Esztergom és Vidéke, 1919

1919-10-26 / 92.szám

Esztergom vármegye hivatalos lapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., hova a lap szellemi részét illető közlemények továbbá előfizetési s hirdetési dijak stb. küldendők. A hivatalos rész szerkesztője: FEKETE REZSÓ. Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős: LAISZKY KÁZMÉR. Megjelenik hétfő és ünnep utáni nap kivételével mindennap. Előfizetési árak: egy évre . 72 K., félévre . 36 K. negyedévre 18 K.

t egy hóra . 6 K. Egyes szám ára 50 fii. - Hirdetések árszabály szerint. Kéziratot nem adunk vissza. Nemzeti hadsereg. Mátyás fekete vitézei, Bocskay katonái, Rákóczi kurucai, Kossuth vörössapkás honvédjei mind-mind nemzeti alapon álló, nemzeti katonák voltak. Magyar szellem hatotta át őket, magyar eszméért harcoltak és mikor kihullott, vagy kicsavarták kezükből a fegyvert — elbukott a nemzet ügye. A világosi í egy veri etétel után szomorú évek teltek el elnyomatásban és a kiegyezés sem hozta meg a nemzeti hadsereget s csak évek múlva engedte meg a bécsi politika, hogy az úgynevezett közös hadseregnek kiegészítő :része gyanánt honvédséget állíthassunk fel. Amint kavarodott Ausztriában a nemzetiségi zűrzavar, ismét kaptunk némi kedvezményt és ez meghozta nekünk a honvédtüzérséget s igy kaptunk, illetve állíthattunk fel nemzeti haderőt, amely azonban nem volt teljesen mentes az idegen befolyástól. A világháborúban senkinek sem jutott eszébe nem nemzeti hadseregnek tekinteni magyar ezredeinket itthon, hisz minden tisztán látó ember tudta, hogy országunk szétdarabolása a cél, tehát katonáink nemzeti eszméért véreztek az orosz mocsarak, galíciai homok, Albánia hegyei és Doberdó sziklái között. Ámde a belső bomlásunk csavarta ki vitéz katonáink kezéből országunkat védő fegyvert és elbuktunk. Mélyre, nagyon szégyenletes mélységbe sülyedtünk saját hibánkból, de a feltámadás hajnala derengeni kezd és hogy teljes legyen feltámadásunk, ahhoz erős, fegyelmezett, magyarságtól áthatott hadseregre van szükségünk. Hála Horthynak, a kezdet nehéz munkáján túlvagyunk. A nemzetietlen, átkos vörös uralom ismét kezünkbe adta a fegyvert és azt most meg is kell tartanunk, ha elbukni végleg nem akarunk és ne akarjunk ! Emberünk van, csak felszerelés kell. Katonáinkban van nemzeti lelkesedés, csak áldozatkész polgárság kell. Ha államkincstárunk szomorúan üres is, de van vagyonos polgárságunk és ennek kell most áldoznia. Vagy nem volnánk utódai a 48-as apáinknak, akik családi ékszereiket áldozták a haza oltárára ? Polgárok elő a pénzzel! Ha tudtátok fogcsikorgatva védeni vagyonotokat a diktatúra alatt, akkor adjatok most abból önmagatoknak, a Nemzeti Hadseregnek. Nem vész el a pénzetek, mert amit a Hazának adunk áz csak egy nemes kölcsön, melynek kamatait a megtartott, újra épített Magyarország bőven fizeti meg. Es ha méltatlan utódai lennénk őseinknek, ha hazánk elbukik, ha hadseregünk a szegénységében mégegyszer szétzüllik, akkor hazátlanul vájjon mit ér pénzetek ? Tudnia kell minden magyar embernek a most felállítandó Nemzeti Hadsereg célját. Ezerszer pingálhatnak Parisban megcsonkított Magyarországot, tjiába csattogtatja fogát az oláh martalóc és hiába a cseh uralom, ha nemzeti hadseregünk van, mert akkor Kárpátok északnyugati bérceitől a megszentelt székely földig ismét Magyarország lesz. Nos, akadhat magyar polgár aki ezt nem akarná? Nem, ez nem lehet — mert annak a neve hazaáruló. Némó. Szocialisták küldöttsége Horthynál. Horthy fővezér okt. 20-án fogadta a budapesti szociáldemokrata munkásság 3 tagu küldöttségét. A küldöttség kérdést intézett a fővezérhez a nemzeti hadsereg szelleméről és céljairól, mert Budapestre való bevonulás küszöbén szükségesnek látják, hogy erről munkás testvéreiket tájékoztassák és a rossz akaratú híresztelésekkel szemben megnyugtassák. A fővezér válaszában megköszönte nekik, hogy ide fáradtak, hogy igy a kölcsönös megbeszélés utján a megértés és együttműködést lehetsé gessé tegyék. Nem pogromokat esi nálni, rémuralmat teremteni megyünk fel Budapestre, hanem a fő, sőt egyedüli cél: rendet az egész vonalon helyreállítani. A magyar mun kást úgymond — a magyar fajhoz tartozónak tekintem, ki az én ma gyar fajommal egy test és egy vér bői származik, — tárt karokkal és testvéri szeretettel ölelem magamhoz. Elkövetünk mindent, hogy az élei mezest elősegítsük. Itt már gyűjtőt tünk is számukra. A tönkre ment Magyarországot talpra kell állítani. Az elhagyott gyárakat újból üzembe fogjuk helyezni, hogy munka lehetőséget adva a termelés mielőbb megindulhasson. A munkás kell, hogy becsületes kenyerét tisztességesen megkereshesse. Egészséges emberek számára munkanélküli segélyt adni erkölcstelen dolognak tartom, ilyesmi csak aggokat és betegeket illethet. A munkásság lássa be, hogy egyedül ő, helyesebben a vezetői a hibásak, hogy a régi nemzetrontó ténykedéseknek vége. Ha a vörös uralom asak gondolatban is felmerné a fejét ütni, kegyetlenül vérbe fogom fojtani. Telve vagyok szociális érzéssel, de hazámat vissza dobni a sir fenekére nem hagyom; ha pedig a hadsereg fegyelme ellen csak rejtett célzásokkal vagy burkoltan izgatások történnének, ugy a bujtogatókat ott a helyszínén a kaszárnyák előtt fogom felakasztatni és addig fognak ott elrettentő például lógni, mig le nem szakadnak a kötélről. A hadsereg fegyelme kitűnő; azokból a paraszt fiukból áll, kiknek az apját az önök vezérei akasztatták fel. A falu népe azonban — meg fogja bocsájtani önöknek, ha önök ismét testvérei óhajtanak lenni, de isten és Haza fogalma nélkül ez nem lehetséges. Igy aztán lassan elmúlik az az ellenségeskedés, mely most a falu és város között fenn áll. Mondják meg tehát munkástestvéreiknek, hogy a nemzeti hadseregtől azoknak a tisztességes embereknek félni okuk nincsen; a gazembereket pedig meg kell büntetni. Nem én de megbünteti az igazság szolgáltatás, mely előtt mindenki egyforma. Vegyenek példát a külföld hazafias munkásságától és ha testvériesen együtt működünk, akkor Magyarországra szép jövő vár, hol mindenki boldog megélhetést fog találni. A küldöttség egyik tagja azt a kérdést intézte a fővezérhez, hogy hallomása szerint a sajtó szabadságot kiölik. A fővezér reflektálva" a kérdésre kijelentette, hogy minden intelligens ember híve a gondolat és sajtó szabadságnak, de egyes lapok' oly nagy mérvű kutmérgezést folytattak, hogy ezt tovább tűrni nem lehet. A becsületes, hazafias, nemzeti és faji érzéstől telitett sajtó szabadon megírhatja amit .akar. A fajom megrontását azonban a sajtó által nem fogom megengedni. Végül megnyugtatta őket, hogy a tisztességes Magyarország idáig jutott mi már a sir széléről rántottuk vissza. Legyenek arról meggyőződve, hogy a magyar nemzeti hadsereg nem fog a munkássággal szembeszállni, ellenséges indulattal viseltetni, mig a hazafias nemzeti iránytól el nem térnek. A kormánnyal egyetértően mindent megtesz, hogy ezt a borzasztó telet kitudjuk tartani, csak aztán a munkásság meg ne zavarja a rendet. Erre egy munkás azt kérdezte a fővezértől, igaz-e, hogy a szakszervezeteket feloszlatják és a pénzt elveszik. A fővezér válaszában kifejtette, hogy a szakszervezetek úgymint minden országban, úgy itt is megmaradhatnak, ha a hazafiatlan, nemzetközi, destruktív irányt követő zsidó vezetőket elcsapják, mert el kell csapniok. A vagyonukat csak népjóléti intézményekre fordíthatják. Az önök vezetői Kúnfi, Garami, Szamuelli, Kun Béla (Kohnok) soha a kezükbe nem vették volna a kalapácsot. Válasszanak tehát oly vezéreket, kik nem milliókat harácsolnak az önök verejtékéből, hanem önök testvére származásban és munkában egyaránt; ezekkel megértik maguk is egymást és mi is megértjük magukat, mert a magyar a magyart mindig megértette és csak lelketlen uszitók vonták közéjük korlátokat. Ezek a lelketlen uszítók találták ki a munkás elnevezést. Mindnyájan polgárai vagyunk a hazának; önök éppen olyan polgárai, mint amilyen munkása én vagyok, ki nem napi 8 órát, hanem sokszor napi 24 órát is dolgozom. Csak hogy dolgozzon mindenki a maga módja szerint. Aki írni tud az irjon, aki ásni tud az ásson és ne megfordítva, mint azt áz önök zsidó vezetői hangoztatták. A gyülekezési jog megadása teljesen az önök viselkedésétől függ. Mint saját fajunkon, minden elképzelhető módon akarunk és fogunk e nehéz időben sorsukon enyhíteni, azonban egyet elvárok önöktől, mondják meg a többi magyar munkásoknak, hogy a nemzeti hadseregtől nincs mit tartaniok. A munkások teljesen megelégedetten hagyták el Horthy fogadószobáját ; a kapott válaszok kielégítették őket és kijelentették, hogy legfőbb törekvésük lesz a rémhírek megcá folása s társaik megnyugtatása. Horthy egyénisége megnyerte őket s benne tartják azt az embert aki a