Esztergom és Vidéke, 1917
1917 / 25. szám
1917. április 8. ESZTERGOM és VIDÉKE. 5 raszt munkásokat az erdőbe csáklyá- val és fejszével felszerelve az ősvadont irtani. Ilyenkor az egész telet súlyos munkában élte át és tavasz felé néhány gyűjtött forintot hozott haza, amiből szűkén a nyár kevés keresete mellett eltengődhetett. A szegények léte a gazdagoktól függ. Szegény Vészeljük Andrej is megsínylette ezt az igazságtalan igazságot. Két tél is eltelt, anélkül, hogy valaki munkába szerződtette volna . . . El volt e miatt keseredve és a nagy nélkülözések elhatároztatták vele, hogy Amerikába megy, — a becsületes, mindenki által hozáférhető munka hazájába. . . Éhező családjának biztatóan megígérte, hogy nemsokára megváltja őket a nyomortól és éhezéstől, mert munkája bérét fillérnyi takarékosságai haza fogja küldeni és csak a mindennapi kenyérre valót fogja magának meghagyni... És Amerika, — a bölcs, praktikus Amerika — egy izmos, és dolgozni akaró emberrel szaporodott: Vészeljük Andrejjel. . . Mint esőcsepp a tengerrel, úgy vegyült el a tömegben és nemsokára elnyelte őt egy hatalmas gyár.. . Boldog volt, hogy munkája van és olyan sokat kereshet. Szegénynek fogalma sem volt, hogy az a másfél dollár mily uzsorabér egész, hosszú napi munkájáért ... De otthon másfeldollár igen sok pénz és odahaza e fizetésnek még harmadát sem kaphatta volna meg... Nemsokára elküldte haza az első félretett pénzt. Ez a pénz — gondolta elégedetten — megváltója lesz éhségnek, szenvedésnek, nyomornak ... Es ha ő pénzt küld, tudni fogják otthon, hogy ő él és egészséges . . . Ezért nem irt levelet, hiszen nincs mit írjon — de nem is tud imi. Majd- mikor hazamegy, akkor el fog mindent mesélni, modani. .. Az amerikai dollárok megérkeztek a mármarosi postára, — de a kinek címezve voltak, Vászeljuk felesége egyre csak- várta, várta, hogy mikor fognak megérkezni. — Hónapok múltak a kevés napszámosmunka éhezései között eltelt egy év is és And- rejtől még mindig nem kapott és már nem is várt családja semmit. — Csak Isten a megmondhatója, hogy mi történt vele, — mondogatta szomorúan Marja, Andrej felesébe. Pedig a pénz jött, az izzadsággal, vérrel szerzett dollárokat serényen gyűjtötte Andrej és küldötte pontosan övéinek, — de azok nem kaptak meg semmit. A züllött, iszákos postamester csöndben, lelkifurdalások nélkül vágta zsebre az amerikai drága dollárokat. . . Mit törődött ő azzal, hogy ezt a pénzt egy nyomorult rabszolga sajtolta ki véréből, hogy családjának legyen kenyere ? Mit bánta ő azt, hogy egy ember évekig tartó keserves munkájának, egy test izmainak roskadásig menő megfeszülésének, tulcsigázott erejének vérdíját iszonyatosan megrabolja? Nem gondolt semmire, nem szólott közbe lelkiismerete semmit: ha megjöttek a takarított dollárok, volt mulatni való pénze. Mulathatott bátran, hiszen messze az újvilágban érette dolgozott, érette izzadott baromként egy szegény rabszolga, egy emberi féreg, hogy ő ihasson, lumpolhasson ... Már majdnem két éve múlt el azóta, hogy Vászeljuk Andrej Amerikába ment. Ezer koronánál nagyobbra rúgott már az összeg, mit apránként hazaküldött. Vágyott már erősen haza és örvendett, hogy nemsokára ismét otthon lesz az övéi között Boldogan gondolt félretett kis tőkéjére, mely egy jobbéletű jövőt jelentett számára . .. Hajójegyet váltott.. . Fásult lelke és együgyü természeténél fogva nyűgöt, izgatottságnélküli volt mikor a hajóra szált, mely régi hazájába visz szahozza őt — és fel sem lélegzett, — de bensőjében csendes, igazi örömet érzett. De a tolvaj postást még a törvénykeze sem érhette utol. Néhány nappal Vászeljuk hazaérkezte előtt sziv- szélhődés érte és szörnyet halt. . . A Halál is kedvezett a gonosztevőnek. Andrej hazaérkezett. Nem várta senki, mert nem irta meg, hogy hazajön. Mikor leszált, az állomásnál hátára vette kis cókmokos ládikóját és elindult — az egyórai utón — hazafelé ... A falu szélén kitérve, a hegyi ösvényen haladt fel házikójáig, melyet már messziről gyönyörrel szemlélt. — Hogy fognak abban a kis kunyhóban mindjárt örvendeni az ő viszontlátásán, váratlan megérkeztén, — gondolta magában. Ott állott az ajtó előtt. .. Egy pillanatig körülnézett bekerített kis udvarában ... Az udvar elhagyatottság- ról tanúskodott. Nem érthette hogy ez miért van igy ... A házba lépett Az asszony valakinek a gyolcsát szőtte, és az egyik leány segédkezett neki. — Jó napot, — köszöntötte őket és mosolyogva állott meg előttük. . . Azok pedig tágra meresztett szemekkel bámulták őt, mintha nem hitték volna, hogy ő az, — és nem jött szó ajkukra .. . — Látom, meg vagytok lepődve váratlan jöttömön, — szólt Andrej. — Hol voltál eddig és mi történt veled, — kérdezte az asszony rámeresztve szemeit, — és hangjában ijedség és csodálkozás rezgett . . . A férfi egyszerű paraszt esze nem értett semmit, nem is igen lehetett könnyen megértetni, hogy mi rejlik e szavak mögött. De ösztönből, — mely egyszerre rosszat sejtett — hirtelen ezen szavak buktak ki száján: — Hát a pénz,.. . amit küldtem . .. Az asszony sírni kezdet és ledobta magát a földre. — Nem kaptunk meg egy fillért sem, mondta fuldokló hangon erősen zokogva. Andrej mintha megfagyott volna, mereven állt tágranyilt szemekkel, rémült tekintettel a levegőbe meredve. Hirtelen megfordult és kiment a házból. Egy iszonyú súly terhe szorította mellét és összeszorult a szive. A fájdalom megrabolta érzékeitől. Nem látott, nem hallott semmit. Fejét lecsüggesztve haladt le az ösvényen a fenyők között, melyek mintha halotti vázak lennének feléje nyújtották szúrós, aszott, hideg csontkezűket ... A faluba indult egyenesen a templom felé ... Az utón sok parasztismerőse megáit és csodálkozva kérdezte tőle : — Hát te, Andrej, hazajöttél ?... De Andrej nem látta, nem hallotta őket, — mert most süketnéma volt. A templom elé- ért... Az ajtó be volt zárva. Térdre esett az ajtó előtt, arcát a lépcsőre fektette és felhördült a hangja: — Bozse, Bozse 1 mit tettél, ... mit tettel velem ! . .. Mit vétettem ellened ? 1. .. Sokáig térdelt ott a hideg kőlépcsőn, és csak egyre mondta busán, panaszkodó szemrehányó hangon: — Mit tettél velem Isten 1 Bozse, Bozse, mit vétettem neked ?... Bozse... Bozse ... Aztán sokára feltápászkodott és elment a korcsmába . . . Elbeszélte az embereknek, hogy mi történt vele ; és ivott, meg másoknak is fizette az italt. És a pálinka jobban halgatta meg szegény Vászeljuk Andrejt, jobban segített búján mint a nagy Bozse ... Kebléről elszállt a nyomasztó, ólomsúlyú teher,.. . felvidámult,... és kacagva ölelte keblére részeg pajtásait ... Környei Ákos. Családi élet és az állam. Szokásokban való -megcsontosodás, szűk látkörről tanúskodik. A látókört legegyszerűbben utazással lehet bővíteni, feltéve, hogy a művelődési vágy nem az idegen orfeumok és hasonló helyek látogatásában csúcsosodik ki. Nagyon gazdag embernek kell annak lenni, ki ma Lüttich, holnap Varsó, Konstantinápoly, avagy Kis- Ázsiába ellátogathat. Véres harcmezőkön künt járók, ha az Isteni Gondviselés egészségben haza hozza, ne feledkezzenek meg útjokban a látottakról, s iparkodjanak majdan a szépet és jót nálunk is meghonosítani. A rosszat is meg kell azonban látni, úgy annak következményeit, sőt elrettentő példa gyanánt szóvá is kell tenni. Hazánk első sorban mezőgazda- sági állam, de e téren is igen sok pótolni való van. Most szomórú alkalom kínálkozik szemtől szemben látni, amit bizony a mezőgazdasági Íróknak nem igen akartak elhinni, s csak holmi fantáziának vagy kísérletre való csábításnak véltek. Láthatják, hogy p. o. Oroszországban mennyi gép van a munka szolgálatában. Kis pocsolyából is lehet halas tavat csinálni. A Karszt kőtengere között levő kis földszigetet ki lehet használni. Nyugaton az ipar virágzik, de bizony ^ennek fontos kelléke az időbeli pontosság, nem mint more pátrio, hol egy fél óra ide vagy oda. A Balkánon is van sok tanulni való. Minden munkához kedv kell, és egy ok, mely azt sarkalja. Ennek legnemesebbike a családi élet szere- tetében gyökerezik. Az államot a családok összesége teszi, s a hol amazt tiszteletben tartják, ott a kettő egymástól elválaszthatatlan, az egyik a másik erőssége. Sajnos, az erkölcsi romlás elvitáz- hatlan jele, hogy a háború folyamán a családi élet fegyelme lazul, ami a harcolókra is hatással lehet, s így a családi élet ebben is szerves ösz- szefüggésbe kerül az állammal. Ma nem azért lop a serdülő fiú, mert nélkülöz, az idősebb nem ezért tér le az egyenes útról, mert a kényszer hajtja reá, hanem vagy a mozi-vászon hősét akarja utánozni, vagy olyan élvezetek után vágyik, mely nem szerezhető meg ' tudás és kemény munka nélkül, hogy uri- záljon. Sokkal jobb, ha az a gyermek li- bapásztorkodik, vagy az anyának segít, rendes, tiszta ember lesz belőle. Az anya most a távollevő férjet is helyettesíti, jóság, szigor tekintetében is. Ez ma kettős kötelesség, mert ha a züllés útján tova halad , az anyák idézik gyermekeik feje felé a középkor borzalmas javító eszközeit. Amikor a másik megkárosításának már csak úgy lehetett gátat vetni, hogy a kezet vágták le. Tolvajokat, rablókat kerékbe törtek, karóra húztak. Az asszonyokat a szégyenoszlophoz kötözték. Csak valami Nick Carteri alapja lehet annak, hogy ma azt mondják úrnak, kivel a tulajdonképeni úr nem is foghat kezet. És, ha már itt tartok, a lovagiasság országában, hol az igazi úr megtisztelve érezte magát, ha a nőknek rend és rangkülömbség nélkül akár kezet csókolhatott, ma húzódik tőlük. Akinek alkalma van német bajtárssal összejönni, kérje el hozzátartozói fényképét. Mit fog látni ? Egyszerű ruhát s az arcon nyugodtságot. A gyermekek arcán céltudatosságot és szelídséget. Oly céltudatosságot, mely nemes és így országboldogító. Az ambíció és előretörtetés rúgói acéljának az emberszeretet molekuláiból kell állania. Mert, különben az életben sok olyan mozzanat van, mely egy tömegbe halmozva oly bűnt alkot, mely más mezben, talán a bitófára juttat. Rodiczky. Háborús vidámság. Szó-csata. A németajkú főhadnagy a 26-os gyalogezred tiszti étkezőjében azt mesélte, hogy azért nehéz megtanulni magyarnyelvet, mert igen sok hasonló íormájú, de más értelmű szó van benne. Utolsó garnizónjá- ban ugyanis a polgármester neve Fekete volt; de a mokka-kávé is fekete sőt a Haube szintén, fekete (főkötők). — Furcsaságokat Goethe és Schiller nyelvében is találhatni, — harcolt a magyarnyelv érdekében a magyarajkú főhadnagy. Pl. Szél a német lelke, kint a gyereke, fát ér az apja, eszik az ecetje, öl az olaja, ser az ollója, szalad a salátája, mász a literje, jár az esztendője, esője régen volt, szegén tehát áldása is, mert rossz a lova, ha pedig tűz van fá- jért kiált és végül is a tót viszi el a német lelket. Szilva-szüret táján érkeztek huszár előőrseink egy jómódú lengyel faluba. A parasztházak kertjei teli voltak hamvaskék szilvával. Jól esett már az illata is az éhes-szomjas huszárságnak. Az egyik tótul tudó magyar vitéz beköszöntött egy asszony házába és azt tudakolta van-e eladó szilvája ? — Az nincs, lelkem, — felelte a csinos menyecske a csinos huszárnak. — El nem adok, de ingyen szívesen annyit, amennyi a bögyö- tökbe és a zsákotokba fér, mert a mi még meg marad a szilvatermésből az már úgyis a — disznóké. Káposzta-csősz. Az egyik galiciai faluban igen szép káposzta termett. Minthogy a gazdájuk csak nagyban akarta eladni, néhány bakánk kicsinyben volt kénytelen néhány fejet éjjel rekvirálni.
