Esztergom és Vidéke, 1917
1917 / 12. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1917. február 13. ben abban gyors meggazdagodásban kereshetjük, amely újabban kereskedőinknek szerencsés osztályrészül jutott. A fénynek tehát árnyéka is van, melyet kereskedelmünknek a jövőben kisebbítenie kell, ha azt akarja, hogy a nemzet ne csak elismeréssel adózzék való érdeméért, hanem egyszersmind büszke is legyen rája. Morc. á világ ura. Az angol nép vezetőinek nagyzási hóbortjáról, amellyel népünk íelíogását is teleitatták, e világháború folyamán az egész emberiség eléggé meggyőződhetett. Utálatosabbá teszi ezt a hóbortot az a féktelen erőszakosság, amellyel akár az egész világot is pénzzel-hazugsággal bele akarja kényszeríteni őrültségének szolgálatába. Ha a józanul mérlegelő ész valakiről teljes igazsággal megállapítja, hogy az „közveszélyes őrült,“ úgy ezt a tényt legelső sorban az angol nép mostani vezetőiről kell leszögeznie ; azok tényleg : „tudatosan közveszélyes őrültek.“ S ezek oldalán tart ki a boszuvágyával kelepcébe csalt Franciaország amelynek írói évtizedekkel ez előtt nyíltan és bátran festették le regényekben az angol nagyzási hóbortot. Jules Verne: „Grant kapitány pár úgy sincs több a világon, mint Tilda, meg te. Gyerekek menjünk át a kaszinóba, ma én fizetek, mulassunk egyet ! Hadd lássa meg Imre, hogy mi még igazi legények vagyunk, nem olyanok, mint ő, hogy se legény, se ember. Tett követte a felszólítást s vidám poharazás közt Imrének még egyszer el kellett mondania annak a szerelemnek történetét, mely szinte tizenegy évvel ezelőtt megkezdődött már és csodamódra még most is folyton fejlődik. Bortól csillogó szemekkel mesélte el Imre : — Bizony, fiúk, jó ideje annak. Másodikos kis gimnázista voltam s bérmálkozás után bevégeztük az ebédet. Velem együtt bérmálták Tildát is, bérmaszüleim csitri lányát. Ekkor láttam őt először s maris büszke voltam, hogy „lelki rokonságba“ keveredtem a szülei révén a kis feketével. Ő elemibe járt. A zárdában tanult s csak erre a napra jött haza. Ebéd után mi gyerekek az udvaron s a kertben hancuroztunk. A lányok hárman voltak : Tilda nővére, Annuska és barátnője Milike. „Fiatalember“ csak én magam voltam. Födeles kocsi állott a színben. Azon szaladgáltunk át az egyik oldalon be, a másikon ki. Aztán fogócskát játszottunk a kocsi körül, majd a kertben, a virágok között. A lányok csak be-befutottak egy-egy darabka süteményért, vagy tortáért. Legszívesebben kínált engemet Tilda, a kis fekete angyal, akinek azért gyermekei“ című regényében egy ausztráliai fiú földrajzi feleleteiben ismerteti ezt az igazságot. A skót lord Glenarvan, aki a hajótörött Grant kapitány felkutatására indul, sok hányattatás után személyzetével, kik között van Paganel, a francia földrajzi társulat főtitkára is, Ausztrália partjára vetődik. Vándorlásukban a szárazföldön egy erdő szélén alvó benszülött fiút találnak, aki az angol telepről Melbournebol, az angolok iskolába járatták, szülei látogatására utazott. Lady Glenarvan a folyékonyan angolul beszélő fiútól kérdezte a többi között, mit tanult Melbourneben az iskolában? Bibliát, számtant, földrajzot, — volt a fiú válasza. Paganel- nek a francia szenvedelyes földrajztudósnak kapóra jött a fiú felelete, s azért folytatta a kér- dezősködést. Földrajzot is ? Igen mondá Toline, a beszédes fiú ; az első félévvégén én kaptam földrajzból az első jutalmat. Azonnal elő is vette táskájából a jutalom-könyvet. Egy kis alakú angol biblia volt az. Paganel rendkívül megörült e felfedezésnek, hogy egy ausztráliai felvad jutalmat érdemel ki a földrajzi tudományból. Sorjában ki is kérdezi a fiút. Toline, sorold nekem elő az öt világrészt. Ausztrália, Ázsia, Afrika, Amerika és Európa. szépen a szemébe is néztem egy- párszor, így fejezvén ki köszönete- met. Akaitam is mondani neki valamit, de nem mertem, féltem tőle. Mikor aztán egyszer almásJepény- nyel kínált meg, amelynek a felét ő már megette, hirtelen jutott eszembe valami és a felajánlott finom portékát, pedig azt szerettem legjobban, nem fogadtam el tőle. — De hát miért nem kell ? legalább mondja meg, —• szólott bosz- szúsan a kis fekete. — Nem kell. Majd Annuskának megmondom, hogy miért nem kell. S Annuskának megsúgtam, hogy mondja meg Tildának, eszem az almáslepényből, ha ád egy csókot. De nem adott. Arra az akkor kért csókra vágytam s e vágyakozás mindig közel tartotta szívünket egymáshoz. Leveleztünk mindig. Én mindig kértem, hogy legközelebb, ha találkozunk, megkapjam a csókot. S ő mindig azt válaszolta, hogy néni csókol meg, de — szeret. És mikor először megcsókolt, most három esztendeje, nevemnapján, mindjárt almáslepénnyel is megki nált. Azóta még jobban szeretem az almáslepélyt, mint addig szerettem. . . . Imre befejezte s csak most vette észre, hogy barátai megszöktek már, egy házzal tovább, mert unalmasnak találták a történteket. Csak én voltam már mellette és így, amit megittunk is, nekem kellett kifizetnem. Aztán szépen hazakisértem Imrét és lefeküdtem. Jól van. Melyek Ausztrália főbb tartományai? Polynesia, Malesia, Mikrone- sia és Megalesia. Legnagyobb szigetei mind az angoloké. Hát Ázsiáról mit tudsz? Ázsia igen nagy birodalom. Nagy városai Bombay, Madaras, Calicut, Aden, Malakka, Singapore. Szigetei: Laquedivia, Maldivia, Chagos. Ez mind angol birtok. Hát Afrika ? Afrika két főkolóniából áll : a déli Capstadt fővárossal és nyugaton az angol telepítések Siena Leona fővárossal. Csodálatos ez az angol földrajztudomány, amely a többi nemzetek birtokait mind egyszerűen lenyeli. így tanuljátok Toline? így uram! Amerika felosztásáról mit tanultatok ? Amerika északi és déli részre oszlik. Az északi rész Kanada, Ujbraunschweig, Ujskócia és az egyesült államok utján az angoloké. Ez utóbbinak kormányzója Johnson. Furcsa bekebelezés; gondolta Paganel. Végre is elhitetik, hogy az egész világ az angoloké, vagy legalább is az ő fen- hatóságuk alatt áll. Hadd halljak Európáról! Európa az angoloké, ameny- nyiben Angoiország, Skócia, ‘Írország, Malta, Jersely, a íóni szigetek, a Hebridák, Shetland és Orknay-szigetek az övéik. Igen, Toline de vannak Európának más országai is! Melyek ? kerdezte a fiú. Spanyolország, Oroszország, Ausztria-magyarország, Németország, Francia ország. Ezek provinciák és nem államok, feleié Toline. Franciaország? mert én francia "vagyok. Franciaország, tartomány: fővárosa Calais, angol fönhatóság alatt áll, s főkormányzója Lord Napoleon. Ezt elhiszed ? Igen mi igy tanultuk. Mondd, kedves Toline, a hold is angol birtok ? Még nem, de azzá lesz, mondta egészen komolyan a fiú. Ezután Paganel visszavonult, hogy kinevethesse magát ekkora nagyzási őrültség felett. Eddig Jules Verne. Mi a magunk részéről reméljük, hogy az angoloknak e borzalmas világháborúban vitt szerepe kijózanít elsősorban bennünket abból a bálványszerű tiszteletadásból, amellyel az angol nemzet iránt viseltettünk s kellő önérzetre ébreszt bennünket, hogy jobban megbecsüljük és megbecsültessük nemzetünket. Csukovits János. Saját háborúnkról. A mozgalmas fronton innen, már két esztendő óta, makacsul tombol, a mi saját külön társadalmi háborúnk idehaza. A mi veszedelmes ellenségp-ink az ellenünk szövetkezett haszonlesők hadtesteiből alakultak. Lővészárkaik alattomos alagutak, fegyverzetük az élelmiszerek raktárai ; muníciójuk tehát egyelőre kifogyhatatlannak látszik. ínséges árkainkban kuporodunk össze elszánt küzdelemre tehetetlen ellenségeink ellen, kik gépfegyvereiket zsírral töltik meg ellenünk. 30 és feles mozsaraikat a tőkepénzesek a 42-ős monstrumaikat pedig a bankok Kruppjai szállítják. Míg mi alig bukkanunk szerény lövegeink között néhány mosolygó burgonyára, addig ellenségeink déli és keleti csemegéktől csömörlenek meg. Hústalan hónapjainkban alig jutunk egy kis falat szalonnához vagy a mindennapi kenyérkaréjhoz ; dúsan fölszerelt ellenségeink pedig naponként dáridózhatnak és hízhatnak a mi nyomorúságunkon. Előkelő vagyonnak képzeljük még utolsó hűtelen koronánkat is. A megvagyonosodott ellenseg azonban már millardokra éhezik. Alig telik csöndes gyerekeink számára meg csak fapapucsra is. Az ő hangos sarjaik lakkcipőben tenni- szesznek apaik gépkocsis lövő árkai mögött. Nem merünk már két év óta adósságot elkövetni kedvtelen szabónknál vagy bizalmatlan lábbelikészítőnknél, holo.t a mi jólétben sütkérező ellenségeink elsőrendű új öltözékekben feszítenek. A mi viseltes kabátunk üres zsebeiben alig ólálkodik egyéb háborús emlékünk néhány régi zálogcédulánál; de gőgös ellenségeink zsebeiben óriási bankos pénztárcák híznak. Egész családi ékszerünk legföljebb egy ágyúból vert vasgyűrű. Egy-egy ellenségünk egész kirakatba való ékszertől ragyog. A mi komor lövészárkaink bús szimbóluma már a mi magasabbra nőtt homlokunk mély barázdáiról is fölismerhető. Szemben álló gondtalan ellenségünk öntelt kövér mosolyától azonban még a szemérmetes hold is elpirul. A mi napi menázsink a vegetá- riusok botanikus kertjeivé változott réteken . terem. Az övéké pedig az első francia szakácsok műtermében és az első cukrászok kincstárában készül. Mig mi szorongva kisérjük az igazi frontokon dúló végső és elkeseredett viaskodásokat, addig a mi lukullusi ellenfeleink cinikusan sakkoznak és kártyáznak átellenünkben és epikuri mosollyal várják az ötödik hadikölcsön meg a harmadik háborús esztendő új harácsait. Nekünk legfeljebb Bulgária vagy Törökország szállít egy kis mannát néha, nekik pedig Zürichen keresz- i tül özön lik a mesés drága lyoni se
