Esztergom és Vidéke, 1917
1917 / 14. szám
Esztergom, 1917 XXXIX. évfolyam 14. szám Vasárnap, február 25 POLtmm és TfíRSRDFILMILfíR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADOHlVA ’ AL : SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK TOVABBÄ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜ. DENDŐK. FÉLELŐS SZERKESZTŐ : FŐMŰ MKATÁRS: DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN. DR KŐRÖSY LÁSZLÓ. KIADÓTULAJDONOSOK : LAISZKY JÁNOS ÖRÖKÖSEI. MEGJELENIK: MINDEN VASARNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ' ELŐFIZETÉSI ÁRA* : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. MYILTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Esztergom, a tábor meg a Duna. Minél inkább közeledünk a háború végéhez, annál élénkebb érdeklődés mutatkozik az iránt: mi lesz a tábor sorsa ? Életrevaló gondolatok a kaszárnya odatelepítését, a megmaradó részeknek ipari célokra való föl- használását avagy „rokkantváros“ létesítését szorgalmazzák. Mind e terveknek kiegészítéséül legyen szabad a következőkben arra fölhívni a figyelmet, hogy lehetséges volna, sőt a földrajzi fekvés egyenesen megkívánja ezzel kapcsolatban egy kereskedelmi és téli kikötő létesítését. A Duna hatalmas kanyarulata e helyen olyan öböl-féle alakulás, hogy kikötő céljaira keresve sem kereshetnénk jobbat. A szigetek között a víz sodra oly gyönge, hogy téli tömegkikötőnek szinte predestinálva van. Mindamellett annyira szabadon és könnyen megközelíthető a szabad Duna felől a legnagyobb hajók számára is, hogy kereskedelmi kikötő számára szintén elsőrangú fekvésűnek mondható. Azzá teszi a kenyérmezei táborhoz, (Doroghoz) és Tokodhoz egyaránt közeli fekvése. A szén elsősorban tömegárú s így lehetőleg olcsó, tömegszállítás módjait kell keresnie. Itt megkapná a két szénbánya a legolcsóbb tömegszállítás módját: a vízi-útat. A táborhoz való közel fekvése pedig nemcsak a jövő eré- lyeit teszi kedvezőbbé, hanem aktuális már a jelenre nézve is: az óriási tábor ellátása minden szükséges tömegcikkel legolcsóbban, mert vízi-úton erre eszközölhető. Igaz, hogy szárnyvonal építése szükséges lenne. Azonban ennek költsége minimális volna, hiszen teljesen sík vidéken vezethető és az itt húzódó kis patakot is ki lehet kerülni, ha ugyan ez nem inkább kivána- tos ; az egész vonal pedig nem volna több lVa—2 km.-nél. Mert egy ilyen szárnyvasút megépítése nagy perspektívát nyújt a jövőre is, amikor a levezető csatorna valóságos áldás lesz. Szénbányákkal összekapcsolva, 50.000 lakosú város mellett, a világjáró Duna partján, sík területen : maguktól teremhetnek a gyárak, csak akarnunk kell, csak nem kell mesterségesen elzárni az útat a fejlődés elől. A város szőlőbirtokosai mezőgazdasági szeszgyárat óhajtanak létesíteni: találnak-e ennél kedvezőbb területet ? — Városunkban nem is olyan régen virágzó ipar volt a hajóépítés. A Garam—Ipoly torkolatánál fa bizonyára lesz elég a jövőben is, tutajos atyánkfiái majd gondoskodnak róla: nem lehetne ezt a nagy jelentőségű ipart új életre kelteni ? Hiszen a vas sem okozhat nehézséget, mikor itt hozza le a Garam-menti kohók termését a lévai vasút. Ahol pedig víz is van, szén is van, búzatermő vidék közepén ; mily nagy közszükségletet elégítene ki a könnyű szerrel létesíthető műmalom! Elég furcsa, hogy nagyobb malmot, mindekkoráig nélkülözni kellett. De minek folytassam ! Lássunk inkább egy-két ellenvetést : nem áll-e gyönge alapon a fölvetett eszme ? Mindenekelőtt: van-e szükség a Dunán téli kikötőre ? — Azt hiszem, erre könnyű a válasz : a hazai téli kikötők ed„Esztsrgom és Vidéke“ tárcája. Csillagtalan éjjel.. ű Csillagtalan éjjel parancsot hirdetnek, Muszkák táborában siirögnek, sietnek. „Mire a nap felkel, — hangzanak beszédek — Strypától keletre nem lesznek honvédek.“ Csillagtalan éjjel rögök megmozdulnak, Muszka embercsordák rohamra indulnak Csillagtalan éjjel fegyverek ropognak, Vérpatakok folynak Jaj az oroszoknak ■'.. . Idol a Strypa vize csendesen kanyarog, Őrt állanak híven harcedzett magyarok, S mikor rájuk csapkod muszka hadak árja, Sok ezer vitézét cár hiába várja ■ ■ ■ Strypa partja mentén sírok domborulnak, Muszka any dk, árvák nagy gyászba borulnak, Mire a szép hajnal felszökik az égre, Hej sok hitves ébred gyászos özvegységre . ■ . Csillagtalan éjjel cárnak nincsen álma, Mintha ezer szellem ágya fölé szállna ■ ■ ■ Mintha Strypa felől keresztek aljáról Ezer átok zúgna ezrek ajakáról. Mintha sötét holló ülne szíve táján, Mintha könny peregne mind a két orcáján... Harctér, 1916. február 25. Váíáry Dániel, főhadnagy. 1 A „Mária Kongregáció“ folyóirat 1917 februári számából. Anyám. (Wied Gusztáv hagyatékából.)1 Anyámat szerettem legjobban ezen a világon, ha^ mindjárt nő is volt. Eletet és tartamat teremtett küzködő házunkban. Senki sem tudott olyan nagyszerűen nevetni és sírni. Pedig rendkívül energikus nő volt, a kinek sok cseléden kellett uralkodnia. Eleintén nagyon szegényesen éldegéltek szüleim. Estende faggyúgyertya mellett dolgoztak vagy olvasgattak. Mikor egyszer véletlenül betoppant hozzánk öreg apám, anyám két gyertyát nyújtott. Apám pedig csöndesen szemlélődve így szólt: — Hat már előkelőek akarunk lenni ? — Nem, — válaszolta édesanyám mosolyogva, — csak a te édesapad tiszteletere cselekedtem. Ekkor fölemelkedett apám és az egyik lángot lefújva, így szóit : — Egy is elég ! Ilyen takarékos volt tehát az én ifjúságom hajnala. Igen jól emléke1 Die Dame c. berlini szépirodalmi folyóirat, 1916. III. füzetéből. zem arra is, hogy saját vajukat eladták és margarint vásároltak a mi fogyasztásunkra. Na, de ezzel nem igen törődtünk mi, buksi gyerekek, mert mindig jóllaktunk a kiadós ebéddel és a pompás pirítós kenyérrel. Szüléimét különben tizenegy gyerekkel áldotta meg az Isten. De azért csakis két gyerek-szoba állott rendelkezésünkre : egy kicsiny, meg egy nagy szoba. Valahányszor szerény nappali szó bácskánkból a nagy hálóterembe szabadulhattunk, olyan ünnepiesen éreztük magunkat, mint bérmálkozáskor. Az étkezés idejét leszámítva, a hűvös időkben, majd egész nap a gyerekszobában hancuroztunk. De ha a korai téli estén anyám átterelt minket a nyájas hálóhelyiségbe, akkor azután ágyamra ülve fölséges mesekkel, regékkel, királyfi és tündérleány történetekkel, sőt olykor még boszorkányos históriákkal gyönyörködtetett minket. Élénken emlékezem még anyám sajátszerű buzgóságára, mikor halkan fütyőrészve vagy csöndesen zümmögve, a lakás legnagyobb asztalán, ruhát szabott nekünk. Mintáit a Ber- lingske Tidende kiadóhivatalából rendelte és azokat tömérdek gombostűvel tűzdelte a ruhaanyagra. Azután föltűnő nagy ollója csattogott. Ugyan ezzel a szerszámmal szokta a mi serdülő fürteinket nyírni. Ilyenkor azután csicseregni kezdett anyám, mikor mi versenyt üvölteni és kor- nyikálni kezdtünk. Anyám „A nagyanya kézirata“ c. könyvemhez rendkívül sok anyagot adott és igy jól tudom, hogy anyai ágról mi tulajdonképen Csehországból eredtünk. Mert anyám öregatyja valóban bevándorló volt. Anyámat pedig — a szőkék országában — gyerekkorában „zsidólány“- nak nevezték hollófekete haja miatt. Ezt a tulajdonságot én is örököltem és mikor egyszer Kópenhágába érkeztem, az uccai gyerekek nagyszerű csúfneveket kiabáltak utánam. Anyám keresztneve sokáig csak Trine volt. Ezt viselte, míg madame nem lett. (Mert Dániában az alsóbbrendű női lényeket címezik így.) Mikor azonban asszony lett, Katari- nára változtatta gyerekes keresztnevét. Legnagyobb ünnepünk volt, július 18.-án, anyám születésnapján. Még a hetvenes évek közepén írtam ekkor azt a verset, melynek első strófája ma is lelkemben zsong :
