Esztergom és Vidéke, 1926

1926-07-04 / 52.szám

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. IS8IELEHIK HIDES VASÁBIAF ÉS OSÜTÖRTÖKÖS. Szerkesztőség és kiadóhivatal i Simor János-utca 18—20., kova a lap szellemi részét Illető közlemények, további az előfizetésit hirdetési dijak stb. küldendők. Telefon 21. A mohácsi vész emléke. Az „Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat" közgyűlése Az „Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat", városunk e legrégibb kultúregyesülete, a tagok nagyszámú részvételével f. év június 27-én (vasárnap) tartotta a városház nagytermében az idei rendes közgyűlését, melyet 1526. év aug. 29. napja négyszáz éves fordulója közeledtével a mohácsi vész emlékének szentelt. CDF. W

alter Qyalac. püspök, nagyprépost, a társulat tudós elnöke ez alkalommal magas színvonalú előadásban ismertette a maihoz hasonló nemzeti csapás okait és következményeit. A nagy érdeklődést keltett, tanulságos felolvasás főbb vonalaiban a következő volt: Mélyen Tisztelt Közgyűlési Négy százada lesz a közeledő augusztus 29-én, hogy kitört azon félelmesen morajló tűzhányó, amely égető lávájával eltemette szerencsétlen hazánk ifjú királyát, eltemette az ország önállóságát, eltemette függetlenségét. Feledéssel soha sem borítható az a féktelen vihar, melynek zabolázhatlan dühe szívfacsaró zsákmányokat követelt. Letarolta a nemzet virágát, díszét, reményét. Ledöntötte legerősebb oszlopait, leghatalmasabb támaszait, egyházi és világi kiváló

c

ágait. Megingatta legfontosabb intézményeinek alapjait. Elrabolta az ország békéjét, nyugalmát, fejlődésének, virágzásának lehetőségeit . . . A XIII. század közepén a tatárok vad hordái pusztították lakatlan sivataggá az országot. Oly csapással sújtották; oly mondhatlan nyomorral árasztották el határait, hogy IV. Béla királynak újra kellett azt megalapítania. A tatárok mellett a mekkai próféta fanatikus hivei voltak másodsorban azok, akik ádáz ellenség gyanánt dúltak fúltak az Országban. Évtizedeken keresztül nyugtalanították támadásaikkal. Meghódítása, leigázása lebegett szemeik előtt. A dicső Hunyadi Mátyás alatt, aki hazánkat elsőrangú európai hatalom tekintélyére és nagyságára emelte: terjeszkedési kísérletei oly nehéz akadályokba ütköztek, amelyek leküzdése iránt alig táplálhatott reményeket. Gyönge utódai alatt azonban igen kedvező átalakuláson ment keresztül helyzete. Nem voltak a harcedzett karok, amelyek mesterileg lékelték a tar fejeket és vitézül tizedelték Allah követőinek tömött, fegyelmezett sorait. Kisiklott a kezekből az ügyes kard, amely ezer halált és bénító csapásokat osztott. Erkölcsi tekintetben is érezhető volt az átalakulás. Az ország hatalma gyöngült. Tekintélye elhomályosult. Szellemi és anyagi ereje rettenetesen megcsappant. Az önzés és órdekhajbászat mély gyökereket vert. A hazafias áldozatkészség eltűnt. A hatalmi versengés nagy arányokat öltött. A botrányos visszaélések esetei ijesztően növekedtek. Mindezen jelenségek oly megdöbbentő állapotokat eredményeztek, hogy a törökök részéről fenyegető veszedelem elhárítására alig lehetett gondolni ... Nem annyira a hadakozó táborok nagyságának aránytalanságában, nem a fegyverforgatók Ügyességének, bátorságának, vitézségének egyenlőtlenségében rejlett a győzelem titka. Az a szerencsétlen szellem, amely az országban és főleg a paloták falai között számyalr, nyújtja a szánalmas helyzet magyarázatát. Sokat, talán mindent meg lehetett volna menteni, ha a hazafiak keblében komoly életfelfogás, zavarhatlan összetartás, lelkes együttérzés és tettekre képes áldozatkészség uralkodik . . . A lesujtóan válságos viszonyok között igen nagy bátorításul szolgált az a nemeskeblű érdeklődés, amellyel a római szentszék az ország sorsa iránt viseltetett. Alig foglalta el trónját VII. Kelemen, máris hosszabb iratot intézett II. Lajos királyhoz és atyai szavakkal biztosította, hogy mindazt meg fogja tenni az ország érdekében, amit elődei megtettek, mint ezt — különös nyomatékkal hangsúlyozza — „Felséged és népe Isién előtt szerzett érdemei, a sz. hitért kiontott vére és a szentszéknek tett szolgálatai megkövetelik." A szentszék meleg és hatékony érdeklődése annál fontosabb és jelentőségteljesebb volt a hazára nézve, mivel a honvédelem főtényezője, a király — fájdalom — nem volt abban a helyzetben, hogy idevonatkozó kötelezettségének eleget tehessen. Szinte hihetetlen az a magasfokú szegénység és nélkülözés, melyben a királyi udvar — nem önhibáján kívül — sínylődött . . . A király tehetetlensége mellett igen hátrányos befolyást gyakorolt a válságos helyzetre azon tény, hogy nem volt nevére méltó hadvezér, aki a körülmények állását élesen áttekintette és megfelelő intézkedéseket foganatosíthatott volna . . . A rendkívül fontos és felelősséggel teljes fővezéri állásra Tomory Pál Kalocsai érsek lőn kiszemelve. A fővezéri tisztet Tomory Pál elfogadni határozottan vonakodott. Azonban meg kellett a király és a főurak határozata előtt hajolnia. Nem háríthatta el magától az óriási felelősség lenyűgöző terhét. Hitelt kölcsönzött azon híreknek, amelyeket a kémek és szökevények hoztak tudomására, hogy a török seregek túlnyomó része fegyelmezetlen és felszerelés nélküli csőcselék. Másrészt kelleténél magasabbra becsülte a harcias kedvet és lelkes hangulatot, amely a magyarok soraiban uralkodni látszott. Az első roham, amelyre Tomory vitézeit a tárogatók felharsanó szava vezényelte, nem volt sikertelen. Viszszaverte a nagyvezér által irányított romániai hadosztályt Ekkor — reményre gyulladva — a király, az egyháznagyok és főurak által környezve, a második hadosztállyal szállott síkra. Az ellenség több száz ágyúja és fegyvere azonban oly golyózáport zúdított a seregre, hogy túlyomó része Mohács, vagy mint legújabban Halmay Barna állítja, a Mohácstól tizenegy kilométernyire elterülő Földvár falu csatamezején lelte halálát. Ott nyilt meg az óriási sír, amelyben egy „nemzet sülyedt el." Ott csapkodott a beláthatatlan vérhenger, amelynek pirosló hullámai 1526. augusztus 29 én alig két órai hősies küzdelem után a nemzet legjobbjai fölé borultak. Nem a nyilt csatamezőn veszett el, ahol Thurzó Elek tanúsága szerint retten th étlen bátorsággal és halált megvető elszántsággal forgatta fegyverét: hanem a világhírű csata napján vizözöni erővel omló záportól megduzzadt Cselepatak tajtékzó árjának áldozata lőn az ifjú király, akinek halálában az ország hatalmi állásának, politikai önállóságának és féltékenyen ótalmazott függetlenségének leáldozását is siratta. Könnyen képzelhetőleg határtalan öröm és ujjongás érzelmei uralkodtak a Muhammedán keblekben. Sohasem dicsekedhetett a félhold birodalma hasonló győzelemmel. Nem is mulasztották el történetírói hangoztatni, hogy Allah fegyvereinek füstje homályosította el Magyarország jövőjének egét és idézte elő pusztulásának, enyészetének korszakát. Fájdalom, a hazai történetírás sem vonhatta kétségbe a lesújtó valóságot . . . Az óriási vereség hatása Európa összes államaira is kiterjedt. A hatalmi gócpontokban megnyilatkozó közvélemény a keresztény világ közös csapásának tekintette Mohácsot. Az özvegyi fátyol, amelyet a roppant fájdalomba merült Mária királynénak fel kellett öltenie, jelképe volt a mérhetlen gyásznak, amely az ország fölé borult. Annyira fel volt dúlva, elpusztítva, kifosztva, a földdel egyenlővé téve, hogy újból kellett — immár harmadszor — megalapítani . . . Hazafias kegyelettel áldozva a dicső ősök tiszteletreméltó emlékének: annál mélyebb és őszintébb megilletődéssel állunk „nemzeti nagylétünk nagy temetőjének" véráztatta talaján, minél gyötrőbb fájdalom marcangolja a mai nemzedék keblét jelenének sivár viszonyai miatt és minél szembeszökőbben hasonlít a mohácsi holt tenger azon feneketlen örvényhez, amelybe hazánkat az átkos Trianon döntötte . . . A hosszú útvonalon, amelyben hazánk ezer év óta végzi esélyekben és viszontagságokban nem szegény zarándoklását: a Sajó partja, Mohács síksága, Trianon kastélya szomorú állomások gyanánt tűnnek fel... A szerencsétlen Mária Antoinette legkedvesebb tartózkodási helye, a ChÄmbord, Fontainebleau, Versailles, Saint-Germain királyi kéjlakok tündéri szépségeitől messzire elmaradó kis Trianon a leglealázóbb, a legfájdalmasabb nemzetünkre nézve. A szerencsés átalakulása nem sok kilátásAval kecsegtethetjük magunkat. De reméljünk a magas Ég megmentő kegyében 1 Fohászkodjunk lángoló bizalommal: „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában." A nagyszabású felolvasás befejező szavainál a hallgatóság, kik között Dr. Fehér Gyula, Dr. Lepold Antal és Dr. Drahos János prel.-kanonokok, Mátéffy Viktor prépost, nemzetgyűlési képviselő, Dr. Antóny Béla polgármester, Walter Károly fővárosi főigazgató, Kramer Antal és Varga Géza ezredesek és a honvédség képviselői, Dr. Polner Zoltán rendőrtanácsos és közéletünk számos más kitűnősége voltak jelen, felállt és éljenzéssel adott kifejezést kitörő lelkesedésének. Utána Sinka Ferenc Pál társulati igazgató jelentése következett, melyben örömmel jelentette a közgyűlésnek, hogy Dedek Crescens Lajos prelátuskanonokot, a társulat történelmi NÉZZE HEG csak dicsérik KÉSZ GYERMEKRUHÁKAT fotanyosäban^^^ SZÉCHENYI ÁRUHÁZBAN I Főmankatárs: VITÁL ISTVÁN. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: LAISZKY KÁZMÉR Előfizetési ára; egy hóra 15.000 korona. Egyes szám ára hétköznap (2 oldalas) 1500 korona, vasárnap (4 oldalas) 2000 korona. Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza.