Esztergom és Vidéke, 1917
1917 / 67. szám
Esztergom, 1917. XXXIX. évfolyam 67. szám Szombat, szeptember 8. SZERK ESZTŐSÉG7J JÉS KlADÓHlVA! AI. : ^ SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM j TELEFON 21., $ HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ közlemények továbbá előfizetési S HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜlDENDŐK. FÉLELŐS SZERKESZTŐ : FÖMUXKATÁRS: >• I DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN. DR KŐRÖSY LÁSZLÓ. j KIADÓTULAJDONOSOK: ^ LAISZKY JÁNOS ÖRÖKÖSEI. $ MEGJELENIK: MINDEN VASARNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. $ ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. MYILTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Jeremiád az esztergomi nőoktatásról. Az iskolák megnyitása idején évrői-évre felpanaszoljuk, mily elmaradott a nőoktatás városunkban ; és módozatokat keresünk s ajánlunk a javításra; és sürgetjük a hibák s hiányok helyrehozatalát. Tudjuk, hogy eddig semmi eredményt sem értünk el, de ez nem riaszt visz- sza bennünket, hogy tovább ne siránkozzunk és zörgessünk a javulás érdekében. A modern kor lázasan haladó művelődése nem csupán a férfiaktól követel egyre több-több ismeretet, hanem a nőkkel szemben is mind fokozottabb igényekkel lép fel. Ma már nevetségesen meghaladott elv, hogy a nőknek vagy egyáltalán nem kell tudomány, vagy csak igen kevésre van szükségük, mert külömben elvesztik nőiességüket, háziasságukat. A tudás nem gyengítője, inkább erősítője az erényeknek ! S ha a férfiak előbbre haladnak benne, a nőknek is erejük megfelelő arányában követni kell őket. Ami tudomány elég volt az úri osztálybeli nőknél csak egy évtizeddel ezelőtt is, azt jelenleg már nem tartjuk megfelelőnek. Itt egyenesen érdekük, varázsuk rovására megy minden veszteglés vagy elma- - radás. Még súlyosabban esik a latba a nőemancipációnak hazánkban is feltűnő gyors erős- bödése, amely megfelelő műveltség nélkül csakis ártalmára lehet a jogot kereső gyengébb nemnek. Magyarországon a legújabb időben igen sok történt a nőoktatás fejlesztése terén. Vidéki városainkban sorra nyíltak és nyílnak meg a leányközépiskolák. Csak e nyáron is kettőről kaptunk hírt a Dunántúlon. Mi- nálunk — 'sajnos — semmi sem történik ! Nem arról van szó, hogy Esztergom is mielőbb leánygimnáziumot létesíttsen vagy kapjon. Ez nekünk, kiknél mostariig négy polgári a legtöbb, amit egy leány helyben végezhet (a kereskedelmi tanfolyam tudniillik mint szakoktatás nem jöhet figyelembe!), egyelőre nagy luxus lenne. Itt olyan iskola vagy tanfolyam kellene, mely a polgáriban szerzett felette gyér női műveltséget annyira-meny- nyire kiegészítse s a kor kívánaténak megfelelően gyarapítsa; amely kellő alapot és kereteket adjon a modern női általános műveltséghez. E célra a négy polgári elvégzése szerintünk semmi. Még az iparos osztálybeli leányoknak is kevés, nemhogy elég volna a közép osztályuaknak. Azok a magántanfolyamok pedig, melyeken egyes jobbmóduak festeni v. helyesebben mázolni tanulnak (aminek alig van valami köze a kultúrához !) s egyéb nem nagy értékű különösségeket sajátítanak el, legkevésbbé sem pótolhatják az iskolai rendszeres továbbképzést. Hogyan kellene tehát e hiányon segíteni ? A végleges segítés az volna, ha a vízivárosi apácák polgári iskolájukat felső leányiskolái osztályokkal egészítenék ki akár a város, akár az állam anyagi segítségével. Mivel azonban erre hamarosan nincsen sémi remény, időlegesen akkép lehetne pótolni az égető hiányt, hogy a város vezetősége vagy a vízivárosi zárdaiskolában, vagy saját leányiskolájában mielőbb két éves továbbképző tanfolyamot szervez. Ehhez megvannak városunkban a megfelelő középiskolai tanerők, kik bizonyára nemcsak a tanítást vállalnák el, hanem a kurzus tantervét és tanmenetét is szívesen kidolgoznák. A tanfolyam felállításának anyagi része, úgy hisszük, nem ütköznék nagyobb nehézségbe, mert mind az állam, mind az egyház támogatását megnyerhetnék hozzá. Amire tehát szükség van, az csak az akarat és az energia. Ezen múlik a dolog. Egyet nehezen tudunk megfogni : miért nem mozognak Esztergom úri asszonyai s leányai saját érdekükben ? Priscus. Új foglalkozásokról. (Nyílt levél.) Igen Tisztelt Szerkesztőség! Csöndes falun tártózkodom tíz év óta a mi nyájas villánkban, korai tavasszal késő őszig édes anyámmal es három kis gyermekemmel. Családunk derék feje már három esztendő óta hős honvédőink családjához tartozik; Háromszor is vérzett már hazánkért. Háromszor kitüntették. Háromszor szabadságolták néhány napra. De háromszor tudósít minden hónapban tiz napja eseményeiről. Ugyanilyen rendszerű az én értesítésem is rólunk és kis birtokunkról. Derék uram gyakran hangoztatja, hogy milyen elavult már a mi népünk tanítása, mely sehogysem illik a XX. század keretébe. Egykori utazásaink közben Ausztriában és Németországon személyesen meggyőződtünk, hogy a viruló falvak parasztságának látogatott olvasóköre, forgatott gazdasági népkönyvtára van, sőt a jobb módúak odahaza még földműves napilapot is tartanak. A mi magyar népünket az egyű- gyű népiskolai tanrendszer egyedül csak az irás-olvasás gépies elemeire oktatja. Azért nem kedvelte meg népünk a háború előtt a magyar irodalmat. Ezt a kárhozatos pangást azonban nem tűrheti tovább a XX. század rohamosan haladó szelleme. Az a mi meggyőződésünk ma, hogy nemcsak falvaink, de városunk népe is egészen uj foglalkozásokra szorul. A sokoldalú és hasznos háziipart a tökéletesen ujjáteremtett népiskolát sajáttíttatnák el a jövő nemzedékkel, mely gontdtalanabbul élhetne a mainál. A mi földműveseink téli tétlenségének is a mi hanyagságunk az oka. Hová tűntek a régi jó paraszt kézimunkák, az eredeti faragások ? K foglalkozik ma kenderrel ? Ezt csak gyárak gőgös kéményei tudnák meg mondani. A hímzést és horgolást azonban nem a gyártmányok tették tönkre hanem a jóravaló restség házimanói. Erre az üdvös házifoglalkozásra csak a falun élő jólelkű úrnők serkenthetnék a hanyatló falusi asszonyokat és leányokat. Tanítsák azután mielőbb műiparos kézimunkára az állami vándortanítók a mi elzüllött falusi iskolásainkat. Mig az eszes falusi gyerek játszva megtanul lovagolni, baromfit őrizni, földműves munkát végezni, addig az iskola kertben soha senkise oktatja őket népkertészetre. Tanulságos, tősgyökeres magyar adatot Írtam jegyzőkökönyvembe a filagóriánkban. Az Uj Idők-ben ugyanis dr. Preisz Károlyné közölte, hogy Szegeden látott először szárított édesvízi halat és olyan alföldi rántást, mely a tarisznyában egy hétig eláll. Ha az ilyen egészséges magyar ötlet valami élelmesebb magyar koponyába pattana akkor a magyar kon- zervgyártás a külföldi behozatalt csakhamar fölöslegessé tenni. A rozsdásbarna színű, puha csalánvásznat eddig csak zsákokra használtuk. Pedig ma már tökéletesen fehéríteni lehet. A texsztil-ipar épen a puha női kezet szereti. Térjünk vissza a len és kendertenyésztéssel a házivászon készítésre. Hiszen a csipke hajdan a női kézimunka diadala és a háziszőnyeg a férfiak gyönyöre volt. Támadjon föl tehát a békével ismét az a derék házifoglalkozású időszak. Kiváló tisztelettel: Elvira. Harminc éves tanári jubileum. Harminc évig dolgozni becsülettel bármely közpályán tiszteletreméltó. Kétszeresen az, ha a pálya a legnehezebbek közül való. Már pedig hogy a tanári pálya ezek közé tartozik, ahhoz kétség nem férhet.
