Esztergom és Vidéke, 1926

1926-06-17 / 48.szám

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. IE8IELEIIK BUDES VASABIAP ÉS OSÜTÖHTÖKÖI. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Simor János-utca 18—20., nova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá •z előfizetési s hirdetési dijak stb. küldendők. Telefon 21. A falu gazdasági fej­lesztéséről. Ii. A felszabadítás utáni időben mi történt? Egymás után alakultak ez­időtájt takarékpénztáraink, melyeket a nyerészkedési végy vezetett in­kább, mint a parasztság gyámolí­tása s megkezdődött az a nem egészsé­ges hitelélet, mely nagyon sok eset­ben a falusi zsidó-szatócs vagy korcs­márost földesúrrá tette. A takarékok adták a kölcsönt derüre-borura s a bekebelezett adósság kamatai is sok esetben úgy megszaporodtak, hogy a hitel tulajdonosa nem bírta azt törleszteni. Mint az éhes hiénák le­selkedtek áldozataikra a későbben emancipáltak előhírnökei, hogy a ta­karékok árverésének eredményekép a föld tulajdonosaivá legyenek. Mindenesetre nagy hiba volt, hogy a kölcsönvett pénzt a falusi hitel­vevő nem mindig fordította gazda­sági befektetésekre, hanem sok eset­ben eldorbézolta. A végén épen hogy annyija maradt, amivel a megvál­tásnak vélt Újvilágba vitorlázhatott. A kivándorlásnak nagyon sok eset­ben ez is indító oka volt. A hitel­szövetkezetek működése, ha ezidő­ben fennállanak, ekkor lett volna a legáldásosabb. A falu népe az eladósodás követ­keztében tulajdonképen két részre oszlott. Az egyik tehermentes birto­kán gazdálkodott és gyarapodott, a másik — az eladósodott — a falu pártájává, nincstelenjévé vált. Az igazi 2—3 holdas törpe birtokosok s földnélküliek ezen csoportjába tar­toztak. A két fél egymást sohasem nézte jó szemmel, irigyelte az egyik a másik anyagi jobblétét. A nincste­lenné vált fia tudva azt, hogy neki is portája lehetne, ha apja azt el nem prédálja, pallérozatlan eszével mindenkiben, kinek valamije volt, ellenséget látott. A falu vezetésére apostolok kellettek volna, kik okos tanácsaikkal a burjánozni kezdődő gyomot gyökerestől kiirtották volna, de mivel ezek nem voltak, a gyom nagy dudvává fejlődött, mely meleg­ágya lett az alföldi aratósztrájkokban kirobbant maixista tanításoknak. A rendszertelen gazdálkodás rész­ben való megszüntetését célzó min­tagazdaságok csak nagyon gyéren tudtak a bajon segíteni. A legna­gyobb hiba kétségtelenül az volt, hogy a falu gazdasági nevelését elhanya­goltuk. A multak tapasztalatai s a jelen következményei meggyőztek bennünket erről. (Folyt köv.) Kősáry yenő. EGYRŐL-MÁSRÓL Izgatottak a csehek a herceg­prímás amerikai útja miatt. Minthogy a hercegprimás amerikai tartózkodása alatt főleg olyan tele­peket szándékozik meglátogatni, ame­lyekben a magyarok mellett a tótok is nagy számban laknak, Prágában attól tartanak, hogy a hercegprimás egy egységes katholikus frontot fog kialakítani az utódállamokban, mely­nek következtében a felvidéket és főleg a tót katholikus mozgalmakat Magyarország döntőleg befolyásol­hatná. A hercegprimás felvidéki ere­dete folytán kiválóan alkalmas volna e missióra. Egy prágai lap már attól szepeg, hogy Hlinka és társai Cser­noch biboros-hercegprimás amerikai akciójának nem lesznek képesek el­lentállani. Az amerikai tótoknak kinyílott a szemük. Egy amerikai tót újságból olvas­suk, hogy a pittsburgi egyezmény lábbaltaposása következtében az ame­rikai tót ifjúság ijesztő gyorsasággal idegenedik el nemzetétől, nem vallja már magát tótnak, tót eredetét, szé gyenli és a nevét is angolosan el­torzítja, íme, Benesék aratása I Juriga kedveskedik a cseheknek. Juriga, kinek gyomrát hét év óta megfekszi a cseh uralom és aki husz • botrány alkalmából képviselőházi be­szédében azt mondotta: „eljön az idő, amikor Husz János napján a tótok el fogják égetni a cseh köny­veket", most azt írja, hogy „ez év július 6-án meggyúlnak majd a mág­lyák és azokon fog leégni a Fel­földre hozott piszok 1" Valóban meg­ható a cseh-tót állítólagos testvéri­ség! HÍREK. A hercegprimás megérkezett Amerikába. Dr. Csernoch János biboros-hercegprimás pénteken érke­zett meg Newyorkba. Az egyházfe­jedelem magas kora dacára a leg­jobb egészségben lépett az amerikai földre. Megérkezéskor Newyork ka­tolikusai mély hódolattal fogadták a bíboros főpapot és a többi, vele együtt érkező egyházfejedelmet. Hét­főn délelőtt a newyorki rk. temp" lomban szentmisét és szentbeszédet mondott, melyen az ott lévő magya­rok rendkívül nagy számban vettek részt. A főpapok több napi ottartóz­kodás után bíborvörösre festett kü­lönvonaton utaztak Chikágóba, az eukarisztikus kongresszusnak szín­helyére. Papi jubileum. F. hó 16-án ün­nepelte dr. Halmos Ignác prelátus­kanonok, az esztergomi papnevelde rektora, pappá szenteltetésének 50 ik évfordulóját. Ebből az alkalomból a papnevelde tanári kara és növendé­kei vasárnap meleg ünneplésben ré­szesítették a jubiláns főpapot. Zsolt Nándor zeneszerzői sikere Parisban. A Zeneművészeti Főisko­lánk kiváló tehetségű tanárának, Zsolt Nándornak pompás szerzői sikere volt a párisi nagy Operában, ahol a vi­lágjáró hegedűművész, Heifetz Jascha tartotta egyetlen hangversenyét. A művész olyan tomboló sikert aratott Zsoltnak: Satyre et Dryades cimü szellemesen finom és bravúros kom­pozíciójával, hogy a darabot meg kel­lett ismételnie, Heifetz a nagy siker alapján Zsolt Nándor szerzeményeit felvette állandó műsor számai közé és azokat Amerikában is állandóan fogja játszani. Kitüntetés. A Magyar Általános Kőszénbánya Rt. központi igazgató­sága Nagy Imre tokodaltárói igazgató­tanítót eredményes tevékenységéért a „Berzeviczy Tanítói Jutalom Ala­pítvány" ezévi díjának odaítélésével tüntette ki. Jézus szive körmenet. Impozáns keretek közt tartotta meg városunk kath. népe vasárnap a Jézus Szive körmenetet. A méreteiben hatalmas körmenet fél 7 órakor indult ki a belvárosi plébánia templomból. Ezt mégelőzve 6 órakor P. Németh Ká­roly jezsuita atya tartott szentbeszé­det, majd Schiffer Ferenc prelátus­kanonok ünnepi litániát, ki egyúttal az Oltáriszeníséget is vitte a körme neten. Esztergom apraja-nagyja, fia­talja és vénje, az iskolák, egyesüle­tek, katonaság, papság és a hivata­los világ nagy számban vett részt a lelkét fölemelő körmeneten, mely a Széchenyi-téren, Kossuth Lajos-utcán és a IV. Béla király-utcán át tért vissza a plébánia-templomba, hol ünnepélyes Te Deummal fejeződött be Jézus Szivének ünneplése. Kormányzói elismerés. A Kor­mányzó katonai irodája utján leiratot intézett Debreczeni Gyula tart. had­nagy, Afrika-utazó, az „Egy magyar katonatiszt kalandjai a legsötétebb Afrikában" cimű mű Írójához, mely­ben az érdekes s eseményekben dús műért elismerését fejezte ki. Dr. Téry Ödön emlékszobra. A magyar turisztikának megalapítója, Dobogókő természeti szépségeinek felfedezője, menedékház megalapítója és felvirágoztatójának emlékszobrát leplezte le a M. T. E. vasárnap Dobogókőn. Szt. mise és ev. ref. istentisztelet vezette be az ünnepélyt. Dr. Cholnoky Jenő, a M. T. É. el­nökének felkérésére Zsitvay Tibor, a Magyar Turista Szövetség elnöke hullatta le a leplet az emlékműről. Hatalmas sziklatömbökből gúla van összeróva, amelybe bele van helyezve Krisztián szobrászművész alkotta dr. Téryt ábrázoló bronz plakett. Csak­nem minden magyarországi turista­egyesület képviseltette magát az ünnepélyen. A M. T. E. osztályai valamennyien hódoltak a nagy turista emlékének. Az ünnepélyt társasebód követte. Vitézzé avatás. Vasárnap a buda­pesti vitézzé avatáskor városunkból a tisztek közül Stefkó Károly csévi áll. ig. tanitó, Móró János tanfelü­gyelőséghez beosztott áll. tanitó és Gyarmati József bányatisztviselőt avatják vitézzé. A Keresztény Szeretet Orszá­gos Gyermekvédő Müve f. hó 20-án délelőtt fél 12 órakor az esz­tergomi városháza nagytermében tartja XVI. közgyűlését Bathy László prelátus-kanonok elnöklete alatt. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. Titkári, pénztárosi jelentések. 3. Indítványok. A dorogi leventék Esztergom­ban. F. hó 13-án, vasárnap nagy feltűnést keltett városunkban a do­rogi bánya leventéinek megjelenése, kik mintegy 200 an egyforma ruhá­ban vitéz Sághy Antal gépészfőmér­nök vezetése és bányász zenekar hangjai mellett felvonultak a bazili­kába, hol megtekintették a kincstárt, a sz. István kápolnát és a főszékes­egyház egyébb nevezetességeit. In­nen zeneszóval a vármegyeház elé vonultak, hol tisztelegtek szenkviczi Palkovics László alispán előtt, ki a vármegyeház erkélyéről hazafiságtól izzó beszédet intézett a leventékhez. Jól esett látnunk a dorogi fiúk meg­jelenését városunkban s önkéntele­nül is felvetődött bennünk az a kér­dés, vájjon miért nincs meg ez igy nálunk is ? A Felsődunántuli Mezőgazda­sági Kamara folyó évi június hó 26-án, szombaton délelőtt 9 órai kez­dettel Győrött a Vármegyeháza nagy­termében tartja VII. rendes közgyű­lését. Sportlátogatás. Sátorkőn dr. Jármy István földbirtokos a szom­szédságban lakókkal ezelőtt két év­vel megalakította a Sátorkői Athléti­kai Klubbot és saját költségén tart fenn pályát. A klubb eddig 23 díjat nyert, ami, tekintve rövid fennállását, óriási eredmény. Mult vasárnap az O. T. K. tagjai látogatták meg a sátorkői pályát. Előzőleg megtekin­tették az .ottani gazdaságot, majd a NÉZZE HEG SSÄ! KÉSZ GYERMEKRUHÁKAT SZÉCHENYI ÁRUHÁZBAN I Diáksapkák 65.000 koronáért kaphatók. m mm um Főmankatárs: VITÁL ISTVÁN. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: LAISZKY KÁZMÉR Előfizetési ára ; egy hóra 15.000 korona. Egyes szám ára hétköznap (2 oldalas) 1500 korona, vasárnap (4 oldalas) 2000 korona. Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents