Esztergom és Vidéke, 1921
1921 / 148. szám
Esztergom vármegye hivatalos lapja XLIIl. évfolyam 148. szám. Keresztény me^yer sejté. Vasárnap, 192l. december 25. Szerkesztőség és kiadóhivatal: HMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 2!., hova a lap szellemi részét illető közlemények továbbá előfizetési ■ hirdetési dijak stb. küldendők. A hivatalos rész szerkesztőjes Főmunkatársi FEKETE REZSŐ. VITÁL ISTVÁN. Laptnlajdonos és a szerkesztésért felelős * * * LAISZKY KÁZMÉR. Megjelenik hetenkint háromszor, kedden, csütörtökön és vasárnap. Előfizetési árakt egy évre . 120 K., félévre . . 80 K. negyedévre 30 K., egy hóra . 10 K Egyes szám árai hétköznap 1 kor,, vasárnap 2 kor. Kéziratot nem adunk vissza. Szomorú magyar karácsony. A békesség szent napja, mely elé valamikor oly örömmel néztünk s melyet emelkedett, derűs érzéssel ültünk meg, pár esztendő óta már, az idén még inkább nem a gondoktól elvonatkozott, szabad, szárnyaló lelkek karácsonya nekünk. Vágyódás nélkül közeledtünk feléje és szárnyunk szegetten, aggódva, szepegve- leverve gubbasztjuk át az egykoron boldogsággal áldott ünnepet. A szerencse mintha végleg elhagyott volna bennünket. Nincs egyetlen kis világitó pont, mely szabadulást mutatna, hullámoktól agyonkorbácsolt, megfeneklett hajónknak, örvények és zátonyok előttünk-mögöttünk, csillagoltó vak sötétség köröskörül. Szomszédaink dülledt szemekkel csikorgatják felénk éles fogaikat, s mi se nem látva, se nem hallva, tővel-heggyel ösz- szevissza vagyunk tengődésre meghagyott földdarabkáakon. „Esztergom és Vidéke“ tárcája. Napszáilaf. — 1913. december 15. — Sót? esztendeje már annak, Amikor itt voltam : A lábadi permetesen, Az öreg templomban. Röröskörül minden úgy van, fTlint valaha, — régen ; Csak, mintha több tejfa lenne A templom tövében. Ropott falán, mintha lejjebb Csúszott voln’ az ablak 5 mintha gyöngébb hangja lenne A kántornak, papnak. Virág is, ha jól megnézem, Revesebb a réten 5 nem oly tarka s illatos, mint Valamikor — régen, Tarión, mezőn csak a szél jár, nem hallatszik ének ; Vájjon merre járhatnak a Cányok és legények ? miért ködös a nap fénye, mért nem süt forróbban, Dal, melegség, illat és fény mért van elmúióban ? . . . Quem Deus perdere vult, de- mentat: az eszétől fosztja meg Isten azt, kit el akar veszteni. Nem érezzük, nem értjük, hogy nekünk szól ez a figyelmeztetés? Csodálatos megzavarodottság! Mintha csak most ébredtünk volna fel forróhideglázból s nem tudva, mi történt velünk, csak kerengünk-kerengünk ész nélkül magunk körül.; Egy szerencsétlen nemzet, mely elvesztette hivatottságába vetett hitét, melynek eltűntek magasabb ideáljai, melyből még az élnivágyás is kialvóban van. Nincsen senkije, kiben gondviselésszerű vezért látna, kihez ragaszkodnék, kit vakon követhetne. Józan, önzetlen, tisztán- látó és tenni merészlő politikusai minél kevesebben. S ezekre is ugyan ki hallgat Magyarországon ? A gyászosvégű vörös osztályharc és zsarnokság alig dőlt meg, máris újabb osztályuralom réme fenyeget bennünket, mely bár keresztény mezben mutatja fájó szívből mennyi kérdés, De megfelel rája : A lábadi öregtemplom Búgó orgonája ; „üóbarátom, ne szomorkodj, Mem lehet másképen . ÍDost is úgy van s úgy lesz mindig, mint valaha, — régen ! napkeltére napnyugta jő, Vigasságra bánat, Undok hernyó gubójából, fényes lepke támad. Ri születik, — ur, vagy szolga —, Éltét bárhogy élje, A végén csak ráterül az Elmúlásnak éje. milliók mentek igy előtted, mennek még utánnad 5 milliók eíporladt szivéből Virág, kalász támad.* * * * Ekkép szólít az öregtemplom Búgó orgonája 5 mig az alkony szürke szárnya Ráborul a tájra, furulyaszó, lágy, epedő Hallatszik a völgyben. Én pedig csak állok, nézek, — Elfáradva, összetörve 5 kicsordul a könnyem ! . magát, alapjában szinte leplez- hetetlen önzésből táplálkozik. És — ami a legszomorúbb — nem akad politikai vezér, ki nyíltan zászlót merne ellene bontani. A keresztény felekezetek ösz- szetartása — ki merné tagadni? — csak látszólagos, mert egyrészt a kisebbségbe belerög- zött sajnálatos féltékenység, másrészt a fejedelem vallásának kérdése mint robbantó anyag állandóan benne lappang. A királyügynek legutóbbi műtétszerű, teatrális elintézése is újabb viharok magjait vetette el, melyek hamarosan ki fognak kelni és újra meg újra zaklatni e szerencsétlen országot. A politikának a katonaság közé való beengedése ugyancsak nem vezethet jó végre. Katonai egyéneknek a politikába avatkozása, melyhez különben sem értenek, eddig még mindenütt bajokat okozott. A legnagyobb baj pedig, hogy országvezetőink képtelenek okosan orientálódni: lecsonkitott, Karácsony. Az ucca egyik oldalán az öregember ballagott, a másikon az öregasszony. Lassan kavargóit a hó, a lámpások körül mysíikus ködös udvar képződött, a járókelőket fehér bundával vonta be lassankit, mintha feledést akart volna hinteni mindenre, mi sötét, mi bűn. Körülöttük, mellettük, előttük örömtől kipirult arcú, vígan tipegő emberkék, mosolygó bácsik, hónuk alatt ajándékot szorongató nénik sietnek haza. Haza ! Mert karácsony előestéje van. Mindenki haza siet, már ' most előlegezvén maguknak azt az örömteljes mosolyt, melyet a meglepettek hálája fog fakasztani ajkukon. S a sok boldog ember képezte örvénylő tengerben bús szigetként tétovázott az öreg ember. Neki senkije sem volt, akinek örömet szerezhetett, aki neki örömet szerzett volna. Leszegte a fejét, hogy ne lásson senkit, semmit. Hogy ne fájjon neki a mások boldogsága. Vagy hogy senki ne lássa a szemében lopódzó könnycseppet? Pedig hátha csak a hideg facsarta nedvesre szemét? Az öreg asszony s az öreg ember, de Európának igen fontos helyén levő kis országunknak barátokat és szövetségeseket találni. A magyarság, mint járni nem tudó gyermek dühöng előre- hátra ahelyett, hogy valami jóval biztató irányt venne. Szóval: semmi megnyugtató, semmi öröm, semmi remény. Valóban szomorú karácsony ez nekünk, szomorúbb a szomorú forradalomutáninál is! Mert akkor legalább még bízni tudtunk. De ma kiben és miben ? Oh népek Istene küldj egy reménysugárt! Morc. Esztergom gazdasági helyzete. A vármegye gazdagabb részének elvétele Esztergomot súlyos gazdasági helyzet elé állította. A túlsó járás adta meg élelmiszereinket és forgalmunk zömét, amit pótolni eddig nem tudtunk. A mi községeink ez idő szerint a főváros természetes vonzó ereje miatt mind Budapestre gravimindegyik más oldalon, elhagyott uccába tértek be. Egy házban laktak, Már hosszú évek óta. De ismeretségük csak annyiból .állott, hogy az öreg megemelte kalapját az asz- szony előtt, az pedig néma biccentéssel fogadta. Pedig nem igy volt ez azelőtt! Azelőtt úgy 30—40 évvel I Amikor még fiatalok voltak ! Nagyon is közel állottak akkor egymáshoz. Akkor még Baba volt az öreg asszony, Sanyika pedig az öreg ember. Esküvőre készültek. Ők ketten. S közbejött egy karácsonyest. Olyan, mint a mai. Csak a fiatalember nem volt akkor még oly egyedül, mint ma. Még volt kinek örömet szerezni. ügy emlékszik rá, mintha ma lenne. Szegény volt s csak egy olcsó kis könyvet tudott venni királynőjének. Pedig azt is egy egész hónapon ^keresztül koplalta össze. De nem érezte ! Oly jól esett az a koplalás! Mikor maga elé képzelte a meglepett leány hálásan mosolygó kis arcát, mindent elfelejtett. S mikor szerény ajándékát hóna alatt szorongatva, ajkán mosollyal, mint a többiek ma, odaért, a leány B. Szabó Mihály. A mai szám ára 4 kor.
