Esztergom és Vidéke, 1917
1917 / 25. szám
4 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1917. április 8. Míg tehát egyrészt mi sem bizonyítja a „magyarok Istene“ név po- gánykori eredetét, addig másrészt krónikásaink nyilvánvalóan igazolják, hogy a nemzeti Isten eszméje minden szálával a szentirásban gyökerezik. A „magyarok Istene“ nem egyéb, mint a zsidók Jehovájának pap-krónikásainktól alkotott mása. Habár az Árpád-korból egy adatunk sincs rá, hogy a bibliából vett eszmével együtt maga a „magyarok Istene“ név használata is elterjedt őseinknél, mindamellett a krónikások föltűnően összevágó felfogása alapján bátran föltehetjük, hogy a magyarrá tett eszmével együtt járt a magyar elnevezés is. Még inkább bele kellett pedig gyökereznie mindkettőnek a magyarság köztudatába utóbb, a XVI. és XVII. századokban, midőn a hazánk vesztére törő harcok zajában bibliai költőink nemzetünk sorsát ismét a választott zsidó nép küzdelmeivel hasonlítgatták össze. Az első forrás, melyben a „magyarok Istene“ név kifejezetten előkerül, Szamosközy István XVI. századbeli kiváló történetírónknak egy pasquillusa (gúnyolóirata), mely a gyászos emlékű Bastát gúnyolja és átkozza breviariumi (zsolozsmái) formába öltöztetetten (1. Századok. 1904. évf. 345—348. 1.). Az idevágó része ezenmód hangzik : „Ne quando herum dicant Vallones: ubi est Dens Ungarorum, qui defendat illos“ (magyarul : hogy valaha azt ne mondják újra a vallonok : hol van a magyarok Istene, ki megvédje őket?“) Nem kell valami nagy theologiai jártasság annak megállapításához, hogy ez az idézet nem egyéb, mint a 113.-ik zsoltár tizedik versének magyar viszonyokra való alkalmazása, illetőleg átváltoztatása : „Ne quando dicant gentes: Ubi est Deus corum ?“ (: hogy valaha azt ne mondják a nemzetek : hol az ő Istenük ?). Látnivaló tehát, hogy a „magyarok Istené11 -nek legrégibb Írásbeli említése is megerősíti e név bibliai származását. A Szamosközy utáni időben, úgy látszik, még nem igen emlegették a „magyarok Istenét'1, mert mindössze egypár versben akadtam nyomára, még pedig olyanokban, amelyeket minden valószínűséggel a valláshoz igen közel álló költők írtak. Annak oka pedig, hogy a XVIII század vége óta annyira fölkapottá lett, ha nem is ugyan bibliai, de megint csak papi közreműködésre vezethető vissza. Tudniillik néhai jó Dugonics András „kegyes oskolabéli szerzetes, pap" érdeme, hogy a „magyarok Istené"-nek eszméje oly mélyen belevésődött az újabb magyar ivadék szívébe és képzeletébe. Páratlan népszerűségű „román“-jának (regényének), az elsőben 1788-ban kiadott (s utóbb még kétszer lenyomtatott) Etelká-nak már a címképére rajzolt oltárkövén is ez a fölirás van : „A magyarok Istenének". A világosi egyház (persze pogány egyház !) felszentelésének jelenetében pedig a hősnő egyebek közt ígyen szónokol úgyanennek a dicsőítésére : „Örüljetök és örvendözzetök ti meg- győzhetetlen magyar seregek, kiket a nagy Isten Szittyiánkból harmadszor is kihozván, ezen országunkba (mint édes anyaföldünkbe) besegíteni méltóztatott. Meg is törte, meg is szalasztotta fölös ellenségeinket. .. Fölvötte szíves könyörgésünket, föl- vötte mái áldozatunkat az az Isten, kinek különös nevet adnom kölletik ; de én azt föl nem találhatom. Kii- lömböztessük mög ölet a többiektől; és ez nagyhatalmú Urunkat (e mái naptól fogva egészen a velág végezetéig) magyarok Istenének mondjuk. Ezt az épületöt penig ne másnak nevezzük, hanem a magyarok Istene szentegyházának. Emeljük föl édes honnjaim szemeinkkel együtt hálaadó szíveinket az egek felé és egy szívvel s egy lélökkel mondjuk: Éljen a magyarok Istene, gyakoroltasson szentegyháza", stb. (I. 91. s köv. 1.). Nem lehet kétséges, hogy Etelkának ez a csak kivonatosan közöltem lelkes beszéde annak idején sok honfiúi és honleányi szívet dobogtatott meg ; és bizonyára hozzájárult ahhoz, hogy a „magyarok Istené"-nek ün- nepies emlegetése mindjobban népszerűvé váljék a hazában. Sőt alkalmasint Szirmay is ebből merített, utóbb alapot a név őseredetiségének bizonyításához. A „magyarok Istené"-nek való története tehát legvelejében ez: 1. Árpád-kori pap-krónikásaink képzelete alkotta meg a zsidók Jehovájá- nak képmására; 2. a XVI—XVII. sz.-beli bibliai (protestáns papi) költőink tovább fejlesztették az eszméjét ; végül 3. általános keletűvé Dugonics Etelka c. regényének nagy hatása tette. Ez az igazság. Az ősvallási eredet a mesék országába való. De vájjon honnét vagy kitől származik az, „él még a magyarok Istene !“ szólás ? Az a tény, hogy régebbi közmondásgyűjteményeinkben semmi nyoma, hanem csak a XIX. elején Kresz- nericsnél és Kassainál találkozunk vele, tagadhatatlanul nem mutat valami nagy régiségére. Ha nemcsak közmondásgyűjteményeinket, hanem régi íróink műveit is végigböngésszük, azt találjuk, hogy ezzel is csak Dugonics Etelkája él elsőnek a már idéztem világosi egyház-avató beszédében : „Ne féljünk, úgymond, él még a magyarok Istene! és meglátjátok, hogy ügyeitöket minden bizonnyal mög- enyhíti, möggátolt szerencséteket előmozdítja“ (I. k. 95. 1.). V. ö. továbbá : „ Él még a magyarok Istene\! Ugyanezért (Te vak Szibilla) vigyázz magadon“ (Etelka szavai. I. 438. 1.). Csupán az a kérdés : Dugonics maga találta-e ki ezt a szólást, vagy csak valamely régebbi szokásmondásból alakította ? Az utóbbi eshetőség egyezik a valósággal. Rendes eljárása Dugonicsnak, hogy a néptől átvette mondásokat saját ötlete szerint módosítja. A népnél manap is hallható közszólások teszem ezek: Istenre kérlek; Isten szent nevében kérlek; adja v. adná Isten; hídja Isten; úgy segéljen az Isten; stb. Ő mindezt hazafias céljának megfelelően a magyarok Istenével hozza kapcsolatba, ilyeténképpen: „A magyarok Istenére kérlek (I. 430.); még egyre kérlek, a magyarok szent Istenének nevében (II. 34.); adja a magyarok Istene, hogy hibás jövendölő legyek (I. 448.); adná a magyarok Istene, hoay (amiket mondtál) bételjesedjenek (II. 379.); tudja a magyarok Istene, hogy méltatlanul szenvedünk (1. 448 ); úgy segéljen a magyarok Istene" (II. 86.). Szakasztott így járt el az „él még a magyarok Istene" szólás forma alakításánál is. Már jóval az ő kora előtt használt közmondásunk volt „él még az Isten" (Kisviczay, Adagia 3 1.; Csúzy, Evang. három kenyér 300. 1.), más változattal „él még a régi Isten" (Kresznerics, Szótár II. 34.). A fentiekhez hasonlóan ebből a közszólásból formálta Dugonics az él még a magyarok Istene! Ámde igazában ez sem eredeti magyar szólásmód, hanem átvétel a bibliából. Az ószövetség könyveiben az Isten névnek rendes jelzője az élő. Élek én, úgymond az Úr (Izaiás 49. r. 18. v.). Emellett igen sokszor olvassuk : él az Isten; él az Úr ; él az Úr Isten; él Izráel Ura Istene. Ezen szólamoknak kétféle alkalmazásuk volt a zsidóknál : 1. rendszerint esküvésre használták : Saul azért megesküvék neki az Úrra, mondván : él az Úr, nem történik rajtad semmi büntetés a dolog miatt (Királyok !. k. 28. 10. v.). Külömben él Izráel Ura Istene, ki megtartóz- tata, hogy gonoszúl ne bánjam veled (Kir. I. k. 25. r. 34. v.). Ez oly bizonyos, mily igaz, hogy él az Isten (Kir. II. k. 20, r. 16. v.). Nevemben így esküsznek: él az Úr (Jeremiás 12. r. 16. v.). De használták 2. biztató mondás gyanánt is, miként a következő példák mutatják : El az Isten, és áldott az én oltalmazom, magasztaltassék Isten, az én erős szabadítom (Kir. II. k. 22. r. 47. v.). El az Úr, áldott az én Istenem (17. zsoltár 47. v.). Tudom, hogy él az én Megváltóm, és az utolsó napon a földből feltámadok (Jób 19. r. 25. v.). Stb. Ezen utóbbi használattal tökéletesen egybevág a régi magyar „él még az Isten" közmondás értelme, v; mint a Dugonics-féle „él még a magyarok Istene“ szólás jelentése is. Tehát szentirási eredetük kétségtelen. Az „él még a magyarok Istene“ szólásmód fejlődésmozzanatai eszerint a következők voltak: 1. él még az Isten (bibliai szólásforma), 2. él még az Isten (régi magyar közmondás), 3. él még a magyarok Istene (Dugonics szállóigéje), 4. él még a magyarok Istene (újabb mag}7ar közmondás). A nemzeti hagyományt a jó hazafiak tisztelik és kegyelettel őrzik ; ám az igazságot kivétel nélkül minden ember köteles elfogadni, még ha nehezére esik is. Ha tehát a kettő között kell választanunk, habozás nélkül csakis az igazság mellé állhatunk. Ez pedig a jelen esetben azt kívánja tőlünk, hogy mondjunk le arról a szívet-lelket csiklandó nemzeti bálhitünkről, mintha akár a „magyarok Istene" elnevezés, akár az „él még a magyarok Istene." szólás ősvallási emlékeink volnának ; mert valóságban a bibliából eredt mind a kettő. Dr. Réthei Prikkel Marián. Az igazi jóbarát. (Hermann G. karcolata.) — Miért vagy olyan szomorú ? — kérdezte nagypénteken a halál angyala a lélektől. — Miért búsulsz ? Nem valami nagy a te veszteséged. Nincs is szükségem, bővebb fölvilágosítás- ra. Nem csalódtál-e eleget azokban a bölcseidben, kik ezt a világot túlbecsülték ? Inkább örülj, hogy a si-' ralomvölgyéből az égbe kalauzollak. Miért vágyódnál vissza tehát embertársaid közé ? — Nem vágyakozom vissza —felelte illedelmesen a lélek. — Teljesen tisztában vagyok minden földi értékkel. Csak egyetlenegy, igazi jóbarátomra gondolok, ki odalent leghűségesebb volt hozzám ; mert mindenkor végtelen föláldozással szeretett engem. Szüntelenül csak reám gondolt. Éjjel-nappal egyedül az aggasztotta, vájjon mi jót tehessen nekem. Annyira szeretett, hogy még bűnre is képes lett volna érettem. Ha unatkoztam, fölvidított szellemes ötleteivel; azután elhalmozott jó/ könyvekkel és választékos képekkel. Még utolsó fillérét is nekem szánta. Gondosan ügyelt arra, hogy étkezés közben a legjobb falatok kerüljenek tányéromba, mégha a többi vendégek éhesen is távoztak. A legszebb, a legjobb és a legtartalmasabb nőkkel ismertetett meg. Ha valamelyiket unalmasnak találtam, rögtön különb társaságról gondoskodott. Ez az igazi jóbarát fűtött be, ha dideregtem ; ő vetette meg ágyamat és még párnáimat is gyöngéden elrendezte. Ami csak szép kínálkozott ezen a világon, azt mindig önzetlenül bemutatta. Ahol rútság, vagy gyász honolt, onnan galléromnál megragadva távolított el. Minden vonalon védelmezett. Mindig igazam volt. Sokszor megmentette életemet és eltakarította pályámról azokat az éles kőveket és gyötrő töviseket, melyeket ellenségeim szórtak oda. Ezután az igazi jóbarát után epedek ma is. A menyországban aligha találom meg a párját. Kérlek, bocsáss vissza hozzá ! — Arra nincs hatalmam, — fe* lelte a halál angyala. — Hanem nevezd meg azt az illetőt és én elhozom neked, hogy örökre egyesülhess vele. — Arra nincsen hatalmad, — válaszolta végre a lélek, — mert az az igazi jóbarát — magam voltam ! (Die Dame c. berlini képes szépirodalmi folyóirat 1917. februári füzetéből.) Kőrösy Lily. Van egy imádságom... (Az }y0l£a-dalok"-bel.) Van egy imádságom, Van egy könyörgésem, Van egy féltve örfött szent fohászom [nékem ! Sokasé mondtam eb, senki sem kabbotta, szivem susogta, a bebkem dabobfa fejtett magányomban, Szomorúságomban — 6V az imádságot. SÉe ebmondom egyszer, 99L élyen zenflb kanggab, Sgyíítt tombob, sir a templomi haranggal! Jakkor se hallja meg senki a világon, Csak ‘(je habbgabod majd, édes kis Virágom, Összetett kezekkel, J£önnyezö lélekkel — j^Z ért imádságom. Somogyi Imre. Bozsel... Vészeljük Andrej a rutén paraszt típusos alakja volt. Hosszú — hétköznapokon száraz, kócos színtelen, vasárnaponként tökmagolajjal telitett — haja volt. Arcának szögletes, kemény vonásait még erősítette bajusz- talan, leborotvált ábrázata. Egyik már- marosi falu közelében, fenyves hegyoldalon volt kis faviskója, melyben családjával lakott... Nagyon szegény volt, mint legtöbb rutén testvére, de •a máié, puliszka — néha, jobb napokon kevés szalonnával, vagy túróval és kecske tejjel — igényei fokát teljesen elérte . .. Ezt pedig megkereste minden télen, mikor a fakereskedők ötvenével szállíttatták a pa-
