Esztergom és Vidéke, 1919
1919-02-16 / 14. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1919. február 16. Bizony nem gyorsvonat a társadalmi haladás, csak az optimista álmodozók képzeletében robog nyilsebesen és célirányosan. A valóságban bizony lassú személy vonat ez a haladás, sokszor vicinális, amelyet néhány sietős utasa a földnek gyalogszerrel is könnyen elhagyhat, sokszor pedig ütött-kopott tehervonat, tele nyomorúsággal és szenvedéssel, a marhakupéban halálba menő, sírva vigadó katonákkal. Néha az is bizony megesik, hogy a kelleténél tovább áll a vonat a nyílt pályán, mert akadályt jeleznek vörös szemaforok, olykor visz- szafelé tolják, olykor lecsatolják, az is megtörténik, hogy mellékvágányra téved, vagy épen kisiklik és kész a katasztrófa. Hogy gyorsvonat sebességgel robogjon előre a boldog Utópiába a haladás, ahhoz legalább is az kellene, hogy a sínek teljesen szabadok legyenek, már pedig haladás vonatának folytonosan kemény akadályokat kell útjából elhárítani. Két akadályról lehet itt szó elsősorban, az egyik a tehetetlenség ércfalával mered vele szemben, a másik pedig robbanó anyagaval veszelyezteii útját. Áz egyik a hatalmukat veszítő osztályok ijedt makacssága, amely éppen javainak lármás és konok féltésévé! veszti el még azt is, ami menthető. A másik a hatalmukat először megérző tömegek anarkiája, amely éppen azokat a javakat pusztítaná, ha lehetne, amelyeket elérni és megnyerni hivatott. — Kisasszony kérem, a káplár urat fogjuk itt vacsorára. Ez a nemes és emberbaráti indítvány egyhangúlag el lett fogadva. Ennek hatása alatt e sorok Írója a csillagokat simogatta idegesen ; Jucika tapsikolt kis kacsóival; Borcsa a schluszban kilencvennyolc centiméteres karcsú derekát illegette, Mari pedig ugrándozott mint a pipiske a hóban. Sokszor mondtam, hogy Borcsá- ban nagy művésztehetség lakozik. Meg is látszott a termetéről. Azonban ezen az estén remekelt. Hiszen tellett is a méltóságos éléskamrából. Az étlapot közélelmezési rendelet folytán felsorolni lehetetlenség, azonban a közlegényi, freiteri és káplári jogok pontos betartása mellett jóllaktam. Végre is bekellett szüntetnem a vacsorászati ténykedést, miután a császári és királyi blúzom patentgombjai azzal fenyegetőztek, hogy sztrájkba lépnek. Kilenc óra felé távozásra gondoltam. Jucika biztatgatott. — Maradjon Pistukám ! A méltó- ságosék úgyis csak éjfél felé jönnek haza. Hát maradiam még. Könnyű dolog a Katit a táncra csábítani. Jucika zongorázott, Borcsa a zongora oldalának dűlve szuszogva bámulta Jucika apró újjainak gyors iramodását a csont billentyűkön. Én meg a mélAz elsőnek bűnét tetézi tudatossága, a másikét menti tudatlansága. A rabszolgalázadások nem mindig az esztétika törvényei szerint történtek, de a szépségen esett csorba hibája a rab- szolgatartoké, akik a szabadság ellen tiltakozva és intézkedve voltaképen önmaguk ellen cselekedtek. Az az anarkia, melynek tüneteit kivált a nagy tömegek mélyebb rétegeiben a bűnnél is nagyobb tévedés volna észre nem venni és az öngyilkosságnál is nagyobb bűn volna nem orvosolni, ez az anarkia semmiképen sem a forradalom gyermeke, ez az ötödféléves háborúnak természetes fattya, azé a háborúé, amely nem a népek háborúja volt, de amely klasszikus iskolája lett a tömegőrületnek és tömegpusztításnak, amelyben ronggyá té- pődött ruha és becsület, beszennyeződött mindenfele kéz és jelszó, ez az anarkia a háborúnak ultimarációja. A háború az anarkia iskolája volt. Rudolf Mihály halála. A múlt számunkban közöltük már a gyászhirt, mely Rudolf Mihály köztiszteletben álló polgártársunk váratlan elhunytáról adott hirt es mely egy köztiszteletben álló nagy családot, továbbá az Esztergomi kereskedelmi társulatot, valamint az Esztergomi Takarékpénztárt borította mélységes gyászba. Nagyszámú előkelő közönség általános részvéte kisérte a megboldogultat utolsó útjára és meghatva hallgatta azt az emlékbeszédet, mely- lyel Bleszl Ferenc kereskedelmi tártóságosék palack boraival tartottam ismeretterjesztő előadást. Tíz óra is elmúlt már, amidőn a zongora méla akkordjaiba a csengő vészterhes csilingelőse vegyült. A lányokkal együtt magam is egy kissé meglepődtem. — Itthon a méltóságosék! Jucika és Borcsa engem gyorsan a cselédszobába tuszkoltak. Mari pedig szaladt ajtót nyitni. Jucika ijedt rebbenéssel először az asztal alá akart bújtatni. Csakhogy ott mindjárt szem előtt lettem volna. Aztán meg az ágy alá nógatott. No az bizony nagyon alacsonyka volt. Oda nem fértem alá. Borcsa megint fogékonyabbnak mutatkozott az ilynemű dolgok keresztülvitelére. Ebben is — úgylátszik — nagy prakszisa lehetett. A cselédszoba sarkában volt a cselédágy. Mint egy nagy ruhás láda felemelhető és lecsukható tartóval. Hát a Borcsa ebbe tuszkolt be. Nem is annyira tuszkolt, mint inkább ölbeli eb módjára derékon kapott és szépen beletett az egy méter szélességű — hosszúságú és félméter magasságú cselédágyba és az ágy tetejét szépen 1 visszahelyezte. Jucika ijedt mosolygással nézte Borcsa sü- lyesztési akcióját. Ép jókor. Hallottam már a méltóságos asszony nyávogó hangját. — Borcsa kérem van vacsora ? sulati elnök és takarékpénztári igazgató következőkben búcsúzott el a nagyérdemű férfiútól: Tisztelt gyászolók 1 Kettős hivatalos kötelességem bátorít fel arra, hogy a zimankós idő dacára, néhány percre türelmüket kérve, kedves halottunktól nyilvánosan búcsút vegyek. E gyászos koporsóban nyugvó érdemes férfiú hosszú évtizedeken át önzetlen, buzgó elnöke és diszelnöke volt az Esztergomi kereskedelmi társulatnak és több mint félszázadon keresztül volt igazgatósági tagja és erős támasza a közhasznú működéséről ismert Esztergomi takarék- pénztárnak. Amit e két intézmény ezidősze- rinti vezetője meghatva, mélyen lesújtva állok e ravatal előtt és fájdalommal, de mély köszönettel és igaz hálával helyezem arra elismerésünk és kegyeletünk örökké zöld babér- koszorúját. Követésre méltó minta-ember volt a megboldogult. Mint városunk egyik legmodernebb üzletének volt tulajdonosa mindenkor szolid elveivel, kiváló szakértelmével, előzékenységével és munkaszeretetével adott jópéldát több kartársainak. Mint a Kereskedelmi társulat elnöke évtizedeken át szeretettel és önzetlen ügybuzgalommal szolgálta a társulat, a többi kereskedők és a város közönségének érdekét. Ezek mellett legkedvesebb működési köre a takarékpénztár volt és annak felvirágzása, nem kis részben az ő nevéhez is fűződik. Mint fiatal ember lépett az intézet igazgatóságába és több, mint 50 évig volt annak állandó tagja, sőt mint igazgatótanácsos közel 40 évig közvetlenül vett reszt a társaság benső vezetéseben. Nagy láikörével, gazdag tapasztalataival, faradhatlan munkásságával és arany tiszta becsületessegevel támogat!a mindenkor az intézetet. Szive és lelke a mienk volt, viszont az intézet minden egyes tagja testvéri és fiúi tisztelettel és szeretettel ragaszkodott állandóan a társaság nagyrabecsült nesztorához. — Nincs, kézit csókolom 1 Iszen azt teccett mondani, hogy ma nem itthon lesz a vacsora. — Igen, Borcsa. De az úr nem akart a tanácsoséknál vacsorázni. Mit lehetne most gyorsan csinálni ? — Mit ? Semmit kézit csókolom. Csak nyers marhahús van. Az is szákás. Én meg rosszul érzem magam. Szegény Borcsa azt gondolta, hogyha ő most igy beszél a méltóságosék biztosan lemondanak a vacsoráról. De a nyávogó hang tovább folytatta. — Jól van Borcsa. Maga csak menjen aludni. Majd én csinálok egy kis vacsorát. Kezdtem magam kényelmetlenül érezni. Az ágyban összehalmozott szennyes ruhák illata furcsa módon piszkálta már az orrlyukamat. Blúzom gombjai felmondták a szolgálatot. Az ingyen gőzfürdő izzadtsággal borította káplári homlokomat. Egyszóval nem irigyelni való volt a helyzetem. Megint a nyávogó hang szólalt meg. — Mari kérem hol a húsverő kalapács. Nesztelen lépések közeledtek az ágy felé. Ha most a méltóságos asszony felnyitná az ágy tetejét. De nem tette. Egyszer csak kopp-kopp. A fe-' De nem lehet elhallgatnom kedves halottunk másik két erényét sem. Páratlan szorgalmas városatya és ritka jó családapa volt ő egész életén át. A városi képviselőtestületi és bizottsági üléseken mindig első helyen ült és jóakarattal célirányos, bölcs szavazatával mozdította elő polgártársai sorsat. Mint áldott jó családapa pedig egyenesen példaképül állott mindnyájunk előtt. Jóságos szivéről és családja iránti odaadó szeretetéről tanúskodott minden egyes tette, minden egyes gondolata. Utolsó éveit már csakis családjának és a takarékpénztárnak szentelte s igy a tiszteletreméltó családdal együtt gyászol az Esztergomi takarékpénztár is. Sajnos e nemes erények most már mind sírba dűltek és mi vérző szívvel veszünk azok érdemes tulajdonosától örök időkre búcsút. Nagy űr támad az ő távozásával. Nehezen fogjuk őt — ki mindnyájunk szeretetét és tiszteletét bírta — nélkülözni. De nemes példája állandóan előttünk fog lebegni, kö- szönetünk és hálánk pedig soha sem fog elévülni. Könnyes szemmel, bánatos szívvel kisérjük utolsó útjára. Legyen áldott az ő emléke I Kedves atyai barátom Isten veled ! Alispán! jelentés a múlt hónapról. Palkovics László alispán a múlt hóról szóló jelentését a következőkben terjesztette elő: Januar havaban a legfontosabb, és kihatásai következtében kiszámíthatatlan esemény volt a párkányi jarasnak a cseh csapatok altali megszállása. A párkányi járás szolgabirája január 9.-en délelőtt 11 óra tajban, meg felkérdezte távbeszélőn Érsek- ujvar polgármesterét a cseh-szlovák csapatok hollétéről, s válaszul azt az értesítést kaptá, hogy a csehek Tar jemre nehezedő ágytetőn irtózatos kalapálás kezdődött. A méltóságos asszony kezdte verni a száraz marhahúst puhára éppen a fejem tetején. Jó kis hecc. Minden egyes kalapácsütésre azt hittem, hogy az agyvelőm ugrik ki a tarkómból. Homályosság borult a szememre. A halántékom lüktetett. Füleim zúgtak, mint a nagyszombati harangok. Végre a huszonnyolcadik kalapácsütés után csend borult a házam tájékára. Csupán a hús sistergése és a méltóságos gummi sarkak topo- gása volt hallható jó darabig a konyhába. Aztán minden elcsendesült. Fejemmel fölakartam emelni a rám szoruló ágytetőt, de ekkor láttam, hogy még erre is gyönge vagyok. Borcsa aztán megkönyörült rajtam. Kiszabadított négyszögletes börtönömből. Jucika könnyezve borult a nyakamba és nagyon kért, hogy ne haragudjak reá. ő nem hibás. El is hittem neki... Fiilöp Ferenc, Ne vásárolj kincstári hol- mit, mert ingyen adod vissza!
