Esztergom és Vidéke, 1925
1925-04-12 / 30.szám
2 ESZTERGOM ét VIDÉKE. 1025. április 12. batban végezte gimnáziumi tanulmányait. Theológiai tanulmányait Esztergomban 1869-ben fejezte be, amikor pappá is szentelték. Misérden káplánkodott, de már 1871-ben óBudán találjuk őt, ahol megszervezi a Kath. Legényegyletet. 1876-ban adminisztrátor lett itt, de 1877 ben már Pestre a belvárosi plébániára kerül káplánnak. Kedvenc társadalmi foglalkozása itt se hagyja pihenni, Szabóky Adolf piarista tanár mellé, aki Kolping nagy művének, a Kath. Legényegyletnek magyar apostola volt, állította őt, akinek kórára és betegeskedésére való tekintettel Simor János hercegprímás 1880. április 14-én kinevezte a budapesti Központi Kath. Legényegylet másodelnökévé, amelynek Szabóky 1885. július 22-én bekövetkezett halála után első elnöke lett. 1883-ban a kath. tanítóképző-intézet igazgatója, 1887-ben pápai tb. kamarás, 1896ban a hitoktatók budapesti főfelügyelője, 1898 ban pedig a pozsonyi társaskáptalan mesterkanonokjává nevezte ki őfelsége.. Szülővárosában 1900-ban a kisszeminárium rektora, 1903-ban Keresztelő szt. Jánosról nevezett bártfai prépost, 1906-ban pedig az esztergomi főszékesegyház főkáptaianjának lett tagja s mint ilyen a főegyházmegye főtanfelügyelője 1912-ig. 1907-ben őszentsége házi főpapjává nevezték ki. Az idők folyamán a káptalani széküresedések folytán 1924-ben a főkáptalan őrkanonokjává lépett elő. A fényes pálya, amelyet befutott, a legkülönfélébb munkakörbe állította őt. Bármilyen is volt eme munkakör, amit reábízott hatósága, mindig a lehető legnagyobb pedanteriával látta el, mindenben az Isten dicsőségét, a katholikus álláspont diadalát, felebarátainak javát szolgálta nemes lelkének egész lelkesedésével. Ami azonban hazánkban társadalmi nagy működését dicsővé, megbecsülhetetlenné teszi, az a Kath. Legényegylet révén a kath. iparosvilág szellemi, erkölcsi és anyagi nevelése terén kifejtett félszázados fáradhatatlan munkásságának halhatatlan érdeme. Már mint ifjú pap lelkének teljes vonzalmával fordult figyelme Kolping nagy műve, a Kath. Legényegylet "eszméje felé, mely abban az időben kezdett hazánkban terjedni. Mint lelkes fiatal pap öszszegyűjti Ó-Buda iparos ifjait s a Legényegyletben élükre áll. Oly nagy sikereket ér el itt, hogy Simor prímás is dicsérőleg emeli ki ebbeli érdemeit. Mikor 1880 ban a budapesti Központi Kath. Legényegylet élére kerül, már edzett harcosa Kolping eszméinek. Szabóky Adolf kegyes rendi tanár, a magyar Legényegyletek atyja, oldalán aránylag csak kevés ideig működhetett, de ennek halála után sem volt hiány nagynevű vezetőkben, akiktől lelkesedést, bátorítást, sok nagy kezdést, munkakedvet tanult. Atyai szeretettel viseltetett dr. Gruscha Antal, (később bécsi hercegérsekhez) a bécsi legényegylet! központi elnökhöz, aki fáradhatatlan apostoli buzgóságával hazánk legrégibb egyleteinek bölcsőjénél ott állott. Kolping Adolfot, aki 1865. december 4-én halt meg Kölnben, személyesen nem ismerte, de neki Köln zarándokhelye, úgyszól ván Mekkája még most is; magas életkora dacára évenkint elszokott oda zarándokolni. Baráti viszony fűzte Schaeffer Sebestyén, Kolping kölni utódjához, Schweitzer Ferenc prelátushoz, a tavaly elhunyt legényegyletek világszövetsége elnökéhez. E rövid cikk keretében nem sorolhatjuk fel az emberiség annyi kiváló férfiát, akikkel a legényegylet eszméje révén a Gondviselés összehozta őt. Mindez azonban csak buzdítólag hatott rá félszázados nehéz küzdelmeiben, fáradságos munkáiban. A Kath. Legényegyletek terén szerzett érdemei között a koronát mindenesetre a központi ház megteremtése viseli. Aki tudja azt, hogy mi a legény egy 11 otthon nélkül, hogy mennyi anyagi gondot okoz nemcsak a lakbér, hanem az egylet egyéb szükségleteinek megszerzése, hogy mennyi szellemi nélkülözésnek van kitéve az egylet bérházban ahol örökös kellemetlenkedésnek, félreértéseknek, incidenseknek van kitéve a vezetőség, ahol feszélyezve, mozgási szabadságában korlátozva van az ifjúság, ahol mindig másokat kell maga mellett jóképpel megtűrnie, ha élni akar: — csak az tudja a saját otthon ezernyi előnyét, áldását megítélni és megbecsülni. Schiffer Ferencnek, mint központi elnöknek, hervadhatatlan érdeme, hogy a budapesti egylet a VII. kerületi Rottenbiller-utcában 20—22. szám alatt otthonhoz jutott. Sokat kellett könyörögnie, sokat megalázkodnia, sok kérő levelet megirnia, sok füzetkét, felhivást megszerkesztenie, még többet imádkoznia és szt. József oltalmában acélkeményen bíznia, mig 1881-ben a székeslővárostól kapott üres telkeken, 1213 négyzetméternyi területen Palóczy Antal fővárosi építész által megszerkesztett terv szerint az építéshez hozzá lehetett kezdeni. A 40.000 forintos házépítést Schiffer Ferenc 10.000 forinttal kezdette meg és 1884. március 19 én reggel 6 órakor n Jézus legszentebb imádására" és „Szt. Józsefnek, egyletünk védőszentjének tiszteletére* jelszóval. telte meg az első kapavágást a puszta telken. Szt. Józsefben bízott és Szt. József soha. sem hagyta el ebben az óriási munkájában és sokszor lenyűgöző gondjai között. Gyűlt a pénz, emelkedett a palota. Az áldozatkészség terén azonban mindig ő járt elől. Nem egyszer előre kivette egy évre a Sacré Coeur intézettől fizetését, hogy a munka meg ne akadjon. Az ország püspöki kara, a jótevő Hercegprímással élén, az ország arisztokratája sietett segítségére, — Szt. József mindig hozott pénzt, de mindig is hiányzott. 40.000 forint ebben az időben igen nagy összeg volt, s bármilyen szépen is folyt az adakozás, mégis maradt elég, nagyon gondterhes adósság. Schiffer mint elnök bentlakott az egyletben, de elnöki lakását ez időkhöz mérten horribilisen megfizette. A két kis szobáért 600 forinttal törlesztette az egylet adósságát. Halála esetére pedig oly magasra biztosította életét, amely teljesen födözhette az egylet hátralékos adósságát. Az egylet felépült. Nagy napja volt Schiffer Ferencnek, amikor 1885. április 26-án Simor János hercegprímás az egyletet felszentelte. Vele örvendezett a fővárosi iparosság, az egylet neveltjei, közel ötezren, ötezer szegény iparos lelkét sikerült nemes törekvéssel, szeretetteljes munkával kielégíteni, felnevelni. Azóta 40 esztendő mult el és Schiffer Ferenc sohasem hagyta el drága kincsét, amelyhez ifjúságának szines, kedves emlékei íűzték. örökké kellett valami és ő mindig nagy Mecénása maradt. A közeli múltban, mikor a vörös égés teljesen felperzselte a félszázados verejtékes munkásság gyümölcsöt termő fáját és kifosztotta az egyletet, Schiffer Ferenc prelátus pénzzé tett mindent, eladta fajborait, mindent, amit nélkülözhetett, s a központi legényegyletnek segítségre sietett. Az iparosvilággal hazánkban kevés ember törődött, vesződött annyit, kevés tanult férfiú és kevés pap dolgozott oly kitartó szorgalommal és szívósággal, mint épen Schiffer Ferenc prelátus. S ha a mai napon nem is a tömegek ünneplik őt, de az ország iparosvilágának elittje mégis szeretettel emlékezik meg róla, mint nevelőjéről, második édes Atyjáról. E gyenge sorok csak halvány visszfénye akarnak lenni azon félszázados munkának, melyet ő nagy lelkének sugallatára oly sok, nemes ambíció val a Kath. Legényegyletekért szakadatlanul, fáradhatatlanul, ernyedetlen szorgalommal, — nem várva hálát, csak szt. József áldását — végigveritékezett. Mi e munkának részesei, akiket az iparos ifjúság erkölcsös nevelése, felemelése, rosz kezekből való kiemelése, vallásos és hazafias eszmékkel való fűtése lelkesít, tanítványi tisztelettel járulunk Hozzája e nagy napon, kívánva, hogy a jóságos Isten jutalmazza azt a sok fáradságot és anyagi jótéteményt, amelyet édes magyar hazánk iparosvilágáért tett, még hosszú, zavartalan boldog élettel. Legnagyobb gondjai és küzdelmei között mindig ez volt bizalmának jelszava: „In Te, S. Joseph, speravi, non confundar in aeternum 1" — ennek áldása, aki őt mindig vezette, szálljon Rája ezen a szép napon! Vessely Géza. Városfejlődési tényezőinkről. A város 1925. évi aranyköltségvetése teljes őszinteséggel elénk tárja a szomorú valóságot, hogy városunk jövő fejlődésének útjai nagyon is göröngyösek és ha a város lakosságának minden rétege nem fog hozzá megértéssel, komoly, céltudatos munkával és erős akarattal a göröngyök összetöréséhez, a fejlődésnek esélyei kilátástalanok. Egy város fejlődésének alapfeltétele polgárainak jóléte, enélkül a fejlődésnek anyagi eszközei hiányzanának. De a polgárság vagyonossága még nem biztositéka a fejlődésnek, mert ha nincs meg a polgárságban az előrehaladás, a kultúra iránti érzék, akkor a leggazdagabb városok is visszamaradnak fejlődésükben. Kitűnő példákat találunk erre egyes nagyobb alföldi városunkban. A polgárság érzéketlenségén kivül a fejlődésnek gátjai lehetnek a hatalmi tényezők is, amelyek sokszor érthetetlen okokból a fejlődést ha nem is nyíltan, de mindenesetre eredménnyel képesek megakadályozni s ezzel egyes városokat fejlődésükben a legszomorúbb eredményekkel meggátolni. Ha vizsgáljuk városunk fejlődését és annak történetét, megállapíthatjuk, hogy nálunk a fejlődésnek gátját szegénységünkön kivül főként a hatalmi tényezők mostohasága képezte. Nem fejlődhettünk a legtöbb magyar város hatalmas fejlődési lendületével, mert polgárságunk szegény volt, de nem fejlődhettünk, mert a sorsunkra, ügyeinkre befolyással birt hatalmi tényezők, köztük elsősorban az államhatalmat képviselő kormány a múltban fejlődésünket előmozdító kérdéseinkben nemcsak hogy nem segített, de bizonyos tekintetekből teljesen mostoha bánásmódban részesített. Nagyon régi időre vissza kellene mennünk, ha ezen cikk szűk keretében alig kifejthető összes tények ismertetésével beigazolni akarnánk, hogy városunk fejlődésének legfőbb oka az a nemtörődömség volt, mely a várostól gazdasági és kulturális fejlődésének nélkülözhetlen eszközeit a múltban megvonta. Itt csak a párkánynánai vasútállomás elhelyezésének, a törvényhatósági jog elvételének tenyéré, a városrészek egyesítésének sok éven át történt megakadályozására és ezen utóbb említettek következményeként nem létesült, de annyiszor megígért törvényszék, pénzügyigazgatóság stb. elmaradására mutatok rá. Vagy kapott-e városunk az ország legutolsó félszázadában valamely állami intézményt, iskolát, vagy államsegéllyel létesített gyárat ? Kálmán Gusztáv volt kereskedelmi államtit kár igérte a füstölő gyárkéményeket, de azokből füstöt felszállni még nem láttunk. Ez városunk elmaradt gazdasági fejlődésének félszázados képe durva vonásokban, amely ma, mikor már fojtogat bennünket a vesztett háborúnak városunkra kettős vasmarokkal nehezedő nyomása, egy szomorú jövőnek perspektíváit mutatja felénk. Pedig ennek a városnak polgársága mindenkor áldozatkész volt, nemcsak annak az egy pár itt létesült gyárnak, forgalmi vállalatnak adta meg anyagi eszközeit (üveggyár, csavargőzös társulat stb.), amelyről sok család birtokában levő ma már értéktelen részvény tanuskodhatik, de sokat áldozott kultúrájára, iskoláira is, amelyekre ma is költségvetésének egyötödrészét adja. De sajnos, még ma ts megállapíthatjuk, hogy bár két csonka vármegyének vagyunk székvárosa, nem hogy fejlődnénk, hanem erőinket, szorgalmunkat, gazdasági előrehaladásunkat megbénító egyes jelenségek és tények a teljes ipari és kereskedelmi pangás felé visznek bennünket, melynek végső stációja az elszegényedés. Ma már napról-napra láthatjuk, hogy egyes, a város érdekeiért önzetlenül dolgozó egyéniségeink mellett nincs meg a város lakosságának minden rétegében a törekvés és erős akarat, mely a város nehéz vizekre került hajóját biztos kezekkel, kitartással, türelemmel, de elsősorban a város jövő fejlődéseért mindent áldozó s a gátakat a szirteket, szétzúzó önzetlen munkával és szeretettel kivezethetné. Régi piacunk visszaszerzése, a fejünkre nőtt Dorog község protekciós vásárprivilegiumának megszüntetése, forgalmi tényezőink tökéletesítése, városunk vízvezetékének és csatornázásának megépítésével egészségügyünk javítása s ezzel idegenforgalmunk emelése, fürdőink kiépítése, a fővárosi nyaralók ideédesgetése, iskoláink fejlesztése legyen a közelés távolabbi jövő el nem mulasztható feladata. Ezen feladatok szolgálatába kell szegődniük a felsőbb és helyhatóságainknak, köz- és magánvállalatainknak és a polgárság minden rétegének. Kereskedőink és iparosaink a hatóság eredményes és egy szegény határváros elvesztett forgalmi és gazdasági erőtényezőinek pótlására irányuló őszinte törekvéseit továbbra is azzal a megértő, a város kulturális és gazdasági előhaladását előmozdító magatartásával fogja meghálálni, mely annyi mostoha elbánás mellett is ennek a városnak, ha nem is lendületes, de tagadhatatlanul megállapítható fejlődését megadta. Ha pedig földmives népünk kellően oktatva, tudásban gyarapítva többet és jobbat fog termelhetni, ha áldott hegyvidékeink parlagjai a nemes gyüGummikabátok úri és női príma 32&000 K, elsőrendű 375.000 K, legelegánsabb női seíyemgummi felöltő (Lammóe) legszebb szinekben 450.000 K, legdivatosabb női szövej coverkot kabátok 700.000 K, úri raglánok es tavaszi felöltők a legolcsóbban, óriási választékban SCHEIBER REZSŐ és TÁRSA konfektió osztályában.