Esztergom és Vidéke, 1917

1917 / 1. szám

4 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1917. január 5. tokra száll. A polgármester a mun­kálatoknak az adott határidőig biz­tosítandó befejezése végett az eddig meglévő három bizottság mellé még egy újat is szervezett, amely újév után kezdte meg működését. A trafikok ostroma némileg kor­látozva lesz ezentúl. A helybeli ka­tonai állomásparancsnokság ugyanis intézkedett, hogy a katonák csakis d. e. 9—10, d. u. pedig Tél 2-től fél 3-ig mehetnek trafikokba dohány­neműért. Nagyölved község hadikölcsön jegyzése. Kudora Jánosa Ferenc Jó­zsef rend lovagja, esperes, Szurovy János jegyző és Színei Sándor ref. lelkész buzgólkodása és fáradozása következtében Nagyölved község la­kossága az ottani Hitelszövetkezet­nél eddig 360.414 korona hadiköl- csont jegyzett. Karácsonyi ünnepélyek. A sze­retet fenséges ünnepének előestéjén minden kórházban kigyúlt a kará­csonyfa és meghatott lélekkel ünne­peltek azok, akiket a szeretteiktől való távolléten kívül még a testi szenvedés is kínoz. A sebesült hős katonák ez alkalommal nemcsak lel­ki vigaszban, hanem kedves aján­dékokban is részesültek. Az eszter­gomi társadalom jótékony hölgyeink lelkes és kitartó buzgósága folytán még e nehéz idők dacára is össze tudott gyűjteni annyit, hogy egy kis karácsonyi öröme mindenkinek volt, akit sorsa az esztergomi kórházakba vezérelt. A „Vöröskereszt“ kórház­ban megható ünnepély keretében tönént' az ajándékok kiosztása. Itt a kóiházfenntartó hercegprímás kép­viseletében Bogisich Mihály v, püs­pök, prel. kanonok is megjelent, dr. Machovits Gyula prel. kanonok és a hercegprímási udvari papjainak kíséretében. Az egybegyült vendé­geket Burány Ferenc esztergomi ta­nító köszöntötte fel, aki mint harc­téri sebesült, jelenleg e kórházban áll gyógykezelés alatt. A gyönyörű betlehemi élőképet, amely közben Grátzer Irmaúrhölgy a lapunk legutób­bi számában közölt alkalmi költeményt szavalta el mély hatással, karácsony másodnapján meg kellett ismételni- ök a szereplőknek. A zeneszámokat Nemesszeghy István tanítóképző in­tézeti zenetanár és Giziké leánya szolgáltatták. Az ünnepély végén Bo­gisich Mihály püspök szép beszéd­ben köszönte meg a katonák gon­dozóinak, különösen dr. Seyler ez- redorvosnak és a kórház betegápo­ló kedvesnővéreinek önfeláldozó te­vékenységét, mely után az aján­dékok kiosztása következett. Hason­ló keretben ülték meg a szent es­tét a többi hadikórházakban is, mindenütt az áldozatkész hölgy­közönség és a társadalom vezető köreinek bevonásával. Zárórák megkurtítása. A kor­mány f. hó elején a világítási- és tüzelőanyagokban való takarékosság tekintetében országszerte szigorúbb rendelkezéseket léptetett életbe, ame­lyeket Unger Hugó rendőrkapitány falragaszok útján hozott a közönség tudomására. E rendelkezések közül nevezetesebbek: A nyilvános étkező és szórakozó helyiségeket (vendég­lők, korcsmák, italmérő vagy eláru­sító helyek és más hasonló üzletek, színházak, mulatóhelyek, kávéházak stb.) éjjeli 11 óránál tovább nem szabad nyitva tartani és mindezeket a helyiségeket reggeli 5 óra előtt nem szabad kinyitni. — A nyílt árusítási üzleteket (boltokat), az azokhoz tartozó irodai és raktárhe­lyiségekkel együtt január és február hónapokban esti 7 órától reggeli fél 8 óráig, március és április hónapok­ban esti 7 órától reggeli fél 7 óráig, az olyan üzleteket pedig, amelyek­ben túlnyomóan élelmi vagy egyed- árusági cikkeket árusítanak, január és febrüár hónapokban esti fél 8 órától reggel 7 óráig, március és áp­rilis hónapokban pedig esti fél 8 órá- lól reggel fél 6 óráig zárva kell tar­tani. — Az étkező-, szórakozó-, to­vábbá üzleti helyiségek belső vilá­gítását, valamint az üzleti kirakatok világítását az elkerülhetetlen szük­ség mértékére kell korlátozni. Amely kirakatot eddig két láng világított meg, ott ezentúl csak egy lángot, amelyet pedig két lángnál több vi­lágított meg, ott az eddig alkalma­zott lángoknak legfeljebb egyhar- madrészét szabad alkalmazni a kira­kat megvilágítására. Az V.-ik magyar hadikölcsön aláírására kitűzött első határidő múlt hó 22-én lejárván, megelégedéssel ál­lapítjuk meg, hogy városunk és vi­dékünk közönsége ez alkalommal is hazafias lelkesedéssel vette ki részét a háború befejezéséhez, vagy eset­leg a véres viaskodásnak reánk néz­ve kedvező megoldásához szükséges kölcsönpénz felajánlásában. Az V. hadikölcsönre vezető pénzintézetünk­nél, az Esztergomi Takarékpénztár­nál ez alkalommal 1,145.800 kor. jegyeztetett és igy feltehető, hogy többi jónevű pénzintézeteink hason­ló kedvező eredménnyel működtek. Az esztergomi Takarékpénztárnál a mostani hadikölcsön első időszaká­ban aláirt összegeket a legutóbbi számunkban már részben közöltük, a második aláirási időben jegyző k névsorát a következőkben hoz­zuk nyilvánosságra : Jegyeztek : — 35.000 K-t: Esztergom vármegye ár­vatára. 20,000 K-t: Szatzlauer Gyu­la. 11,600 K-t: Fischer János és fia. 10.000 K-t: Bogisich Mihály, Rajner Jánosné, dr. Zsiga János, Kottler László, ifjú Buchner Antal, Binder Lőrincz Dorog, és Kohn Dina Nagy­ölved. 8,000 K-t: Schwarcz Dezső. 7.000 K-t: Böhm Pál Ipolyszalka. 5.000 K-t: Mitter János, Szűcs Ká­roly, Bargel Mihályné, Schwarcz Al­bert és az Egyesült tégla és cement­gyár r.-t. betegsegélyző pénztára. 4,900 K-t: Rákosi Károly Ács. 4.000 K-t: I. Ferenc József király emlékezetére tett városi alapítvány, Illy Tamás Dágh, ifjú Czechner Már­ton Süttő és Bartalén Islvánné Csol- nok. 3,000 K-t: Marosi Ferenc, Neurihrer László őrnagy, Szent Fe- rencrendi zárda, Csikós István és neje Vámosmikola, Weher Ferenc és Kárer Lőrincz Dorog. 2,400 K-t: Duby János Pozsonyzávod 2.000 K-t: Brühl József, özv. Mé­száros Károlyné, Molnár Erzsébet, a Főreáliskola Viola Mária alapítvá­nya, Meszes Ferenc, Nyergesújfalui misealapitvány, Tóth Lajos Ipoly­szalka, Hegedűs Rozi Ebed, Leder- gerber Katalin Nyergesújfalu, Foltin János Bajóth, Lik Bálint' Pilismarót, Gerendás Péter, Papp László Mo- gyorusbánya, Lelóczky JuliannaÉbed, Rehen Gizella, Czibor Ferenc, Bé- nyi szent kút alap és Bitter János Párkány. 1,900 K-t: Pokornyi-féle gyermekmenhely Márianosztra. 1,500 K-t: Mihailic Milívojné, Kapa Antal. 1,100 K-t : Czilek Anna. 1,000 K-t: Magos Sándor, dr. Krasznay Gábor, Schönbeck Mihályné, Ékesy jrlerta, Koller Mihályné, Kónya Lajos Nagy­sáp, Konya István Nagysáp, Németh Mihály Nagysáp, Gora Máténé Ebed, b erencsics Anna Pozsonyzávod, Polmüller János és Gábor Mihály Kőhidgyarmat, Petró János, Varga Mihály, Tisch József Leányvár, Csanda Istvánná Kisújfalu, Kákics Erzsébet, Vrablecz István Pozsony­závod és Dojcsák Márton Pozson/- závod. Az Esztergomi Takarékpénz­tár az első négy hadikölcsönre már 4.626,950 K-át fizetett az állam- pénztárba, ehhez adva az ötödikre most beszolgáltatott 1.145,800 K-át, kitűnik, hogy egyedül ezen intéze­tünk 5.772,750 K-át gyűjtött a szen­vedő Haza oltárára. Tekintve, hogy ez összeg az országos hírnévnek örvendő takarékpénztárunk törzsva­gyonának közel kétszeresét, — be­téteinek pedig egyharmad részét ké­pezi, továbbá, hogy maga az intézet saját tárcája részére két millió ko­rona hadikülcsönt vásárolt, — öröm­mel állapítjuk meg, hogy az Esz­tergomi Takarékpénztár a hadiköl­csön ter én is fényesen felelt -meg eddigi hasznos közgazdasági és ha­zafias feladatának. A „Vasárnapi Újság“ december 31-iki újévi száma rendkivül gazdag tartalommal jelent meg : Cserna Ká­roly szép rajza az ujev hangulatát rögzíti meg, az érdekes képek egész tömege harctereink eseményeivel foglalkozik. Szépirodalmi olvasmá* mányok : Szőllősi Zsigmond regé­nye, P. Ábrahám Ernő novellája, Szigma tárcája, Pontoppidan regé­nye. Egyéb közlemények: cikk ^és kép a magyar hegymászó katonákról s a rendes heti rovatok. A háború nap­jai- — Irodalom és művészet. . — Halálozás. — A „Vasárnapi Új­ság“ előfizetési ára negyed év­re öt korona, — „Világkrónikáival együtt hat korona. Megrendelhető a „Vasárnapi Újság“ kiadóhivatalá­ban (Budapest, IV., Egyetem-ucca 4.). Ugyanitt megrendelhető a „Ké­pes Néplap“, a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre 2 kor. 40 fillér. l£ Ül El El El El El El El El El El El El El El El El El El El El »» TUNGSRAM LAMPA“ gazdaságos, mert hosszú élettartamú. A minőségért a gyár szavatol. Kérje min­denütt a „Tungsram“ védjeggyel ellátott lámpát. Kérje min­denütt a „Tungsram“ védjeggyel ellátott lámpát. Hazai gyártmány! | Gyártja az Egyesült Izzólámpa és Villa­mossági Részvénytársaság Újpest 4. ass as sas sas sas saaaassta m 0 0 a 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 El 0 0 M I Használt 1 % _____________ V______________ I férfiriilfeak, női kos*- * liiinöiá és kakátok • * * •• Fekete és kék színre gyönyörűen festetnek 24 óra alatt. ElsöEsztergomiGózmosódaésKeimefestő-gyár Árok-utca 46. szám. Tábor-léte papírkereskedés Széchenyi-tér. * 26/917 Nyomatott Laiszky János könyvnyomdájában Esztergom, Simor János utca 18 20. szám

Next

/
Thumbnails
Contents