Esztergom és Vidéke, 1917
1917 / 51. szám
Esztergom, 1917. XXXIX. évfolyam 51. szám Vasárnap, július 15. és POUTIHRf és TRR5FIDRLMILf)R SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KŐZLÉMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI S HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FELELŐS SZERKESZTŐ : FÖMUVKATÁRS: DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN. DR KŐRÖSY LÁSZLÓ. KIADÓTULAJDONOSOK : LAISZKY JÁNOS ÖRÖKÖSEI. MEGJELENIK: MINDEN VASARNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Középosztályunk. Uj átalakulás vár nemzetünk összes tényezőire a háború után. Elmélkedjünk ez alkalommal a mi középosztályunkról, melyről klasszikusan igy nyilatkozott egyik nagy írónk: — Mindenki küldené már a halálba ezt ami szegény közép- osztályunkat, mely századokig védte az országot vérével, azért a darab papirosért, a mely az ő armálisa volt s melyet rögtön széttépett, mihelyt inkom- medálni kezdte a többit; — mert azt akkor széttépni virtus vala. A virtus volt az osztály jelszava. S ha csakugyan meghal a nemesség, meghal vele a virtus is. Pusztul, vész tagadhatatlanul. Oda a címeres mezők örökre. Dér megcsípett mindent. Fák sárguló levelei ha ráhullanak a pázsitra, elfödik azt örökösen. Hiába gereblyéznék föl onnan a harasztot, nem az a gyep már, nem az, nem az. A mai nem dsentri, nem a régi nemesség többé, de legalább abból való. Föl kell tartani a mig lehet; gyámolítani kell, mint a kialudni készülő tüzet. Mi lesz velünk, minél melegszünk meg ezután, ha nagy hideg lesz? Hiszen voltak hibái, nagy hibái, de hibákban is menyi fény, mennyi kedvesség! Az ereje tette gyöngévé, a gyöngesége tette szeretetreméltóvá s a sze- retetreméltósága tette sírba. Nem azokat sajnálom, a kik ebben a jelmondatban haltak meg: „Färbliben nincs rossz kártya!“ Ezek vakmerőén mentek neki minden esélynek. El kellett esniök. Mert igenis, van rósz kártya a färbliben ! A másik részét még kevé- iyebb sírkő illeti. írjátok föl neki: „Sohasem halunk meg!“ Meghaltak, mert azt tartották, hogy nem halhatnak meg, mert győzni akartak az idők fölött és nem ismerték a hadi taktikát: hogy a ki le akarja győzni az időt — adja meg magát neki! Hanem azok, a kik keresztülvergődtek, a kik megmaradtak és itt vannak, azok már életrevalók, azoknak élniök kell s visszanézniük a múltba, az apához, hogy milyen betegségben pusztultak el.*) Mikszáth Kálmán ez a kiválságos szellemű irómű vészünk tehát bölcsen megjelölte a középosztály útját a boldogulás felé. Mert legalaposabban ismerte honfitársai erényeit és hibáit. Megjósolta ennélfogva, hogy a kik az uj időkön győzni akar- nok, azoknak természetesen al- kalmazkodniok kell az uj haditaktikához, hogy a ki le akarja győzni az időt, — adja meg magát neki. Okuljunk immár a múlt tanulságaiból, hogyan boldoguljunk mi, a középosztály tagjai az uj korszakban. Ennél vigasztalóbb és üdvösebb tanácsot sen- kisern hagyott reánk örökségül a magyar nemzeti irodalomtörténetből a magyar középosztály megmentésére. Dr. Kőrösy László, *) Mikszáth Kálmán: Nemzetis uraimék. Budapest, 1908. Révai Testvérek, 132—133. 1. Ne feledkezzünk meg azokról, akik a haza védel= i méhen nyomorékká lettek! Béke és kenyér. Az idei július emlékezetes marad az országos könyörgéséről. Dr. Prohdszka Ottokár székesfehérvári megyéspüspök Péter és Pál ünnepére szintén pásztori levelet irt és fölhívta összes hiveit, hogy valamennyi teplomban külön- áj tatosságon az áldásos békéért és a szerencsés aratásért egyszerre imádkozzanak. — Kérni akarunk békét és kenyeret — irta az ihletett tollú főpap — kérni akarjuk e nagy javat, mert így tapasztaljuk, hogy az ember rontani és harcolni tud, de' teremteni nem tud ; tapasztaljuk, hogy gőgjében és önzésében föl tudja borítani, de nem tudja visszaállítani a békét, hogy tud önteni ólomgolyókat és vérpatakokat is tud fakasztani, de nem tud előteremteni egyetlen arany buzaszemet, egyetlenegy kalászt sem, hanem ezeket a nagy jókat mástól, Istentől kell vennie. Dolgozó karokra és imádkozó szivekre van tehát- szükségünk ! E nélkül sem királyok, sem gyűlések és tanácskozások, sem hadseregek nem adják meg nekünk a békét, még ke- vésbbé adnak kenyeret. Ismerjük ezt be és legyünk alázatosak > S ugyan van-e az alázatnak — mondjuk — az ember s az egész emberiség megalázásának olyan iskolája, mint ez a világháború ?! Mily gyöngének és törékenynek bizonyult most minden, akár szurony, akár kard, akár trón, akár állam legyen az ? Es mily megbízhatatlannak s alapjában hitványnak mutatkozott be ember és jog, nemzet közi egyezmény és szövetkezés s mily hazugnak a sok szép szó a frázis s mily szappanbuboréknak minden emberi eszmény ? Hát mire legyünk most már büszkék s mitől legyünk önteltek, ha nem saját nyomorúságunk és hitványságunk érzetétől? A világot nem az ember alakítja, a hogy nem az ember teremtette ; hanem a világ alakul s az ember ez alakulásban csak napszámos, ki a nagy világalakítónak a tervét vagy megértette s jól szolgálta, vagy mint legtöbbször, ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. MY1LTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA gőgjében s képzelt minden [tudásában, föl nem értette s következőkép ügyetlenül kontárkodik bele. E rossz inaskodásnak mindannyiszor meg is adja az árát. Mert az Isten nem ver bottal, hanem sorssal, a mint hogy a világot sem építi ki máról-holnapra, hanem végtelen pórázra eresztett fejlődéssel s az irás szerint hagyja nőni a gazt s a búzát egymás mellett, de úgy, hogy napról-napra szembetűnőbb lesz, hogy a gaz rossz s a búza jó s hogy a gazság nyomorultakká teszi a népeket, az igazság pedig fölemeli s boldogítja azokat. Ezek a világháború legfontosabb tanulságai. Azért nem is csoda, hogy végre is kifakadt e szenvedés hevében lelkünk az az igénye, hogy magunkban ne bizakodjunk, hanem a minket bajainkból kiemelő s emberi méltó sorsra fölsegítő Istenhez ragaszkodjunk ! Ezek az apostoli igék ma vé- gighangzanak Szent István országának visszangos hegyein és bánatos siralomvölgyein. Figyelő. HÍREK 4 ► Az aratás ma mindennél fontosabb a világon. Kenyér nélkül az emberanyag 'olyan, mint a gyógyszer hatás nélkül, mint az ígéret betartás nélkül. Kenyérről folyik ma a legtöbb szóbeszéd a világon. A kenyér problémája ma a legnagyobb fejtörésünk, gondunk. Minden figyelmünk ma a szántóföldek felé fordul. Minden reményünk az aratásban. Minden szeretetünkkel rajta csüngünk. Imádságunkba foglaljuk. Amily lélegzetvisszafojtva figyelünk a határokon toborzódó harci zajra ép oly áhítatos figyelemmel tekintünk a szántóföldek felé. Nyilvánvalóvá lett mindenek felett, hogy a nemzetek sorsáért folyó küzdelmet nem az utolsó ezüstgolyó, nem az utolsó fegyvergolyó, nem a pénz, vagy emberanyag dönti el, hanem a kenyér irányítja ezt az élethalálharcot a győzelem vagy a bukás felé. Drága magyar földünk, bevetve
