Esztergom és Vidéke, 1926

1926-06-13 / 47.szám

Hirdetmény. Figyelmeztetjük a közönséget, hogy csakis iparigazolvánnyal ellátott ke­reskedőknek adhatnak tovább eladás céljából gyümölcsöt és csakis az erre kijelölt piacon. A gyümölcs árusítás piaca a Káp­talanház előtti tér (Vörösmarty utca). Ezen területen kívül, vagyis a külhatárban útkeresztezéseknél gyü­mölcsöt eladni, vásárolni tilos. Az ez ellen vétők szigorúan bűn­tettetnek. őstermelő saját terményeiket a piacon vásárnyitásától kezdve áru­síthatják. Gyümölccsel házalni tilos. Esztergom, 1926. június 9-én. Dr. Brenner s. k. polgármester h. 3409/1926. pm. szám. Határozat, Tudomására hozom a város kö­zönségének, hogy a tűzjelző mozsár­lövések helyett, a belvárosi kegyúri templom tornyán egy vészjelző szi­réna szereltetett fel, mely az alábbi jelekkel jelzi a tűzveszély kerületé­nek helyét 1 hosszú jelzés 2 „ 3 , 4 rövid n 1 állandó jelzés Belváros Szt. Tamás Szt. Györgyméző Külváros az egész várost fenyegető (tűz, vagy árvíz veszedel­mét jelenti. A sziréna jelzésével egyidejűleg, a fentjelzett plébániatemplom harangjai is megkondíttatnak s ugyanolyan jelzéseket adnak le, mint a sziréna adott. Az 1 állandó sziréna jelzés alkal­mával a Bazilika nagy harangját kon­dítják meg. A külvárosi tüzet jelző 4 rövid sziréna jelzéskor a harang­kondítás elmarad, mert az csupán az önkéntes tűzoltók, tűzoltó tisztek és hatósági közegek felhívására szolgál. Egyidejűleg figyelmeztetem a fo­gattulajdonosokat, hogy a tűzesetek alkalmával fogatjaikkal, vizhordás céljából, feltétlenül jelenjenek meg a vész színhelyén, mert az e téren tapasztalt mulasztásokat, igen érzé­keny pénzbirsággal fogom sújtani. Esztergom, 1926. június 5-én. Dr. Antóny Béla s. k. polgármester. Legfinomabb TEA-VAJ kgr. 70.000 E. Elsőrendű tejfel . 20.000 K „ tehén túró 12.000 „ Uradalmi júh túró 40.000 „ „ teljes tej 3.800 „ Trappista sajt . . 40.000 „ a Központi Tejcsarnokban. Rákóczi-tér. Félnappal előbb kapja meg bármilyen napi- vagy hetilapját, ha a SAJT0 KÖZPONT­ban fizeti elő. Esztergom Kossuth Lajos-utca 22. Virág és Szántó ESZTERGOM a Magyar Vacuum Cleaner (váknm klíaer) budapesti cég helyi képviselőié elvállalja: SZŐNYEGEK művészies javítását mosását molyírtását festését Figyelem! Jutányosabb árban mint bárhol jól és pontosan készit legújabb divat szerint polgári és egyenruhákat CSUBAJÁN0S Kossuth Lajos-utca 21. sz. WESTEND SZÁLLÓ Budapest, VI. Berlini-tér 3. sz. (Nyugati pályaudvaron.) Telefon: L. 920-64. Hideg és melegvíz minden szobában. Fürdők. Lift. Bádió. Utcai szobák ára 40—70.000 K-ig. Hosszabb tartózkodásnál engedmény. Pongrácz Sándor igazgató. 6928—1926. tan. szám. Az iparos és kereskedő segédek, továbbá bérkocsisok és háztartási al­kalmazottak illetményei után a ker. adónak 1925. évre való átalányozása. Határozat: Esztergom szab. kir. város taná­csa a 300—1925. P. M. sz. Ker. H. Ö. 36. §-a (5) bekezdéséhez fűzött utasítása (1) bekezdésében biztosított jognál fogva az ipari napszámosok, továbbá az ötnél nem több alkalma­zottat foglalkoztató iparosok és ke­reskedők szolgálatában álló alkalma­zottak után, akik közül egyik sem végez irodai munkát, 1926. évre az illetmények után levonandó ker. adót a következő átalány összegben álla­pítja meg : Iparossegédeknél 1926. év negyedére: III. után 30.000 K 65.000 „ 100.000 „ 140.000 „ 180.000 . Kereskedősegédeknél 1926. év III. negyedére: után 40.000 K 85 000 „ 130.000 „ 180.000 „ 220 000 „ Bérkocsisoknál 1926. év III. ne­gyedére 20.000 K. Háztartási alkalmazottaknál az 1926. év II. felére 20 000 K. Az átalány szerint fizetni óhajtó munkaadók köteles alkalmazottaik után a kereseti adó átalányt augusz­tus hó 15-ig adókönyvecskéik fel­mutatása mellett a városi számfejtő hivatalban kiszámíttatni és a pénz­tárnál, akik ezt elmulasztják olybá tekintetnek, mint akik az illetmények utáni ker. adónak illetmény jegyzék melletti lerovását választották. Gazdasági cselédekre ezen átalány nem terjed ki. Kelt Esztergomban, a szab. kir. város tanácsának 1926. évi május hó 24-án tartott ülésében. Dr. Antóny s. k. polgármester. ÉRTESÍTÉS. Van szerencsém a n. é. közönség szives tudomására adni, hogy cse­répkályha és edény gyáramat tégla­gyárral kibővítettem s igy kifogásta­lan minőségű falitégla, kémény és padlástégla kicsinyben és nagyban állandóan kapható Deák Ferenc-utca 36. szám alatt. A n. é. közönség szives támoga­tását kérve kiváló tisztelettel. Magyary László. MEGHÍVÓ Rhomberg Művek Rt.-nak Esz­tergomban 1926. június 30-án d. e. 11 órakor a részvény-társaság saját helyiségében (Esztergom, Árok­utca) tartandó 1926. évi rendes közgyűlésére. Közgyűlés tárgyai: 1. Az igazgatóság jelentése az 1925—1926. üzletévről. (1925. máj. 1-től—1926. ápr. 30.) 2. Igazgatósági és felügyelő-bizott­sági jelentés alapján a mérleg és zárszámadások megállapítása. 3. Igazgatóság és felügyelő-bizott­ság felmentése. 4. Határozathozatal a tisztajöve delem hovafordításáról az alapszabá­lyok 22. §-a értelmében. 5 Egyéb indítványok. Esztergom, 1926. június 12. Igazgatóság. Mérleg 1926. április 30. VAGYON: Ingatlanok 91.200 P (1.140.000.000 K). Gépek és beren­dezés 170.800 P (2.135.000.000 ko­rona). Nyomóhengerek 36 000 P (450.000.000 K). Pénztár 748 33 P (9.354.068 K). Postatakarékpénztár 7-08 P (88.447 K). Adósok 7.782*26 P (97.278.230 korona) Árúkészlet 353.235-38 P (4 415.442 300 kor.). Szénkészlet 464*69 P (5.808 600 K). Elárusíióüzlet Budapest 549.065*76 P (6.863.321.95288 K). Összesen: 1 209 303 50 P (15.116 293.597*88 K). TEHER: Alaptőke 120.000 P (1.150.000.000 K). Alaptőke tartalék 25.674 03 P (320.925.370*81 K). Bank 38*16 P (476.900 69 K). Hite­lezők 28.72020 P (359.002.470 K). Hitelező „Rhomberg" 1.028.801'95 P (12.860 024.375 K). Hitelező „Bu­dapest" 5818*16 P (72.727.000 K). Tiszta nyereség 251 P (3.137.481*38 K). Összesen : 1.209 303 50 pengő (15 116 293.597*88 K). Esztergom, 1926. ápr. 30. Zehrer Vitus cégvezető. Az igazgatóság: Farkas Jenő sk., ifj. Matus Gyula sk., Rhomberg Hugó sk., Rhomberg Oszkár sk. Megvizsgáltuk és rendben találtuk: Felügyelő-bizottság: Farkas Jenőné sk., ifj. Matus Gyu­láné sk., dr. Rhomberg Viktor sk., Wratzfeld Lajos sk. VERMESNÉL határozottan feltűnést kel­tenek azok az olcsó árak ami eddig városunkba nem létezett, úgy hogy már most az összes nyári árúknál nagy árleszállítás lépett ér­vénybe. A fenti cég jó, megbízható árút hoz forgalomba feltűnő olcsó árakban!! A sok cikk közül bemutató árak: Festő 9.500-tól Mosó delain 11.500 „ Gyönyörű nyári újdonság 13.000 „ Dupla széles schottis szövet 25.000 „ Fehér opál batiszt . . . 32.000 „ Fehér cérna grenadin . . 32.000 „ Gyönyörű kimintázású grenadin ..... 19.000 , Önkéntes árverés. Gróf Andrássy-utca 6. szám alatti házam folyó évi június hó 13-án d. u. 3 órakor dr. Popper Dezső ügyvéd irodájában megtartandó önkéntes árverésen a legtöbbet Ígé­rőnek megfelelő árban el fog adatni. Fürdő Parkmozgó. Szombaton és vasárnap Regiment gyöngye. Világattrakció 8 felv. Az egyik, a másik, meg a no. Filmregény 6 fejezetben. Vázsonyi temetése. Szerdán, június 16-án Három szerelmes szép asszony, Szenzációs világattrakció. Kalózszerelem. Izgalmas kalózdráma. Előadások kezdete este 8 órakor. Kedvezőtlen idő esetén a Kultur Moz­góban este 6 és 9 órakor. KERT MOZGÓ Szombaton és vasárnap ARANYLÁZ. Tragikomédia 10 felv. Kedden, június hó 15-én AZ ÉLET DALA. Dráma 6 felv­Az előadások hétköznap este 8 óra­kor, vasárnap es'e 8 és 10 órakor kezdődnek. Jeget házhoz szállítok mm-kint 30.000 K-ért. HARANGOZÓ szállító.

Next

/
Thumbnails
Contents