Szentendre— Visegrád—Esztergom vasút kiépítéséhez hozzá fog kelleni járulnunk. Múzeumra is szükség lesz. Hegyi útjainkat mezőgazdasági és kirándulási szempontból meg kell csinálnunk. Vágóhidunk sem állja már meg a helyét. Ármentesítenünk kell ós amilyen intézményeket csak lehet, városunkba kell hoznunk. Pénzre, nagy pénzre van még mindig szükség. Siránkozás, jajgatás, a mult mulasztásainak felhánytorgatása, egyes személyek, a vezetőség hibáztatása ma már mind nem segít rajtunk. Mindenkinek azon kell törnie a fejét, hogyan meneküljünk ki a csávából. Módot és alkalmat kell találnunk rá, hogy meglevő terheinket el birjuk viselni ós megerősödhessünk az újabbak elviselésére városunk felvirágoztatásáért. A sokat hangoztatott takarékosság szép és helyénvaló, okos dolog, de azt hiszem, kissé lekéstünk róla, mert már nincs miből takarékos kodnunk. Bevételek szaporítása és emelése is hasznos dolog, de csak akkor engedhető meg, ha azokat nem városunk adótizetőinek zsebéből akarjuk emelni. Az ilyen bevéteti emelések szaporíthatják a számok tömkelegét, de tényleges ered ménnyel nem fognak járni, mert ahol nincs, ott ne keress és üt es tarisznyából még soha sem telt meg egy másik üres tarisznya. Figyelemmel kell lennünk arra is, hogy drágításokkal el ne riasszuk városunktól az idegeneket. A város legutóbbi képviselőtestületi ülésén elhatározta, hogy a helybeli takarékpénztárnál folyószámlahitelt nyit nagy adósságai kamatjainak pontos fizethetőségére. Indította pedig erre a város vezetőségét az, hogy a nagy összegű Kamatrészleteket a polgárság általános rossz gazdasági viszonyai miatt pontosan nem birja fizetni. Nagyobb bajok elkerülése céljából kellő fedezet mellett kénytelen egy újabb nem kife jezetten hitelt, de lényegében mégis csak azt igénybe venni. Világosan szólva, részleges kölcsönt veszünk fel a kamatok fizetésére, időközi, tehát nem állandó kamatteher mellett. Amikor jobb megoldás hiján ilyen megoldást kellett a városnak igénybe vennie, akkor nem mondhatjuk jónak, sőt még elviselhetőnek sem a város gazdasági helyzetét. Magam is annak vagyok a mondója, hogy nem lehet mindent az államtól várni. Az állam sem Krözus, az sem adhat mindenre segélyt és mégis annak kell kifejezést adnom, hogy Esztergom városán mégis az államnak kell segítenie. Szerin tem az állami segítségnek két módja van. Az egyik államsegély, szubvenció alakjában látna napvilágot, a másik epedig hosszú lejáratú olcsó államkölcsön volna. Esztergom városa, eltekintve 1000 éves történelmi értékétől, — kultúrváros. Mint ilyen, óriási befolyással van a vidékre. Kultúrmissziót teljesítő város pedig nemcsak önmagáért él, hanem vidékéért is, az államért is, méltányos tehát, hogy amikor fejlődése érdekében nem várt körülmények beálltával gazdasági válságba jutott, az állam siessen segítségére, még pedig a fent említett mind a két módon. Fejlődésével a város nagy befolyással lehet szegényes környékének megélhetésére is. Kereskedőink, iparosaink ifjú generációt nevelnek nemcsak önmaguk, a város részére, hanem a vidék számára is. Iskoláink a vidéket is felölelik és megkönnyítik annak kulturális fejlődését. Idegenforgalmi intézményeink lehetővé teszik a vidék terményeinek gyors, időveszteségnélküli értékesítését. — Ezen az alapon elindulva, sok mindennel lehet alátámasztani az olcsó, hosszú lejáratú államkölcsön és szubvenció igénylését. Nem tudom elhinni, hogy a helyzet teljes feltárása mellett az állam elzárkózhatnék a város kérése elől. Esztergom város és az egyesített varmegyék törvényhatóságának sorompóba kellene lépni, hogy a Szent István Fürdő, melyért a Takarékpénztár oly nagy áldozatot hozott, megkapja a „gyógyfürdő" jelleget. A jelleg megadása elsősorban is a város idegenforgalmi érdeke, megérdemli tehát, hogy úgy önmaga, mint a törvényhatóság, kérje és támogassa a „gyógyfürdő" jelleget. Ha ez meglesz, akkor beszélhetünk fürdővárosról és ezzel kapcsolatos gazdasági fellendülésről. Nem indokolatlan a városnak ama óhaja sem, hogy főreáliskolája végre tető alá jusson. Ennél a súlyos kérdésnél a városnak ismét az államra kell apellálnia. Városunknak az erdészeti szakiskolán kívül más állami tanintézete nincs, holott más, rendezettebb viszonyok között levő, sőt módos városokban több állami tanintézet áll. Esztergom úgy múltjánál, mint rendkívül egészséges fekvésénél fogva, szinte predesztinálva van nagyobb tanintézetek felállítására. Budapestnek kereskedővilága szívesen adná fiait városunkba, ha internátussal kapcsolatban reálgimnáziumunk volna. Minden erőnkkel és minden számottevő tényezőnknek oda kell hatnia, hogy az állam városunkban reálgimnáziumot létesítsen, vagy csak a reáliskolánkat vegye át és építsen fel újat internátussal kapcsolatosan. Idegenforgalmunkat, éltető elemünket emelné ezzel az állam. Az államnak is érdeke, hogy történelmi múltú városunk élni bírjon. Régebben egyes városokban az az eszme merült fel, hogy a városok önmaguk létesítenek tűz és jégkár elleni biztosító irtézeteket. Jelenleg működő biztosító intézetek legnagyobb része külföldi. Biztosítási díjak címén tekintélyes összegek erősítik az idegen tőkét. Az ország társadalmi úton iparkodik gátolni az import árút, amivel romlik kereskedelmi mérlegünk. Valószínű, hogy a biztosítási díjak cimén külföldre vándorolt pénz sem szolgál belföldi tőkénk javára. Minden követ meg kellene a városnak mozdítania, hogy engedélyt nyerjen a város területére biztosító intézet létesítésére. Nem kétlem, hogy a biztosítás révén tekintélyes jövedelemre tehetne szert a városi közület, polgárainak újabb megterheltetése nélkül. Nem egészen új eszme Esztergom és Dorog egyesítése sem. Érdemes volna ezen szunnyadó eszmével újból foglalkozni. Hogy ezen utóbbi két dolog mit jelentene Esztergom részére, elképzelni könnyű és az illetékes tényezőknek még könnyebb kiszámítania. V. I. mentőegyesületünk. Vármegyénk és városunk nagyszámú egyesületei között alig van olyan nemes és magasztos célú, mint az esztergomi mentőegyesüiet. Ez az egyesület tulajdonképen fiókja a „Vár megyék és Városok Országos Mentőegyesületének, amely két év előtt létesült s azóta mind több és több város kapcsolódik be a központba. Városunkban a mult év augusztus 14-én alakult meg, a központi igazgatóság hozzájárulásával. Alig telt el tehát félév a megalakulás óta s annak ellenére, hogy anyagi eszközökkel sem igen rendelkezett, mégis már eddig is szép siker koronázta az esztergomi mentőegyesület emberbaráti munkáját. Eredményes működéséről a közel napokban tartott igazgatósági-, választmányi- ós közgyűlésén számolt el a vezetőség. Mind a három ülésen vitéz Szívós Waldvogel József elnökölt, akinek megnyitójából a szenvedő embertársaink iránt érzett tevékeny szeretet hangja csendült ki. A közgyűlés főtárgyát dr. Gönczy Béla ügyvezető igazgató szakavatott jelentésének előterjesztése képezte, amely szerint az esztergomi mentőegyesületnek jelenleg van 8 alapító és 34 rendes ö- SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ lepedő-vászon, köpper, törülI o köző. konyha- és kenyérruha, hali C-ZÄllfi-H abr08z (nagyban és kicsinyben) li<A£l ^AtUlUll legjutányosabban beszerezhető Pelczmann Lászlónál Esztergom, Széchenyi-tér 16. sz. (Saját ház.) Telefonszám 135. Házi kender szövésre elfogadtatik