Esztergom és Vidéke, 1917
1917 / 50. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1917. július 8. csak a megélhetés, hanem régi és jogosan megérdemelt társadalmi helyzetük szempontjából is elbírálandó. Ennek, a nemzeti életben elsőrangú tevékenységet kifejtő, mondhatni nemzeti géniuszként működő és szinte a nemzetet fenntartó legműveltebb, osztálynak, nem szabad a háború után a társadalmi közfelfogásban és új elhelyezkedésben mai helyét feladnia és hátrább szorulnia, mert ez nemcsak hálátlanság volna ennek az osztálynak elévülhetetlen államfenntartó és a nemzeti becsületet védő érdemeivel szemben, hanem azon- fölül meggyöngítése lenne azoknak az oszlopoknak, amelyeken egy ország jövendőjének biztonsága és boldogsága nyugszik. Valahányszor rágondolok arra, hogy e háborús időkben kik ? és hányán ? és hogyan ? gazdagodnak meg és olvasom a lapokban a tisztviselőknek a mai megélhetési viszonyokkal való- küzdelmeit és kérelmeiket fizetésük javításáért, mindig ezek és ezekhez hasonló gondolatok jutnak eszembe. Igen! Az egé*z nemzet érdeke, hogy a háború után a tisztviselői osztályt legalább oly anyagi helyzetbe hozza, amely számára biztosítja régi pozicióját a társadalmi elhelye- ződésben. r. 1. Az uj főispán. Őfelsége a király bátorkeszi Kobek Kornél földbirtokost, a köbölkúti kerület országgyűlési képviselőjét, Esztergom vármegye főispánjává nevezte ki. Az erről szóló legfelsőbb kézirat a hivatalos lap vasárnapi számában jelent meg. Az uj kormány kinevezésének1* már első napjaiban felhangzott vármegyénk főispánsá- gával kapcsolatban Kobek Kornél neve, de ezt nemcsak egyes fővárosi lapok, hanem esztergomi illetékes helyek is több Ízben cáfolgatták. A kinevezés mégis megtörtént és mi legnagyobb örömmel vesszük azt tudomásul. Kobek neve országosan ismert országgyűlési szereplése révén, Esztergom vármegye pedig nemcsak egyik legtekintélyesebb polgárát és jelenleg az egyetlen. hivatásos politikusát tisztelte benne, hanem a vármegyei közélet egyik vezéremberét is, aki veleszületett vezetői talentumánál fogva hivatott lesz e nagy, történelmi időkben vármegyénk népét a korszakalkotó reformok alapján megszülető uj Magyar- ország értékes tagjaivá tenni. Politikai múltjának következetessége, ismert agilitása és rokonszenves egyénisége egyaránt szeretetünkbe ajánlják őt. Vármegyénk, amely már egymásután több cikluson ál más törvényhatóságok polgárai közül nyert főispánokat, most olyan polgárát üdvözli e magas méltóságban, aki már családi tradícióinál fogva is tevékeny szereplésre hivatott s aki Kobek- családnak ősi jelmondatához híven : Numquam otiosus! Főispáni installációrakészülEsztergom vármegye törvényhatósága. Mindig lelkes, emelkedett hangulatban folyt le eme ősi aktus és csakis a világháború lehet majd az oka, ha a régi főispáni installációk fénye ez alkalommal halványabbá válik. Annál őszintébb azonban a belső öröm és a vármegye sorsát szivükön viselők megelégedése. Ha a kinevezést hivatalosan tudató belügyi miniszteri leirat leérkezik a vármegyére, Palkovics László h. alispán kitűzheti az installáció napját. Hir szerint f. hó 19.-éré tervezik a beiktató közgyűlést, hacsak előre nem látható okok közbejötté miatt azt későbbre nem kell halasztani. A köbölkúti mandátum. Kobek Kornélnak a köbölkúti kerület országgyűlési képviselőjének Esztergom vármegye főispánjává történt kinevezésével a köbölkúti mandátum megüresedett. A kerület polgársága elhatározta, hogy a megüresedett mandátumra ifj. Luczenbaher Pál kis- muzslai nagybirtokost jelöli, akinek megválasztása minden valószínűség szerint egyhangú lesz. A közigazgatási bizottság ülése. Esztergom várrmegye közigazgatási bizottsága szerdán d. e. 10 órakor tartotta havi rendes ülését, amelyen Palkovics László h. alispán elnökölt. Az ülés elején meleg szavakkal méltatta a távozó Meszleny Pál főispán érdemeit, majd indítványozta, hogy Kobek Kornél uj főispánt a közig, bizottságból kifolyólag táviratban üdvözöljék. Dr. Szilárd Béla a rendes havi jelentés kapcsán beszámolt a vármegye területén ezidén korábban megkezdődött aratásról, amelyen hadifoglyok, sőt egy helyütt volhyniai polgári munkások is segédkeztek. A júniusban lefolyt rekvirálás a vármegye egész területén 14 vaggon lisztet és 73 q. gabonát eredményezett, amelynek alapján a legnehezebb idők vármegyénkben minden baj nélkül fognak elfolyni. A hatóság már most előkészül a jövő évi gabona szükséglet zavartalan biztosítására, amit a bizottság megelégedéssel vett tudomásul. Némethy József kir. műszaki tanácsos jelentéséből örömmel értesültünk arról is, hogy az esztergomi vasúti hozzájáró út helyrehozatalához már a jövő héten nekifognak. Színház. Pénteken az Éviké vígjáték, szombaton a szenzációs Góléin operett, vasárnap d. u. az Egy magyar nabob, este a Három a kislány van a műsoron. A kerti ünnepély. Mióta a háború tart, sőt a háború előtti időkre visszatekintve sem emlékezünk, hogy oly hatalmas sikerű jótékony ünnepély lett volna városunkban, mint a vasárnapi, amely a szigeti Prímáskertben folyt le. A lisztesboltok, trafikok előtti vad tolongás csak árnyéka volt annak a harcnak, amely a kerti ünnepély jegyeiért folyt a Prímáskert bejáratánál. A kertbe nagynehezen bejutva, lépten-nyomon uj- és uj meglepetések várták a közönséget. Már maga a nagyszámú közönség megjelenése is meglepetésszámba ment. Mindjárt a bejáratnál egy ügyes kis bányavasút mulattatta a kicsinyeket és nagyokat, valódi lóval, de imitált kalauznői szigorral, amely elvezetett a kisértetek és tündérek barlangjához. Mellette egy valódi körhinta forgott a Mária Terézia uccából. Távolabb egy cukrászda körül volt nagyarányú tolongás, ahol a sütemények kifogytával pattogatott kukoricát ropogtattak nagy vidámsággal. Nem utolsó meglepetés volt a tombola sem, amely sok és változatos ajándékban részesítette a szerencse fiait. Mellette céllövészet, karikadobás, majd trafik csupa szép hölgy közreműködésével. A kert központja a kioszk mellett felállított, hatalmas fekete-sárga lobogókkal díszített pódium volt, ahol a színtársulat tagjai szórakoztatták a közönséget. A derűs hangulatot itt csak a díszletek zavarták, amelyek középpontján egy hatalmas kétfejűsas disz- telenkedett. Lehet azonban, hogy ez is vicc volt, amelyen nevetni kellett volna. A kioszkban sört és kevertet adtak jegyek ellenében. Legnagyobb érdeklődés mellett a szépségverseny folyt le, amely a jótékonycélra is szépen jövedelmezett. Ezen a legtöbb szavazatot Krasznay Irmi, Ku- szenda Médi és Kapisztóry Mici nyerték. A tarka ünnepély a sötétség beálltával csak azért ért véget, mert minden elfogyott, ami a közönség zsebeiből még pénzt húzott volna ki a jótékonyság oltárára. A rendezőség, élén De Pott századossal derék és eredményes munkát végezett, amit fényesen igazol az, hogy a tiszta jövedelem 5864 K 93 fillért tett ki, mely egyenlő arányban oszlik meg a Vöröskereszt egylet, a gyöngyösi tűzkárosultak és a helybeli napközi otthon között. A közreműködő hölgyeknek úgy, mint az áldozatkész közönségnek ez úton is köszönetét mond a rendezőség. A mészárosok sztrájkja. A lapunk múlt számában közölt új hatósági húsárak miatt az esztergomi mészárosok szombaton sztrájkba léptek. Erre Unger Hugó rendőrkapitány készletüket lefoglaltatta és a Diamaní- féle üzletben hatóságilag a megállapított áron kiárusíttatta az olcsóbb húst már régóta nem élvezett esztergomi közönségnek s egyben a renitens mészárosok ellen kihágási eljárást indított. Bár az erélyes eljárásnak meg lett a foganatja, mert a mészárosok azonnal jelentkeztek újból árusításra s most már versenyeznek ár tekintetében is a hirtelen felállított hatósági mészárszékkel, a hatósági mészárszék mégis fennmarad mindaddig, míg a hatóság teljes megnyugvást nem szerez arról, hogy a közönség újabb húsuzsorának kitéve nem lesz. Unger rendőrkapitány feladatának magaslatán állott, amikor erélyes cselekedetével, reméljük, sokáig emlékezetben maradó példát állított a háborús konjunktúrákkal visszaélők ellenében. Repülőgép a felhők között. Szerdán reggel 7 órakor kelet-nyugati irányban egy hadirepülőgép berregett el városunk felett, oly magasan hogy a fenn úszkáló felhők nem egyszer láthatatlanná tették. Szederlekvár. Kevesen tudják, hogy a közönséges szederből (eperfa gyümölcse) kitűnő lekvárt lehet készíteni, amelyhez még cukor sem kell, csupán kevés szekfűszeg és fahéj. Ajánljuk gazdasszonyáink figyelmébe. Egy kis leány balesete. Lapunk legutóbbi számában „Kórházi hírek“ cim alatt egy felvett hivatalos jegyzőkönyv alapján hirt adtunk le arról, hogy Schmid Ilona 8 éves iskolásleány ujjait a cséplőgéppel megsértette. Illetékes helyről nyert figyelmeztetés alapján utánajártunk a dolognak és magát a kis leányt kérdeztük meg a „Kolos“-kórházban, aki elmondotta, hogy nem kismuzs- lai, hanem muzslai születésű és a baleset Köbölkúton történt vele, ahol egy kisebb cséplőgép fogas kerekei közé dugta az ujját, mely éppen megindulván, okozta a szerencsétlenségét. Egyébként nagyobb baja már nincsen és vígan tölti az időt a többi gyerekek között a kórház nagy udvarán. FÜRDŐVENDÉGLŐ bérbe adó 1918 január 1.-től. Bővebbet a tulajdonosnál. Cím a kiadóhivatalban. 549/917 Nyomatott Laiszky János könyvnyomdájában Esztergom, Simor János ucca 18—20. szám.