Esztergom és Vidéke, 1926

1926-10-28 / 86 .szám

lomban a 9 órai misén résztvesznek a katonaság és a hatóságok. 11 óra kor a Hősök temetőjében a Turista Dalárda nyitja meg az ünnepélyt Mátéffy Viktor prépost-plébános, nem zetgyűlési képviselő mond ünnepi megemlékező beszédet. A honvéd állomásparancsnok vitéz Kiss János honvéd alezredes és dr. Antóny Béla polgármester koszorút helyeznek el a nagykeresztre, Perger Lajos pedig imát mond. Magyar Hiszekeggyel zárja be az ünnepélyt a Turista Da lárda. Katonai küldöttség koszorút visz ki a 48-as honvédtemetőbe is Kedvezőtlen idő esetén mise után küldöttség viszi ki a koszorút, az ünnepély pedig elmarad. Torna- és sárcipő Keménynél Állatvédő Egyesület közgyű­lése. Vasárnap délelőtt tartottta köz­gyűlését az Orsz. Állatvédő Egyesü­let Esztergomi Fiókja a városháza nagytermében. A közgyűlést dr. An­tóny Béla polgármester nyitotta meg, mely után Bárdos József ipariskolai igazgató, az egyesület ügybuzgó tit­kára ismertette az egyesület műkö­désót. Jelentéséből kitűnt, hogy vá­rosunkban a téli időben rendszere­sen folyik a madarak etetése, mely 3 egyesületi és 4 iskolai madáretető asztalon történik. Ezen etetőasztal­kák a város különböző pontján van­nak felállítva. Az etetéshez Solyomy Lajos alelnök 1 hl. gabonahulladé kot juttatott az egyesületnek, mig Marosi Józsefné 200.000 koronát adományozott ugyanezen célra. Az egyesület elismerését nyilvánította a tanítói karnak az álllatvédelem eszméjének az iskolákban való ter­jesztéséért és az összes tanítókat be­választotta az egyesület tagjai so­rába. A jelentések megtétele után a tisztikar megválasztása következett, mely a következőkép alakult meg: Fővédnök: dr. Csernoch /János, bi­boros-hercegprimás. Védnökök: Hu­szár Aladár főispán, Palkovics Lász­ló alispán, Farkas Elek. Elnök: dr. Antóny Béla polgármester. Ügyvezető alelnök: Sólyomy Lajos. Alelnök: Grósz Ferencné, fdr. Prókopp Gyu­láné, Jitter Gyu'áné, Grósz Ferenc, Szölgyémy Gyula, Lucenbacher Pál, Kerschbaummayer Károly, vitéz Szi­vós-Waldvogel József ezredes és Re­viczky Elemér. Ügyész. Mattyasóvsz­ky Béla dr. Titkár jegyző : Bárdos József. Intézeti-kötények Keménynél. Ismét megjelenik a Sz. István Naptár. Az Esztergomi Szent Ist­ván Naptár ez évben is megjelenik Sinka Ferenc Pál szerkesztésében a szokott bő és gazdag tartalommal. Lapunk előfizetői ezidén is ingyen fogjak megkapni. A naptár több ezer példányban fog megjelenni Ízléses kiállításban s így igen alkalmas ipa­rosaink és kereskedőink részére, hogy üzleti hirdetéseiket elhelyezzék benne. A hirdetések megszerzésével lapunk kiadóhivatala Hack János urat bizta meg, ki kereskedőinket és iparosain­kat a napokkan ez ügyben fel fogja keresni. A hirdetési árak igen jutá­nyosak. Á visegrádi apagyilkos és gyűjogató. Mult héten történt Vise­grádon, hogy Pap Flórián lakatos legény, anyja biztatására meggyil­kolta édesatyját. Hogy szörnyű tet­tének nyomait eltüntesse, rágyújtotta a hullára az istáldt. Az elvetemült fiút a rögtönitélőbiróság elé állítot­ták. Szőke Sándor védőügyvéd azon­ban oly nehéz kifogásokkal állt a statáriálís biróság illetékessége ellen, hogy a rendes bírósághoz utalták át a bünpert. A felbujtó anya ellen is folyamatban van a bírói eljárás. Tetra-baba kelengye Keménynél. A Kultur Mozgó páratlan ked vezménye tisztviselők részére. A Kultur Mozgó a mai naptói páratlan kedvezményt léptetett életbe a tiszt, viselők részére. A kedvezményes je gyek feltételei a mozi pénztárnál tudhatók meg. Havas eső. Már napok óta kisér tett a hideg időjárás. Országszerte szállingózott már a hó, amikor ked­den este hozzánk is eljutottak a hópelyhek. Csúnya csatakos esővel keverve hullott a hó s persze azon­nal el is olvadt. Hegyeink azonban felvették a téli fehér köntöst, de re­méljük nem végérvényesen még. So­kan akarnak még gyönyörködni a késői szép őszi napokban a Vaskapun. Szőrme-boa Keménynél. Újfajta cigarettát hoznak for­galomba. A dohány jövedék új­fajta cigaretta gyártására rendezke­dik be, amely nemsokára forgalom­ba kerül. Hir szerint ez a cigaretta lesz a legjobb minőségű a magyar cigaretták között. Rövidre szabták a korcsmai hitelt. Hivatalos rendelet értelmében a korcsmai hitel felső határa 120.000 korona, ezen összegen felül hitelez­ni tilos, és a követelés birói úton sem hajtható be. Tilos továbbá 15 éven aluli egyéneknek szeszes italt kiszolgálni, vagy a táncmulatságokon résztvenni. Plissé-újdonságok Keménynél. Tüz, Kedden este 7 órakor a leg­nagyobb havasesőben megszólalt a Sziréna Jókai utcában Kéménytűz támadt. Komolyabb baj nem történt. Anyakönyvi kivonat. Esztergom­ban 1926. okt. hó 15 tői 22-ig beje­lentett születések: Tóth Terézia rk. va­súti raktári munkás leánya Mohi Ti­bor izr. füszerkereskedő fia. Znak Ferenc ref. vármegyei számtiszt fia. Tóth Erzsébet rk. földmives leánya. Horváth Katalin rk. cigány leánya. Marsalek Erzsébet rk. kőműves leá­nya. Szívók Viktória rk. üvegfúvó­mester leánya. Kuezmann Erzsébet rk. földmivesnő leánya. Schiller Te­rézia rk. háztartásbeli leánya. Ács Eva rk. háztartásbeli leánya. Koller Julianna rk. szénbányamunkás leá­nya. Körmendi Erzsébet rk. cserép és palafedősegéd leánya. Házasság­kötések: Valent Ignác rk. földmives Fodor Julianna rk. — Albert László rk. vasesztergályossegéd és Mitter Anna rk. — Bánzi János rk. kőmi­vestanuló és Mondák Julianna rk. — Dr. Kempelen Aiti'a rk. ujságiró és Gajda Hermina rk. — Káposztás Zoltán rk. cigányprímás és Oláh Ve rona rk. — Halálozások: Buzolka Bela rk. 4 éves. Fazekas András rk. 64 éves ny. várm. alkalmazott. Sza­pár József rk. molnár 87 éves. Kör­mendi Erzsébet rk. 2 napos. A cukorkartell 250 koronával felemelte cukor árát. A cukorgyá­rak azonnali hatállyal 250 koroná­val felemelték a cukor kilogramjá­nak gyári árát. Az áremelést a kar­tell a termelési költségekkel indokol­ja. )e nyilván összefügg az áreme­lés a cukor nemzetközi drágulásá­val is. Uj fuvarlevél a magyar vasu­taknál. A MÁV iga?gatósága is elér­kezettnek találta az időt már arra, hogy a régi elavult fuvar­levélmintát egyszerűsítse és megfe­lelően átalakítsa. A vasúti tarifabizott­ság legutób tartott ülésén a MÁV. képviselői már bemutatták az uj fu­varlevéltervezetet, amelyet most az érdekeltségek tanulmányoznak. Emelik a jövedelmi adó érték­határát. Az alkalmazottak jövedel­mi adójának értékhatára ez idő sze­rint tudvalevően 2400 aranykorona Ilyen értékhatár mellett nemcsak a tisztviselők nagyrésze, hanem a jobb munkások is kereseti adójukon ki­vül jövedelmi adót is tartoznak fizet­ni. Ugy értesülünk, hogy az érde­keltség sürgetésére a pénzügymi isz terium elvi hozájárulását adta ahoz, hogy a jövő évtől kezdve a jövedel mi adómentes létminimumot lénye­gesen felemelik. A rendőrség az egész ország­ban a legszigorúbban ellenőrzi az agitátorokot. Magyarországon igen sok ember él, aki nemcsak ko­munista agitációt fejt ki, hanem min den eshetőségre készén áll. Ezek az egyének ma még nem jelentik a szó szoros értelmében vett rohamcsapat alakulatokat. De adott pillanatban, adott jelszóra készen állnak arra, hogy rohamcsapatokká alakuljanak. A ren­dőrhatóság nemcsak Budapesten, ha­nem vidéken is a legszigorúbban el­lennőrzí ezeknek az agitátoroknak a munkáját. Ez a munka "indokolttá teszi, hogy a hatóságoknak egy pi­lanatig sem szabad engedni a szi­gorú ellenőrzésből. Jó gyomor, jó egészség s mi ennek a titka, megsúgom. Minden reggel egy pohár Mohai Ágnes forrás­vizet iszom. A legmakacsabb hajhullást és fejbőrkorpásodást biztos sikerrel el­mulasztja Kiss úri és női fodrász, Lőrinc utca 1. sz. Modern látszerészet Szathmáry Bélánál Rákóczi-tér 2. szám. (Ku­ti üvegkereskedő mellett) Ondolálás 8000, manikür 6000, fejmosás 16.000 K özv. Német Ferencnénél Német-utca 9. sz. j 100 mm. takarmányrépa kisebb, na­gyobb tételenkint. Szükség esetén házhoz is szállítom. Cim Dorogi-út 45. Apiinilllfltni* rádióhoz,negyven amper órás, niillllllliaiUI Tudor gyártmányú, csak há­romszor volt töltve, méltányos áron eladó Oltósy Győző fő vadásznál. egy szoba, konyha és kamrából álló villanyvilágítással ellátott lakás Jó­kai-u. 39. sz alatt. FlflHff e S v sz őrmegalléros női télikabát és Uam 2 drb. férfi télikabát. Cim Dobozy M.-u. 5. Ugyanitt egy aranykeretes nagy szentkép is eladó. Megtekinthető Kossuth L.-u. 27. sz. alatt. Flflllli Pifkó István Mária Terézia-utca 15. LI flu J számú háza, mely áll egy szoba, konyha, speiz, kamra, kút és 6 állatra való istálóból. Bővebbet ugyanott. szántóföld eladó, több lakás kiadó és azonnal elfoglalható. Cim Pifkó Ignác, Simor János-u. 42. Ugyanitt kétcsövű finom vadászfegyver is eladó. a Kossuth Lajos-utcában egy 3 szo­bás lakás, mely áll 2 utcai és 1 udvari szobából. Cim a kiadóban. Kifliili egy különbejáratú utcai bú'.orozott nlllllU SZ oba férfi vagy nő részére novem­ber hó 1-ére. Cim Jókai-utca 6. szám. CínCC7 COnáflof keres azonnali belépésre DI|JGo£ OGySUCl Paiok Ferenc cipész­mester Könyök-utca 4. szám, Esztergom, P!íJfii 2 ^ mm ' here takarmány ifj. Mekler ClllllU Jánosnál Barkóczy-utca 19. szám. Ugyanott buzaszalma és kukoricaszár trá­gyáért elcserélhető. a kisdunaparton 2 teljesen száraz, bútorozott szoba — esetleg bútor nélkül is villany és vízvezetékkei ellátva Sz János-u*ca 20. sz. alatt. Ugyanitt egy szép úri hintó és 2 gyereknek való iróasztalka is eladó. Fiflrffi a Kertész-utca 7 sz- te | ek építmény­LíflUlí n yei együtt. Bővebbet Harangozó szállítónál Rudnay-tér 22. szám. r*lvPS7PÍt e ? y fekete női bőrtárca a keddi ilYuo&ull félnyolckor érkező pesti vonat­nál a Schwarcz-fele autóbuszra való felszi­láskor. Becsületes megtaláló illő jutalom elle­nében szerkesztőségünkben adja le. KULTUR MOZGÓ KÉPPALOTA IGAZGATÓ: VÁRÓ ANDOR. Csütörtökön V« 7 és 9 órakor: Teljesen új példány ! Harry Piel bravurfilm je I A fejnélküli lovas 3 rész, 24 felvonás együtt egy elő­adásban. HÍRADÓ. Szombaton 7 és 9 órakor: Világszenzáció! FÉNYJÁTÉKOK. Klasszikus táncokkal, élő­képpel. ­Bobi vagy nem bubi. Vígjáték 8 íelvonásban. Főszerepben : Marie Prévost. HÍRADÓK. Vasárnap 5, 7 és 9 órakor: Mammuth műsor! 1. A két szimuláns. Az év legjobb kacagtató cowboy filmje 7 felvonásban. 2. a) Rodolph Valentino b) Tosca-ária. Énekli Somogyi Olga operaénekesnő. 3. A táncosnő és a nagyherceg A közelmúlt legérdekesebb fejedelmi regénye 8 fejezetben. Rendes olcsó helyárak. Hétfőn 5, 7 és 9 órakor: 1. Dr. Csernoch János bibo­ros hercegprimás megérke­zése a chikágói eucharisz­tikus kongresszusra. 2. Cowboy és hercegnő. Izgalmas filmattrakció 7 felvonásban. 3. Pola Negri legszebb filmje: i fekete markóza Spanyol szerelmi regény 8 felvonásban. Jon! Örök vándor. Jon! Árverési hirdetmény. Az Esztergom-Szentgyörgymezői Közbirtokosságnál f. hó 28-án d. u. 4 órakor egy bika nyilvános ár­verés útján el fog adatni. ÉRTESÍTÉS. Tisztelettel értesítem a n. é. kö­zönséget, hogy Téglaház-utca 1. szám alatt tűzifa- és szénkereskedést nyitottam. Raktáron tartok dorogi rostált, darabos és porosz sze­net, aprított és kötegelt tűzifát. Kívánatra házhoz szállítom. A n. é. közönség szives pártfogá­sát kérve tisztelettel Machacsek Gyuláné.

Next

/
Thumbnails
Contents