Esztergom és Vidéke, 1919

1919-11-01 / 97.szám

Szerkesztőség és kiadóhivatal: SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., hova a lap szellemi részét illető közlemények továbbá előfizetési s hirdetési dijak stb. küldendők. A hivatalos rész szerkesztője: FEKETE REZSŐ. Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős : LAISZKY KÁZMÉR. Megjelenik hétfő és ünnep utáni nap kivételével mindennap. Előfizetési árak: egy évre . 72 K., félévre . 36 K. negyedévre 18 K., egy hóra . 6 K. Egyes szám ára 50 fii. - Hirdetések árszabály szerint. ­Kéziratot nem adunk vissza. Nemzetiségi politika csődje. Hlinka, Jehlicska, Sorbár Juriga és Hodzsa nemzetiségi politikája csődbe került. Horvát testvé­reinket kezdi elnyelni a szerb áradat és a dákoromán agitá­torok népe, belátja, hogy jobb élni a magyar uralom alatt, mint az oláh bojárok szolgája lenni. A Vág, Garam, Tisza, Kőrös és Maros pedig minden nemzetiségi agitációs beszédek dacára sem akar Cseh és Oláh­ország felé folyni, de a Dráva és Száva sem fogadja be a Dunát. A Felvidék fája ott vesz­tegel a raktárakban és Beszterce fenyői sem birnak átcsúszni a határ hágón. De nemcsak gaz­dasági, hanem más bajok is vannak egyelőre különösen tót ajkú magyarjainknál. Hlinka és Jehlicska szlovák vezérek, az új honalapitók kény­telenek voltak Parisba szökni, „Esztergom is Vidéke" tárcája. Halottak napján irta: Lyra. Uj sir Jött a temetőbe... — A büszke márványok körül lámpák, villanykörték özöne: a fris­sen kapált, mohával puhán födött fakeresztes sírokon apró mécsesek gyertyafény; az elfelejtett, fűvel-gaz­zal benőtt, vagy keresztje-vesztett sírhalmokon : csak az örök világos­ság fényeskedik. Ami szeretetet csak nyújthatnak az emberek, ami virágot csak fa­kaszthat egy nyár, az mind itt van, itt a temetőben. Mindenki itt van, vei nem törte le a zománcot: a szeretetet. Virág-virág a kezekben; ünnepies, gyászmisés hangulat a szivekben. — A nyár régen elmúlt... künn hűvös a levegő, de ttt a teme­tőben újra nyár van, újra meleg min­den. Meleg a föld: a gyertyától, a mécstől, a rápergett könnytől. Mele^ a levegő: a sóhajoktól, fohászoktól. Meleg az emberek szive — csak én vagyok hideg. Uj sír jött a teme­tőbe. Eljöttem én is hozzátok hal­ványarcú halottak, mert üres a szi­vem, mert ellopták a hitem, meg­hogy az entente vezérbizottsá­gánál panaszt tegyenek a csehek túlkapásai ellen. Itt álljunk meg. — A nagyhangú tót ve­zérek állandóan telekiabálták a külföldet, hogy a magyarok erőszakosan magyarosítják, irt­ják a tót népet. Gyűlöletet ipar­kodtak beleójtani tót ajkú test­véreinkbe irántunk és barátsá­gosan szorongatták a szokolisták kezét ünnepélyeiken; széles mosolyra nyúlt ábrázatuk, va­lahányszor a fehér cár óriási birodalma felé tekintettek. Nos a szokolisták bevonultak a tót lakta vidékre, sőt tovább is és barátságos markuk a feléjük nyújtott kezek helyett, a tót nép torkát szorongatja. A cseh uralom azonnal nyelvükben tá­madta meg őket és még még­sem erősödtek, már vallásuk sincs biztonságban tőlük. Mind­ezt Jehlicska ismeri be, aki Parisból visszatérve, Budapes­ten tartózkodott és a nagy test­vériségről ezeket mondja: köz­mondássá vált a tót nép ajkán gyalázták, kinevették a lirám ... ösz­szetörték a lantom. Nem vádolni jöttem! Csak sírni akarok. Azt mondják a könnyekre ma megnyílnak a sírok. * Könnyeknek ma megnyílnak a sir ok... A büszke márványok mögött szé­gyenkezve bújik meg egy bokros dombocska, legsötétebb része a te­metőnek. Odatartok, mert tudom, hogy ott, a sötétben születik a könny. Látom az egész temetőt... Láng­nyelvek ... lángnyelvek — árnyak... árnyak. Megborzongok. Szép vagy temető, ijesztően szép. A dombalatti sírok gyertyái pattognak, sercegnek. A gyertyák szürke füsttömege ijesztő alakokat, vízözön előtti sárkányokat rajzol a levegőbe... a suttogó han­gok, mint egy delejes áram szállnak agyamra.- A levegő tele zsibbasztó melegséggel s hangokat hallok, kí­sérteties sirontuli hangokat. Egy vékony gyerekhangot egész a közelbe hallok. Ki vagy halott, kinek sírása, fájdalma keresztültör a földön ? Mi fájhat neked ? Talán neked is össze­törtek valamit ? Ne sírj! — de sír mint pusztán a szél, sir mint a jávor­fuvola, hogy a szivem és torkom összeszorítja sírása. Majd sír, hogy vele én is sirok, emésztem magam, — inkább az ördöggel, mint a csehekkel, sőt Ábelnek mondja a tótokat és Káinnak a csehe­ket, de ennél jobban jellemzi a cseh tót testvériséget az a tény, hogy Hlinka alig tért vissza Parisból, a csehek azon­nal elfogták és Ölmützbe vitték. A tót nép pedig forrong és a „Hej Slováci Slováci..." he­lyett a magyar Himnusz csen­dül fel ajkán. A mi állítólagos erőszakos ma­gyarositásunk eredménye az, hogy a felvidék tótsága 1000 éven át velünk élve megtartotta nyelvét, nemzeti szokásait és hiába állítja Jehlicska, hogy a mig a latin, tehát szintén nem az ő nyelvük volt Magyaror­szágon a hivatalos nyelv, addig békében éltünk együtt. Nem úgy van, mert addig éltünk békében amig nem támadtak rövidlátó tótnemzetiségü agitá­torok, akik nemzetiségi testvé­reinket a romlásba vitték és a kik kénytelenek felébredni az orosz álomból is. Most már jajgatok... jajgatok. De nem jön könnyem. Sirok és nem könnyebbü­lök meg. Segítnek rajtad. Könnyekre ma megnyílik a sir — de nekem nincs könnyem. Én sírok tovább és sírásom nem hallja senki. Siratom, hogy nincs könnyem. De jaj I Va­lami ég a szemembe. Könny az, de nem a magamszülötte. Könny, de messziről jött szellő hozta s vágta arcomhoz s arcomról lepottyant a földre, majd lerogyok utánna, egy letört keresztre. Kitörte le ? Ki esett érette halálos bűnbe ? Név is van rajta még: Annuska... élt 14 évet... s vége. Te sírsz hát Annuskai Mért? Itt feleejtettél valamit, vagy félsz a sötétbe ? Már tudom. Fázol sze­gényke s nincs itt senkid, ki gyer­tyával melengetné.fázós tagjaid. Késő van már, hiába vársz 1 Szegény, szegény Annuska! Hiába vársz? Hiába ? Nem I A szomszéd sír mé­csesét messziről jött szellő oltja el. A levegő titkos hangfoszlányokat fog fel és továbbít. Messze, messze kis falucska Temetője, kápolnája Hideg kövén térdepel a — Kis leányka anyácskája. Sóhajtását fölkapta a Temetőknek angyalszárnyú Szép orgonás telefonja: A lant-szellő; s már munkába' : A kis gazos sírocskára belátják, hogy velünk együtt­élve megtalálják létfentartásuk minden feltételét. Most már lát­ják, hogy a magyar Szent Ko­rona nem az elnyomatás, ha­nem a szabadság szimbóluma volt és lesz mindég. Tanultak* de tanuljunk mi is! Nemzetiségi politikánkbanjne­künk is meg keli változnunk és< jó közigazgatást kell adnunk a Felvidéknek. Ha fontos is a nyelvkérdés, de ennél fontosabb az érzelmi kérdés. Branyiszkó hősei, ha nem is beszélték nemzetünk zengzetes nyelvét, de magyarul éreztek és nekünk főleg az érzelmi világra kell súlyt fektetnünk. Nem szabad a jövőben tápot adnunk azok­nak, akik örökösen reámutattak a rossz magyar közigazgatásra és legyünk igazságosak, mikor azt mondjuk, hogy agitációs munkájukat nagyban mi segí­tettük elő azzal, hogy adófize­tés és végrehajtáson kivül vajmi keveset nyújtottunk nekik. Nem védtük meg ezt a szorgalmas Imafoszlányt és könnyeket Sok-sok meleg üzenetet Egyre hordja — harmatmódra. Mennek az üzenetek temetőktől­temetőknek. A levegőbe hangok jönnek-mennek. Alig birom megkü­lönböztetni a kis leány csacska hang­ját: „Anyukám már nem sírok! Te se sírj!" Egy ifjú léptei törrik meg a be­szélgetést. Fáradt nagyon. Bebaran­golta az egész temetőt, minden sírt megnéz. Valamit keres. Egy oly dombocskát, mely hasonlít anyja és huga sírjához. Megtalálta.. . letérdel a kis leányka gyámolatlan sírjára és gyertyát gyújt. A gyertya lángja imbolyog — mint a lapok lidérce. Szája nem mozdul, de hallom a levegőn át, amint kétségbeesetten följajdul. „Anyám! Anyám!".... S már jő is a válasz. „Fiam, fiam. Rég vártalak. Van valaki a sírotoknál anyám?" Nincs fiam! Hát apám ? Biztos nem jöhet. — Imádkozol apádért naponta fiam? Csak azt ne kivan d anyám! Örülj hogy nem leszek gyilkosa, mert téged ide juttatott! Fiam, fiam ... Esztergom varmegye hivatalos lapja.

Next

/
Thumbnails
Contents