Esztergom és Vidéke, 1929

1929-01-01 / 1.szám

képviselőházi bizottsági tárgyalás után küldje meg a vármegyéknek is. Ezután Gróh József emelkedett szólásra. Nem osztja úgymond a választmány véleményét. Mert az a körülmény, hogy a belügyminiszter az autonómiát sértő javaslatot a képviselőházhoz beterjesztette, közjogi tény, amely a vármegye részéről jogosult bírálat tárgya lehet; de az, hogy a pártban mily szó beszéd esik a javaslatról, az nem közjogi jelentőségű. A benyújtott törvényjavaslatot pedig tárgyalás alá kell venni nemcsak azért, mert megsemmisíti az önkormányzatot, hanem azért is, mert példán kívül álló jelenség, hogy a kormány még arra sem tartotta érdemesnek a törvényhatóságokat, hogy ez ezeréves intézmény reformjára nézve kikérje ezek véleményét és csak meghallgatásuk után vigye e javaslatot a törvényhozás elé Mert hisz egész logikusan azt látják, hogy akármilyen közület, vagy foglalkozási ág ügye ke rüljön törvényhozási rendezés alá — a kormány el nem mulasztja kikérni ezek véleményét és azok meghallgatásával cselekszik. Ellenben, amint látjuk a kormány a magyar vármegyét oly súlytalan, oly erőtlen, neki már annyira rendelkezésére álló kis tényezőnek tekinti, hogy azt egész szellemi vezérkarával még arra sem érdemesíti, hogy a tervbe vett nagyszabású reformmal szemben a törvényhatóságok véleményét is meghallgassa. A dolgok ilyen állása mellett az ügy horderejét tekintve erkölcsi és szellemi erőimet teljesen meghaladó dolog, hogy én, a törvényhatóságnak másodrendű tagja, keljek védelmére a vármegye tervezett jogfosztásának, mégis megteszem, mert mind a mai napig sem a sajtóban, aem egyebütt egy tárgyi bírálat sem hangzott el a tervezett törvényjavaslatra nézve. A mai közjogi helyzetünk egész felületes megitélése mellett is nyilvánvaló, hogy amikor a vármegyét megreformáljak, semmiesetre sem szabad azt kiforgatni ama ezeréves történelmi alakulatából, amely mellett nemzeti létünk egész időtartama alatt az alkotmányos élet letéteményese s bárha rendi alapon is, de a polgári szabadságjogoknak biztosítéka volt. Sőt amennyiben az elmúlt hatvan év törvényei a vármegyét megbénították vagy gyöngítették volna államfenntartó rendeltetésének betöltése körül, — ezeket a törvényes rendelkezéseket el kell törölni és a vármegyét vissza kell adni eredeti rendeltetésének. Mert ezer éven át Magyarországon sokkal inkább képviselte az alkotmányosságot a varmegye ősgyűlése, mint a törvényhozás, mert míg a törvényhozás sokszor évtizedeken át szünetelt, addig a vármegye mint a nemesi nemzet ősgyűlése feloszlathatlanul a valóságban mindig mű ködött is. A nemzet igazi, valódi hamisítatlan szellemét képviselte a közigazgatásban és igazságszolgáltatásban, erényeiben és tévedéseiben egyaránt. Erejüket az önkormányzat zavartalansága és feloszlathatlansága adta meg. Szervezetüket nem a törvényhozó teremtette meg, hanem maga az élet; jogaikat és kötelességeiket sem a törvényhozó írta körül, hanem éltek „ab antiquo bevett ususaink" ősidők óta gyökeret vert „régi jó és helybenhagyott szokásaik" szerint ősidőktől kezdve a mai napig, amidőn már arra sem érdemesült, hogy sorsa felől megkérdeztessék. A vármegye nagyon lesor vadt. Eredeti karakterét nagyon megváltoztatta az, hogy megszűnt ősgyűlés lenni és erősen befolyásolható képviseleti alapon szerveztetett; függetlenségét ezenkívül erősen alámosta, hogy költségvetési joga csak látszat, mert hisz fedezetét szükségleteire az államtól nyeri; a tisztikar az államtól egyre jobban függő helyzetbe került, egész szervezetében mindjobban az államigazgatás teljesen kormánytól függő eszközévé lett, s a központi és önkormányzati igazgatásnak olyan keverékévé vált, amihez hasonlót egész európában nem találunk. Sorsunk minden részletének gondos mérlegelése, jövőnk utáni áhi tatos vágyakozásunk mind azt követeli, hogy a törvényhalóságok autonómiája a legteljesebb mértékben visszaállíttassak s a mindenkori kormányoktól való jogi és tényleges hatalma a minimumra korlátoztassék. Mert sarkalatos elvként bátor vagyok kimondani, hogy nálunk Magyarországon a reánk váró revizionális államforma megállapító és a kommunizmusig legnagyobb szélső ségeket mutató társadalmi kérdésekben a nemzet akaratát nem a kormányok, nem a történelmi gyökérrel nem biró parlament, nem is az utca, hanem egyedül és kizáró'ag a törvényhatós-gok vannak hivatva képviselni. A nemzet akaratát nem képviselhetik a kormányok, mert ezek egy gyenge nemzet testén hamar beleszédülnek hatalmuk teljességébe, le tűket öncélnak s örökkévalónak tekintik s tévedéseikkel szemben a nemzet bírálatát, ellenállást, helyes útra terelést csak a vármegyékben találhat, ami természetesen csak akkor lehetséges, ha a vármegye nem vak eszköze a kormánynak. De a nemzet akaratát nem hivatott képviselni a parlament sem. Nemcsak azért, mert a parlament nálunk nem a nemzet, hanem a kormány akaratának köszönheti létét, hanem azért sem, mert amikor számos országban a parlamentarizmus kiélte magát, amikor azt vesszük észre, hogy ennek helyébe nyilt vagy burkolt polgári, katonai, vagy munkás diktatúra lép, akkor nekünk vissza kell térni azon ősi intézmény egészséges kiképzéséhez, amely egyedül lehet alkalmas arra, hogy a mindenkori kormányok és ezek akaratát képviselő parlamentekkel szemben a legszélesebb körű önkormányzati jogaink birtokában a nemzet valódi akaratának képviselője és alkotmányosságunk megvédelmezője legyen. Ezen helyzet mellett nekem az a hitem, hogy a vármegyék önkormányzatát az állami érdekek veszélyeztetése nélkül a lehető legtökée tesebben kellene a törvénytervezetben kiépíteni. És ebből a mentalitásból kiindulva a közigazgatási reformot teljesen el hibázottnak találom. Ha képpel kellene illusztrálni a helyzetet, úgy azt mondom, hogy ez a törvény a mai erőtlen, súlytalan, jártányi erővel nem biró vármegye kezét lábát össze kötözi, hogy valamikép lábra állani ne tudjon. Tekinte'es Törvényhatóság 1 A javaslat közigazgatási részével nem foglalkozom, mert nem vagyok hivatott rá és mert ha csak alkotmányjogi sérelmes részek kidomborításával foglalkozom, akkor is vissza fogok élni szíves türelmükkel. Egyik szembeszökő része a javaslatnak, hogy a 30. §. szerint a belügyminiszter a főispán előterjesztő sére feloszlathatja a törvényhatósá got, ha az a törvénnyel vagy a törvény alapján kibocsátott rendelettel szembehelyezkedik, ha nemzetellenes hazafiatlan vagy állam biztonságát veszélyeztető magatartást tanúsít. Magyarországon sem a király, sem a belügyminiszter soha sem volt jogosítva a törvényhatóságokat feloszlatni. A feloszlathatlanság a vármegyének üldözések árán kivívott ezer éves joga, amely létének integráns alkatrészévé lett, amit elvenni jogállamban a jog legdurvább sérelme nélkül nem lehet. Az ember nem tudja megérteni, milyen tapasztalatok alapján születik meg az alkotmánysértés e súlyos terve, amikor az elmúlt idők azt mutatják, hogy a kormányok sokszor sértették a törvényt és vétettek a haza érdekei ellen, de a vármegye soha. És e tapasztalatok alapján a vármegyéknek kellene megadni a jogot, hogy feloszlassák a törvénysértő kormányokat és nem megfordítva. Ha e jogra lett volna erejük az elnyomott vármegyéknek, akkor talán megmaradt volna Nagy-Magyarország. Ezzel a törvénnyel bármelyik kormány bármelyik vármegyét a legkisebb ellentállás mellett, bármikor feloszlathatja. A kormány kivételes hatalma következtében ma a polgári szabadságjogok köre olyan szűk, mint soha. Ennek következtében alig lehet elképzelni olyan rendelkezést, amelyre a hatalom erőszakával rá ne lehetne fogni, hogy törvényes. Gondoljanak csak arra a pénzügyi rendeletre, amelyben a pénzügyminiszter felhatalmazta a legkisebb fokú pénzügyőrt is, hogy olyan ügyekben, amelyekben ő jutalékot kap, letartóztasson polgárokat, házkutatást tartson stb. Ézt a rendeletet is törvényesnek találták. Gondoljanak arra, hogy ily rendeletekkel fogják pl. teletűzdelni a rendészetet a megyei igazgatás sérelmére. Ha ilyen esetben a vármegye megkísérli a szembehelyezkedést, nyomban bekövetkezik a vármegye feloszlatása. De ettől eltekintve Habsburg restaurációs törekvések vannak felszínen. Azt lehet mondani a nemzet nagy része a jogfolytonosság testté válását és sorsának jobbrafordulását reméli e sikerektől. Hát amikor így vagyunk, amikor nincs kizárva, hogy egy szép napon kormányt kapunk oly forrásból, amely nem exkluzív nemzeti érdekekkel van telítve, vájjon mi szükség van arra, hogy törvénybe iktassuk a vármegye feloszlatási jogát, — ami eddig ismeretlen volt. De ugyanígy a legkönnyebben differencia állhat elő a hazafiság kérdésében is. Én sokkal inkább bízom a hazafiság kérdésének helyes elbírálását a vármegyékre, mint a kormányra és sokkal szivesebben iktatnám törvénybe, hogy a törvényhatóságok jogosultak elűzni a kormányt, ha ez hazafiatlan magatartást tanúsít, mint amit a törvény tervez. A történelem engem erre tanít. Igaz ugyan, hogy a feloszlatás ellen panasznak van helye a közig, birósádhoz, — azonban amíg ez hitem szerint egészen törékeny al kotmánybiztosíték, egyébként is abszolúte értéktelen akkor, amikor a feloszlatás ellen panasznak csak akkor van helye, ha azt a bizottsági tagok egyharmada aláírja. Van-e valaki közöttünk, aki elhiszi, hogy a mai viszonyok és mai kormányhatalom mellett össze lehetne szedni a vármegye egyharmadát egy kormányellenes panaszirat aláírására ? Ez véleményem szerint teljes lehehetetlenség volna és lesz a jövőben is. Miután a törvényhatóságnak legnagyobb közjogi erőssége a feloszlathatlanság volt, egyedül ez a § lehetetlenné teszi azt, hogy alkotmányvédő rendeltetésének megfelelhessen. A másik súlyos alkotmányjogi sérelme a törvénynek, hogy a tanácskozás rendjét — ami eddig a törvényhatóságok jogaihoz tartozott, maga a törvény állapítja meg. Még a legkisebb körű egyesületnek is az egyesülési jogból eredő legelemibb joga, hogy a tanácskozás és határozathozatal rendjét maga az egyesület határozza meg. Hát mi címen lehet ezt elvenni a törvényhatóságoktól ? A tervezet szerint senki sem beszélhet félóránál tovább ; ha a vita 2 órán túl terjed, a felszólalások időtartama 10 percre korlátozható, sőt, ha 6 bizottsági tag a tárgyhoz már hozzászólt, a tárgyalás egyszerűen berekeszthető. Hát ha a javaslat tervezője forradalmi tanácsoktól félti a vármegyét, ón erre azt felelem, hogy ha a közviszonyok forradalmi helyzeteket teremtenek, úgy ezek a forradalmak minden kényszerítő eszközök nélkül inkább csak tombolják ki magukat a vármegyén, mint az utcán. Mert a vármegye kereteiben végbemenő forradalom meg fogja tisztítani a közéletet és egészséges levezetője lesz az utcai forradalmaknak. Miután minden egyesületnek autonóm joga a tanácskozás és határozathozatal rendjének megállapítása, ezt a jogot a legrégibb egyesüléstől, a vármegyétől sem lehet megtagadni. Ebbe a kategóriába tartozik a törvényhatóság közgyűlésein a szólásszabadság oly korlátozása, amely a közéleti viszonyok bírálatát teljesen kizárja. A 25. §. szerint ugyanis széksértést követ el s mint ilyen pénzbüntetéssel és a tanácskozásból való kizárássál büntethető az, aki az állam és társadalom rendje ellen izgató kifejezést használ. Az állam és társadalom rendje az, amit a törvények és rendeletek alapján a hatóságok tényleg megteremtenek. Ez lehet megteremtve jól, lehet rosszul, de akárhogy legyen, amíg fennáll, rendje a társadalomnak. Hogy ez a rend valóban jó is legyen, ahhoz bírálat is szükséges. A vármegyének feladata, hogy közgyűlésein a bírálatot gyakorolhassa. De már most tessék nekem megmondani, hol végződik a jogosult bírálat és hol kezdődik az izgatás. Amikor az emberek jogsérelmet éreznek, bírálatukat nem azon a hangon mondják el, ahogy a kolostorokban ebéd alatt a szentek életét olvassák. Ha pedig ezt a hangot túllépve, az emberi érzésnek és a célszerűségnek megfeleljen inpetussal lépnek fel valamely jogsérelem ellen, — ezt már izgatásnak lehet minősíteni. Ügy, hogy e § alapján tulajdonkóp minden bírálata a közéletnek ki van zárva, mert ha valaki bírálja a tényleges helyzetet, amit törvények és rendeletek alapján a hatóságok jól vagy roszszul előhívnak, az einök izgatás címén bármikor elnémíthatja. A Btkv.ben s különösen annak utóbbi években alkotott novelláiban oly bőséges védelme van a jogrendnek, a hatóságok, testületeknek, az államnak, becsületnek, hogy erre a rendelkezésre semmi szükség nincs. Egy ily történelmi és már kiválasztása révén nagyobb műveltségű testület csak úgy tud rendeltetésének megfelelni, ha a teljes szólásszabadság jogával élhet a közviszonyok körül és meg kell adni neki a jogot ahhoz is, hogy a törvény keretén belül az emberi lóbk felkorbácsolásának az érzelemre és értelemre hatásna « összes eszközeivel támogassa azt, ami rossz, mert ez a javítás legbiztosabb eszköze. Azonban nemcsak a szólásszabadságnak, hanem az önkormányzat első tisztviselőjének — az alispánnak jogköre is egészen letörik, elhalványul, másodrendűvé lesz a törvény következtében. Érdemes összehasonlítani, mire van joga a főispán nak és mire az alispánnak. Az Örökös tagokat a főispán előterjesztésére hívja meg; az összeférhetetlenség tagjait a főispán által kijelöltekből választja meg a törvényhatóság. A főispán megváltoztathatja a közgyűlés tárgysorozatát és így levehet bármit a közgyűlés napirendjérőí és így a vármegye közgyűlése tulajdomtép csak azzal foglalkozhatik, amit a főispán megenged. Az idő rövidsége nem engedi,