Esztergom és Vidéke, 1919

1919-11-04 / 98.szám

Katonái panasziroda. A várme­gyei katonai parancsnokság panasz­irodája a nagylaktanya III. sz. épü­letének II. emeletén van. Hivatalos órák d. e. 10-től, 12-ig. A román erőszakoskodások bejelentése. Mindazok, akik ellen a románok atrocitásokat követtek el, ezt személyesen jelentsék be a kato­nai panaszirodának jegyzőkönyv fel­vétel céljából. Nagy Antal. Városunk ezen szo­morú hírnévre vergődött emberé meg­unta az idegent és hazajött. Csányi József államrendőrségi kapitány ve­szélyesnek látta Nagy Antal szaba­don való maradását, őrizetbe vétette és bőven megindokolva javaslatot tett internálására. Az indokolásban sorjában felvannak sorolva Nagynak nemcsak összes politikai, hanem egyéb bűnei is, melyek közül csak néhá­nyat emiitünk meg. Lelkes hive volt a kommunizmusnak. Önként jelent­kezett propaganda tanfolyamra. El­vállalta a gimnáziumi igazgatóságot. Izgató beszédet tartott. Forradalmi törvényszék elé állította Morász Jó­zsef közbecsülésben álló ügyvédet. Lakást rekviráitátott magának és nyil­vánosan erkölcstelen életet élt. Ennyi erénnyel rendelkezve bizonyára meg­érett az internálásra. A közönség véleménye szerint ugyan másra is megérett. Ismét árdrágítók. A határrend­őrség 50 korona birsággal sújtotta özv. Schmidt Józsefnét amiért a bab literjét 15 koronáért árusította. Nagy Istvánné és Snászel Matildot 150—150 koronára büntette meg ugyancsak a határrendőrség. Ezek ugyanis a gyer­tya darabját 8 koronáért adták el. — özv. Pathy Istvánnét amiért liszt készletét be nem jelentette és 54 kgr. főzőlisztet találtak nála, melyet elkoboztak és a közélelmezési hiva­talnak adtak át, — 150 koronára büntettek. — Igazán hallatlan, hogy mennyire mennek az emberek a zsa­rolással. Hogy csak egy példát hoz­zunk fel megemlítjük, hogy a tojás darabját 7 koronáért adják. Választmányi ülés. Az ETK. f. hó 4. napján este 8 órakor a Há­romszerecsen kistermében választ­mányi ülést tart. F. hó 5. napján este 6 órakor ugyanott vigalmibizott­sági ülést tart. Tárgy: a Katalinkor rendezendő estély megbeszélése. Adomány a nemzeti hadsereg­nek. Mráz József műkertész a ma­gyar nemzeti hadsereg javára rende­zett hangverseny alkalmából utólag loÖ K-át küldött a rendezőség ke­zeihez, melyet ez úton nyilvánosan nyugtatunk. Tánctanfolyam megnyitás. Kó­cián Gyula oki. tánctanár november hó 5-én, haladók és kezdők részére a Fürdő Szállodában új tánctanfolya­mot nyit, hol a legmodernebb tán­cokat fogja tanítani. Exkulsiv cso­portok. Diákok részére külön tanfo­lyam lesz és kívánatra külön órák­ban is tanit. Megérkezett a burgonya a köz­tisztviselők és hadirokkantak számára rendelt burgonya második szállítmá­nya, sok viszontagság után, megér­kezett és ma kedden egész napon át elvihető a vasúti állomásról. Felké­retnek a bárcák tulajdonosai, hogy a burgonyájukat ma okvetlenül vites­sék el, mert több szállítmány már érkezni nem fog és az esetleges ká­rosodásukért senki felelősséget nem vállal. A burgonya szalmával és ho­• mokkái letakarva fagymentesen érke­zett, minőségére nézve elsőrendű, mindenki igényét ki fogja elé-, giteni. Hirdetmény. Felhivatnak az összes kereskedők, hogy a sój egyek átvétele végett a közélelmezési hivatalban november hó 4.-én d.e. 9 órakor jelenjenek meg. Egyben felhivatnak Boldizsár Rezső, Brenner József, Kuhn Gábor és Vörös József kereskedők, hogy a liszt elszámolási jegyzékkel jelen jenek meg az elszámolás miatt. Esztergom, 1919, nov. 2. Közélelmezési Hivatal. A Korona Mozgószinház MŰSORA Hétfőn és kedden, november hó 3.-án és 4-én: A HITSZEGŐ. Színmű 4 felvonásban. Főszerepifi: MÄDY CHRISTIANS. A LIFTES FIÚ. Vígjáték 3 felvonásban. Főszereplő; LISA WEISE. Az előadások kezdete: hétköznapokon este 6 és Va 9 órakor, vasár- es ünnep napokon d. u. 4, és este 6 és Va 9 órakor. „Corso" Mozgószinház MŰSORA Hétfén és kedden, november hó 3-án és 4-én: Corvin film! Kelet gyöngye. Filmregény 4 felvonásban. Főszerepben: DAGNV SERVAES. A darab főbb részletei Indiában, Gorma vá­rosában játszódnak le. Felvételek a Maharadzsa palotájából. A zenét saját szalonzenekara szolgáltatja. Az előadások kezdete: hétköznapokon este 7 és 72 9 órakor, vasár- és ünnep napokon d. u. 4, és este 7 és 9 órakor. Önkéntes árverés. Jókai-ucca 3. szám alatt elu­tazás miatt több rendbeli szoba­bútor u. m. ágyak, asztalok, szé­kek, díványok, szekrények és egy piros plüss szalongarnitura, továbbá egy konyhaberendezés, ágyneműek és vas bádogos szer­számok november 5-én d. e 9 órától kezdve önkéntes árverésen azon­nali kékpénz fizetés ellenében eladatnak. Különbejáratű bútorozott szobát keresek kiszolgálással a városháza kör­nyékén. A lakbért élelmiszerrel vagy fűtőanyaggal fizethetem. Szobatulajdonosok adják le ci műket „Keresztény" jeligével a kiadóhivatalba. Eempelen villában 1 magas barna ebédlő be­rendezés fekete márvány lapokkal és nagy tükörrel eladó. A legjobb minőségű nöi- és gyermek w-cipők nagy választékban jutányosán kap­hatók és mérték után készíttetnek Csákó-cégnél Vörösmarty-ucca3.sz. a rendőrkapitányság mellett. Az összes pipere-, illatszer­es háztartási cikkek a „Repülő" illatszertárban a legolcsóbban beszerezhetők. Kossuth L. a. 50. alatt. ÉRTESÍTÉS. Tisztelettel értesítem a kö­zönséget, hogy a Nagy Ignác-féíe bentes és mészáros üzletet átvettem és pontos kiszolgálás mellett úgy marhahúst mint hen­tesárút árusítok. Németh Imre hentes és mészáros Rudnay-tér 7. sz. Elad© 3 darab borovi fenyőből ké­szült jókarban lévő ablak be­üvegezve és mázolva és egy bélelt ajtó tok. Tudakozódni lehet Kajuk Gyulá­nál Perc-ucca 1. szám alatt. Kaszáló bérbeadás. Lajtoskerti 7 hold területű Szarvas hegy alatt fekvő kaszáló a legtöbbet ígérő­nek Lőrinc-ucca 1. szám alatt bérbeadó. Ajánlatok nov. 8-ig elfogadtatnak. Napszámost keres fűtési és tisztogatási munkára a főreáliskola igazgatósága. Jelent­kezés minden délelőtt az iskola igazgatói irodájában. Üzletmegnyitás! Van szerencsém a n, é. közönséget értesíteni, hogy a Kossuth Lajos-ucca 76. szám alatt polgári és katonát szabóműhelyt nyitottam. Készítek személyes közreműködé­semmel elsőrendű ruhákat, amire ga­rancia az, hogy 18 évig több budapesti és bécsi cégnél, valamint helyben is 6 évig mint szabász működtem. Kérem a n. é. közönség szives tá­mogatását s vagyok kiváló tisztelettel Vincze Ferenc polgári és katonai szabó. Házeladás! 4 szoba, 2 konyha, a hozzátar­tozó mellékhelyiségekkel és 500 •-ÖI kerttel biró ház eladó. Cim: Dorogi-út 55. szám alatt. Van szerencsém a n. é. közön­séget értesíteni, hogy Álmos­ucca 5. szám alatt, saját házam­ban lévő férfi szabó műhelyemben elvállalok minden e szakmába vágó munkát, vasalást, javítást és átalakításokat. A n. é. közönség szives párt­fogását kérve teljes tisztelettel Blaskó Lajos férfi szabó. Schützer-féle borotvaszappant, Berlini ruhafestéket, Menthol­sósborszeszt, Salvator-és Taba­rin-féle cipőkrémet Ügynökök magas jutalékkal felvétetnek a „Repülő" illatszertárba Lusztig Béla, Kossuth L. u. 50. A helyőrségi tiszti étkezde azon­nali belépésre egy perfekt szakácsnőt keres. Jelentkezni lehet az élelmezési tisztnél. Eladók 37­es 5 cm. magas alig használt dupla férfi gallérok, továbbá egy 9x12 kitűnő lencséjű fényképezőgép az összes tartozékaival és egy egészen új négy rétn spanyolfal Rosta Andor könyvkötészetében. J UIHIII Ilii— HB—8—1 1 drb. erős igás lé négy havi időre kiadó vagy esetleg Örök áron eladó Bekő lános kőművesmesternél Alsószérü-sor 4. szám. Ugyanott 1 drb. új ajtó, 2 drb spalettás ablak, új tölgyfaparketta és hutai oltott mész eladó. Ruhája aífestésére! csakis a Henning-féle Két oroszlán e l W védjegyű festéket im QW használja! Hajhullás ellen Dr. Lyons I. W. amerikai petrol. A drága tyúktojás helyett használjunk „tojáspótlékot" egy csomag megfelel három tojásnak: — Kapható: Honniflff Táti AC Ác Fia drogériájában a „Két oroszlánhoz" ncUUlllg JdüOb t/b Cid ESZTERGOM, Széchenyi-tér 5. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents